Gyapjas mamut

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Infobox info icon.svg
Gyapjas mamut
Modell
Modell
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Afrotheria
Rend: Ormányosok (Proboscidea)
Alrend: Elefántalakúak (Elephantoidea)
Család: Elefántfélék (Elephantidae)
Nem: Mamut (Mammuthus)
Brookes, 1828
Faj: M. primigenius
Tudományos név
Mammuthus primigenius
Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Gyapjas mamut témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gyapjas mamut témájú kategóriát.

A gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) az elefántfélék családjának egy kihalt faja, amely a pleisztocénben, mintegy 135 000 évvel ezelőtt jelent meg és a Würm-glaciális végéig élt Eurázsia és Észak-Amerika akkoriban jéggel borított tájain.

A pleisztocén emberének kortársa volt, az ősállatok szimbóluma. Számos példányuk igen jó állapotban megmaradt Szibéria örökké fagyos vidékein, így lágy részeikről is viszonylag sokat tudunk.

Marmagasságuk elérte a 2,67–3,49 métert, a tömegük pedig 3,9–8,2 tonna között lehetett;[1] tehát nagyobbak voltak az átlagos méretű afrikai elefántoknál. Testüket barna, bozontos szőrzet védte a hideg ellen, ami két rétegű volt: a kb. 1 méter hosszú durva fedőszőrzet alatt egy finomabb hőszigetelő szőrréteg is védte őket a kihűléstől. Fülük a mai afrikai elefánt füleihez képest mintegy hatodakkora volt (a hőveszteség csökkentése miatt). Fogazatuk is alkalmazkodott a durvább tundrai növényzethez: barázdáltabb és magasabb koronája volt, mint a mai elefántoknak. Erősen görbült agyaruk hossza – a görbület mentén – elérte a 4,2 métert.[2]

A ma élő elefántokhoz hasonlóan valószínűleg családokban járhatták a tundrát, ahol – gyomortartalmukból ítélve – fák hajtásait és más növényeket fogyasztottak. A tápláléknak csak nyáron lehettek bővében, így a téli időszakra szervezetük zsírt halmozott fel a bőrük alatt, de leginkább a válluk tájékán levő púpban. Így a tél beálltával hosszabb koplalást is kibírtak, esetleg agyaraikkal kotorták el a havat, hogy táplálékhoz jussanak. Valószínűbb azonban, hogy télen melegebb vidékekre vándoroltak.

Pontos besorolásuk sokáig vitatott volt. A legújabb DNS-vizsgálatok alapján azonban úgy tűnik, hogy az indiai elefánttal állt közelebbi rokonságban: a két faj közös őse mintegy 4,8 millió évvel ezelőtt élhetett.

Maradványaikat szinte egész Európában és Szibériában megtalálták. A középkorban csontjaikról azt gondolták, hogy azok óriásoktól származnak. "Feltámasztása" a molekuláris biológia fejlődésével többször napirendre került.

Jellegzetes alakját őseink barlangrajzokon és kőbe, csontba, agyarba védve örökítették meg. Kihalásukat valószínűleg őseink túlzott vadászata okozhatta – legalábbis ezt erősítik meg az eurázsiai sztyeppéken és Szibériában talált, csontjaikból épített kunyhók. Mások szerint a kihalásukat az utolsó jégkorszakot követő gyors felmelegedés okozhatta. Egy harmadik elmélet pedig egy „hiperjárvány” megjelenésével magyarázza eltűnésüket. (Kihalásuk feltételezhető okairól bővebben: pleisztocén megafauna.)

Érdekesség, hogy bár mintegy 10 000 éve tűntek el Európából, de például egy elszigetelt populáció még mindig élt kb. Kr. e. 3750-ig az alaszkai Szt. Pál-szigeten.[3][4] Az északkelet-szibériai Vrangel-szigeten egy helyileg kialakult törpe változatának csontmaradványait találták meg (Mammuthus primigenius vrangeliensis), amely Kr. e. 1700–1500 között halhatott ki.

Galéria[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Zdenek V. Spinar – Zdenek Burian: Élet az ember előtt, Gondolat, Budapest, 1985

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Larramendi, A. (2016). „Shoulder height, body mass and shape of proboscideans”. Acta Palaeontologica Polonica 61. DOI:10.4202/app.00136.2014.  
  2. The Academy of Natural Sciences: Woolly Mammoth (Mammuthus primigenius). The Academy of Natural Sciences, 2007. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 29.)
  3. Schirber, Michael. "Surviving Extinction: Where Woolly Mammoths Endured". Live Science. Imaginova Cororporation
  4. Kristine J. Crossen, “5,700-Year-Old Mammoth Remains from the Pribilof Islands, Alaska: Last Outpost of North America Megafauna”, Geological Society of America Abstracts with Programs, Volume 37, Number 7, (Geological Society of America, 2005), 463.

További információk[szerkesztés]