Rozmaring-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rozmaring-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz 31 m
Mélység 7 m
Magasság 0 m
Függőleges kiterjedés 7 m
Ország Magyarország
Település Budapest
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus hévizes
Barlangkataszteri szám 4763-2

A Rozmaring-barlang egy barlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Budai Tájvédelmi Körzetben, Budapest II. kerületében található. A Felső-Kecske-hegy egyetlen, megmaradt barlangja.

Leírása[szerkesztés]

A Felső-Kecske-hegy délnyugati oldalában, egy felhagyott kőfejtőben, a kőbánya bejáratától nem messze, nyugati irányban, balra található sziklafalban, a sziklafal aljában nyílik. A bejáratának a jobb oldala egy rövid, épített kőfal. A kőfal a természetes bejáratot takarja és ezért lehet, hogy raktárnak volt használva a barlang.

Eocén mészkőben jött létre. Egy kanyarodó főágból és egy mellékágból áll. Az egyik járat egy majdnem észak-dél irányú, széles kalcittelér mentén és abban keletkezett. Egy hasadékában 5–8 centiméter magas kristályok alakultak ki. Ebben a járatban nagy, 2 méter hosszú és 1,2 méter széles gömbfülkék figyelhetők meg és egy kalcittal borított falú, elsődleges üreg jött létre a járat nyugati falának a sík felülete mentén. Hévizes barlangokban ilyen kialakulású járat ritka. Apró borsókövek is képződtek a száraz, lezáratlan barlangban, amelynek a bejárásához engedély szükséges. Alapfelszereléssel, egyszerűen bejárható, de a mellékág csak térden mászva tekinthető meg. Denevérek és nappali pávaszemek is megfigyelhetők néha benne.

Előfordul az irodalmában Felső-Kecskehegyi 1. sz. sziklaüreg (Kordos 1984) és Felsőkecskehegyi 1. üreg (Bertalan 1976) néven is. A Rozmaring-barlang név 1983-ban jelent meg először nyomtatásban (Kraus 1983). A barlang a nevét amiatt kapta, mert a kőbánya a Rozmaring Termelőszövetkezeté volt.

Kutatástörténete[szerkesztés]

Leél-Őssy Sándornak az 1957-ben megjelent, „A Budai-hegység barlangjai” című tanulmányában meg vannak említve az óbudai Felső-Kecske-hegy kőfejtőjének üregei és egy helyszínrajzon be van jelölve a helyük. 1958-ban a Városterv Barlangkutató Csoportjának a barlangkutatói kutatták a Felső-Kecske-hegy működő bányájának az üregeit és a barlangjait. Az 1958-ban kiadott „Budapest természeti képe” című könyvben több, kis barlangbejárat meg van említve, amelyek a Felső-Kecske-hegyen lévő kőfejtőben voltak és az egyik ábrán, a Felső-Kecske-hegy oldalában egy barlangjel látható. A kőfejtő üregei közül két barlang részletesen le lett írva. Ezek közül az egyik a Rozmaring-barlang. A könyvben az olvasható, hogy nummulinás mészkőben, két, keresztirányú hasadék mentén keletkezett, a kőfejtő délnyugati bejáratánál, nyugat felé nyílik a körülbelül 15 méter hosszú, valószínűleg mesterségesen megnyitott hévforrásbarlang. Az első, körülbelül 5 méter hosszú része kissé lesüllyedve tart délnyugat felé, majd nyugat, északnyugat felé fordulva, könyökszerűen megtörik. A fordulótól egy rövid, körülbelül 2,5 méter hosszú oldalág ágazik ki majdnem déli irányba, amely a végén beomlott. A főág körülbelül 1,5 méter magas és 1,5 méter széles, amely felfelé és oldalra néha kitágul egy-egy gömbfülkeszerű, 1–1,5 méter átmérőjű, nagy üst miatt. A tetején és az oldalfalain jól megfigyelhető a víz oldása. Omladék található benne, barlangi agyag nem. Az 1959-es „Budapest természeti földrajza” című könyvben meg vannak említve a Felső-Kecske-hegy üregei és az egyik ábrán, a Felső-Kecske-hegy oldalában egy barlangjel látható. 1960-ban, 1961-ben és 1962-ben a Városterv Barlangkutató Csoport folytatta a barlangok kutatását és elkészítették az egyik, általuk Négyek-folyosója nevű barlangnak elnevezett üreg alaprajzi térképvázlatát. Az 1966-ban megjelent „Budai-hegység útikalauz” című kiadványban le van írva röviden. A leírás szerint egy V alakban visszahajló, elkeskenyedő és befelé lejtő sziklaüreg.

A Bertalan Károly által írt, 1976-ban befejezett kéziratban, a 22, 23, 24 és a 24/a számú cédulákon található ismertetés a Felső-Kecske-hegy üregeiről. A 22-es számú cédulán van ismertetve a Rozmaring-barlang, Felsőkecskehegyi 1. üreg néven. A barlang a Leél-Őssy Sándor, a Láng Sándor és a Marosi Sándor által írt három publikáció alapján lett leírva. A cédula szerint 10–15 méter hosszú, folyosószerű, szabadon bejárható, turista látnivaló, a bejárata nyitott és egy embernél magasabb. 1978. április 6-án járt benne először Kraus Sándor és ekkor vizsgálta földtanát, valamint egy vázlatos alaprajzot készített.

Az 1982-ben kiadott „Budai-hegység útikalauz”ban az 1966-os útikalauz leírása van megismételve. 1983-ban Kraus Sándor, Varga I. és Horváth Károly felmérték a barlang egy részét. A felmérés alapján 1983. december 19-én Kraus Sándor rajzolt egy alaprajzi térképvázlatot és két hossz-szelvényt. A rajzok az 1983. évi MKBT Beszámolóban lettek publikálva a barlang leírásával együtt. A leírás szerint a járatok végén cementálódott agyag és törmelék van, ezért bonthatók. Az 1984-ben megjelent „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában szerepel a barlang Felső-Kecskehegyi 1. sz. sziklaüreg néven és egy térképen van a helye feltüntetve. A Student Speleoalpin Group 1989. évi beszámolójában egy térképen van a helye bejelölve és az olvasható, hogy a bányabejárat után, balra található barlang S alakú, körülbelül 18 méter hosszú, hévizes eredetű és a tűzgyújtogatás miatt nagyon kormos bejárata egy fallal van megerősítve. A csoport a szolnoki barlangkutatókkal kibontotta a végponti szűkületet, miután a végponti nyílásból egy denevér kirepült. Petren Imrének sikerült továbbjutni, de az új résznek egy régen a felszínre vezető, zárt kürtőnél vége lett. A csoport ekkor befejezte a feltárást. 1990. június 13-án Kraus Sándor járt benne és a bejárati ágban szemetet, valamint egy bivakhelyet figyelt meg.

2004 novemberében Kraus Sándor nem találta meg a bejáratát. 2008-ban és 2009-ben fénykép-dokumentáció készült a barlangról. 2009-ben meg lett tisztítva az apró nyílássá betemetődött bejárat. 2010-ben mélyítve lett a végponti akna. 2010. december 30-án Kovács Attila és Matyuga Péter felmérték a barlangot. 2010. december 30-án a felmérés alapján Kovács Attila szerkesztette meg az alaprajzi térképét egy keresztmetszettel és készített fénykép-dokumentációt a barlangról, valamint a kutatásáról. A térképen be lettek jelölve a fényképek készítésének a helyei és a fényképezés iránya. A felmérés alapján a hossza 29,5 méter a mélysége 5,3 méter és a függőleges kiterjedése 6,8 méter volt. 2011-ben folytatódott a végponti akna mélyítése. 2015-ben feltárást végeztek a végponti hasadékban és fénykép-dokumentáció készült a barlangról és a kutatásáról. 2015. december 11-én Kovács Attila alaprajzi térképet szerkesztett egy keresztmetszettel Kovács Attila, Matyuga Péter és Szlatki Gabriella felmérése alapján. A térkép szerint a barlang hossza 31 méter és a mélysége 7 méter volt. A térképen be lettek jelölve a fényképek készítésének a helyei és a fényképezés iránya. 2016-ban folytatódott a végponti hasadékakna mélyítése, amellyel a hossza 32 méter és a mélysége 8 méter lett. Ugyanebben az évben fénykép-dokumentáció készült a barlangról és a kutatásáról. A 2016. évi kutatási jelentésben egy topográfiai térképen, valamint egy földtani és topográfiai térképen lett bejelölve a helye.

Felső-Kecske-hegyi üregek[szerkesztés]

A kőfejtő többi, napjainkra megsemmisült üregéről Láng Sándornak az 1958-ban megjelent tanulmányából és Bertalan Károlynak az 1976-ban befejezett kéziratából lehet a legtöbbet megtudni.

Láng Sándornak a publikációja szerint a Rozmaring-barlangon kívül, a kőfejtő délnyugati bejárata mögött, északkeleti irányban, az egyik sziklafal alján egy másik forrásbarlang is nyílik. A leírásban többek között az olvasható, hogy a legalsó járatai 10–12 méter mélyen vannak a barlangbejárat alatt. A hévizek oldó hatása jól megfigyelhető a barlangban. A főág nyugat-délnyugati irányú és az első, 5–6 méter hosszú részétől déli irányba és felfelé egy 5–6 méter hosszú mellékág nyílik és innen egy keskeny rés vezet a felszínre.

Bertalan Károly kéziratában a 23-as számú cédulán van ismertetve a Felsőkecskehegyi 2. üreg, amely a kézirat szerint 3 méter hosszú és 3 méter széles volt. Az ismertetés Bertalan Károlynak az egyik, korábbi kézirata alapján íródott.

A 24-es számú cédula szerint a Felsőkecskehegyi 3. üreg a délnyugati bejárat mögött, a bejárattól északkelet felé, az egyik sziklafal tövénél nyílt. A hossza 2,5 méter, vagy 16+X méter és a mélysége 10–12 méter volt. A kőbányászatkor megnyílt hasadék a további kutatások kiindulópontja lehetett volna. Az ismertetés Bertalan Károlynak az egyik, korábbi kézirata alapján íródott.

A 24/a cédula szerint a Felsőkecskehegyi 3/a üreg, amelynek a másik neve Exodus-barlang, a kőfejtőbe lépve a jobb oldali, délkeleti sziklafal és a tövében felhalmozódott, magasra felhúzódó törmelék érintkezési vonalán nyílt. A bejárata körülbelül három méter magasságban volt a kőfejtő talpa felett. Kőfejtéskor megnyílt, 54 méter hosszú és 6 méter mély hasadék volt, amelynek egymástól törmelékkel elválasztott kúszójáratai voltak. Az ismertetés Brandl Vilmos 1966-os terepnaplója alapján íródott.

Az 1984-ben megjelent „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában szerepelnek a barlangok Felső-Kecskehegyi 2. sz. sziklaüreg, Felső-Kecskehegyi 3. sz. sziklaüreg és Felső-Kecskehegyi 3/a. sz. sziklaüreg (az utóbbinak az Exodus-barlang a névváltozata) néven és egy térképen van a helyük feltüntetve.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Bertalan Károly: Kézi jegyzetek. (1959-től íródott.)
  • Brandl Vilmos terepnaplója 1966-ból.
  • A Városterv Építők Sportköre Barlangkutató Csoportjának 1959 előtti, 1960. és 1961. évi naplói.

További információk[szerkesztés]