Sextus Martinianus római császár
| Sextus Martinianus római császár | |
 | |
| Született | 3. század |
| Elhunyt | 324 Kappadókia |
| Állampolgársága | római |
| Foglalkozása | uralkodó |
| Tisztsége | római császár (324. július – 324. szeptember 18.) |
| Halál oka | halálbüntetés |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sextus Martinianus római császár témájú médiaállományokat. | |
Sextus Martinianus (? – 324/325) 324 júliusától szeptemberéig római császár volt. Licinius római császár emelte társuralkodóvá, aki alatt addig magas rangú tisztviselőként szolgált.
_(14765088601).jpg)
323-ban Görögországban I. Constantinus római császár összegyűjtötte 130 000 katonából álló hadseregét és a labarumot, Krisztus monogrammjával ellátott zászlót lobogtatva vonult Licinius 165 000 harcosa ellen, akinek a táborában egy csapat haruspex azaz jövendőmondó volt. A két sereg Hadrianopolisznál találkozott, és mindjárt az első összecsapás eldöntötte a küzdelmet. Licinius a Bizánci Birodalomba menekült, de onnan elűzte Constantinus hajóhada. Licinius úgy igyekezett hatalmát növelni, hogy egyik tisztjét, Martinianust, uralkodótársává tette; de ez sem nyújthatott hathatós segítséget neki. Egy újabb vereség után Licinius bezárkózott Nikomédiába, és kegyelmet kért ellenfelétől. Constantinus, Thesszalonikibe száműzte és 325-ben kivégeztette. A társcsászárt, Sextus Martinianust szintén kivégeztette.
Neve
[szerkesztés]Martinianus teljes neve végső soron nem bizonyított, mivel érméin rövidített formában szerepel. A Mar(...) név, amely a közönséges neve előtt áll, valószínűleg a „Marcius” nomenre utal,[1][2][3] vagy esetleg a Martinus cognomenre.[4] Az egyik érmegyűjteményben szereplő S betűt a „Sextus” keresztnévként értelmezték, de egyes modern szerzők úgy vélik, hogy ez egyszerűen a C betűvel együtt a „Caesar” császári cím rövidítése.[5][6]
Felemelkedés
[szerkesztés]324-ben, amikor Licinius és I. Konstantin közötti második polgárháború a csúcspontján volt, Licinius helyzete nem volt ígéretes. A vesztes adrianopoli csata után úgy döntött, hogy (csak névlegesen) leváltja Konstantintuszt a nyugati augustusként. Utódjául Martinianust nevezte ki társcsászárnak, ahogy korábban Valenst is kinevezte a korábbi háborúja során.[7] Felemelkedése előtt, amelyre az adrianopoli csata után került sor, Martinianus Licinius udvarában magister officiorumként szolgált. Liciniusznak nem volt olyan hűséges helyettese, mint Konstantinusznak, akinek legidősebb fia, Crispus töltötte be ezt a szerepet; Licinius ezért Martinianust nevezte ki, aki ugyan nem volt a rokona, de eltekintett ettől a hiányosságtól.
Katonai tevékenységek
[szerkesztés]Adrianopoli veresége után Licinius Martinianust, egy vizigót segédcsapatokat is magában foglaló sereggel Lampszakuszba (a Helleszpontoszi-szoros vagy Dardanellák ázsiai partja) küldte, hogy megakadályozza Constantinusnak, hogy flottájával Trákiából a Kis-Ázsiai Mysia és Bithünia tartományokba hajózzon át. A Helleszpontosz-szorosban vívott tengeri csatában Licinius flottáját Constantinus fia, Crispus megsemmisítette. A vereséget követően Licinius visszavonta csapatait a Constantinus által ostromolt Bizáncból a Boszporusz-szoros ázsiai partján fekvő Kalkedonba. Konstantinusz ezután átkelt a Boszporoszon Kis-Ázsiába, a Helleszpontoszon lévő fő flottájától függetlenül épített könnyű szállítóhajókból álló flottillával, hogy elkerülje Martinianus csapatait. Licinius visszahívta Martinianust Lampszakuszból, hogy megerősítse fő hadseregét. Nem világos, hogy Martinianus elküldte-e csapatait Licinius-hoz szeptember 18-a előtt, amikor Licinius utoljára vereséget szenvedett a Chrysopolis-i csatában.
Sorsa
[szerkesztés]Flavia Julia Constantia, Constantinus nővére és Licinius felesége közbelépésének köszönhetően Licinius és Martinianus eleinte megmenekültek, Licinius Thesszalonikiben, Martinianus pedig Kappadókia tartományban került börtönbe. Constantinus azonban hamarosan megbánta könyörületességét, mindkét császárt később kivégezték. Martinianust valószínűleg 325 tavaszán, Kappadókia tartományban ölték meg.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ René Cagnat (1914), Cours d'épigraphie latine, Párizs: Fontemoing, 242 oldal
- ↑ Patrick M. Brunn (1966) Roman Imperial Coinage vol. 7: Constantine and Licinius A.D. 312–337. 25 oldal.
- ↑ David Vagi, Coinage and History of the Roman Empire, Routledge 2016. 471 oldal.
- ↑ Cambi, "Tetrarchic Practice in Name Giving", in Diokletian und die Tetrarchie (De Gruyter). 43 oldal.
- ↑ T.D. Barnes, New Empire of Diocletian and Constantine (1982). 15 oldal.
- ↑ Kienast, Römische Kaisertabelle. 297 oldal.
- ↑ Grant (1993). 42–43 oldal.
Források
[szerkesztés]Magyarul
[szerkesztés]Angolul
[szerkesztés]- Michael Grant (1985), The Roman Emperors: A biographical Guide to the Rulers of Imperial Rome 31 BC-AD 476, London.
- Michael Grant (1993), The Emperor Constantine, London.
- A.H.M. Jones, J.R. Martindale. The Prosopography of the Later Roman Empire, Vol. I: AD260-395, Cambridge egyetem, 1971.
- Noel Lenski. (2011) The Cambridge Companion to the Age of Constantine, Cambridge.
- Odahl, C.M., (2004) Constantine and the Christian Empire, Routledge 2004.
