Szkíták

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szkíta íjász ábrázolása egy görög vázán (i. e. 530–520.)
Az európai szkíta népek elterjedése a vaskor elején (i. e. 8–7. század)
Szkíta harcosok rajza a Kul Oba sírhalomban talált elektrum edény alakjai nyomán
Szkíta fésű a Szolokha sírhalomból

A szkíták címet tágabb és szűkebb értelemben is használják. Általánosabb értelemben (tekintet nélkül nyelvükre stb.) az eurázsiai puszta ókori lovasnépeinek összefoglaló neve ez. Szabatosabb meghatározás szerint a szkíta szövetség kötelékébe tartozó, szkíta nyelvet beszélő kelet-európai és közép-ázsiai lovasnépeké. Legtöbbször azonban a kelet-európai pusztán egykor honos királyi szkítákat (baszileioi szküthai: βασιλειοι σκυθαι) – saját nevük görögösen iyrkai (ιυρκαι), ourgoi (ουργοι), urogi (υρογι) – nevezték és nevezik szkítáknak.

Szkíta népek[szerkesztés]

A szkíta címet az ó- és a középkorban számos népre ráaggatták. Harmatta János, neves iranistánk szerint már Hérodotosz megállapítja, miszerint a görögök minden pusztai népet szkítának, a perzsák pedig ugyanezeket mind szakának hívják.

Az állítás csak félig-meddig igazodik a tényekhez. Hérodotosz (VII. könyv, 64. szakasz) csupán a perzsákról beszél: „(…) Ezeket, jóllehet amürgi szkíták voltak, szakáknak nevezték, mivelhogy a perzsák a szkítákat mind szakáknak nevezik.” A perzsák – folytatja Harmatta – ugyanekkor tudták, hogy különféle szakák vannak, és négy csoportjukat különböztették meg. Ezek közül a sakâ tyaiy paradraya (szakák, kik vízen túliak) a Fekete-tenger északi partján élő szkíták.[1]

A hasonló életmód stb. miatt nem csupán szkíta, hanem törökös népeket is neveztek szkítáknak – rendszerint nem ok nélkül –, pl. Anna Komnéné a besenyőket. A besenyők nyolc törzse közül három – VII. Kónsztantinosz bizánci császár tudósítása szerint – történetesen szkíta, közelebbről kangar volt.[2] A magyarokat is címezték szkítáknak, türköknek, hunoknak, onoguroknak, és avaroknak egyaránt.

A perzsa királyi sziklafeliratok[3] nem nyújtanak biztos alapot a közép-ázsiai szkíták különböző csoportjainak azonosításához. A perzsák a nekik adózó négy szkíta népet – közöttük az Odrüszi királyság megszervezőit, az európai gétákat is – viseletük, szokásaik, lakóhelyük szerint nevezték meg, és a következetesség sem volt erősségük. Az egyik szkíta nép a következő felsorolásban nyilván kétszer szerepel.

  • Sakâ haumavargâ – haumát fogyasztók (betű szerint: haumát fogyasztó szakák). Lakóhelyük a Ferganai-medence (görög forrásokban Amürgion pedion) volt. Aradi Éva az indoszkítákkal azonosítja őket.[4] Az indoszkítáknak is nevezett szakaurak azonban nem voltak a perzsák hűbéresei.
  • Sakâ tigraxaudâ – hegyes fövegűek (betű szerint: hegyes fövegű szakák). Az Amu-darja alsó szakaszánál, Khoraszmia oázisának területén laktak. Harmatta szerint ők a dahák, más néven masszagéták. Valójában a hegyes fövegűek az ászik egyik csoportját képviselték. Masszagetai pedig az ászik szövetségének görögös neve volt.
  • Sakâ tyaiy paradraya – vízen túliak (betű szerint: szakák, kik vízen túliak). A Keleti-Balkán lakói voltak. Harmatta az „európai”, azaz királyi szkítákkal azonosítja őket. E helyen bizonyosan nem róluk van szó, ők ugyanis nem voltak a perzsák adófizetői.
  • Sakâ tyaiy para Sugdam – Szogdián túliak (a perzsa szövegben, betű szerint, „sakaibiš tyaiy para Sugdam”, azaz „a szakáktól, kik Szogdián túliak”). Aradi szerint ők a „tulajdonképpeni szakák”, avagy szakaurak.[5] A szakurak azonban nem voltak a perzsák hűbéresei.
  • Dahâ – ellenségek, idegenek. A Kopet-dag északi előterében laktak, s magukat avaroknak nevezték.

Eredetük és nyelvük[szerkesztés]

Egyesek, például Róna-Tas András feltételezése szerint a szkíta népek irániak voltak, iráni nyelven beszéltek. Nevezett szerző vélekedése szerint a magyar nyelvben az arany és a kincs szó szkíta jövevény.[6]

Hérodotosz szerint az arimaszpok nevének értelme szkíta nyelven egyszeműek.

„Az ezeken túli vidéken vannak, a mint az Issedonok mondják, az egyszemű emberek és az aranyőrző Grypek. Ezt mondják a scythák, miután ezektől hallották, a scytháktol pedig mi többiek kaptuk e véleményt, és scytha nyelven Arimaspoknak nevezzük őket; mert arima egyet jelent a scytháknál, szpu pedig szemet.” (IV. könyv, 27. szakasz – Télfy János fordítása.)[7]

Az érdeklődésünkre számot tartó kifejezések lebetűzése az eredeti szövegben: arimaszpok (arimaszpoi: αριμασποι), arima (αριμα), szpou (σπου).

Harmatta szerint iráni nyelvekben létezett egy *arima és egy *spas kifejezés – a csillag feltételezett, kikövetkeztetett szóalakot jelöl –, és ezek nagyjában-egészében megfeleltek az egy, illetve a szem fogalmának. Ebből pedig az következne, hogy a szkíták – az arimaszpok népének nemzeti hovatartozásától függetlenül – iráni nyelvet beszéltek.[8]

Óiráni nyelvek szókészletében, valóban, akadnak hasonló kifejezések, pl. avesztai airime (csendes), avesztai spas (megjövendöl), szanszkrit spaś (lát), tartalmuk azonban nem felel meg Hérodotosz szófejtésének. S hozzá még óiráni nyelven az egy szó aiva, a szem pedig čašman.[9]

Szkíta szövegemlékek – ilyen például az avaroknak tulajdonított szarvasi rovásfelirat – alig maradtak fenn. Urartui, hettita, akkád, perzsa, görög és latin nyelvű feliratok, illetve az ókor és a középkor tudósítói csupán egyes szavakat rögzítettek. Ezeket a tolmácsok, írnokok, tudósítók és kéziratmásolók rendszerint elferdítették, átgyúrták, anyanyelvükhöz idomították.

Valamennyi ismert szkíta kifejezés névszó, többségük személynév. Ezekből nagyon nehéz a beszélt nyelvre következtetni, mert a névválasztást sok körülmény befolyásolhatja, pl. a környezet, a divat. (Részletesebben lásd: Szkíta nyelv.)

A királyi szkíták története[szerkesztés]

A szkíták az iráni népek csoportjába tartozó ókori lovas nomád nép volt.[8] Az i. e. 7. századtól – amikor a valószínűleg egy rokon nép, az általuk elűzött kimmerek helyére települtek – a Fekete-tengertől északra a Duna és a Don közötti sztyeppe volt a szállásterületük, amit az i. e. 3. században az ugyancsak rokon szarmaták foglaltak el tőlük. A Donon túl mellettük a sztyeppén a szarmaták, a Kaszpi-tengeren túl pedig a szakák, szogdok.

Nyelvük indoiráni eredetű, tehát az indoeurópai nyelvcsalád tagja, a mai perzsa nyelvhez áll közel.[10]

Először asszír krónikákban jelennek meg, askuza vagy iskuza néven II. Sarrukín idején. Ezt a nevüket a Biblia is átveszi askenáz néven (Jeremiás 51:27).[11] A feljegyzések szerint i. e. 700 körül özönlöttek be északról, és Aszkániában (a mai Azerbajdzsánban) telepedtek le egészen az Urmia-tó délkeleti részéig.

Assur-ah-iddína asszír király egy jóslatot kért Samastól, vajon igent mondjon-e Bartatua szkíta királynak, amikor a lányát kéri tőle feleségül. I. e. 673-ban az iráni szkíta királyok legyőzték az asszírokat és a kimmereket. Hérodotosz említi Madüész (Madua?) nevű királyukat, Protothüész (Partatua? azaz akkád nyelven Bartatua) fiát, aki az asszírok hívására egy időre uralma alá hajtotta a médeket. I. e. 653-ban ellenük esett el Phraortész méd király.[12] I. e. 611-ben a szkíták nagy hadjáratot vezettek Kis-Ázsián, Mezopotámián és Szírián át egészen Egyiptomig. Erre válaszul Küaxarész méd király kiűzte a szkítákat Médiából, akik innen a derbeni kapun keresztül a kimmerek elhagyott területeire vonultak a Duna és a Don közötti sztyeppére.

Az i. e. 7. század végén a szkíták elfoglalták a kelet-európai sztyeppvidéket az Altaj hegységtől egészen a Kárpát-medencéig. Központjuk a Fekete-tenger északi melléke volt. A Kárpát-medencébe az i. e. 560-as években nyomultak be elfoglalva annak keleti felét.[13]

Az i. e. 6. század folyamán az ugyancsak iráni eredetű szarmata és szauromata törzsek, majd a görög városállamok törtek rájuk meggyengítve hatalmukat.

Hérodotosz leírása alapján a Duna, Fekete-tenger és Kaukázus határolta területen éltek. Az Olbiából, a Dnyeper torkolatától keletre induló szkíta kereskedők a Donnál (Tanaisz) hagyták el saját felségterületüket, amelyen túl már a szauromaták országa következett.[14][15]

I. e. 513-ban I. Dareiosz perzsa nagykirály vezetett ellenük hadjáratot, de eredménytelenül, seregeit majdnem elveszítve kellett visszafordulnia a döntő csatát elkerülő, az utánpótlást megsemmisítő szkíták elől. A szkíták nem alkottak egységes birodalmat, csak laza törzsszövetséget, amelynek más etnikumok is részei voltak.[11]

Az i. e. 4. századig nyugodtan éltek sztyeppei lakóhelyükön, de ezután a szarmaták nyomása alá kerültek, akik fokozatosan kiszorították őket.[11] Az i. e. 3. századra kettészakadtak. Egyik részük a Dnyeper és Duna között, valamint Dobrudzsában alakított ki új törzsszövetséget Ateasz/Atoiasz (<*Āθviya, avesztai Āθwya) király vezetésével. Másik részük a Krímben állított fel királyságot, amely az i. e. 1. századig, VI. Mithridatész pontoszi király bevatkozásáig állt fenn.[16] Maradékaik a 3. századra szívódtak fel a többi népben.[17]

Szkíta művészet[szerkesztés]

Szkíta leletek a Kárpát-medencében[szerkesztés]

A Kárpát-medencében elsősorban a Vekerzug-kultúra (Szentes-Vekerzug lelőhely után),[18][19][20] ill. az erdélyi Csombord-csoport (Ciumbrud) népességét szokás szkíta eredettel összefüggésbe hozni. Jelentős leletanyagú temetőket tártak fel például Hetény, Kustánfalva, Szentes-Vekerzug határában. Kiemelkedő leletek például a tápiószentmártoni és a zöldhalompusztai aranyszarvas.[21][22][23][24][25]

Hivatkozások[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Idézett források[szerkesztés]

Egyéb források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]