Martinovics-hegyi-kristályfülke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Martinovics-hegyi-kristályfülke
Hossz2,5 m
Mélység0 m
Magasság4 m
Függőleges kiterjedés4 m
Tengerszint feletti magasság210 m
Ország Magyarország
Település Budapest
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus valószínűleg hévizes eredetű
Barlangkataszteri szám 4732-26

A Martinovics-hegyi-kristályfülke kis méretű barlang. Budapest XII. kerületében helyezkedik el. Régen kristályairól volt híres.

Leírás[szerkesztés]

A Kis-Sváb-hegyen található. A hegyet 1950-ben Martinovics Ignácról nevezték el. A Kis-Sváb-hegy nevet 1991-ben kapta vissza. A hegy északi részén lévő, már nem működő kőfejtő körülbelül 15 méter magas, függőleges sziklafalának a tövében nyílik. A bejárata messziről is látszik, hasadékszerű. A Duna–Ipoly Nemzeti Park területén van a 2005-ben viszonylag tisztának talált üreg. A környezete azonban szemetes.

Kőbányászat közben fedezték fel. Az ásványkiválásai nagyon megrongálódtak. Eocén kori mészkőben keletkezett. Egyetlen, két méter hosszú, egy méter széles, négy méter magas, függőleges hasadékból áll. A falain majdnem mindenhol kalcitkristályok láthatók. Kalcitlemezek is előfordulnak benne.

Kordos László szerint a barlangi barit leghíresebb, budapesti lelőhelyének számított, amíg a telek, ahol az üreg volt, tulajdonosa az ásványgyűjtők miatt szurokkal vastagon lekente a borszínű, sárga táblás kristályokat. Szintén Kordos László szerint Koch Sándor a fennőtt, sárga színű kalcitkristályok között fluoritot és 0,3–0,6 milliméteres kristálytűkből álló goethitet talált. Ozoray György 1960-ban azt írta ezzel kapcsolatban, hogy Koch a Martinovics-hegy kis üregeiben, amelyek közül kevés éri el, vagy közelíti meg az ember számára járható méretet, találta ezeket az ásványokat, így azok nem tekinthetők barlangban előforduló ásványnak a Martinovics-hegy lelőhelyeinek alapján.

Előfordul az irodalmában Kis-sváb-hegyi kőfejtő kristályürege (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Kis-Sváb-hegyi kőfejtő sziklaürege (Kordos 1984), Kissvábhegyi kristályüreg (Bertalan 1976), Kristály-barlang (Pápa 1943), Kristálybarlang (Pápa 1957), Kristálypince (Bertalan 1976), Martinovich-hegyi-barlang (Józsa 1963), Martinovich-hegyi barlang (Kordos 1984), Martinovicshegyi kristályüreg (Bertalan 1976) és Martinovics-hegyi üreg (Sásdi 1993) néven is.

Történet[szerkesztés]

Koch Sándor számolt be először a barlangról az 1939-ben megjelent közleményében. Pápa Miklósnak az 1943-ban megjelent tanulmányában az olvasható, hogy csavargók tanyája volt, amelyet később a rendőrség betömetett. Akkor az alacsony bejáratán csak hason fekve lehetett bekúszni. Az 1957-ben kiadott „Budai hegyek útikalauz” szerint a hegy egyik bányájában nyílt a szép barlang, amelyet betömtek. Az 1966-ban megjelent „Budai-hegység útikalauz” szerint a Szabó József Geológiai Technikum barlangkutatói végeztek benne feltárást 1962-ben. Az 1963. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban az olvasható, hogy 1962-ben a technikum barlangkutató csoportjának a tagjai munkatúrát vezettek benne. Az 1964-ben kiadott, „Geológiai kirándulások Budapest környékén” című könyvben van egy rövid ismertetés, amely szerint a helyiek az itt található, kristályokkal kibélelt, egy vagy két darab, nagy méretű, barlangszerű üreg alapján a nagy kőfejtőt kristálybarlangnak hívták. Az 1966-ban megjelent, Koch Sándor által írt könyvben a hegyben található repedésekről, kis üregekről lehet olvasni, de a barlang szót nem használta az író a hegyen található üregekre. A nagyobb hasadékok kristálypince jellegűek voltak.

Az 1976-ban befejezett és Bertalan Károly által összeállított, „Magyarország barlangleltára” című kéziratban az olvasható, hogy a Martinovics-hegyi, nagy kőfejtő udvarában, valószínűleg a nyugati fal aljában található. A bejáratát néha befalazták és köveket raktak a bejáratába, hogy a kristályait megvédjék. A valószínűleg hévizes eredetű üreg pár méter hosszú lehetett, amelyben sok a kalcitkristály és a barlang a feltárása után látványosság lehetne, de a megóvása nem lenne egyszerű. A kéziratban két irodalmi hivatkozás alapján lett feldolgozva. A Bertalan Károly és Schőnviszky László által összeállított és 1976-ban megjelent Bibliographia spelaeologica hungarica barlangnévmutatójában szerepel, amely szerint két publikáció foglalkozik vele.

Az 1982-ben napvilágot látott, „Budai-hegység útikalauz” című könyvben meg van ismételve az 1966-os útikalauzban olvasható leírás. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvnek az egyik részében található egy rövid leírás az ásványairól és az országos barlanglistában szerepel három névváltozata, valamint egy térképen van jelölve a helye. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1987. évi, központi kutatótáborának a tábori tájékoztatójában az van írva, hogy a forró víz hatására a Budai-hegységben kristályokkal kitöltött hasadékok jöttek létre. A legszebbek a Martinovics-hegyen voltak és járható méretű volt némelyik. A kőfejtőt azóta feltöltötték és a legtöbbjük jelenleg hozzáférhetetlen, pedig az ásványtan szakemberei között híresek voltak az innen előkerült kalcitkristályok. Az 1993. évi Karszt és Barlangban kiadott tanulmány szerint kalcit a Budai-hegységben néhány helyen, akár ember számára járható méretű üregek falán található, például a Martinovics-hegyi üregben.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Koch Sándor: Gyűjtsünk ásványokat. Búvár, 1939. (5. évf.) 7. sz. 540. old.

További információk[szerkesztés]