Kvassay Jenő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Kvassay Jenő
Született 1850. július 5.
Buda
Elhunyt 1919. június 6. (68 évesen)
Budapest
Foglalkozása hydraulic engineer
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kvassay Jenő témájú médiaállományokat.

Kvassói és brogyáni Kvassay Jenő (Buda, 1850. július 5.Budapest, 1919. június 6.) vízmérnök, a magyar vízügyi szolgálat jelentős alakja.

Életpályája[szerkesztés]

A köznemesi származású kvassói és brogyáni Kvassay családban született. Apja, kvassói és brogyáni Kvassay Antal (1801-1873), anyja, frankeni Schmidt Hermin (1826-1904) volt. Apai nagyszülei kvassói és brogyáni Kvassay Mihály (1774-1832) és szlavniczai Sándor Erzsébet (1774-†?) voltak. Apai dédapja, tekintélyes és tehetős köznemesi kvassói Károly (1728-1791), Bars vármegye alispánja, királyi táblai ülnök, királyi tanácsos volt. A pesti műegyetemen folytatott gépészmérnöki tanulmányokat, de a mérnöki oklevelet nem szerezte meg. Mezőgazdasági és vízépítési tanulmányokat folytatott a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián, majd Párizsban a École des Ponts et Chaussées-on. A vízügyi szolgálat működését Franciaországban és Németországban tanulmányozta. 1878-ban kinevezték kultúrmérnöknek,[1] és megbízást kapott a földművelésügyi tárcán belül az általa javasolt mezőgazdasági–vízügyi szolgálat, a Kultúrmérnöki Intézmény megszervezésére, amelynek 1880-ban vezetőjévé nevezték ki. 1891-ben a vízügyi igazgatás egységes irányításának szerveként létrehozott Országos Vízépítési és Talajjavítási Hivatal (1899-től Országos Vízépítési Igazgatóság) vezetője lett, és onnan vonult nyugállományba 1918-ban. A kultúrmérnökség működési köre kiterjedt a belvízrendezésre és -lecsapolásra, az alagcsővezetésre és az öntözésre, a mederrendezésre és a vízmosás-megkötésre, a halászati ügyek felügyeletére. Kvassay nevéhez fűződik a vízjogi törvény megalkotása (1885: XXIII. tc.), valamint az Országos Halászati Felügyelőség és a Közegészségügyi Mérnöki Szolgálat megszervezése. Kezdeményezte a balatoni kikötők és a budapesti szabadkikötő megépítését, szorgalmazta a dunai vízi közlekedés fejlesztését.

Vízgazdálkodási, folyószabályozási és mezőgazdasági vízépítési szakirodalmi munkássága is jelentős. Mezőgazdasági vízműtan című munkája évtizedeken át a kultúrmérnökök kézikönyve volt. A Magyar Tudományos Akadémia 1918-ban Wahrman-díjjal tüntette ki. Négy évtizeden át a magyar vízügy legfőbb irányítójaként működve új korszakot hozott a magyar vízépítés történetében. Budapesten hunyt el 1919. június 6-án. Őrbottyánban van végső nyughelye.

Házassága és leszármazottai[szerkesztés]

Budapesten, 1889. október 10.-én feleségül vette báró szalai és tavarnai Barkóczy Margit (1856-1937) úrhölgyet, báró szalai Barkóczy Mihály (1821-1895) és báró dezséri Rudnyánszky Auguszta lányát. A házasságukból született:

  • kvassói és brogyáni Kvassay László (1890-1958), rendkivüli követ és meghatalmazott miniszter.

Emlékezete[szerkesztés]

Emléktáblája Balatonföldváron

Emlékét a róla elnevezett és emléktáblával jelölt, a Ráckevei (Soroksári)-Duna északi bejárati zsilipje (Kvassay-zsilip), valamint Balatonföldváron felállított emlékműve őrzi. Sírja az őrbottyáni temetőben található, az őrbottyáni általános iskola az ő nevét viseli.

Munkái[szerkesztés]

  • A műegyetem (1874)
  • Vizeinkről (1875)
  • Rétmívelés (1877)
  • Note sur le moulinet de Woltmann (1877)
  • Über Natron- und Székboden (1880)
  • Kommentár a vizjogi törvényhez (1886)
  • A Tiszavölgy szabályozásáról (1888)
  • Emlékirat vizszabályozásaink ügyében (1888)

Számos cikke és értekezése jelent meg bel- és külföldi lapokban, valamint folyóiratokban.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A mai építőmérnöknek megfelelő mérnöki szakirány.

Források[szerkesztés]