Etes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Etes
Etes címere
Etes címere
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióÉszak-Magyarország
MegyeNógrád
JárásSalgótarjáni
Jogállás község
Polgármester Lénárt Dezső[1]
Irányítószám 3136
Körzethívószám 32
Népesség
Teljes népesség 1374 fő (2015. jan. 1.)[2]
Népsűrűség85,38 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület15,8 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Etes (Magyarország)
Etes
Etes
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 06′ 37″, k. h. 19° 42′ 58″Koordináták: é. sz. 48° 06′ 37″, k. h. 19° 42′ 58″
Etes (Nógrád megye)
Etes
Etes
Pozíció Nógrád megye térképén
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Etes témájú médiaállományokat.

Etes község Nógrád megyében, a Salgótarjáni járásban.

Fekvése[szerkesztés]

Nógrád megye északkeleti részén, Salgótarjántól 10 km-re nyugatra fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Nevét egyes vélemények szerint – Ond vezér fia, Ete után kapta – az ősi Etüről – nevezték el. A szájhagyomány azonban élteti az „etess" verziót is; az egykor vizenyős, mocsaras területeket a dombok lábainál fakadó bővizű források tartották állandóan nedvesen. A falu közepén ma is ontja vizét az a „csurgó", amelynek első csövét még a törökök helyezték el. A forrás mellett kocsma állt már a település kialakulása előtt is. A fogadó homlokzatán ez a felirat figyelmeztette a Losonc – Pásztó - Gyöngyös kereskedelmi útvonalon haladó fáradt utast: ÉTESS! E szóból alakult ki az Etes helynév.

Ma is ismert a mondás: "Etes, itt etess!" A néphagyomány szerint ehhez az országúthoz fűződik a község neve is, az itt átvonuló fuvarosok ugyanis mindig itt etettek (Etess) és e célra szolgálhatott a község másfél katasztrális hold kiterjedésű köztere is.

Története[szerkesztés]

Etes egykor a Záh nemzetség ősi birtokai közé tartozott, de Záh Felicián merénylete után a nemzetség ősi javai elkobozták és 1335-ben Károly Róbert király az Ákos nemzetségbeli Cselen fia Sándor fia Jánosnak, a Karancssághi és a Méhi család ősének, valamint testvérének, Jakabnak adományozta.

1374-ben és 1383-ban a Méhi család itteni birtokrészeit az Osgyáni Bakosok nyerték el adományként, de 1398-ban mégis Méhi Jakab fia János volt a falu birtokosa.

1448-1481-ben a karancssághi Sághy család birtokában volt, majd 1548-ban Balassa Zsigmond, 1598-ban Szentmariay György voltak az urai, 1660-ban pedig a divényi uradalomhoz tartozott.

1715-ben 11, 1720-ban 15 magyar háztartást írtak itt össze.

1740-ben a gróf Koháryak, 1770-ben Szent-Ivány Ferenc, 1826-ban pedig Szent-Ivány Ferenc, az országbíró († 1823. ápr. 15.) leánya, Szent-Ivány Anna, özvegy Kapyné volt Etes földesura, majd az 1900-as évek elején gróf Forgách Ilona örökösei, Coburg Fülöp herceg és Winter Simon dr. a nagyobb birtokosai.

1873-ban nagy kolerajárvány pusztított a helységben.

A palóc település fafaragóiról, a 19. század végétől szénbányászatáról volt nevezetes.

A 20. század elején Nógrád vármegye Szécsényi járásához tartozott.

1910-ben 2611 lakosából 2364 magyar, 224 szlovák; vallás szerint 2500 római katolikus, 64 evangélikus, 38 izraelita volt.

2001-ben a település lakosságának 99%-a magyar, 1%-a egyéb (főleg cigány) nemzetiségűnek vallotta magát.[3]

A községben 1992-től kezdődően minden közmű kiépült (ivóvíz hálózat, villany, gázvezeték, szennyvízcsatorna és tisztítómű). Az utak helyreállítása és felújítása folyamatosan történik. Jelentős idegenforgalmi vonzerőt eredményező fejlesztési elképzeléseiket pályázatok útján kívánják megvalósítani.

Egykori települések[szerkesztés]

Eteshez tartoztak: Albert-akna, Etesi-akna, Kotorcó-puszta, Mikó-telek, Alsószánás-puszta, Felsőszánás-puszta, Katalin-puszta és Verőalja is. E puszták közül a mai Mikótelek helyén a középkorban Bénatelek nevű falu terült el.

Ez a falu, továbbá Kotorcó és Szánás eredetileg ugyancsak a Záh nemzetség ősi birtokai közé tartozott, melyet Károly Róbert király 1335-ben az Ákos nemzetségbeli Cselen fia Sándor fia Jánosnak adományozott.

Kotrocó[szerkesztés]

Az 1335-1423-ban ugyancsak önálló helység 1398-ban Méhi Sándor birtoka volt.

Az 1548. évi adóösszeírásban Kis-Kotorczó és Nagy-Kotorczó helységek szerepeltek, az előbbi ekkor Kisfaludy Sebestyéné, az utóbbi Balassa Zsigmondé volt. Később elpusztultak. A 19. század első felében már pusztaként Koháry Ferenc József herceg birtoka volt.

Felső-Szánás és Mikó-telep[szerkesztés]

1335-1398 között itt feküdt Felső-Szánás község is. Mikó-telep 1548-ban a teljesen elpusztult helységek közé számított, s többé nem is épült fel.

A török időkig a község a mintegy másfél kilométerre lévő Kotrocó és Mikótelek pusztán terült el. Az egyik török támadás során leégett, s lakói ekkor költöztek át mai helyére.

Földrajza[szerkesztés]

A falu központi része egy völgykatlanban húzódik, amit kellemes hajlású dombok és kisebb hegyek szegélyeznek. Keleti és déli irányból ide csatlakoznak a szénbányász múlt emlékeit őrző bányatelepek, melyek a település szerves részét képezik.Etes több egymástól elkülönülő lakott részből: a Faluból, illetve Öregetesből; Amália-aknából; Albert-aknából; Rau-aknából, valamint Kotrocópusztából áll. Egykor több kőszénbánya is működött a környéken. Erre utalnak az aknanevek, és a bányató is.

A falutól északnyugatra húzódik a Kotrocói-völgy, melyből Kotrocó-pusztán keresztül juthatunk át Karancslapújtőre. A községtől északkeletre, a karancsaljai összekötő műúton, a Szőlőhegy dűlőn át érünk a Bénavölgybe, ahol a völgy - erős kanyarral délkeleti irányt véve mintegy 2 km-es távolságra – a Bénaárnyék dűlőrésszel záródik. A völgy másik része északi irányban Karancsalja község határán keresztül húzódik. A völgykatlan zárt része a falutól keletre lévő András-völgy, melyet a Gedeztető zár be, ami egyben válaszfala a Zagyvapálfalvával határos Szánas-völgynek is. A faluból az András-völgyön haladva jobbra Etes legmagasabb hegye, a 399 méteres Óriáshegy található, közben az Öregetesi völgyeléssel.

A településtől délnyugatra a 313 méter magas Várhegy teszi festőivé a falu határának ezt a részét, melyen át a Szurdoktetőn vezet az összekötő út Ságújfaluba. A település nem esik a forgalmas főútvonalak nyomvonalába, de azoktól való kis távolsága miatt gépkocsival jól megközelíthető. Salgótarjánnal csaknem óránkénti autóbuszjárat köti össze.

Híres etesiek[szerkesztés]

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Római katolikus temploma 1733-ban épült, barokk stílusban.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Etes települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 25.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)
  3. A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

Külső hivatkozások[szerkesztés]