Becősmohák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Becősmohák
Phaeoceros laevis (L.) Prosk.
Phaeoceros laevis (L.) Prosk.
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Becősmohák (Anthocerotophyta)
Osztály: Anthocerotopsida
Rend: Anthocerotales
családok és nemzetségek

Anthocerotaceae

Dendrocerotaceae

Notothyladaceae

Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Becősmohák témájú kategóriát.

A becősmohák vagy szarvasmohák (Anthocerotophyta) nem szövetes szárazföldi növények, a növények országának egyik törzse. Telepes növények, korábban a májmohákhoz sorolták őket, ám az újabb kutatásuk tucatnyinál több szünapomorf karaktert találtak, amik a csoport önálló monofiletikus jellegét erősen alátámasztják.

Jellemzőik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • sejtenként 1–8 nagyméretű kloroplasztisz, melyben egy vagy több nagy pyrenoida (keményítő-asszimilátumokat felhalmozó szemcse) található
  • sajátságos, csöves felépítésű tilakoid-ultrastruktúra, ami a Zygnematales zöldalgákra emlékeztet
  • a növénykét egysejtű rizoidok rögzítik az aljzathoz
  • nincsen mohaelőtelep (protonéma), a spórából közvetlenül fejlődik ki a teleptest
  • nincsenek olajtesteik, mint a májmoháknak.

A telepes gametofiton homogén belső szerkezetű. Az epidermisz alatt, a telepen belül találhatók beágyazva az ivarszervek (tehát endogén kialakulásúak, ellentétben a többi mohával. A telep „bőrszövetében” található nyálkaüregek nitrogénkötő cianobaktériumokat tartalmaznak. A telepből kinövő sporofiton akár 16 cm-esre is megnőhet, felülről nézve nyíló becőre (becőtermés) emlékeztet, nevét is innen kapta a törzs. A sporofiton fotoszintetizál, és sztómák vannak rajta, melyek a párologtatásban nem vesznek részt, csak a gázcserében. Köztes („interkaláris”) merisztémája biztosítja a folytonos növekedést, a felnyíló sporangiumban megtalálható az oszlop (columella), amelyről fokozatosan szabadulnak ki a spórák.

Előfordulásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mintegy 100 ma is élő faja talaj- és fán lakó életmódot folytat, a mérsékelt és főleg a trópusi égövben. Kis fajszámuk és széles körű elterjedtségük igen ősi, valaha nagyobb fontosságú csoportra utalnak – ám fosszíliáikat a perm végéig bezárólag nem sikerült megtalálni, így nem tudni, melyik zöldalga-csoportból származtak, és hogy miként viszonyulnak a többi szárazföldi növényhez.

Magyarországon élő fajai az Anthoceros punctatus és a Phaeoceros carolinianus erdős talajon, nedves helyeken fordulnak elő, meglehetősen ritkák.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Podani János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana. ISBN 963 463 632 2 (2003)