Cserhát

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cserhát
A Zagyva völgye, háttérben a Cserhát
A Zagyva völgye, háttérben a Cserhát

Hely Pest megye, Nógrád megye
Hegység Északi-középhegység, Északnyugati-Kárpátok
Legmagasabb pont Karancs (729 m)[1]
Típus vulkanikus
Elhelyezkedése
Cserhát (Magyarország)
Cserhát
Cserhát
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 55′, k. h. 19° 30′Koordináták: é. sz. 47° 55′, k. h. 19° 30′
Térkép
Cserhat terkep.png
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Cserhát témájú médiaállományokat.

A Cserhát Magyarország északi részén az Északi-középhegység egyik része. Északról az Ipoly völgye, keletről a Tarján-patak és a Zagyva, délen az Alföld, nyugaton pedig a Nógrádi-medence és a Börzsöny határolja. Kőzetei és felszínformái is rendkívül változatosak. A két szomszédos hegységtől, a Börzsönytől és a Mátrától eltérően itt nem a vulkanikus kőzetek vannak többségben: a hegység nagyobbik része a földtörténet újkorában lerakódott üledékes kőzet.[1]

A szűkebb értelemben vett hegység öt részre osztható. A Nyugat-Cserhát javarészt oligocén üledékekből áll – itt található az egész Cserhát legmagasabb pontja, a Naszály. Erősen felszabdalt, dombsági jellegű rész az Északi-Cserhát (Kopasz-Cserhát).[1] A Központi-Cserhátban miocén korú vulkanitok és üledékek vegyesen vannak jelen.[1] A Keleti-Cserhát (Pásztói-Cserhát) kőzetanyaga döntő részben vulkanikus.[1] Délen a Cserhátalja szelíd dombjai helyezkednek el.[1]

A Cserháthoz sorolják az Alföldbe mélyen benyúló, homokos-üledékes Gödöllői-dombságot, és a Salgótarján közelében, az országhatárnál emelkedő Karancsot, a „palóc Olümposzt”.[1]

Kialakulása[szerkesztés]

A vulkánosság előtti idők[szerkesztés]

Cserhát

A Cserhát földtörténeti fejlődése során hosszú és változatos utat járt be, ennek köszönhetőek változatos formái, illetve többféle jellemző kőzete. Alapja ősi kristályos pala, amire üledékes kőzetek települtek. A hegység legidősebb kőzetei a mai Naszályt és Csővár-Romhányi rögvidéket felépítő, karsztos mészkövek és dolomitok – ezek a triász időszakban rakódtak le. Ezután visszahúzódott a tenger, és hosszasan pusztult a a felszín. Kb. 40 millió éve délnyugatról újból benyomult a tenger, és az eocén végétől a miocénig újabb vastag üledékréteg rakódott le. Az oligocén sekélytengeri–édesvízi üledékeire példa a hárshegyi homokkő. A miocénre a tenger tóvá alakult, és azt a folyók kaviccsal, homokkal töltötték föl. A fokozatosan sós vizűvé váló tóban agyagmárga, illetve slír (finomszemű összecementált kőzetliszt) ülepedett le. A Cserhát nagy részén, főleg a nyugati felén ma is ezek a kőzetek az uralkodóak a felszínen.[2]

A vulkánosság[szerkesztés]

Körülbelül 20 millió évvel ezelőtt, a miocén folyamán kezdődött meg a Cserhát vulkanizmusa, a Börzsönyével nagyjából párhuzamosan, bár kisebb léptékben. Az egyre inkább kiemelkedő Kárpátok hatására a tengerelöntés megszűnt és hegyközi medencék alakultak ki sűrű folyóhálózattal. A szubtrópusi klíma gazdag élővilágot éltetett. Az egykori mocsárrengeteg emlékét őrzik Salgótarján környékének barnakőszén-telepei. Ezt a miocén kori ősföldrajzi környezetet konzerválta a vulkáni hamu a méltán világhírű Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen, az „ősvilági Pompei”ben.

A vulkánok kezdetben riolitos, majd andezites magmát produkáltak; a tufaszórás mindvégig túlsúlyban volt lávaömlésekkel szemben. Egyes helyeken, a magma nem tört a felszínre, hanem az üledékes kőzetek rétegeit felpúpozva lakkolitokat (kőlencséket) hozott létre. A pliocéntől a terület kiemelkedett, és a lepusztuló fedőüledékek alól többhelyütt kipreparálódtak az állékonyabb lakkolitok. Ezek közül a legnagyobb és legjelentősebb a Karancs, amit gyakran tévesen a Medvessel egy egységnek tekintenek, pedig az jóval később, a pliocénben kiömlött bazaltból áll.[2]

A leggyakoribb szubvulkáni testek az andezites kőzettelérek (dyke-ok); a Középső-Cserhát hegygerinceinek többsége ilyen kőzettelér.

A miocéntől a jelenkorig[2][szerkesztés]

A miocén végével a vulkáni tevékenység lassan megszűnt. A szarmata, majd a pannon földtani korszakokban lassú süllyedés kezdődött, így előtérbe kerültek a szárazföldi és folyóvízi lepusztulásos folyamatok. Ennek köszönhetően alakult ki az enyhén hullámos dombvidék. A pliocén tektonikus mozgások következtében törések, vetődések mentén alakultak ki a mai domborzati és vízrajzi arculat elemei. Például a peremi helyzetű Cserhátalján a folyó- és patakvölgyek kijárataiban hordalékkúpok keletkeztek. A pleisztocén jégkorszkok idején perigalciális (jégkörnyéki) éghajlat uralkodott. Ekkor a felszínformálás elemei az aprózódások, lejtős tömegmozgások és talajfolyások voltak. A földtörténeti jelenkor, a holocén felszíni változásai elsősorban az emberi tevékenységhez kötődik, a bányákkal (Szanda, Sámsonháza, Nógrádkövesd, Kishartyán, stb.),[2] víztározókkal, településekkel és más létesítményekkel módosította több helyen az évmilliók alatt kialakult vidéket.

Földrajza[szerkesztés]

Cserháti tájkép Hollókőnél
A Cserhát Hollókői Tájvédelmi Körzet északi része

Éghajlata[szerkesztés]

A hegység éghajlatára nagy hatással van, hogy nyugaton és keleten is magasabbra kiemelkedett hegységi (Börzsöny, Mátra) találhatók. Az emiatt jellemző hegységközi "medencehatás" miatt a terület éghajlata általánosan tekintve mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz. A kistájak, térségek közötti jelentősek lehetnek a mezoklimatikus eltérések, köszönhetően a változatos domborzati viszonyoknak.

A napsütéses órák száma meglehetősen alacsony, 1900 és 1950 óra/év. Ez a csapadékos és hűvös Alpokalja értékeivel azonos. Ennek megfelelően a évi átlag középhőmérséklet 8-10 C° között változik. Salgótarján tágabb környezetében 9 C° körüli ez az érték, míg a délebbi fekvésű Cserhátalján vagy a Nógrádi-medencében már megközelíti a 10 C°-ot. A magasan fekvő területeken, 600 méter környékén, például a Karancson vagy a Tepke-csoporton már csak 6-8 C°. A leghidegebb hónapnak számító januári középhőmérséklet - 2 C° és -3° között változik. A júliusi középhőmérséklet 19 C°. Fagyok már október közepétől lehetségesek, a fagymentes napok száma mindössze 170-180 nap. Ebben fontos szerepet játszik a terület ködhajlama. Ez annak köszönhető, hogy a táj az uralkodó nyugati légmozgás szélárnyékában fekszik, illetve a domborzati adottságok és a gyakran jelentkező őszi-téli fordított légrétegzettségi helyzet, az inverzió is ezt a hatást erősíti. A gyakran tartós ködmezők, jól kumulálják a bezárt hideg, fagyos levegőt, és hatást gyakorolnak az évi középhőmérséklet, a felhőzöttség és napsütéses órák értékeire is.

A hegységközi medencehatásnak köszönhetően a Cserhát a környező területeknél szárazabb. Az évi csapadékmennyiség 560 és 620 mm között változik. Északon 600–620 mm/év, míg délen és a Börzsöny hegység keleti lábainál már csak 560–600 mm. Területi és időbeni megoszlása a gyakori lokális csapadékgócok vonulása miatt szeszélyesen változó. Például a Felvidék magasabb hegyvonulatai felett születő feláramló, konvektív csapadék típusoknak (záporok, heves zivatarok) jobban kitett Karancson az évi csapadékérték 650–700 mm között változik, de egyes években e fölött is alakulhatnak a mért adatok. A térség uralkodó széliránya északnyugati-nyugati. A mérések utóbbi időszakában gyakoribbá vált a délies szelek megjelenése is.

Vízrajz[szerkesztés]

Az Északi-középhegység magasabb hegyeitől eltérően a Cserhátban kisebb az éves csapadékmennyiség. A terület vízhálózatának hozama ebből adódóan gyérebb. A hegység területén körülbelül 400 forrás található. Néhányuknak gyógyhatást tulajdonítanak, bár ezt még nem bizonyították. Ezek közül a legjelentősebbek a Szentkút környékén felszínre törő négy forrás: A Szűz Mária-, a Szent István-, a Szent László- és a Szent Imre-forrás. Az itteni szentkutak állítólag már jó néhány ember csodálatos gyógyulását okozták, így ma is sokan látogatják őket. Bizonyítottan gyógyhatású forrásvíz a Sóshartyánban feltörő jódos víz.

A források vizeit elvezető patakok egy része az Ipolyon keresztül a Dunába ömlik, míg másik részük a Zagyván keresztül a Tiszába. A Cserhát legfontosabb folyója az 59 km hosszú Galga. Vizét kis erek táplálják, a megyét Galgagutától délre elhagyva a Zagyvába ömlik. A Szomor-, a Bujáki-, a Bér-, és a Vanyarci-patak szintén a 180 km hosszú Zagyvába torkollik. Az Ipolyba ömlik a Ménes-patak, a Csitári-patak, a Fekete-víz (mely magába gyűjti a Közép-Cserhát vizeit: a Szanda-patakot, a Malom-árkot, a Sárdi- és Nagy-patakot), a Lókos-patak és a Lóci-patak (ebbe torkollik a Hollókői-, az Aszú-, a Sipek-, a Dobordali-, a Farkasvölgyi-, a Petényi-, a Pusztaszántói-, a Tereskei-ág és a Varsány-patak). A tájegység patakjai mind gyér vizűek, meleg nyarak alkalmával sokszor kiszáradnak.

Növényzet[szerkesztés]

Gyakori jelenség a zúzmara (Salgótarján)

A hegység területének nagy része a Matricum flóravidék Neogradense flórajárásához tartozik, mindössze a Karancs területét sorolják az Agriense flórajáráshoz.[1] A függőleges övezetességnek nincsen olyan jelentősége, mint a jóval magasabb szomszédos Mátránál vagy Börzsönynél.[1] A hegység területét eredetileg cseres-tölgyes, illetve gyertyános–tölgyes borította, ezeknek jó része az emberi tevékenység hatására eltűnt. A déli lejtők, illetve a Gödöllői-dombság jellegzetes erdőtársulásai a melegkedvelő tölgyes és a tatárjuharos lösztölgyes. A filoxéra hatására fölhagyott szőlők helyén gyakran tájidegen akácot vagy feketefenyőt ültettek.[1]

Az erdőségek mellett két jellegzetes gyeptársulás is őshonos: • a löszpusztarétek • a magyar aszatos szálkaperjegyepek Ezek szintén sok helyen visszaszorultak az emberi beavatkozás, illetve olyan kártékony jövevényfajok, mint a kanadai aranyvessző (’’Solidago canadensis’’), a magas aranyvessző (’’Solidago gigantea’’) vagy a selyemkóró (’’Asclepias syriaca’’) miatt.[1]

A Cserhát területén a következő növényfajok élnek: tatárjuhar (Acer tataricum), méregölő sisakvirág (Aconitum anthora), farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia), tavaszi hérics (Adonis vernalis), bugás hagyma (Allium paniculatum), erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris), csillagőszirózsa (Aster amellus), szártalan csüdfű (Astragalus exscapus), sziklai sás (Carex halleriana), fehér madársisak (Cephalanthera damasonium), kardos madársisak (Cephalanthera longifolia), piros madársisak (Cephalanthera rubra), élesmosófű (Chrysopogon gryllus), pukkanó dudafürt (Colutea arborescens), dunai szegfű (Dianthus collinus), nagyezerjófű (Dictamnus albus), széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine), kislevelű nőszőfű (Epipactis microphylla), Szent László-tárnics (Gentiana cruciata), szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea), fürtös hölgymál (Hieracium racemosum), kardlevelű peremizs (Inula ensifolia), örménygyökér (Inula helenium), tarka nőszirom (Iris variegata), kisfészkű hangyabogáncs (Jurinea mollis), (Laser trilobum), gérbics (Limodorum abortivum), sárga len (Linum flavum), borzas len (Linum hirsutum), árlevelű len (Linum tenuifolium), békakonty (Listera ovata), karcsú gyöngyike (Muscari tenuiflorum), madárfészekkosbor (Neottia nidus-avis), vitéz kosbor (Orchis militaris), agárkosbor (Orchis morio), bíboros kosbor (Orchis purpurea), nyúlánk madártej (Ornithogalum pyramidale), (Orobanche teucrii), sömörös kosbor (Orchis ustulata subsp. aestivalis), nagy pacsirtafű (Polygala major), kisvirágú pimpó (Potentilla micrantha), nagyvirágú gyíkfű (Prunella grandiflora), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. nigricans), terpedt rezeda (Reseda phyteuma), szürkés ördögszem (Scabiosa canescens), villás habszegfű (Silene dichotoma), mocsári csorbóka (Sonchus palustris), csinos árvalányhaj (Stipa pulcherrima), buglyos here (Trifolium diffusum), Waldstein-pimpó (Waldsteinia geoides).[3][4]

A vízpartok, vizek jellegzetes fajai a nád (’’Phragmites australis’’), virágkáka (’’Butomus umbellatus’’), a vízi hídőr (’’Alisma plantago-aquatica’’), illetve az egykori mocsarak reliktum faja a gyepes sédbúza (’’Deschampsia cespitosa’’).[1]

Természetvédelem[5][szerkesztés]

A hegység szűkebb területén két tájvédelmi körzet található:

A tágabb értelemben vett hegység területén található még:

Országos jelentőségű védett természeti érték az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület, mely ősmaradványairól híres.

Védett értékek[6]

A Naszály[szerkesztés]

A Naszály délkelet felől szivárvánnyal és mészkőbányákkal

A Naszály a Dunakanyarban elhelyezkedő, úgynevezett Duna-balparti rögök legmagasabb és egyben legismertebb tagja. A Vác fölött sasbércként emelkedő hegy 652 m-rel magasodik a tenger színe fölé[7] .

Természetföldrajzi értelemben a Cserháthoz sorolják, bár földtani felépítése a hegység fiatal törmelékes üledékes és vulkáni kőzetekből álló főtömegétől drasztikusan különbözik. E szerint a beosztás szerint a Naszály a hegység legnyugatibb és egyben legmagasabb tagja: fő csúcsa 652 m magas, de a két kisebb csúcs (Szarvas-hegy = 562 m; Látó-hegy 534 m) is jóval magasabb a Dunakanyar egyéb kilátópontjainál (Szent Mihály-hegy 484 m, Nagy-Villám 377 m).[7] Magyarország tájainak földtani körzetbeosztása szerint Cserhátnak csak a földrajzi értelemben vett tájegység kelet–délkeleti részét tekintjük; az északi és nyugati részeket Nógrádi-dombság néven vonjuk össze. A Duna-balparti rögöket önálló szerkezeti egységnek tekintjük.[7]

Az ALCAPA mikrolemez a triász időszak vége felé, mintegy 200 millió éve Afrika északi partvidékének része volt, nagyjából az északi szélesség 20º tájékán. A trópusi–szubtrópusi éghajlaton a sekély tengerben gazdag élővilág alakult ki; ennek emlékét őrzi a ma bányászott dachsteini mészkő. A Naszályon a mészkő több mint 200 méter vastag.[7] A platform a triász végén feltöredezett: egyes részei lesüllyedtek, mások kiemelkedtek. A kiemelkedő Naszály-rög felszíne a kréta végéig lepusztult, karsztosodott és részben bauxitosodott. Közelében, a platform mélybe süllyedt darabjain eközben mélytengeri üledékek rakódtak le.[7]

Legmagasabb pontok[szerkesztés]

A Cserhát legmagasabb csúcsai[1]

Történelem[szerkesztés]

A honfoglalás előtt[szerkesztés]

A Cserhát természeti adottságai, a terület erős tagoltsága és a barlangok hiánya sokáig nem kedvezett a letelepülésnek, ezért eleinte gyéren lakott hely volt. Csak az i. e. 2. évezred elején népesedett be erőteljesebben, főleg az Ipoly és a Zagyva völgyében. A bronzkori települések egy része megerősített magaslatokra telepedett, ezeket nevezte el később a nép várhegynek, pogányvárnak. Ilyen Hollókő közelében a Dobogó-tető oldalában elhelyezkedő őskori földvár, amiről a magaslatot a helyiek Pusztavárhegynek nevezik. Jelentősebb bronzkori lelőhelyek vannak Benczúrfalva határában a pilinyi Vár-hegyen.

A korai vaskorban, az i. e. 7. században a kimmerek, majd az iráni nyelvű szkíták érkeztek a területre keletről; ők már vasból készítették fegyvereiket, lószerszámaikat. Az i. e. 4. században a nyugatról jövő, földműveléssel, kereskedelemmel foglalkozó kelták vették birtokukba a vidéket. A keltákat az i. e. 1. században a dákok szorították ki; őket időszámításunk kezdete körül a szarmaták jazigok, majd a kvádok követték.

A rómaiak nem foglalták el a vidéket, de állandó harcban álltak az itt élő népekkel. Többször átcsaptak Pannóniából az őket ért támadások megtorlására, és gyakran rabszolgaszerzés céljából is. A leghíresebb hadjárat Valentinianus császáré; ő Nógrádverőcénél hidat veretett a Dunán, hogy biztosíthassa utánpótlását.

A birodalom felbomlásakor megindult népvándorlás idején sűrűn cserélődtek a különböző népek; gyakoriak voltak a harcok. Vandálok, hunok, gótok, longobárdok, gepidák, majd avarok jöttek ide – utóbbiak jelenlétét ékesen bizonyítja a Szirák határában feltárt avar temető. Az avarok maradékait a 67. századtól idetelepülő szlávok olvasztották magukba. A szlávok földvárakat építettek, gyakran (például Nógrádnál) a korábbi erődítmények helyén. A honfoglalás idején ide érkező magyar törzsekkel békésen együtt éltek, nagy részük később be is olvadt a magyarságba.

A középkor Cserhátja[szerkesztés]

A törzsek főleg a Cserhát keleti részét szállták meg, a nyugati rész a fejedelmi törzs birtoka volt, így később királyi birtok lett. Az első nemzetségfők közül a Zách, a Kacsics, a Szolnok családok kaptak nagyobb szállásterületet, majd az Abák is. A magyar törzsi-nemzetségi társadalom felbomlása után más törzsek, nemzetségek maradványai is letelepedtek. Erre utalnak a helységnevekben előforduló, honfoglalás kori törzsi nevek (Gyarmat, Jenő, Kér, Keszi, Kürt, Megyer, Tarján, Terény).

A kialakuló magyar államban a királyi hatalom gazdasági alapjaként fontos szerepet kaptak a királyi vármegyék. A Cserhátban Nógrád vára lett a várispánság központja. Az állam megerősítésének másik fontos pillére az egyház szervezetének kiépítése volt. A XII. században először Garábon épült premontrei templom és kolostor. III. Béla alapította 1190-ben a pásztói ciszterci apátságot a palócok megtérítésére, s ugyancsak az ô idejében jöttek ide a johanniták, akiknek Szirákon épült rendházuk. Szentkúton a domb felett középkori remetebarlangok, kőfülkék emlékeztetnek az egyházépítésre.

Az Árpád-házi királyok idején a trónviszályok, belháborúk következtében egyre jobban csökkent a királyi vármegyék területe, amelyeket a királyok és a trónkövetelők sűrűn adományoztak az őket támogató főuraknak. A Cserhát déli nyúlványainál, Mogyoród mellett 1074-ben győzte le Géza és László herceg Salamon király seregeit. A Kacsics nemzetség, illetve a tőlük származó nagy főúri családok (például a Balassa és a Szécsényi család) hatalmas birtokokat szereztek a környéken. Övék lett Salgótarján és környéke (később Szécsényi Tamás erdélyi vajdáé), Salgó vára, amit Simon bán családja építtetett (Simon bán részt vett a Gertrudis királyné elleni összeesküvésben), Hollókő, később Balassagyarmat, Szécsény is; a Zách családé volt Eter, Karancsság, Piliny, Tercs; az Aba családé Bercel; a Radnót családé Bér. Sámsonháza a nevét egy XII. századbeli pártütő főúrról kapta.

Turizmus[szerkesztés]

Nógrád megye

A turizmus a Cserhátban a 20. században indult el. A látnivalók főleg a várak, mint például a hollókői, és a salgói. A bányász múltú látnivalók az 1990-es években épültek ki a régi nagy bányatelepüléseken.[1]

A palóc hagyományokra épülő turisztika már az 1960-as évek óta is jelentős. Hollókő ófaluja 1987-óta az UNESCO Világörökségi része. Az egyik legnagyobb helyi palóc múzeum a balassagyarmati Palóc Múzeum.

A Palóc Múzeum épülete (Balassagyarmat)

A helyi községekben és városokban kastélyok is találhatók. A egyik legnagyobb a szécsényi Forgách-kastély. A községekben kisebb kúriák és villák bújnak meg, hiszen ezek a kastélykák ligetekben találhatók, vagy kert helyezkedik el mellette.[1]

Teleki-Degenfeld-kastély (Szirák)

Bányászati kiállítóhely csak Salgótarjánban van. Itt egy bányamúzeum épület található, valamint itt található az ország egyetlen föld alatti bányakiállítóhely.[1]

A Bányamúzeum épülete
Bányász emlékmű (Bátonyterenye)

A bányászatot egyes városokban emlékhelyek őrzik meg, amelyek visszarepítik a turistát a nógrádi bányászat múltjába.[1]

Gödöllői-dombság

A Grassalkovich-kastély

A Gödöllői-dombság (Gödöllő) környékén is sok kastély található. Ezek közül a legnagyobb a gödöllői Grassalkovich-kastély. 1735-ben épült föl a palota amely 1945-óta lakatlan, turisztikai jelentőség lett.[1]

Egyéb

A dombos jelleg miatt a vidék kiválóan alkalmas túrázásra, kirándulásra. A területen az Országos Kéktúra is áthalad.[8]

Közlekedés[szerkesztés]

A Cserhát úthálózata alapvetően jól kiépített. Minden település elérhető közúton, ám az utak állapota gyakran igen rossz, akár településeken belül vagy kívül. Komoly problémát jelent az is, hogy a hegységet kevés kelet-nyugati irányú út szeli át, az észak-déliek száma jóval nagyobb. Az Észak-Cserhát közlekedési kapcsolatait rontja az a tény is, hogy az Ipoly túlpartján, Szlovákiában található településekkel nincs megfelelő kapcsolatuk, mivel az egykor az Ipolyon átívelő hidak többségét felrobbantották. A Cserhát közelében lévő egyetlen átkelési lehetőség Balassagyarmaton található, az Ipolyság és Hont közötti híd már a Börzsöny területéhez tartozik. A balassagyarmati határátkelőhelyen kívül Ipolytarnócon és Somoskőújfaluban van lehetőség a Szlovákiába való átutazásra. Európai Uniós fejlesztések segítségével több hidat is újra kívánnak építeni, így ismét helyreállhat a határ túloldalával való kapcsolat. A hegység területét átszeli északon a 22-es főút, mely Salgótarján-Zagyvapálfalvától egészen Rétságig fut, útközben érintve Balassagyarmat és Szécsény városát. A hegység keleti szélén halad el a 21-es főút, míg nyugati oldalán a 2-es főút és az M2-es autópálya.

A vasútállomás felvételi épülete Rétságon 76

A hegységet átszelő vasútvonalak közül a legjelentősebb a 78-as számú vasútvonal, mely Aszódnál ágazik ki a Budapest–Hatvan-vasútvonalból, és Ipolytarnócig, az országhatárig fut. Innen a vasútvonalnak folytatása van Losonc felé. Nógrádszakálnál egy rövid szárnyvonal ágazik ki Szlovákia felé. Ezt a Szlovák vasút teherforgalom céljára használja, mivel csak innen közelíthető meg Nagykürtös. Szintén jelentős még a 75-ös számú Vác–Balassagyarmat-vasútvonal. Az ebből Diósjenőnél leágazó 76-os számú vasútvonalon 2007. március 3-a óta szünetel a személyforgalom. A hegység keleti oldalán a 81-es fővonal tölt be nagy jelentőséget. Nincs közvetlen kelet-nyugati összeköttetése a Cserhátot átszelő más vasútvonalakkal, így Nógrád megye kelet-nyugati irányú átszelése vasúttal máig sem lehetséges.

Települések[szerkesztés]

Települések[1]

A Cserhát a művészetekben[szerkesztés]

„Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, amikor átsuhan fölöttünk… Ez az én igaz hazám.” (Mikszáth Kálmán)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Kiss Gábor, Baráz Csaba, Katarina Gaálová, Judik Béla. A Karancs-Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet, Nógrád és Gömör határán, 1. átd. kiadás, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (Eger). ISBN 9789638728920 (2007) 
  2. ^ a b c d A Cserhát jellemzői (magyar nyelven). fsz.bme.hu, 2002. november 16. (Hozzáférés: 2009. november 13.)
  3. [http://kitaibelia.unideb.hu/articles/Kitaibelia_vol51_p61-62.pdf Adatok a Cserhát flórájához]. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 3.)
  4. Felhagyott szőlők botanikai és tájtörténeti vizsgálata az Északi-Cserhátban. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 8.)
  5. Tájvédelmi körzetek a Bükki Nemzeti Parkban (magyar nyelven). www.bnpi.hu, 2002. november 16. (Hozzáférés: 2009. november 13.)
  6. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi Védett emlékek a Cserhátban (magyar nyelven). www.nograd.net, 2002. november 16. (Hozzáférés: 2009. november 13.)
  7. ^ a b c d e A Naszály (magyar nyelven). w3.enternet.hu/goncol/cd/teruletek, 2002. november 16. (Hozzáférés: 2009. november 15.)
  8. Országos kéktúra útvonal (magyar nyelven). fsz.bme.hu, 2002. november 16. (Hozzáférés: 2009. november 13.)

További információk[szerkesztés]