Ráckevei-Duna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Ráckevei-Duna
A Ráckevei-Duna Szigetszentmiklósnál 2.JPG
Országok Magyarország
Földrajzi adatok
Hossz57,3 km
Forrás Kvassay-zsilip
Torkolat Tassi-zsilip
é. sz. 47° 27′ 41″, k. h. 19° 04′ 010″Koordináták: é. sz. 47° 27′ 41″, k. h. 19° 04′ 010″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ráckevei-Duna témájú médiaállományokat.
A Ráckevei-Duna Szigetszentmiklósnál

A Ráckevei-Duna (másképpen Soroksári-Duna vagy Ráckevei (Soroksári)-Duna, rövidítve RSD) a Duna folyam egyik jelentős mellékága, a főággal a Csepel-szigetet öleli körül. A Dunától Budapesten, a Csepel-sziget északi csúcsánál ágazik el, majd Tassnál a sziget déli csúcsánál torkollik újra a folyamba. A ráckevei Duna-ág 57,3 km hosszú, az átlagos víztérfogata mintegy 40 millió m3.

A víz betáplálása a mellékágba a Duna folyamból történik a Kvassay-zsilipen keresztül, évente 550–750 millió m3 mennyiségben. A Duna-ág vízszintjét a vízfolyás végén lévő Tassi-zsilip szabályozza, így a két műtárgy között 10–30 cm vízszintkülönbség adódik, szemben a közel természetes folyású nagy Duna 4–5 méterével. A Duna-ágban a víz sebessége 0,2–0,4 km/h, üzemszerű vízpótlás esetében nyáron 1,5–2,5 hét alatt, télen 3–5 hét alatt cserélődik ki a mellékág vize.

A Ráckevei-Duna ma ismert arculatát az 1910–1926 évek között végrehajtott vízépítési munkák után nyerte el. A partjának és szigeteinek felparcellázása az 1960-as évektől kezdődött meg, elsősorban a pihenésre, üdülésre vágyó fővárosi lakosok számára.

Kialakulása[szerkesztés]

A 19. századig végéig a Duna folyam szélessége a Gellért-hegy magasságában mintegy 300 m volt, a hegy alatt pedig minden átmenet nélkül majd egy kilométeresre szélesedett. A kiszélesedett, zátonyos folyószakasz jelentős árvízveszélyt jelentett a főváros és térsége számára, a mai Budapest alacsonyabb területeit 1730 és 1830 között tizenkét nagyobb árvíz pusztította. Habár épültek korábban kisebb-nagyobb árvízvédelmi töltések a folyó mentén, a folyómeder szabályozatlan volt, a két ágra szakadó Duna budafoki és soroksári ága sem volt főágnak tekinthető.

Az árvízvédelem elősegítésére és a hajózási feltételeket javítására már az 1838-as pesti árvízet követően nagyszabású terveket készítettek a kor szakemberei, elsősorban Lechner József és Pietro Paleocapa mérnökök.

Szabályozása[szerkesztés]

A Ráckevei-Duna a Taksony vezér hídnál

A Duna budapesti szakaszának tényleges szabályozási munkái csak a kiegyezés után, az 1870. évi X. törvénycikk[1] alapján kezdődtek meg.

A Duna főváros alatti két ága közül a budafokit tették alkalmassá a folyam teljes vízhozamának levezetésére, a folyó lágymányosi szakaszát egy új partvonalat adó gáttal (amely utolsó szakaszát ma Kopaszi-gátként ismerünk) 380 méterre szűkítették, illetve a mélységét kotrással növelték. A folyam új főágának kialakításával párhuzamosan megkezdődött a soroksári ág lezárása. A zárógát nem a felső torkolatnál, hanem a földtanilag kedvezőbb helyzetű, így alacsonyabb költséggel megépíthető, sziklás, kisebb mélységű mederben, a mai Gubacsi híd magasságában épült meg.

A soroksári ág lezárása kedvezőtlen állapotokat eredményezett, a gát alatti szakaszon a vízszintcsökkenés, a feliszapolódás, valamint a hajózhatóság megszűnése a térségben, elsősorban Ráckeve környékéig jelentős problémákat okozott. A problémák orvoslására a törvényhozás 1904-ben elrendelte a Duna-ág teljes rendezését és hajózhatóvá tételét. A soroksári-ráckevei Duna-ág felső torkolatánál 1910–1914 között épült meg a hajózsilip, majd 1924–1926 között a vízbeeresztő zsilip, a műtárgycsoportot később Kvassay Jenő vízépítőmérnök után nevezték el. Az alsó torkolatnál, Tass határában 1926–1928 között épültek meg a műtárgyak, így a hajó- és a vízleeresztő zsilip, illetve a vízerőmű.

Közelmúlt[szerkesztés]

A Duna-ág egyik holtága Szigetszentmiklósnál

Az 1956-os jeges árvíz tönkretette a tassi vízleeresztő zsilipet és az erőművet. Az elpusztult műtárgyakat nem állították helyre, azóta a Duna-ág vízleeresztése és a hajózás az átalakított hajózsilipen át történik. 1961-ben helyezték üzembe a Kvassay-műtárgycsoportnál az 1954–1960 között épített vízerőművet.

A Ráckevei-Duna vízminőségét alapvetően befolyásolta a fővárosi üzemek ipari szennyvizének bevezetése, az 1960-as és 1970-es években több nagy halpusztulás történt a Duna-ágban. A dunai betáplálással a folyam vizével együtt évente 25–50 ezer m3 iszap is érkezik. A feliszapolódás elsősorban a felső szakaszon okoz jelentős gondot, ugyanakkor súlyosan érinti az amúgy is kisebb vízmélységű mellékágakat, illetve a lassú vízfolyású partoldalakat. Az egyre erősödő feltöltődési folyamat ellen és a súlyosabbá váló eutrofizációs probléma megoldására 1979–1985 között a Duna-ág felső tíz kilométeres szakaszán mederszabályozást végeztek. A szabályozással 110 m víztükör szélességű, 2,7 m vízmélységű, 50 m3/s elméleti vízszállító képességű medret alakítottak ki. A beruházás során partvédő művek épültek, valamint a Kvassay-műtárgycsoport rekonstrukciójára is sor került.

Napjainkban[szerkesztés]

A rendszerváltáshoz közeledve, az állami források elapadásával a Ráckevei-Duna mederszabályozási munkái megakadtak. A továbbra is fennálló problémákra PHARE-program keretében, Európai Uniós támogatással, 1997-ben készült el a vízminőségjavító-terv. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2001-től fenntartási kotrást végzett a hajdani beruházással érintett felső szakaszon. Az igazgatóság 2003-tól új beruházás keretében megkezdte a további szakaszok mederszabályozását, amelytől a vízminőség mellett a vízgazdálkodás feltételeinek javulását is várják.

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]