Rozmaring-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Rozmaring-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz31 m
Mélység7 m
Magasság0 m
Függőleges kiterjedés7 m
Ország Magyarország
Település Budapest
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus hévizes
Barlangkataszteri szám 4763-2

A Rozmaring-barlang egy barlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Budai Tájvédelmi Körzetben, Budapest II. kerületében található. A Felső-Kecske-hegy egyetlen, megmaradt barlangja.

Leírás[szerkesztés]

A Felső-Kecske-hegy délnyugati oldalában, egy felhagyott kőfejtőben, a kőbánya bejáratától nem messze, nyugati irányban, balra található sziklafalban, a sziklafal aljában nyílik. A bejáratának a jobb oldala egy rövid, épített kőfal. A kőfal a természetes bejáratot takarja és ezért lehet, hogy raktárnak volt használva a barlang.

Eocén mészkőben jött létre. Egy kanyarodó főágból és egy mellékágból áll. Az egyik járat egy majdnem észak–dél irányú, széles kalcittelér mentén és abban keletkezett. Egy hasadékában öt–nyolc centiméter magas kristályok alakultak ki. Ebben a járatban nagy, két méter hosszú és 1,2 méter széles gömbfülkék figyelhetők meg és egy kalcittal borított falú, elsődleges üreg jött létre a járat nyugati falának a sík felülete mentén. Hévizes barlangokban ilyen kialakulású járat ritka. Apró borsókövek is képződtek a száraz, lezáratlan barlangban, amelynek a bejárásához engedély szükséges. Barlangjáró alapfelszereléssel, egyszerűen bejárható, de a mellékág csak térden mászva tekinthető meg. Denevérek és nappali pávaszemek is megfigyelhetők néha benne.

Előfordul az irodalmában Felső-Kecskehegyi 1. sz. sziklaüreg (Kordos 1984) és Felsőkecskehegyi 1. üreg (Bertalan 1976) néven is. A Rozmaring-barlang név 1983-ban jelent meg először nyomtatásban (Kraus 1983). A barlang a nevét amiatt kapta, mert a kőbánya a Rozmaring Termelőszövetkezeté volt.

Kutatástörténet[szerkesztés]

Leél-Őssy Sándornak az 1957-ben megjelent, „A Budai-hegység barlangjai” című tanulmányában meg vannak említve az óbudai Felső-Kecske-hegy kőfejtőjének üregei és egy helyszínrajzon be van jelölve a helyük. 1958-ban a Városterv Barlangkutató Csoportjának a barlangkutatói kutatták a Felső-Kecske-hegy működő bányájának az üregeit és a barlangjait. Az 1958-ban kiadott, „Budapest természeti képe” című könyvben több, kis barlangbejárat meg van említve, amelyek a Felső-Kecske-hegyen lévő kőfejtőben voltak és az egyik ábrán, a Felső-Kecske-hegy oldalában egy barlangjel látható. A kőfejtő üregei közül két barlang részletesen le lett írva. Ezek közül az egyik a Rozmaring-barlang. A könyvben az olvasható, hogy nummulinás mészkőben, két, keresztirányú hasadék mentén keletkezett, a kőfejtő délnyugati bejáratánál, nyugat felé nyílik a körülbelül 15 méter hosszú, valószínűleg mesterségesen megnyitott hévforrásbarlang. Az első, körülbelül öt méter hosszú része kissé lesüllyedve tart délnyugat felé, majd nyugat, északnyugat felé fordulva, könyökszerűen megtörik. A fordulótól egy rövid, körülbelül 2,5 méter hosszú oldalág ágazik ki majdnem déli irányba, amely a végén beomlott. A főág körülbelül másfél méter magas és másfél méter széles, amely felfelé és oldalra néha kitágul egy-egy gömbfülkeszerű, egy–másfél méter átmérőjű, nagy üst miatt. A tetején és az oldalfalain jól megfigyelhető a víz oldása. Omladék található benne, barlangi agyag nem. Az 1959-es „Budapest természeti földrajza” című könyvben meg vannak említve a Felső-Kecske-hegy üregei és az egyik ábrán, a Felső-Kecske-hegy oldalában egy barlangjel látható. 1960-ban, 1961-ben és 1962-ben a Városterv Barlangkutató Csoport folytatta a barlangok kutatását és elkészítették az egyik, általuk Négyek-folyosója nevű barlangnak elnevezett üreg alaprajzi barlangtérkép-vázlatát. Az 1966-ban megjelent, „Budai-hegység útikalauz” című kiadványban le van írva röviden. A leírás szerint egy V alakban visszahajló, elkeskenyedő és befelé lejtő sziklaüreg.

A Bertalan Károly által írt, 1976-ban befejezett kéziratban, a 22, 23, 24 és a 24/a számú cédulákon található ismertetés a Felső-Kecske-hegy üregeiről. A 22-es számú cédulán van ismertetve a Rozmaring-barlang Felsőkecskehegyi 1. üreg néven. A barlang a Leél-Őssy Sándor, a Láng Sándor és a Marosi Sándor által írt három publikáció alapján lett leírva. A cédula szerint 10–15 méter hosszú, folyosószerű, szabadon bejárható, turista látnivaló. A bejárata nyitott és egy embernél magasabb. 1978. április 6-án járt benne először Kraus Sándor és ekkor vizsgálta a földtanát, valamint egy vázlatos, alaprajzi barlangtérképet készített.

Az 1982-ben kiadott „Budai-hegység útikalauz”ban az 1966-os útikalauz leírása van megismételve. 1983-ban Kraus Sándor, Varga I. és Horváth Károly felmérték a barlang egy részét. A felmérés alapján 1983. december 19-én Kraus Sándor rajzolt egy alaprajzi barlangtérkép-vázlatot és két hossz-szelvény barlangtérképet. A rajzok az 1983. évi MKBT Beszámolóban lettek publikálva a barlang leírásával együtt. A leírás szerint a járatok végén cementálódott agyag és törmelék van, ezért bonthatók. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvnek az országos barlanglistájában szerepel a barlang Felső-Kecskehegyi 1. sz. sziklaüreg néven és egy térképen van a helye feltüntetve. A Student Speleoalpin Group 1989. évi beszámolójában egy térképen van a helye jelölve és az olvasható, hogy a bányabejárat után, balra található barlang S alakú, körülbelül 18 méter hosszú, hévizes eredetű és a tűzgyújtogatás miatt nagyon kormos bejárata egy fallal van megerősítve. A csoport a szolnoki barlangkutatókkal kibontotta a végponti szűkületet, miután a végponti nyílásból egy denevér kirepült. Petren Imrének sikerült továbbjutni, de az új résznek egy régen a felszínre vezető, zárt kürtőnél vége lett. A csoport ekkor befejezte a feltárást. 1990. június 13-án Kraus Sándor járt benne és a bejárati ágban szemetet, valamint egy bivakhelyet figyelt meg.

2004 novemberében Kraus Sándor nem találta meg a bejáratát. 2008-ban és 2009-ben fénykép-dokumentáció készült a barlangról. 2009-ben meg lett tisztítva az apró nyílássá betemetődött bejárat. 2010-ben mélyítve lett a végponti akna. 2010. december 30-án Kovács Attila és Matyuga Péter felmérték a barlangot. 2010. december 30-án a felmérés alapján Kovács Attila szerkesztette meg az alaprajzi barlangtérképét egy keresztmetszettel és készített fénykép-dokumentációt a barlangról, valamint a kutatásáról. A barlangtérképen be lettek jelölve a fényképek készítésének a helyei és a fényképezés iránya. A felmérés alapján a hossza 29,5 méter a mélysége 5,3 méter és a függőleges kiterjedése 6,8 méter. 2011-ben folytatódott a végponti akna mélyítése. 2015-ben feltárást végeztek a végponti hasadékban és fénykép-dokumentáció készült a barlangról és a kutatásáról. 2015. december 11-én Kovács Attila alaprajzi barlangtérképet szerkesztett egy keresztmetszettel Kovács Attila, Matyuga Péter és Szlatki Gabriella felmérése alapján. A barlangtérkép szerint a barlang hossza 31 méter és a mélysége 7 méter volt. A barlangtérképen be lettek jelölve a fényképek készítésének a helyei és a fényképezés iránya. 2016-ban folytatódott a végponti hasadékakna mélyítése, amellyel a hossza 32 méter és a mélysége 8 méter lett. Ebben az évben fénykép-dokumentáció készült a barlangról és a kutatásáról. A 2016. évi kutatási jelentésben egy topográfiai térképen, valamint egy földtani és topográfiai térképen lett bejelölve a helye.

Felső-Kecske-hegyi üregek[szerkesztés]

A kőfejtő többi, napjainkra megsemmisült üregéről Láng Sándornak az 1958-ban megjelent tanulmányából és Bertalan Károlynak az 1976-ban befejezett kéziratából lehet a legtöbbet megtudni.

Láng Sándornak a publikációja szerint a Rozmaring-barlangon kívül, a kőfejtő délnyugati bejárata mögött, északkeleti irányban, az egyik sziklafal alján egy másik forrásbarlang is nyílik. A leírásban többek között az olvasható, hogy a legalsó járatai 10–12 méter mélyen vannak a barlangbejárat alatt. A hévizek oldó hatása jól megfigyelhető a barlangban. A főág nyugat–délnyugati irányú és az első, öt–hat méter hosszú részétől déli irányba és felfelé egy öt–hat méter hosszú mellékág nyílik és innen egy keskeny rés vezet a felszínre.

Bertalan Károly kéziratában, a 23-as számú cédulán van ismertetve a Felsőkecskehegyi 2. üreg, amely a kézirat szerint három méter hosszú és három méter széles. Az ismertetés Bertalan Károlynak az egyik, korábbi kézirata alapján íródott.

A 24-es számú cédula szerint a Felsőkecskehegyi 3. üreg a délnyugati bejárat mögött, a bejárattól északkelet felé, az egyik sziklafal tövénél nyílt. A hossza 2,5 méter, vagy 16+X méter és a mélysége 10–12 méter volt. A kőbányászatkor megnyílt hasadék a további kutatások kiindulópontja lehetett volna. Az ismertetés Bertalan Károlynak az egyik, korábbi kézirata alapján íródott.

A 24/a cédula szerint a Felsőkecskehegyi 3/a üreg, amelynek a másik neve Exodus-barlang, a kőfejtőbe lépve a jobb oldali, délkeleti sziklafal és a tövében felhalmozódott, magasra felhúzódó törmelék érintkezési vonalán nyílt. A bejárata körülbelül három méter magasságban volt a kőfejtő talpa felett. Kőfejtéskor megnyílt, 54 méter hosszú és 6 méter mély hasadék volt, amelynek egymástól törmelékkel elválasztott kúszójáratai voltak. Az ismertetés Brandl Vilmos 1966-os terepnaplója alapján íródott.

Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvnek az országos barlanglistájában szerepelnek a barlangok Felső-Kecskehegyi 2. sz. sziklaüreg, Felső-Kecskehegyi 3. sz. sziklaüreg és Felső-Kecskehegyi 3/a. sz. sziklaüreg, az utóbbinak az Exodus-barlang a névváltozata, néven és egy térképen van a helyük feltüntetve.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Bertalan Károly: Kézi jegyzetek. (1959-től íródott.)
  • Brandl Vilmos terepnaplója 1966-ból.
  • A Városterv Építők Sportköre Barlangkutató Csoportjának 1959 előtti, 1960. és 1961. évi naplói.

További információk[szerkesztés]