Aranysakál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Aranysakál
Evolúciós időszak: Késő pleisztocén - jelen
Felnőtt példány
Felnőtt példány
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Család: Kutyafélék (Canidae)
Alcsalád: Caninae
Nem: Canis
Faj: C. aureus
Tudományos név
Canis aureus
Linnaeus, 1758
Szinonimák
Szinonimák

a Canis aureus aureus szinonimái:

  • Canis dalmatinus Wagner, 1841
  • Canis kola Wroughton, 1916
  • Canis typicus Kolenati, 1858
  • Canis aureus balcanicus Brusina, 1892
  • Canis aureus caucasica Kolenati, 1858
  • Canis aureus hadramauticus Noack, 1896
  • Canis aureus hungaricus Ehik, 1938
  • Canis aureus lanka Wroughton, 1916
  • Canis aureus maroccanus (Cabrera, 1921)
  • Canis aureus vulgaris Wagner, 1841

a Canis aureus ecsedensis szinonimája:

  • Canis lupus minor Mojsisovico, 1897

a Canis aureus moreotica szinonimája:

  • Canis graecus Wagner, 1841
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Aranysakál témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Aranysakál témájú médiaállományokat és Aranysakál témájú kategóriát.

Az aranysakál (Canis aureus) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó faj. Más elnevezései: nádi farkas, réti farkas, toportyán és csikasz.[1]

Származása, elterjedése[szerkesztés]

Európa délkeleti részén és Ázsia mediterrán jellegű vidékein él, egészen Indokínáig. Korábban úgy vélték, hogy Afrikában is előfordul, de a DNS-vizsgálatokból kiderült, hogy ezen a kontinensen egy másik, önálló kutyaféle él, az úgynevezett afrikai farkas (Canis anthus).[2][3]

Az aranysakál Közép-Európában, többek között Magyarországon is igen gyakori volt a 19. század-ig. Történelmi elterjedési területének északi pereme volt a Kárpát-medence. Élőhelyeinek visszaszorulása és az irtás miatt az 1940-es évekre Bulgária kivételével gyakorlatilag egész Európából kipusztult, bár szórványos példányokat körülbelül évtizedenként még jelentettek. 1940 és 1990 között hazánk területén nem találtak szaporodó párt, csupán néhány kóbor példányt, 1989-ben a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listájára Magyarországon kihalt fajként került fel.

Macedóniába spontán visszatelepült, de az 1960-as években újra kiirtották. Bulgáriában 1961-ben[4] vagy 1962-ben[5] nyilvánították védetté. Ezután rohamosan elterjedt, és mivel mind a vad-, mind a háziállat-állományt veszélyeztette,[6][7] a védelmét 1984-ben megszüntették. A '80-as évek végén már nemcsak egész Bulgáriában fordult elő (annak ellenére, hogy évente több ezer példányt lőttek ki), de a környező országokba is visszatelepült.

A Dráva mentén a 80-as években jelent meg újra Magyarországon.[8] Főleg délen: Bács-Kiskun, Baranya és Somogy megyében terjedt el, de minden más megyében is láttak már példányokat. Létszáma 2004-ig körülbelül 3000 példányra[9] nőtt, 2014-re elérte a 9000-et[4] Az Országos Magyar Vadászkamara adatai szerint az első 6 példányt az 1994/95-ös vadászati évben lőtték ki. Az évente elejtett példányok száma 2002–2011:

  • 2002: 80
  • 2003: 85
  • 2004: 95
  • 2005: 140
  • 2006: 163
  • 2007: 349
  • 2008: 462
  • 2009: 674
  • 2010: 786
  • 2011: 1129

2013-ban pedig 1813 példányt lőttek ki, ennek harmadát Somogy megyében.[10]

A 2010-es évekre Európában özönfajként terjedő aranysakál északon Észtországig, északnyugaton Hollandiáig, nyugaton Olaszországig és Svájcig jutott el.[11]

Megtelepedését üdvözlik a vadgazdálkodási szakemberek, mert a rágcsálók pusztításában nagy szerepet játszik, az erdei ökoszisztéma sokfélesége gazdagodik általa, az önszabályozó folyamatok javulnak élettevékenységével.

A vadászok bármiféle tényszerű bizonyíték nélkül a nagyvadak szaporulatának ritkítását írják a számlájára.[10] A 2000-es években tömegessé váltak azok a sajtóhíradások, amelyekben a legkülönfélébb kártételekkel, szélsőséges esetben emberek megtámadásával is vádolják[12][13][14][15] — számos szakember szerint egyszerűen bűnbaknak használják a vadgazdálkodás hibáinak leplezésére. Számos esetben kóbor kutyák által okozott károkat írnak az aranysakálok számlájára[16] — ezt megkönnyíti a két faj időnként megfigyelhető hibridizálódása[11]

Alfajai[szerkesztés]

  • Canis aureus aureus Linnaeus, 1758
  • Canis aureus cruesemanni Matschie, 1900
  • Canis aureus ecsedensis (Kretzoi, 1947)
  • Canis aureus indicus Hodgson, 1833
  • Canis aureus moreotica I. Geoffroy Saint-Hilaire, 1835
  • Canis aureus naria Wroughton, 1916
  • Canis aureus syriacus Hemprich & Ehrenberg, 1833

Megjelenése, felépítése[szerkesztés]

A kifejlett állat testhossza körülbelül 65-105 centiméter, marmagassága 45–50 centiméter között van. A farka közepesen lompos, 25-30 centiméter, a farok hegye pedig feketés-gesztenye színű. Testtömege 7-15 kilogramm, a kanok körülbelül 15%-kal nehezebbek a szukáknál.

Téli és nyári bundája különböző; nagyobb rokonáénál világosabb és barnásabb. Farka és hasa szürkésfehér. Füle a rövid szőrzet közt nagyobbnak hat, mint a farkasé, amely különösen télen, illetve az északi állományoknál alig áll ki a bundából. Állkapcsa sokkal finomabb és gyengébb, mint a farkasé.

Az aranysakál különleges ismertetőjele a talppárnája: a két középső ujjpárna mind a négy mancsán összenőtt; ez főleg a mellső lábán látszik jól. A két középső ujj és karom nagyon közeli helyzetű.

Életmódja, élőhelye[szerkesztés]

Az aranysakál hangja
Pihenő példány Izraelben

A farkas és a róka közötti köztes helyzetet elfoglaló ragadozó. A sztyeppék, fás puszták, bokorerdők, nehezen áttörhető bozótosok, elnádasodott nedves területek, félsivatagok lakója. Kerüli a nyílt terepet és a sűrű erdőket, így — elsősorban a kevés táplálék miatt — a trópusi esőerdőket sem kedveli.

Kisebb állatokat önállóan is el tud ejteni, így Magyarországon rágcsálóspecialistának mondható. Nem veti meg az ún. csülkösvadak (őz, a szarvas vaddisznó stb.) tetemeit sem. Trópusi területeken olykor csapatokba verődve antilopokat, gazellákat is zsákmányol. Testalkata a préda hosszas üldözésére nem alkalmas; ha a gyors lerohanás sikertelen, kiszemelt zsákmányáról lemond. Ha nem jut táplálékhoz, a települések közelébe is merészkedik némi hús reményében.

Felismerését segíti egyetlen más állathoz sem hasonló hangja: elnyújtott üvöltés és rövid, vonyító-ugató hangok követik egymást. Általában napnyugta után üvölt.

A zavarást, kiváltképp élőhelyének megváltoztatását — parlagföldek megművelését, erdőművelést — és az intenzív, célirányos vadászatát nem viseli el; az ilyen helyekről elköltözik. Az emberi üldöztetéstől eltekintve legnagyobb ellensége a farkas. Ahol mindkettő előfordul, a sakál csak nagyon szórványosan és visszavonultan marad fenn — viszont ahol megtelepszik, onnan többé-kevésbé kiszorítja fő táplálékkonkurensét, a vörös rókát (Vulpes vulpes).

Táplálkozása[szerkesztés]

Táplálkozása opportunista, azaz a legkönnyebben kiaknázható táplálékforrást hasznosítja. Amikor betelepül valahová, étrendje meglehetősen változatos (megeszik jóformán bármit); ez a viselkedése jelentősen hozzájárulhat gyors terjedéséhez. Megtelepedve specializálódik, tehát a konkrét környezetben legkönnyebben elérhető táplálékra szelektál.

A hazai vizsgálatok[16] kimutatták, hogy az egyes táplálékfajták részaránya nagyon különbözik törzsterületén (ahol már régen megtelepedett és sok van belőle) és elterjedésének peremterületein, ahol még csak szórványosan, illetve ritkásan fordul elő:

  • A törzsterületen évszaktól függetlenül szinte csak kisemlősöket eszik. Ez a fogyasztott biomassza 83-97(!) %-a, ezen belül a mezei pocok 56-83 %; mezei nyúl 0–2 %). Gyakran kap be különféle rovarokat, ezek kis tömege miatt azonban együttes részesedésük a biomasszából mindössze néhány százalék. Ugyancsak jelentéktelen a növényi anyagok (kukorica és fűfélék szerepe. A „csülkösvad” (főleg őz, szarvas, dámvad és vaddisznó) együttes részesedése 2,5–5,5 %. Ennél jóval nagyobb a háziállatok aránya (közel 10 %). Ezek nagy többsége szarvasmarha és disznó; egyértelműen dögkutakból.
  • A peremterületeken is a kisemlősök a fő táplálékai (kb. 56 %); de ezzel csaknem egyenrangú a csülkösvad mennyisége (kb. 41 %). Utóbbi csoportban a kifejlett vaddisznó a meghatározó táplálék — mivel az aranysakál a felnőtt vaddisznó elejtésére még csoportosan sem képes, ez egyértelműen dögevésre utal, csakúgy, mint a szarvasféléknél. Tavasz végén – nyár elején a beteg, legyengült gidákat és borjakat is elejti. A rovarok és növények szerepe a törzsterületéhez hasonló, a háziállatoké jóval kisebb.

A terület jellegétől függetlenül megeszik időnként madarakat és gerincteleneket is (utóbbiakat főleg kölyöknevelés idején, de akkor is jelentéktelen arányban). A vadon termő gyümölcsök érése idején megnő a növényi táplálék szerepe, de ekkor is legföljebb 3 %-ig.

Állatkertekben gyakori.

Természetes ellenségei[szerkesztés]

Fő táplálékkonkurensei a vörös róka (Magyarországon 72 % átfedéssel) és a szürke farkas. Ennek megfelelően a rókát megtámadja, élőhelyéről kiszorítja, a farkas viszont a sakált szorítja ki, és ezzel az aranysakál Európában észak felé terjeszkedésének fő akadálya.

Szaporodása[szerkesztés]

A Balkánon élő állományok téli falkáiban január-februárban alakulnak meg a párok — az egymáshoz nagyon szorosan kötődő aranysakálok nemritkán élethosszig összetartanak. A nőstények 9 hónaposan, a hímek 2 évesen ivarérettek. Csak a domináns hím és nőstény szaporodik. A 62 napos vemhesség végén a nőstény 3-6 (legfeljebb 8) kölyköt hoz a világra. Ezek erősen emlékeztetnek a kutyakölykökre, és hasonképpen sok gondoskodást kapnak. Életük első két hetét a vackon, gyakran egy föld alatti járatban töltik. Eleinte csak tejet kapnak, de a második hét után már az anyjuk által visszaöklendezett, előemésztett táplálékot is. A kan egyre nagyobb részt vállal a fiatalok neveléséből. A néhány hetes kölykök már a vacok előtt játszanak. Puha, szürke-szürkésbarna bundájukat egy hónapos korukban az öregkori szőrzetre váltják.

Vadászata, kilövése[szerkesztés]

Magyarországon a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet 58. § bekezdése alapján egyéni és társas vadászatok során, sörétes és golyós fegyverrel is vadászható dúvad.[17] Vadászati idénye az év egészére kiterjed.[18]

Az aranysakált szolgálati feladatát teljesítve kilövő hivatásos vadász lődíjként — szolgálati lőfegyverét figyelembe véve – ötven darab sörétes vagy öt darab 1000 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú golyós lőszert kap (41/b bekezdés).[17]

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Heltai Miklós, Szűcs Eleonóra és Lanszki József: Sakál vagy róka? PDF, (Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék, Kaposvári Egyetem Ökológiai Munkacsoport)
  2. (2015. augusztus 17.) „Genome-wide Evidence Reveals that African and Eurasian Golden Jackals Are Distinct Species”. Current Biology 25, 2158–65. o. DOI:10.1016/j.cub.2015.06.060. PMID 26234211.  
  3. Arnold, C.: Meet the First New Canine Found in 150 Years. National Geographic, 2015. július 30. (Hozzáférés: 2015. augusztus 2.)
  4. a b Szent István Egyetem: A kilencezerhez közelít a hazai aranysakál-állomány
  5. Nagy Zsolt B., Rzepiel Andrea, Szabára Ágnes, Heltai Miklós, Csányi Sándor, Lehotzky Pál, Ózsvári László: Az aranysakál (Canis aureus) magyarországi előfordulása, genetikai térképezésének fontossága és génbankjának felhasználási lehetőségei
  6. ARNOL, J. – HELTAI, M. et al.: Current status and distribution of golden jackals (Canis aureus L., 1758) in Europe. Mammal Rev., 2012. 42. 1–11.
  7. KRYSTUFEK, B. – MURARIU, D. – KURTONUR, C.: Present distribution of the Golden Jackal Canis aureus in the Balkans and adjacent regions. Mammal Rev., 1997. 27. 109–114.
  8. Aranysakál-invázió a Dunántúlon (Index.hu, 2001. augusztus 29.)
  9. Az aranysakál újra Magyarországon
  10. a b Hatalmas károkat okoz az aranysakál Somogyban (magyar nyelven). Kaposvár most, 2016. szeptember 13. (Hozzáférés: 2016. szeptember 20.)
  11. a b Csányi Sándor, Lanszki József és Heltai Miklós: Az aranysakál Magyarországon: két évtized tudományos tényei és fontosabb tanulságai
  12. Vöő György: Aranysakál tizedeli a hazai vadállományt
  13. Fábián Tamás: Nyakunkon a sakálapokalipszis
  14. TÉNYEK: Sakálok támadtak a gyerekekre
  15. Bihari Dániel: Aranysakál támadt kempingezőkre a Balatonnál?
  16. a b Lanszki József, Szűcs Eleonóra, Heltai Miklós: Mit eszik a sakál?
  17. a b 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet, net.jogtar.hu
  18. Országos Magyar Vadászkamara Tolna megyei Területi Szervezete: Hatályos jogszabályok gyűjteménye (hozzáférés: 2015. május 13.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Wikiszótár
Nézd meg az aranysakál címszót a Wikiszótárban!