Láva

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lávaszökőkút a Hawaii-szigeteken

Láva a neve annak a folyékony kőzetolvadéknak, amely egy vulkáni kitörés során a felszínre kerül. A láva tulajdonképpen az illóanyagoktól (gőzök és gázok) megszabadult magma. Kitörés során a hőmérséklete 700-1200 °C között mozog és noha rendkívül viszkózus, nagy távolságokra eljut lávafolyások formájában. A megszilárdult lávából keletkező kőzeteket vulkáni kőzeteknek (vagy vulkanitok) nevezik vagy effuzív (kiömlési) kőzeteknek, vagy – miután a vulkáni működés sokszor heves kitöréssel jár együtt – eruptív kőzeteknek nevezik.

Összetétele és osztályozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A láva összetétele a magmáéhoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a magmában lévő illóanyagok a felfelé tartó mozgás során korán elillannak.

A lávák a magmához hasonlóan, a következőképpen osztályozhatók:

  • Ultramáfikus (pikrites)
SiO2 < 45%
hőmérséklet: 1500 °C-ig
viszkozitás:nagyon alacsony
kitörési viselkedés: kiömléses vagy nagyon robbanásos
előfordulása: divergens lemezszegélyeken, forrópontoknál, konvergens lemezszegélyeken. A legtöbb ultramáfikus láva az archaikumban került a felszínre. Napjainkból nem ismertek.
jellegzetes kőzetek: komatiit, boninit
  • Máfikus (bazaltos)
SiO2 < 50%
hőmérséklet: 1300 °C-ig
viszkozitás:alacsony
kitörési viselkedés: kiömléses
előfordulása: divergens lemezszegélyeken, forrópontoknál, konvergens lemezszegélyeken. A víz alatti párnabazalt lávafolyások alkotóelemei.
  • Átmeneti (andezites)
SiO2 ~ 60%
hőmérséklet: 1000 °C-ig
viszkozitás:átmeneti
kitörési viselkedés: robbanásos
előfordulása: konvergens lemezszegélyeken.
  • Felszikus (riolitos)
SiO2 >70%
hőmérséklet: 900 °C-ig
viszkozitás:magas
kitörési viselkedés: robbanásos
előfordulása: divergens lemezszegélyeken, forrópontoknál, konvergens lemezszegélyeken.

Lávafolyások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lávafolyás a Hawaii-szigeteken

A lávafolyás vagy lávaömlés az a folyamat, melynek során az illóanyagoktól megszabadult magma, azaz a láva a felszínre kerül. Napjainkban a lávaömlések – az óceánközépi hátságok hasadékvölgyeit leszámítva – elsősorban a Hawaii-szigeteken, Izlandon és az Etnán gyakoriak. Az történelem során feljegyzett legnagyobb lávaömlés 1783-ban következett be, amikor az izlandi Laki több, mint 14 km³ bazaltot öntött ki, mintegy 40 km távolságba. A földtörténet során azonban jóval nagyobb kitörésekre is akadt példa: a Columbia folyóról elnevezett, középső miocén bazaltvidéken a Roza nevű lávaömlés-sorozat mindössze egy hét alatt 1500 km³ anyagot produkált. A hasonlóképpen képződött lávamezőket platóbazaltoknak nevezik. Ilyenek például a Dekkán-fennsík (kréta-paleocén határon képződött), Etiópiai-magasföld (tercierben keletkezett), Közép-Szibéria (kora mezozoikumban képződött), stb.

A központi kitörések (kráteren keresztül) lávafolyásai jóval kisebbek. Az Etna például 1535 óta kevesebb, mint 4 km³ lávát adott, és legnagyobb lávaömlése nem haladta meg a 0,5 km³-t.

A láva összetétele alapján megkülönböztethetők:

  • bazaltláva-folyások
  • andezitláva-folyások
  • dácitláva-folyások
  • riolitláva-folyások

Különleges lávák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A karbonátit-lávák nátrium és kálium tartalmú anyagú, igen kisméretű (néhány tíz m hosszú) lávafolyások. Fehéres, de kihűlve barnuló anyaguk alacsony (kb. 580 °C) hőmérsékleten folyik, miközben oldott szén-dioxid szivárog fel belőle. Elsősorban a kelet-afrikai Oldoinyo Lengai-ról ismertek.

A kénlávák csak áttételesen nevezhetők vulkáni képződményeknek: egyes rétegvulkánokon igen nagy mennyiségben, szolfatara-működéssel halmozódik fel. Nagyobb (alulról jövő) felfűtés esetén, amelynek pontosan 113 °C hőmérsékletet kell elérnie, a kén megolvad, és hígan folyós, pahoehoe-felszínű lávafolyásként útnak indul. A hőmérséklet növekedésével a kén egyre hígabban folyós lesz, 160 °C fölött viszont (bár példa rá a természetben nem ismert) viszkozitása ugrásszerűen megnő. A Földön az Andokból, a Naprendszerből például a Jupiter nevű holdjáról ismeretesek.

Ritkaságszámba megy a Chiléből leírt 20 m vastag magnetitláva, pahoehoe-felszínnel.

A lávák felszínformáló hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felszínretörő láva önmagában csak ritkán képes pozitív felszínformák létrehozására. Ilyenkor lávakúpokról beszélünk, melynek formáját elsősorban a kiömlő láva sűrűsége határozza meg: minél hígabb a láva, annál laposabb vulkáni kúp keletkezik. Bazaltláva-folyások esetében gyakori jelenség a fröccs-kúp, amelyet a kúp oldalán haladó lávafolyásból felfröccsenő láva alakít ki. A láva leggyakrabban egyéb vulkáni törmelékanyaggal együtt építi fel a vulkáni kúpot.

Láva-tó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Láva-tó az Erebus kalderájában

A láva-tó ritka jelenség és olyankor jelentkezik, amikor a kalderát kitölti a folyékony láva, de nem tör ki. A jelenség nem állandó: a láva vagy visszamerül a magmakamrába(ha lecsökken annak belső nyomása) vagy pedig utólagos kitörés során lávafolyás formájában elfolyik. Csak néhány vulkán esetében figyelték meg ezt a jelenséget:

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Báldi Tamás: Általános földtan. Egyetemi jegyzet (ELTE, 1997)
  • Karátson Dávid: Vulkanológia I. Egyetemi jegyzet (ELTE, 1997)