Nyugatrómai Birodalom
| Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
| Nyugatrómai Birodalom | |||||||
| Imperium Romanum 395. január 17. – 476. szeptember 4. |
|||||||
|
|||||||
| A Nyugatrómai birodalom 476-ban | |||||||
| Általános adatok | |||||||
| Fővárosa | Milánó, 402-től Ravenna | ||||||
| Terület | (395) 2 000 000 km² | ||||||
| Hivatalos nyelvek | latin | ||||||
| Vallás | katolicizmus | ||||||
| Kormányzat | |||||||
| Államforma | monarchia | ||||||
|
|||||||
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Nyugatrómai Birodalom témájú médiaállományokat.
|
|||||||
| Az ókori Róma kormányzata | ||
|---|---|---|
|
Római Királyság |
||
| Magistratusok | ||
|
|
||
| Különleges magistratusok | ||
|
|
||
| Egyéb tisztségek, címek | ||
|
|
||
| Politika és jog | ||
|
|
||
A Nyugatrómai Birodalom I. Theodosius római császár (uralkodott 379-től 395-ig) halálát követően, a Római Birodalom felosztása révén jött létre. Theodosius halála után fiai, Arcadius és Honorius felosztották a birodalmat, ennek során létrejött a Keletrómai Birodalom – Konstantinápoly (Bizánc) központtal – és a Nyugatrómai Birodalom, melynek fővárosa 402-ben Ravenna lett.
Története[szerkesztés]
A népvándorlás során a Római Birodalmon kívüli, főleg germán, ill. iráni, szláv, türk stb. törzsek kelet–nyugati, ill. észak–déli irányban tömeges vándorlása történt. A 360-70-es években a Belső-Ázsiából a Volga vidékére nyomuló hunok elől menekülő vizigótok bebocsátást kértek a Római Birodalom területére (376). A kezdetben barátságos viszony Valens adókövetelései miatt gyorsan megromlott, (378)-ban a föllázadt gótok a drinápolyi csatában tönkreverték a római hadsereget, Valens császár is elesett.
A Birodalom soha nem heverte ki ezt a csapást. Theodosius császár annyit ért el, hogy neki tett katonai szolgálat fejében székvárosa, Konstantinápoly közeléből eltávolította, és Galliában telepítette le őket. Ez a Birodalom keleti része számára döntő, a fönnmaradást biztosító diplomáciai siker volt, de nyugaton megindult a széthullás. Letelepedési szerződésük után a gótok államot alkottak az államban, királyuk államfői hatalommal rendelkezett a kijelölt területen. A gót betelepülést más barbár törzsek letelepülése követte (foederatus – azaz szövetségesi – joggal). Theodosius (379/394–395) halála után fiai, Arcadius és Honorius felosztották a birodalmat. Ezzel megszűnt a birodalom egysége, létrejött a mai szóhasználattal Keletrómai Birodalomnak – Konstantinápoly (Bizánc) központtal – és a Nyugatrómai Birodalomnak nevezett államalakulat. Utóbbi fővárosa 402-től Ravenna lett. A kortársak szemében mindez alig volt több közigazgatási reformnál, ők az egységes Birodalom lakóinak tekintették magukat, és a széthullás folyamatát élték meg nagy fájdalommal. Szemükben 410, Róma első barbár kifosztása volt történelmi fordulópont.
A Nyugatrómai Birodalom a szakadás után még nyolc évtizedig állt fenn, ez alatt a germán, hun, alán stb. támadások miatt egyre szűkebb határok közé szorult, sorra elveszítette a tartományai feletti fennhatóságát. A gótok 410-ben I. Alarich nyugati gót király vezetésével végigdúlták Itáliát, elfoglalták Rómát is. A hun támadások a 400-as évektől veszélyezették főleg a Keletrómai Birodalom területeit – ezeket hadisarcok fizetésével igyekeztek elhárítani. Attila hun király serege 451-ben kelt át a Rajnán; előrenyomulásuk a catalaunumi csata után megtorpant, ám a következő évben Itáliába is betörtek, s egészen Aquileiáig nyomultak.
Attila halála (453) után a hun birodalom széthullott. A hun veszedelem elmúlása után Rómában gyorsan váltották egymást a császárok; a városban anarchisztikus állapotok uralkodtak el, amit tetézett a folyamatos külső fenyegetés is. 455-ben a volt Africa provincia területén királyságot alapított vandálok elfoglalták s kifosztották Rómát. A gót szövetségesek függetlenítették magukat. 476-ban a kiskorú Romulus Augustulus császárt Odoaker germán hadvezér megfosztotta hatalmától, a császári jelvényeket pedig Konstantinápolyba küldte, Zénó keletrómai császárhoz. Ezzel Itália egyike lett az önálló germán királyságoknak. A keleti császárok ettől fogva a Római Birodalom egyedüli uralkodóinak tekintették magukat, s a formaságok életben tartásával igyekeztek megtartani a germán államok feletti jogi fennhatóságot. I. Justinianus (527–565) még megpróbálta visszahódítani az elveszített nyugati területeket, ez azonban már nem sikerülhetett, sőt az Itáliában elhúzódó háború a félsziget és Róma városa számára minden korábbi kifosztásnál súlyosabb civilizációs összeomlást okozott.

