Virginiai boróka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Virginiai boróka
Minnesota, Sherburne
Minnesota, Sherburne
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Ciprusfélék (Cupressaceae)
Nemzetség: Boróka (Juniperus)
Fajcsoport: Sabina
Faj: J. virginiana
Tudományos név
Juniperus virginiana
L.
Elterjedés
Juniperus virginiana vars range map 4.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Virginiai boróka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Virginiai boróka témájú médiaállományokat és Virginiai boróka témájú kategóriát.

Leveles hajtásai éretlen tobozbogyókkal

A virginiai boróka (Juniperus virginiana) a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld növényfaj. Vörös cédrus néven is ismert. Kertekben szerte a világon gyakran ültetik.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak-Amerikában, a kontinens keleti felén (az atlantikus–észak-amerikai flóraterületen) honos.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Örökzöld cserje vagy fa – eredeti termőhelyén akár 30 m magasra is megnő. Fiatalon felfelé tör, idősebb korában inkább terebélyes. Oszlopos és elfekvő változatai is vannak. Kérge vörösesbarna, hajtásai négyszögletesek.

Lombja sötétzöld. Fiatal korában többnyire pikkelyleveles, az idősebb példányok a korona belsejében tűleveles hajtásokat is növesztenek.

Az érett bogyó élénk kék, átmérője 4–10 mm, bevonata kékes-hamvas, viaszos.

Életmódja, termőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A borókáktól szokatlan módon egylaki növény.[1] Kék tobozbogyói egy év alatt beérnek, és ez a termős példányokat igen látványossá teszi.

Rendkívül változékony és alkalmazkodóképes; szinte bármilyen talajon megél. A Nagyalföld termőhelyi feltételeit is jól viselő, a homok fásítására alkalmas faj, ami azonban ilyen feltételek mellett többnyire cserje termetű marad. Az átültetést rosszul tűri.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főleg oszlopos termetű változatait ültetik dísznövénynek. Sűrűn ültetve keskeny, magas sövénnyé nevelhető.

A ceruzagyártás kedvelt alapanyaga, emellett bútorokat is készítenek belőle.

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természetes változatai elterjedési területeinek határán köztes formák alakulnak ki.

  • J. virginiana var. virginiana
  • J. virginiana var. silicicola
  • J. virginiana var. crebra

Kertészeti változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • J. virginiana 'Fastigiata' —
  • J. virginiana 'Glauca' — gyorsan növő, oszlopos alakú fajta. Pikkelylevelei kékeszöldek. A félszáraz viszonyokat kedveli, száraz termőhelyeken növekedése lelassul.
  • J. virginiana 'Grey owl' — a 'Glauca' változat és a kínai boróka egyik kertészeti változatának (J. chinensis 'Pfitzeriana') hibridje. Acélkék színe a virginiai, alakja inkább a kínai borókáéra emlékeztet, ám utóbbinál valamivel magasabb, és a koronája is lazább — ám a főágak visszavágásával tömöríthető. Vékony hajtásain a pikkelylevelek aprók. Hajtásainak vége ősszel halvány lilásvörösre színeződik. Gyorsan nő. A metszést jól tűri, a sebeket gyorsan benövi.
  • J. virginiana 'Horizontalis' —
  • J. virginiana 'Pseudocupressus' — alighanem a J. virginiana var. crebra természetes, oszlopos változata, amit szelektíven elkezdtek kertekbe ültetni. 4–8 m magasra növő, zárt koronájú fa. Ágai mereven fölfelé törnek. Apró, vékony pikkelylevelei szürkészöldek.
  • J. virginiana 'Tripartita' — Régóta ismert: 1867 óta jegyzik. Elfekvő ágú, 2-3 méter átmérőjű, szabálytalanul elágazó; egyes ágai elfekszenek, mások fölemelkednek, így több emeletben helyezkednek el. Idős korára 2–3 m magasra nő. Ágai, hajtásai sűrűn állnak; a hajtáscsúcs mindig háromfelé ágazik el. Rövid tűlevelei a hajtások végére rásimulnak; tövük felé mindinkább elállnak. Már fiatal korában tűleveles. A tűlevelek színe kékesek zöld fonákkal, a pikkelylevelek sötétzöldek. Télálló, szárazságtűrő, a szennyezett levegőt is elviseli. Csoportosan ültetve nagy területeket benő.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Czáka Sarolta, Rácz István: Fenyők és örökzöldek, p. 41. Szépia Könyvkiadó. ISBN 963 7849 04 1

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]