Szkíták

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A szkíták lakóhelye
Szkíta harcosok rajza a Kul Oba szkíta kurgánban talált arany-ezüst ötvözetű vázáról
Szkíta fésű a Solocha-kurgánból
Szkíta harcos ábrázolása egy görög vázán

A szkíták az iráni népek csoportjába tartozó ókori lovas nomád nép volt. [1] Az i. e. 7. századtól – amikor a valószínűleg rokon, általuk elűzött kimmerek helyére települtek – a Fekete-tengertől északra a Duna és a Don közötti sztyeppe volt a szállásterületük, amit az i. e. 3. században az ugyancsak rokon szarmaták foglaltak el tőlük. A Donon túl mellettük a sztyeppén a szarmaták, a Kaszpi-tengeren túl pedig a szakák, szogdok . Nyelvük indoiráni eredetű, tehát az indoeurópai nyelvcsalád tagja, a mai perzsa nyelvhez áll közel.[2]

Eredetük és nyelvük[szerkesztés]

Ma már tudjuk, hogy a szkíták – vagy legalábbis többségük – iráni nyelvet beszéltek. Nyelvüket ma már több forrásból rekonstruálni tudjuk. [3] Hérodotosz (4,27) szerint az arimaszposzok neve szkíta nyelven egyszeműt jelent. Óiráni nyelven valóban ez a megfejtése (<óiráni *arima-spas- 'egyetlen szemű'), ami az azt jelenti, hogy a szkíták – az njarimaszposzok népének jellegétől függetlenül – iráni nyelvet beszéltek. [1] Nyelvük a ragozó nyelvek típusához tartozott. [forrás?]

A „szkíták” nevet a történelem során sok népre ráaggatták. Már Hérodotosz megállapítja, hogy a görögök minden sztyeppei népet „szkítáknak”, a perzsák pedig ugyanezeket mind „szakák”-nak hívják. A perzsák ugyanekkor tudták, hogy különféle szakák vannak, ők négy csoportjukat különböztették meg, ezek közül a sakā tayary paradraya („szakák, akik a tengeren túl élnek”) a Fekete-tenger északi partján élő szkíták. [4]

A perzsák minden a sztyeppén élő nomád indoiráni népet szakáknak neveztek – hasonlóképpen a görögökhoz, akik ugyanazeket mind szkítáknak, ahogy azt már Hérodotosz leírta –, de megkülönböztettek négy népet vagy törzset: [4]

  1. sakā tayary paradraya „szakák, akik a tengeren túl élnek” – az európai szkíták
  2. sakā haumavargā „Hauma tisztelő szakák” (Közép-Ázsiában, a görög földrajzi irodalomban Αμύργιοι Σάκαι) – az indoszkíták [5]
  3. sakā tigraxauda „hegyes süvegű szakák” (az Amu-darja és a Szir-darja között) – a dahák, másképpen masszagéták
  4. sakā tayaiy para Sugdam „szakák, akik Szogdianén, azaz a Szir-darján túl élnek” - a tulajdonképpeni szakák vagy szakaraukák [6]

Később a hasonló életmód miatt nemcsak turáni, hanem török népeket is hívtak „szkítáknak”, pl. Anna Komnéné a besenyőket. A magyarokat is hívták „szkítáknak”, „türköknek”, „hunoknak”, „onoguroknak”, „avaroknak”.

Történetük[szerkesztés]

Először asszír krónikákban jelennek meg, askuza vagy iskuza néven II. Sarrukín idején. Ezt a nevüket a Biblia is átveszi askenáz néven (Jeremiás 51:27). [7] A feljegyzések szerint i. e. 700 körül özönlöttek be északról, és Aszkániában (a mai Azerbajdzsánban) telepedtek le egészen az Urmia-tó délkeleti részéig.

Assur-ah-iddina asszír király egy jóslatot kért Samastól, vajon igent mondjon-e Bartatua szkíta királynak, amikor a lányát kéri tőle feleségül. I. e. 673-ban az iráni szkíta királyok legyőzték az asszírokat és a kimmereket. Hérodotosz említi Madüész (Madua?) nevű királyukat, Partatüász (Partatua? azaz asszírul Bartatua) fiát, aki az asszírok hívására egy időre uralma alá hajtotta a médeket. I. e. 653-ban ellenük esett el Phraortész méd király. [8] I. e. 611-ben a szkíták nagy hadjáratot vezettek Kisázsián, Mezopotámián és Szírián át egészen Egyiptomig. Erre válaszul Küaxarész méd király kiűzte a szkítákat Médiából, akik innen a derbeni kapun keresztül a kimmerek elhagyott területeire vonultak a Duna és a Don közötti sztyeppére.

Az i. e. 7. század végén a szkíták elfoglalták a kelet-európai sztyeppvidéket az Altaj hegységtől egészen a Kárpát-medencéig. Központjuk a Fekete-tenger északi melléke volt. A Kárpát-medencébe az i. e. 560-as években nyomultak be elfoglalva annak keleti felét. [9]

Az i. e. 6. század folyamán az ugyancsak iráni eredetű szarmata és szauromata törzsek, majd a görög városállamok törtek rájuk meggyengítve hatalmukat.

Hérodotosz leírása alapján a Duna, Fekete-tenger és Kaukázus határolta területen éltek. Az Olbiából, a Dnyeper torkolatától keletre induló szkíta kereskedők a Donnál (Tanaisz) hagyták el saját felségterületüket, amelyen túl már a szauromaták országa következett. [10] [11]

I. e. 513-ban I. Dareiosz perzsa nagykirály vezetett ellenük hadjáratot, de eredménytelenül, seregeit majdnem elveszítve kellett visszafordulnia a döntő csatát elkerülő, az utánpótlást megsemmisítő szkíták elől. A szkíták nem alkottak egységes birodalmat, csak laza törzsszövetséget, amelynek más etnikumok is részei voltak. [7]

Az i. e. 4. századig nyugodtan éltek sztyeppei lakóhelyükön, de ezután a szarmaták nyomása alá kerültek, akik fokozatosan kiszorították őket. [7] Az i. e. 3. századra kettészakadtak. Egyik részük a Dnyeper és Duna között, valamint Dobrudzsában alakított ki új törzsszövetséget Ateasz/Atoiasz (<*Āθviya, avesztai Āθwya) király vezetésével. Másik részük a Krímben állított fel királyságot, amely az i. e. 1. századig, VI. Mithridatész pontoszi király bevatkozásáig állt fenn. [12] Maradékaik a 3. századra szívódtak fel a többi népben. [13]

Szkíta művészet[szerkesztés]

Szkíta leletek a Kárpát-medencében[szerkesztés]

A Kárpát-medencében elsősorban a Vekerzug-kultúra (Szentes-Vekerzug lelőhely után),[14] ill. az erdélyi Csombord-csoport (Ciumbrud) népességét szokás szkíta eredettel összefüggésbe hozni. Jelentős leletanyagú temetőket tártak fel például Hetény, Kustánfalva, Szentes-Vekerzug határában. Kiemelkedő leletek például a tápiószentmártoni és a zöldhalompusztai aranyszarvasok.[15]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. ^ a b Harmatta Magyarok görög forr
  2. Witzel, Michael (2001.). „Autochthonous Aryans? The Evidence from Old Indian and Iranian Texts”. Electronic Journal of Vedic Studies 7 (3), 1-115. o.  
  3. Róna-Tas Mindentudás
  4. ^ a b Harmatta NS Trans
  5. Aradi: Indoszkíták 22. o.
  6. Aradi: Indoszkíták 25. o.
  7. ^ a b c Vásáry: Kimmerek, szkíták, szarmaták
  8. BTK évszámlista
  9. Dénes Bódvaszilasi-medence 12. o.
  10. Harmatta Magyarok görög forr 121. o.
  11. KMTL Szkítia
  12. Harmatta Magyarok görög forr 123. o.
  13. KMTL Szkítia
  14. Párducz Mihály: Le cimetière hallstattien de Szentes-Vekerzug. Acta archaeologica Academiae scientiarum Hungaricae 1952/ 2; 1954/ 4; 1955/ 6.
  15. Fettich Nándor 1928: A zöldhalompusztai szkita lelet. Budapest; Aranyszarvasok az Alföldön - A szkítakori elit emlékei Magyarországon 1.

Források[szerkesztés]

Hivatkozott források[szerkesztés]

Egyéb források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]