Mohák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fali csavartfogúmoha (Tortula muralis)

A mohák az egész Földön elterjedt, nem szövetes, embriós növények. mintegy 26 000 ismert fajjal, amelyek közül Magyarországon 659 él (2 becősmoha, 149 májmoha és 511 lombosmoha).

Kis termetű, levélkére és száracskára tagolódó vagy telepes, zöld, spórás növények, amelyeknek nincsenek gyökerei és szállítószövete. A szárazságot és a fagyot is jól tűrik. Kanadai tudósok megállapították, a mohák a gleccsertakarók alatt átvészelt 400 év elteltével is képesek új életre kelni, amint napfény éri őket. Ezt a képességuket annak is köszönhetik, hogy az emberi őssejtekhez hasonló sejtjeik vannak.[1]

Nevük eredete[szerkesztés]

Több forrás szerint is a moha növények régies megnevezése: halápok, mohok illetve a latin muscus.[2][3][4]

A moha szó valószínűleg a déli szláv nyelvekből került át a magyar szóhasználatba. Már a 15. században leírták a moh (Földön folyó moh) formát, ’apró, zöld levelű és szárú, spórákkal szaporodó virágtalan növény’ értelemben.[5]

Rendszerezésük[szerkesztés]

Hagyományosan törzsként (Bryophyta néven) tárgyalták őket, és többnyire két osztályukat különböztették meg:

Az új vizsgálatok megállapították, hogy a mohák csoportja parafiletikus (nincs kizárólagos közös ősük). A filogenetikus értékelések három „moha-vonalra” osztják őket, és most ezeket szerepeltetik a törzsek szintjén:

A három törzsnek számos olyan, közös jellemzője van, amik alapján mégsem indokolatlan közösen tárgyalni őket.

Közös jellemzőik[szerkesztés]

  1. A többi embriós növénytől megkülönbözteti őket a szállítószövet hiánya. Bár szállításra alkalmas sejtek, sejtcsoportok a mohákban is előfordulnak (a lombosmoháknál a sporofitonban és a gametofitonban is, néha igen fejlett formában, a májmoháknál csak a gametofitonban, a becősmoháknál egyáltalán nem), ezek nem homológok az edényes növények (Tracheophyta) edényeivel, ugyanis nincs bennük se lignin, se valódi rostasejt.
  2. Életfázisaik úgy váltakoznak, hogy a gametofiton szakasz dominál a sporofitonnal szemben.
  3. Sporofitonjuk nem ágazik el, és azon a többi embriós növénytől eltérően csak egyetlen sporangium fejlődik ki.
  4. Nincs önálló vízháztartásuk (poikilohidrikusak). Víztartalmuk környezetfüggő; a vizet teljes testfelületükön veszik fel. A szárazságtűrő mohák egyes fajai kiszáradt állapotban is több évig életképesek maradnak, majd vízhez jutva életfolyamataik teljesen helyreállnak (akár múzeumi példányokéi is).

Evolúciójuk[szerkesztés]

Törzsfejlődésük, evolúciós kapcsolatrendszerük, viszonyuk a többi embriós növénnyel még nem teljesen tisztázott. Az alábbi kladogramokon két hipotézis látható erről:

Moha kladogram 1.svg
Moha kladogram 2.svg
Májmohák alapi helyzetben
Becősmohák alapi helyzetben

Törzseik és ismertebb nemeik[szerkesztés]

Becősmohák

Májmohák – telepes és leveles formák is tartoznak közéjük.

  • Csillagos májmoha (Marchantia)
  • Vízicsipke (Riccia)
    1-6 cm-es teleptestű májmoha. Lápos vizekben az egész Földön gyakori, de tarthatjuk akváriumban is.
  • Békalencsemoha (Ricciocarpus)
    Szív alakú, sárgászöld májmoha, középen árkolt karéjjal. Semleges vagy savanyú lápos vizekben lebeg, leapadás után szalag alakú pikkelyeivel a talajhoz tapad.
  • Illatos májmoha (Mannia)
    A teleptest 1-2 cm-es. Felül sötétzöld, alul vörösbarna, a telepvégeken fehér pikkelyes rojtokkal. Jellemző „ceruzaszaga”, a virginiai boróka aromás illatára emlékeztet.

Lombosmohák – a száruk leveles; a levélkék szórtan ülnek a száracskán. Egyes fajták spóratokja a felálló száracska csúcsán fejlődik, másoknál az oldalágakon.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. MTI: Akár 400 évet is túlélnek a mohák a gleccsertakaró alatt (magyar nyelven) (PHP). tudomany.ma.hu, 2013. május 28. (Hozzáférés: 2013. június 15.)
  2. Révai nagy lexikona. 9. kötet 383. oldal (Haláp); 13. kötet 826. (Moha), 828. (Mohák) oldalai Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság (1911–1935)
  3. Bokor József (szerk.). Moha, Mohák, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.) 
  4. Szellemi omnibus az élet utain. Írta: Aszalay József, Pesten, 1856, 99. oldal)
  5. Vörös Éva: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára 293. oldal moh Debrecen, 2008

Források[szerkesztés]

  • Podani János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana. ISBN 963 463 632 2 (2003) 

További információk[szerkesztés]