Májmohák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Infobox info icon.svg
Májmohák
„Hepaticae” Ernst Haeckel Kunstformen der Natur c. művéből, 1904.
„Hepaticae” Ernst Haeckel
Kunstformen der Natur c. művéből, 1904.
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Májmohák
(Marchantiophyta v. Hepaticophyta)
Rendek

Haplomitriopsida

Leveles májmohák (Jungermanniopsida)

Telepes májmohák (Marchantiopsida)

Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Májmohák témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Májmohák témájú kategóriát.

A májmohák (Marchantiophyta, Hepaticophyta vagy gyakran, tévesen Hepatophyta) nem szövetes szárazföldi növények, a növények országának egyik törzse.

Egyaránt találhatók közöttük „leveles-száras” és telepes szerveződésű fajok, ez alapján szerveződnek két osztályba, a fajok mintegy 85%-a a leveles májmohák közé tartozik. Míg a leveles májmoháknál a külső megjelenés mutat nagy különbségeket, a telepesek belső szerveződése differenciáltabb. A telepet egysejtű rizoidok rögzíthetik. A telep epidermiszéből fejlődnek ki az ivarszervek, melyek sok esetben kiemelkednek, vagy a telep alsó oldalán fejlődnek. Az ivarszervet burok (perianthium) védi, melynek megkülönböztetett szerepe van a rendszerezésben. A megtermékenyítés után fejlődik ki a sporofiton, ami erős védelmet élvez. Nyele (seta) csak éréskor nyúlik meg, a tok négy kopáccsal nyíló vagy felrepedő, nem zárható. Oszlop (columella) nem található a tokban. Míg érnek a spórák, a kiszóródásban szerepet játszó elatera-fonalak alakulnak ki köztük. A spórából mohaelőtelep (protonéma) fejlődik, ami csúcsi vagy „szár”-közi növekedésű lehet, és fokozatosan gamefiton teleppé differenciálódik. Vegetatív szaporodásuk levél- vagy teleprészletek, illetve sarjtestek (gemmák) által történik.

A sejtekben számos lencse alakú (lentikuláris) plasztisz található, a lombosmohákhoz hasonlóan. Zárósejtes gázcserenyílásaik azonban nincsenek, a másik két mohatörzzsel ellentétben, legfeljebb szellőztető pórusaik. A fajok kb. 90%-ának sejtjeiben erősen fejlett olajtestek találhatók, ez a májmohákra leginkább jellemző szünapomorf karakter.

Jelenleg kb. 300 nemzetségük és mintegy 10 000 fajuk létezik. Széles körben elterjedtek, főként a trópusokon találhatók nagy fajgazdagságban. Léteznek talajlakó, sziklalakó, fán lakó és levéllakó életformáik is. Magyarországon jelenleg 146 májmohafaj ismert.[1]

Telepes májmohák[szerkesztés]

A telepes májmohák (Marchantiopsida) három rendjét különböztetjük meg:

  1. Sphaerocarpales: Kicsiny, rozettaszerű telepeik vannak. Sporofiton-tokjuk nem nyílik fel, spóráik az egysejtsoros fal feloldódásával jutnak ki. Archegóniumaik körül feltűnő telepburjánzásaik vannak. Egy ide tartozó növényen fedezték fel 1917-ben a növények ivari kromoszómáját. Magyarországon egy faja él. Az észak-amerikai Sphaerocarpus donnelii genetikai kísérletek kedvelt alanya.
  2. Monocleales: Nagyméretű májmohák, 20 cm nagyságú telepei is léteznek. Sporofiton-tokjuk felrepedéssel nyílik. A Monoclea nemzetségből két faja ismeretes, a déli félteke óceáni éghajlatú területein fordulnak jellemzően elő.
  3. Marchantiales: A legdifferenciáltabb a telepes májmohák közül: a telepen belül megjelennek a fotoszintetizáló, olajraktározó, rögzítő, víztározó stb. sejtek. A szárazföldi élethez jól alkalmazkodtak, az erős fényt is elviselik. Sporofiton-tokjuk felrepedéssel nyílik. Ide tartozik az árkokban, kutakban gyakori csillagos májmoha (Marchantia polymorpha), a sziklagyepek rendzinatalaján élő, szárazságtűrő illatos májmoha (Mannia fragrans), az állóvizek felszínén megtalálható úszó májmoha (Riccia fluitans).

Leveles májmohák[szerkesztés]

A leveles májmohákhoz (Jungermanniopsida) négy, a „levelesség” különböző fokozatait megtestesítő rend tartozik. Mindegyikük sporofitonja üvegszerű nyélből és négy részre hasadó tokból áll, melyet a gametofiton különböző burkai védhetnek.

  1. Metzgeriales: hát-hasi (dorziventrális) szimmetriájúak, bár lehetnek levélszerű képződményeik, a leveles májmohákhoz való besorolásuk ellenére inkább belül differenciálatlan, szalagszerű telepeik vannak, melyeken az archegóniumok szórtan helyezkednek el. Magyarországi hegy- és dombvidékek fatörzsein gyakori faj a Metzgeria furcata. A M. pubescens bükkerdők mészkő- és dolomitszikláinak lakója.
  2. Calobryales: leveles, felálló száruk van, szimmetriájuk sugaras. Egyetlen nemzetség tartozik ide, a haplomitrium, egy európai, és sok hegyvidéki, trópusi fajjal.
  3. Jungermanniales: a „valódi” leveles májmohák hát-hasi (dorziventrális) szimmetriájúak. A legnagyobb májmohacsoport 6-7000-es fajszámmal. Gametofitonja háromosztatú csúcssejttel fejlődik. Levelei három sorban helyezkednek el, az oldalsó levelek sokszor kétkaréjúak, az alsó levélsor pedig csökevényes, vagy kisebb allevélkékből áll. A női ivarszerv a „hajtás” csúcsain fejlődik. Magyarországon gyakori a fakérgen, félárnyékos termőhelyeken előforduló Radula complanata. A Plagiochila nemzetség főként a trópusok lakója, de Európában is megtalálható. Az ide tartozó Lejeuneaceae család tagjai között trópusi levéllakó (epifill) fajok mellett bogarakon növő (!) mohákat is találunk.
  4. Treubiales: levélszerű részletekkel bíró telepes mohák. Molekuláris elemzések szerint teljesen külön vonalat képviselnek, és inkább a májmohák harmadik osztályának (Treubiopsida) kellene őket tekinteni.

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Podani János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana (2003). ISBN 963 463 632 2 
  1. B. Papp, P. Erzberger, P. Ódor, Zs. Hock, P. Szövényi, E. Szurdoki and Z. Tóth UPDATED CHECKLIST AND RED LIST OF HUNGARIAN BRYOPHYTES, Studia bot. hung. 41, pp. 31–59, 2010