Monor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A románul és 1912-ig magyarul is azonos nevű erdélyi települést lásd itt: Monorfalva.
Monor
Monor légifotó.jpg
A monori főtér és buszpályaudvar madártávlatból
Monor címere
Monor címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Monori
Jogállás város
Polgármester Pogácsás Tibor János (FIDESZ-KDNP)[1]
Irányítószám 2200
Körzethívószám 29
Népesség
Teljes népesség 17 831 fő (2014. jan. 1.)[2] +/-
Népsűrűség 383,54 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 48,29 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Monor (Magyarország)
Monor
Monor
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 20′ 51″, k. h. 19° 26′ 56″Koordináták: é. sz. 47° 20′ 51″, k. h. 19° 26′ 56″
Monor (Pest megye)
Monor
Monor
Pozíció Pest megye térképén
Monor weboldala

Monor város Pest megyében, a Monori járásban. 2006-ig, önállóvá válásáig Monorierdő község is hozzá tartozott.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Monor Budapesttől 25, Magyarország mértani középpontjától, Pusztavacstól kb. 20 kilométerre található. A város déli szélén húzódik a 4-es számú (E60) országos főút és a települést átszeli a Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal.

A város a Duna-Tisza közén, a Gödöllő-Monori-dombság és az Alföld találkozásánál fekszik, legmagasabb pontja, az Alföldbe simuló Strázsa-hegy (190 m), mely a hagyomány szerint arról kapta a nevét, hogy a török korban innen kémlelték a környéket, őrizve a falut a portyázó török katonáktól.

Monor környéke felszíni vízfolyásokban nagyon szegény, a Monori-víz és a Gyáli-víz a Dunába viszi a vizeket. Mindkét vízfolyást erősen szabályozták, azóta Gyáli- (1.), ill. Monori- (24.) csatorna a nevük. Monor környékén egykor több tó és mocsár volt. A város őslakói a Kenderesalján és a Paplaposon telepedtek meg, s a Kenderesi- és a Bogárzó-tó biztosította az ivóvizet számukra. A tavak halállománya élelmet, a mocsarak növényvilága, a tavak iszapja nyersanyagot nyújtott az építkezésekhez és a használati eszközök készítéséhez. A Bogárzó-tó még a XX. sz. 70-es éveiben is megvolt, ma már a nyomát is alig találni, s az egykor menedéket nyújtó nádasok, csíkhalat adó zsombékosok csak emlékek. Az egykor kenderáztatásra szolgáló Kenderesi-tó a feltöltések és beépítések után megszűnt, és a 70-es években még nagy területet borító nádasok is visszaszorultak. Az egykori lefolyástalan állóvizek közül a település belterületén egyedül a ma még hasznosításra váró Kis-tó maradt meg.

Monor környékén nagy területeket takar a lösz. Ebbe a kőzetbe mélyítették a pincéket, ezt használták a rakott fal és vályog készítéséhez, ebből égették a téglát és ezen képződtek a környéken foltokban előforduló csernozjom talajok. A jégkori löszökből számos mamutlelet (Elephas primigenius) is előkerült a XX.század elején.

Az utolsó jeges időszakban rakódott le a homok. Ezt a szél átmozgatta, tovább szállította, s jellegzetes futóhomok-formákat alakított ki. Ilyenek Monoron és környékén is több helyen megfigyelhetők (Péteri-Őrhegy, Péteri-csárda, Tete-puszta).

Az éghajlat az országos átlagnak megfelelő: az évi középhőmérséklet 10,2 °C; egy év alatt kb. 550 mm csapadék hull; a napfénytartam átlagosan 2000 óra; az ÉNy-i szél az uralkodó. Már okleveles források is utalnak az itteni gyakori ködökre. A régi paraszti megfigyelések alapján a mezőgazdasági munkákat Szent György napján (április 24) kezdték és október 31-éig be kellett fejezni, hiszen a fagymentes időszak általában április 15-étől október 20-áig tart.

Monor Kossuth Lajos út anno

A térség természetes növénytakarója csak helyenként maradt meg. A közeli Csévharaszt és Nyáregyháza között terül el az ország egyik legszebb homoki erdőssztyep-vidéke. Monor megmaradt lápi társulása, a Forrás-vidék természetvédelem alatt áll. Az üde rétből vízigényes fűzfélék ligetes csoportjai emelkednek ki, a völgy legmélyebb részén pedig nádas található. A Forrás vízmennyisége valaha a nagyobb esőzések, záporok, zivatarok vagy a tavaszi hirtelen hóolvadások idején megnövekedett, így közvetlen környéke lefolyástalan mocsárterületté vált. Nyílt vizű tó azonban soha nem alakult ki. Az utóbbi évtizedekben a szárazság a forrás kiapadásához vezetett. A nagy vízigényű mocsári és lápi fajok, a gyékény-, nád- és sás uralmát a kevésbé vízigényes fűzfélék vették át. Az eredeti állatvilág is a Forrás környékén maradt fenn a legnagyobb számban. A hüllőket a fürge- és a zöld gyík képviseli, s kiváló élőhely egyes békafajok számára is. Élelemre és fészkelő helyre talál itt a fácán, a sárgarigó, a fülemüle és az erdei pinty, az emlősök közül pedig a mezei nyúl és – a szántóföldekkel határos részeken – az őz a leggyakoribb.

Monor környékének jellemző fafaja volt a szil. A Monor és Péteri közötti egykori szilfás terület Zylberek (Szilberek) néven szerepelt. Azóta a területen telepített nyárasok és szántóföldek vannak. A szilfák emlékét a Szilháti dűlő neve őrzi. A vízrendezések előtt gyakori volt településünkön a fűzfa is, amelynek vesszejét sövényházak, kerítések, méhkasok, ill. az ún. sövénykutak készítéséhez használták fel. E fafaj egykori jelentőségét mutatja a Bocskai utca első elnevezése, a Füzes utca is. A mezőgazdasági művelés rét- és legelőgazdálkodást, a kedvező területeken szántóföldi gazdálkodást, illetve szőlő- és gyümölcstermesztést jelent.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Monor és környéke az utolsó eljegesedést követően népesült be. Az emberi kultúra legrégibb nyomai (a városi helytörténeti kiállításon látható csiszolt kőbalták) az újkőkorból származnak. Monor „őslakói” a Kenderesalján és a Paplapos körzetében telepedtek meg. 1911-ben és 1928-ban a Forrás felé vezető út mentén mamut és ősszarvas csontok kerültek elő, egy részük a Nemzeti Múzeumba került.

2001-ben, az új szennyvíztisztító építésekor rézkori (i. e. 3200-2000) telep és kultikus temető nyomait ásták ki. A rézkor késői szakaszában telepedett meg Monor környékén a bádeni (péceli) kultúra népessége, amelynek emlékeit a közeli Felsőfarkasdi-tó partján találták meg. A bronzkor középső szakaszában (i. e. 1700–1300) vándorolt városunk területére a vatyai kultúra népe, amelynek cserépedényeit a Pozsonyi úti lakótelep helyén tárták fel. A késői bronzkorból ismét a Paplaposról került elő egy tokos bronzbalta. A i. sz. első évszázadokban rövid ideig az iráni eredetű szarmaták (282 után) telepedtek le környékünkön. Településük és temetőjük maradványai szintén az új szennyvíztisztító építésekor kerültek elő. A szarmaták életében a nomád állattenyésztés mellett fontos szerepe volt a földművelésnek is. Intenzív kereskedelmet folytattak az innen csupán negyven kilométerre lévő Pannónia provincia lakóival.

A honfoglaló magyarok földműveléssel és állattartással foglalkozó közösségei – a korábbi korszakok népeihez hasonlóan – valószínűleg ezen a kedvező adottságokkal bíró vidéken is megtelepedtek. Leletanyagukból egy Monor határában, 1943-ban talált honfoglalás kori kengyelen kívül mást nem ismerünk. Hasonló a helyzet az államalapítás és Árpád-házi királyaink (1000-1301) idejére vonatkozóan is. Jelenleg a város bel- és külterületén 12 régészeti lelőhely ismeretes.

A középkori Monor nagy valószínűséggel a mai város központjában, a könyvtár környékén lehetett. Vidékünk Árpád-kori települései a tatárjárás idején elpusztultak, és ezt követően csak egy részükön alakult ki új falu. A késői Árpád-korban – Pest megye más vidékein szerzett régészeti tapasztalatok alapján – Monor és Monorierdő területén 3-5 település állhatott, falvanként 50-200 lakossal. Monor ősén kívül Monorierdő területén megtalálták Újfalu (Wyfalu, Vyfalu, Nova) maradványait is.

Monor elnevezésének eredete még ma sem tisztázott, de a település neve a ma leginkább elfogadott elmélet szerint a török eredetű, „köd” jelentésű személynévből származik. A további kutatáshoz a romániai Monor(falva) párhuzama ad lehetőséget.

Monor (Monar) nevének első hiteles írásbeli említésével egy 1398. március 25-én kelt oklevélben találkozunk, amelyből megismerhetjük Monor akkori hűbérurát, Maróthy János székely ispánt. Az oklevél tartalma szerint „A bácsi káptalan Zsigmond király február 20-án kelt parancsára Maroth-i János székely ispánt beiktatja Atyai Zaar László fia Miklós fia János többek között Sambok-i Monar-i Pest megyei, és Perbar-i Pilis megyei, és egyéb Valkó megyei birtokaiba.” A Maróthyak Békés megyei birtokai közé ékelődött az egri káptalan birtoka. Ezeket cserélték el az egri káptalannal 1446-ban. Ezt követően a Maróthy család nem szerepel a birtokosok között, a falu új földesura az egri káptalan lett.

A település a török időkig lassan fejlődött. A több mint 150 éves török uralom Monort és környékét is sanyargatta, hiszen a Duna-Tisza köze a hódoltság területére, a török haderő felvonulási útvonalába esett. A török adóösszeírások és a magyar vármegyék összeírásai alapján képet kaphatunk a hódoltság idején kialakult viszonyokról. Ezekből tudjuk, hogy: „Molnár [Monor] falu a pesti nahijéhez tartozik. A földesúri jövedelmek teljes összege 1546-ban 2690 akcse, 1559-ben 3382, 1562-ben 7150, míg 1580-ban és 1590-ben 9500 akcse…” Közben a birtokosok változtak (a leghíresebb 1546-ban Mehmed budai beglerbég), az adók pedig már akkor is csak növekedtek. A település lakói volt földesuruknak, az egri káptalannak illetve az egri várnak is adóztak és robotoltak. Az itt élő népesség helyzetét tehát a hadi veszélyek mellett a kettős adózás is nehezítette.

A reformáció korán hívekre talált itt. 1546-tól már protestáns prédikátor hirdette tanait a szomszédos Újfaluban, és 1567-ben a református iskolai tanítás is megkezdődött Monoron. A Duna-melléki Református Egyház évkönyveiből ismerjük a 17. századi prédikátorok neveit, akik egyben iskolamesterek is voltak. Közülük említést érdemel az 1670-től a református gyülekezet élén álló Jabloncai Mihály, akit egy protestánsok elleni perben 1674-ben a pozsonyi rendkívüli törvényszék elé idéztek, és börtönéből soha nem tért vissza. Az ellenreformáció mégsem törte meg a lakosok hitét, a többség Kálvin követője maradt.

A török hódoltság időszakában Monor többször elpusztult illetve elnéptelenedett. Az 1661-es bécsi hadjárat után lett ismét „Desertium ad loca remotiora” – azaz lakatlan puszta, s tíz évig nem is szerepelt az adójegyzékekben. A felszabadító háború idején a falu lakói ismét elmenekültek.

A török kiűzése után a feldúlt falvakba visszaszivárogtak az elbujdosott lakosok, és új telepesek érkeztek az ország más részeiből is. 1696-ban már újra lakott helyként említették Monort. A családfők száma 1696-ban 7 fő, 1701-ben már 117 fő volt. Az 1690. évi összeírásban a szomszédos Újfalu is az elhagyott helyek között szerepelt. Később sem települt újra, területét Monor határába olvasztották be, nevét az Újfalusi-dűlő helynév őrzi. Egykori templomának maradványai még a 19. században is álltak, 1964-ben ezen a területen 15-17. századi edénytöredékek, használati tárgyak és vaseszközök kerültek a felszínre.

A hazatelepült református lakosság Sinka János főbíró (1696-1700) vezetésével megkezdte egyháza és iskolája helyreállítási munkálatait. A templomot 1702-ben építették újjá.

Annak ellenére, hogy a lakosság sokat szenvedett a hadaktól, az állatállomány és a vetésterület is növekedett. „Igen útban lakunk … az alá s fel járó németek” miatt, írta a vármegyének Dékány Mihály monori bíró 1701-ben. A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) idején Monorról összesen 22 fő harcolt a nagyságos fejedelem hadaiban. Egy 1704 májusában készített feljegyzés alapján név szerint ismerjük őket.

1717-ben, a harcok és a járványok ellenére – már újra 52 fő élt Monoron, 1720-ban pedig 138 adóköteles házat tartottak nyilván. A családfők száma 1715-1760 között megötszöröződött, földesúri adójuk 1747-ig 2000 forintra növekedett.

Monor földesura, az egri káptalan új katolikus egyházközség alapításába kezdett. 1753-ban katolikus német telepesek érkeztek Monorra, akik 1757-ben kis templomot, majd 1764 körül téglaégetőt létesítettek, hogy téglából és kövekből készülhessenek az egyházi és földesúri épületek A 19. század elején – 1802–06 között – az egri káptalan költségén építették a jelenleg is álló Nagyboldogasszony templomot.

A 18. században telepedtek meg a Monor környéki falvakban, Péterin, Pilisen, Bényén és Albertin az evangélikus vallású szlovákok. A környékről Monorra települő kis számú evangélikus lakos hosszú ideig Péteri község gyülekezetéhez tartozott. 1912-ben a péteri egyház fiók-egyházaként önállósodtak. Templomukat Sándy Gyula műegyetemi tanár tervei alapján 1939-ben építették fel.

A 18. századi Monor gazdasági életének legjelentősebb ága a mezőgazdaság (gabona- és takarmánytermesztés, bortermelés, legeltető állattenyésztés) volt.

A 18. század második felében Mária Terézia 1767-es úrbéri rendelete alapján Monoron is rendezték a tulajdoni viszonyokat és a földesúri kötelezettségeket. Monor urbáriuma 1770-ben készült.

A középkori településeken az volt a szokás, hogy a halottakat a templom köré temették el. Ez közegészségügyi szempontból nem volt megfelelő, ezért Monoron 1779-ben a lakott területen kívül, a Temető-hegyen létesítettek katolikus és református temetőt, amelyeket folyamatosan bővítettek.

1813-ban, Csintalan Ignác tiszttartósága alatt nagyszabású falurendezés indult meg. „… az összevissza régi rendetlen allasaikban helyheztetett Házak a tulajdonosok által tett elbontása, ’s azoknak az újonnan formált 21 Útzákba rendbelett építetése…” 1820-ig tartott. Az ekkor kialakított településszerkezet a mai napig meghatározza a városközpont képét.

1847-ben adták át – az országban másodikként – a Pest-Cegléd-Szolnok vasútvonalat, szeptember 1-jén haladt át az első három vonat Monoron.

Az 1848-1849-es szabadságharcban a város is részt vállalt, mintegy száz helybeli vett részt a harcokban. A monori kerület választott képviselője a népképviseleti országgyűlésen Patay József gombai földbirtokos lett, aki – Kossuth Lajos oldalán – utóbb tagja lett az országot irányító Honvédelmi Bizottmánynak is. A szabadságharc alatt Monor több alkalommal került az átvonuló magyar vagy az ellenséges osztrák csapat útjába. A dicső tavaszi hadjárat idején a helyi nemzetőrök felszedték a vasúti síneket, hogy ezzel is megakadályozzák a Tisza felé tartó ellenség előnyomulását. A szabadságharc katonái közül eddig 96 nevét ismerjük, köztük azokét a – többségükben – tisztekét is, akik a világosi fegyverletétel után telepedtek le Monoron. A református temetőben tíz szabadságharcos nyugszik.

1848 emléke élénken élt Monoron. Így még az is megesett, hogy az 1889-es hadgyakorlat idején az itt elszállásolt tábornok házáról sárba rántották a császári fekete-sárga zászlót. A néhány nap múlva ide érkező Ferenc József osztrák császár és magyar király tiszteletére emelt fa dísztribün a rá tódult érdeklődők alatt leszakadt éppen akkor, amikor a jelentéseket fogadta. Ekkor sietve távozott a községből. A zászló-afférból botrány lett, a monori események az Országgyűlésben is komoly vitákat gerjesztettek. Sokan ezzel magyarázzák, hogy hosszú időre megállt a település fejlődése.

Monor fejlődében jelentős tényező volt, hogy 1848-tól évi 4 vásárt és hetenkét két piacot tarthatott és ez napjainkig fennmaradt, bár igaz, hogy a vásárok jelentősége egyre csökken.

A 19. században Monoron is megkezdődött a modernizálódás, különösen a század végén fejlődött igen gyorsan, ezzel párhuzamosan népessége a háromszorosára növekedett.

A mezőgazdaságban a legfontosabb művelési ág a szántóföldi növénytermesztés lett. Egyre több legelőt vontak szántóföldi művelés alá, miközben a gazdák kiszorultak a hagyományosan bérelt legelőikről, mert nem tudták megfizetni az egri káptalan, Kecskemét és Nagykőrös városa által árverésen értékesített legelők bérleti díját. Ez profilváltást eredményezett: a legeltető juh-, marha- és lótenyésztést – a máig fontos – sertés- és baromfitenyésztés váltotta fel. A fő foglalkozás a földművelés, elsősorban a rozs és a zab termesztése lett. A művelési ágak közül a legnagyobb növekedést a kert és gyümölcsös, valamint a szőlő mutatta. Ebben az időszakban kezdődött el a mezőgazdasági termelés alól kivont területek növekedése is. Az 1870-es években országosan fertőző filoxéra a monori szőlőkben is jelentős károkat okozott. A szőlőterületek nagy részét újra kellett telepíteni.

A 19. században már viszonylag fejlett kézműipar jellemezte a települést. A kiegyezés és az első világháború között jöttek létre Monor üzemei: Horn Mór és Vantulek Ferenc gőzmalma; a Magyar Magtenyésztő Részvénytársaság, a későbbi „Maggyár” (1908); a Kefegyár; valamint az Appelshoffer testvérek által alapított téglagyár. 1885-ben alakult meg a Monori Általános Ipartestület 339 taggal, 39 szakma képviselőivel.

Monor népessége 1900-ban elérte a 8808 főt. Budapest kiegyezés utáni gyors fejlődése igényelte a nagyszámú munkaerőt, a vasút megépítése pedig lehetővé tette a fővárosba történő naponkénti bejárást, az ingázást. Ezért 1905 után a vasúton túli, újonnan kiparcellázott területekre jelentős számú fővárosi költözött ki. A mai Erzsébet királyné utcában 1907. június 30-án telepedett le az első lakó. Ekkortól alakult ki – a vasút, az Ady út és az országút között – Monor új településrésze, az Újtelep.

1830 után kezdtek megtelepedni zsidó családok, akiknek száma 1870-ben 221, 1890-ben 406, 1930-ban 445 fő volt. 1862-ben Monoron is megalakult a zsidó hitközség és a következő évben zsinagógát építettek a Vásártér (mai nevén Dózsa György) utcában. 1899-ben a szűknek bizonyult zsinagógát romantikus-mór stílusban átépítették és kibővítették. Sajnos a második világháború után a megsérült zsinagógát lebontották. A monori zsidóságnak a 19. század végén és a 20. század első felében fontos szerepe volt a város gazdasági, egészségügyi, igazságszolgáltatási, és kulturális életében.

Monor az egykorú iratokon az 1870-es évektől városként és járási székhelyként szerepelt, ahol a főszolgabíróságon kívül járásbíróság, adóhivatal, közjegyzőség, pénzügyőrség, posta, távírda és csendőrség működött. Mégis külső képében – még a 19. század végén is – inkább falunak tűnt, mint városnak. A város első, egyemeletes középülete a Monorkerületi Takarékpénztáré volt, amelyet 1872-ben alapítottak, ma a rendőrség épületrésze. A 20. század elején készültek el azok az épületek (az Őr utcai elemi iskola (1905), a polgári iskola (1907), a Járásbíróság (1908), a Kossuth Lajos Általános Iskola (1909), a Vigadó (1909), az adóhivatal és a tűzoltószertár (1912), amelyek napjainkig a városkép meghatározói.

A századforduló táján egymás után alakultak a városban a hitel- és pénzintézetek (1872-ben a Monorkerületi Takarékpénztár Rt; 1882-ben a Monori Hitelszövetkezet; 1892-ben a Monori Hitelbank Rt.).

A társadalmi élet megélénkülését jelezte, hogy a kiegyezés és az első világháború közötti békés időszakban 23 egyesület és társadalmi kör alakult, köztük 1854-ben – még a kiegyezés előtt, elsőként – az Olvasókör, 1867-ben a Monor Mezővárosi Honvédegylet, 1889-ben az Egyesült Kaszinó és Kör, 1890-ben a Gazdakör, 1898-ban a Monori Önkéntes Tűzoltó Egylet, 1901. március 11-én – a város legöregebb, ma is működő egyesülete – a Monori Sport Club, 1908-ban az Ébredj Munkásképző és Dalkör, 1913-ban a Római Katolikus Legényegylet, stb.

1901. június 9-én, vasárnap avatták fel – az országban huszonnegyedikként – Kossuth Lajos mellszobrát, Gerendai Béla alkotását. Az ünnepségen a községben élő Pósa Lajos „Kossuth szobránál” című költeményét olvasta fel, s beszédet mondott Kossuth Ferenc, az elhunyt politikus fia is.

A helyi gazdálkodók számos erőfeszítést tettek azért, hogy a gazdálkodásukhoz szükséges földterületekhez jussanak. Ennek eredményeként 1909-ben megegyeztek Monor legnagyobb földbirtokosával, az egri káptalannal, amelynek földjeit felparcellázták. Ez sem hozott komoly eredményt, mivel a helyi gazdák egy része nem rendelkezett elegendő pénzzel a vásárláshoz, így a környező falvak tehetős gazdái is itt jutottak földterülethez.

Monoron 1912-ben kezdődött meg a villanyvilágítási hálózat kiépítése. A kivitelezést a ceglédi Siemens-Schukert villamos erőtelep végezte. Az utcákon a közvilágítást 96 lámpatest biztosította. A munkálatok befejezése után, 1913-ban indult meg az áramszolgáltatás.

Az első világháború négy éve alatt a lakosság nagy nyomorban tengette életét. Monorról több százan vonultak be a hadseregbe, és a háborúnak 252 ismert monori katonai áldozata lett. Emlékükre 1923-ban közadakozásból emlékművet állítottak, amely a Kálvin téren látható.

1917 novemberétől 1918 februárjáig József Attila Monoron élt nevelőszülőknél: „Anyám már betegeskedett, méhdaganata támadt, s ekkor én magam jelentkeztem a Gyermekvédő Ligánál –, így rövid időre Monorra kerültem.” – írta később erről a „Curriculum vitae” című önéletrajzában. József Attilát a fronton harcoló Frauendorfer Ferenc asztalos családja fogadta be. Rövid itt-tartózkodásának emlékét a települése ma az Alkotmány u. 2. sz. ház falán levő emléktábla, a helyi József Attila Gimnázium neve és a költő mellszobra őrzi.

1918-ban az „őszirózsás forradalom” fővárosi eseményei hatására Monoron is forradalmi hangulat hozta lázba az embereket, akik a vezető jegyző lakását feldúlták, ablakait betörték. A község vezetését leváltották, és Pattermann Dezső szociáldemokrata vezetőt választották meg községi bírónak, aki az 1919-es járási direktóriumban is vezető szerepet vállalt. 1919. május 3-án, a Tanácsköztársaság idején, „ellenforradalmi mozgolódás miatt” a fővárosból kihívott vörös különítmény egy embert agyonlőtt, augusztus 2-án pedig egy Pest felé visszavonuló vörös páncélvonatra a várost megszálló román katonák rálőttek. A páncélvonat viszonozta tüzet, és egy román katonát megöltek. Megtorlásul a románok elfogtak 53 személyt, főként civileket. A Madarescu román parancsnok vezette statáriális bíróság halálra ítélte a foglyokat, majd az agyagbányába hajtották, és ott kivégezték őket. A nem azonosított áldozatok közös síremléke ma a katolikus temetőben van.

A két világháború között a lakosságszám enyhén (1920 és 1941 között 692 fővel) emelkedett. A gazdasági szerkezet lényegében megmerevedett. Az ipari üzemek ugyanazok voltak, esetleg tulajdonosváltás és névváltoztatás történt. Több száz főt tett ki azonban a kisiparban és kereskedelemben dolgozók száma. Az 1929-ben kitört gazdasági válság következtében sok család tönkrement. A helyi iparosság a monori lakosságot, valamint – vásározva – a környéket is ellátta termékeivel. Az 1920-as évek végén Monoron 41 szakmában több mint 300 iparos dolgozott. A legnagyobb létszámú mesterségek a cipész (36), a csizmadia (32) és a hentes (26) voltak, de dolgozott itt kékfestő, mézeskalácsos és szitás is. 1930-ban már az új szakmák (autogén hegesztő, fényképész, szikvízgyártó, villanyszerelő) is megjelentek. A mezőgazdaságban tovább csökkent a legeltető állattenyésztés, növekedett viszont a kertgazdálkodás, ill. a gyümölcs- és szőlőtermesztés részesedése.

Ebben az időszakban gazdag egyesületi és kulturális élet folyt Monoron. Az 1920-as-1930-as években nagyon népszerűek voltak a helyi egyesületek és körök önfenntartó és jótékony célú színielőadásai. Ennek egyik rangos eseménye volt az 1929-ben megtartott „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című előadás, amelyről a jelenlévő Móricz Zsigmond is elismerően szólt és írt.

Az 1930-as években ezen a településen is felerősödött a nacionalizmus és a trianoni békediktátum miatt elvesztett területek miatti elkeseredés. Mozgalom indult egy „trianoni emlékmű” felállítására. A vasútállomás előtti ún. Gera kertben 1935-ben készült el az emlékmű, amelyet id. Kampfl József helyi kőfaragó kisiparos készített.

Monornak az 1930. évi népszámláláskor 15770 lakosa volt.

A második világháború katonai és polgári áldozatainak száma a településen mintegy 600-650 fő volt. Az áldozatok emlékére 1993. november 13-án avattak a város központjában emlékművet. 1944 nyarán számos monori zsidó család került a Pesti (ma Ady Endre) és a Gőzmalom (ma Bajcsy-Zsilinszky Endre) utcai kijelölt házakba. Több ezer közelebbi és távolabbi környékbeli zsidót pedig az agyagbányába tereltek, majd onnan hurcoltak munkatáborokba, a legtöbbüket Auschwitz-Birkenauba. 1944. július 8-10. között 7500 embert vagoníroztak be Monoron, és mintegy 280 monori zsidó honfitársunk soha nem tért vissza. 1944. november 12-én űzte ki német és magyar katonákat a Vörös Hadsereg Monorról. Az 1941. évi népszámlálás szerint Monoron már csak 344 izraelita vallású élt: ez a lakosság 2,6%-át jelentette. A monori zsidók egy része az 1940-től kezdődő munkaszolgálat, nagyobbik része pedig a deportálás áldozata lett: a túlélők száma ismeretlen. 1944-ben Monor ún. bevagonírozási központ volt: a Pest-megyei alispán rendelete szerint a zsidókat 1944. május 22. és 30. között kellett összegyűjteni, „koncentrálni”. A monori téglagyárból mintegy 7500 környékbeli zsidót vagoníroztak be, majd július 6. és 8. között nyolc vasúti szerelvénnyel deportálták őket. A többször átvonuló katonai erők és harci cselekmények sok polgári áldozatot követeltek. A visszavonuló német csapatok a vasútállomás forgalmi irodáját és a vágányokat felrobbantották. A német megszállást a szovjet katonai jelenlét és erőszak követte. Budapest ostroma miatt sokáig szovjet katonai kórház és ellátó részleg működött itt.

1945. január 25-én 135 német nevű monori polgárt hurcoltak el „málenkij robotra” a Szovjetunióba, ahonnan nyolc hónap múlva betegség miatt kb. ötvenen jöhettek vissza, a többiek azonban csak 1947-ben térhettek haza.

Az 1945-ös földosztással létrehozott kisbirtokok tulajdonosait 1950-től szövetkezetekbe kényszerítették, majd azokat később egyesítették. Az 1950-es évektől kezdve Monor volt a központja a megye egyik legnagyobb állami gazdaságának, amely jelentős gabona- ill. cukorrépa-termesztést, sertés- és szarvasmarha-tenyésztést folytatott. A lakosság többsége továbbra is Budapesten dolgozott, de Monoron számottevő ipari tevékenység folyt. A szocialista nagyipart Monoron a Kefegyár, a Finommechanikai Vállalat, a Filmtechnikai Vállalat, a Vasipari Szövetkezet, az Építőipari Szövetkezet, a Vetőmag Termeltető és Értékesítő Vállalat és a Mezőgép képviselte. Ezek a cégek a rendszerváltás után megszűntek vagy átalakultak.

Az 1956-os forradalmi események Monoron is éreztették hatásukat, többen a fővárosi megmozdulásokban és fegyveres harcokban vettek részt, de helyben is voltak események. Ennek egyik látványos példája volt az evangélikus templom előtt 1945 után felállított szovjet tiszti emlékmű lerombolása, amelyért többen börtönbe kerültek. A fővárosi utcai harcok során orvlövész golyójától veszítette életét Magócsi István fiatal teológus hallgató. A forradalom leverése után többen töltöttek hosszú éveket börtönben, de Kóté Sörös Józsefet, Kovács Imrét és Tóth Józsefet kivégezték. A református templom oldalán 2001. november 23-án avatták fel Czibor Éva szobrász 1956-os emlékművét az áldozatok és meghurcoltak emlékére.

A szocializmus évtizedeiben a község lassan, de folyamatosan gyarapodott. Lakosságszáma az 1949. évi 13606-ról 1990-ig 18483 főre nőtt. 1970-ben elnyerte a nagyközségi rangot, majd az elmúlt rendszer utolsó évében, 1989. március 1-jén várossá avatták. Az 1960-as években kezdődött meg a városközpont átalakulása, 3-4 emeletes tömbházakat építettek a Kossuth Lajos, a Kiss Ernő, a Deák Ferenc utcában és a Pozsonyi lakótelepen.

Monor lélekszáma 1999-ben már meghaladta a 20 ezer főt (21059). A legutolsó években a halálozás mértéke meghaladja a születésekét, viszont a kedvező helyen fekvő városba jelentős a bevándorlás, ami a lakosság számának szerény emelkedését eredményezte.

A városban ma egyetlen olyan gazdasági vállalkozás sem működik, amely jelentősen meghatározná a helyi foglalkoztatottság szerkezetét. Monoron csupán 15 család él kizárólag mezőgazdaságból, de kiegészítő tevékenységként vagy nyugdíjasként további 300 foglalkozik gabona-, zöldség- és szőlőtermesztéssel, sertés- és baromfitenyésztéssel. Nagyobb ipartelepítés az elmúlt évtizedekben nem történt. Monori viszonylatban fontos szerepe van az élelmiszeriparnak, valamint a szolgáltató- és kereskedelmi tevékenységnek. Jelentős gazdasági erőt képviselnek a településen a kisiparosok is. A város központjában kisebb-nagyobb üzletek, áruházak, 2001 végétől fedett piaccsarnok elégítik ki a helyi és a környező községek lakosságának igényeit; a 4-es út mentén pedig autószalonok, benzinkutak, különböző lerakatok, éttermek és fogadók találhatók.

1990 után Monor komoly eredményeket ért el az infrastruktúra fejlesztésében. A Monor Telefon Társaság 1994-től a városban és a környékén élő több mint 200 ezer embert szolgálja korszerű telefon-, kábeltévé- és Internet-hálózattal. 1984-ben kezdődött meg a városban a földgázhálózat kiépítése. Mára a településen szinte minden lakást bekötöttek a vezetékes víz- és csatorna-, valamint a gázhálózatba. A nagy építkezésekkel járó beruházások befejezése után a szilárd burkolatú utak aránya elérte a hatvanöt százalékot.

Monoron öt általános iskola, két középiskola (József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szterényi József Középiskola) működik és minden iskola rendelkezik korszerű tornateremmel. A településen három alapfokú zeneiskola működik, ebből kettő magániskola. A több mint 100 éves Monori Sportegyesület (MSE) szakosztályai a testedzés és versenyzés lehetőségét biztosítják, csakúgy mint a 2003-ban felépült modern fedett uszoda.

Monor rovásos helynévtáblája

A Művelődési Központ és Városi Könyvtár programjai a szabadidős tevékenységeket és a kikapcsolódást szolgálják. A Vigadó kávéház, étterem Művészeti Galériájában havonta rendeznek a helyi és távolabbi településeken élő képzőművészek alkotásaiból színvonalas kiállításokat. Népszerűek az évente szervezett körzeti Ki mit tud?-ok illetve a Monori Májusi Napok gazdag programjai is.

A 2000 januárjában megalakult Monorért Baráti Kör a város önkormányzatának megbízása alapján létrehozta a Városi Helytörténeti Kiállítást, amely az őskortól 1945-ig mutatja be a település múltját.

A köztársasági elnök 2005-ben hozott határozata alapján, Monor város Monorierdő elnevezésű településrésze, 88/2005. (VI. 29.) KE hat.), 2006. október 1-jétől önálló községgé vált.

2011-ben felavatták a település rovásírásos helynévtábláját.

Kulturális élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Strázsa "hegyről" nevezték el a Monori Strázsák Néptánc Egyesületet.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Református Nagytemplom. Az 1630-ban épült korábbi templom alapjainak felhasználásával 1702-ben barokk stílusban újjáépítették, majd 1773-ban bővítették. Mai formáját, eklektikus stílusát 1882-ben kapta.
  • Római katolikus templom. A Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt templom klasszicizáló késő barokk stílusban épült 18001806 között.A templom berendezésének egy része – a szószék, a padok, a tabernákulum – a 18. század második felében készült. Korábban egyházi intézmények vették körül (plébánia, iskola, legényotthon, kántorház), de ezek jó részét az újabb városrendezés során lebontották, illetve más funkciót kaptak.
  • A Strázsa-hegyi pincesor, ahol 98, építészetileg értékes, eredeti XIX. századi állapotában megmaradt, és 132 részben átalakított, de így is jelentős borospince tekinthető meg. Jellemzője a pincéknek az ún. gádorok (földdel borított pinceboltozatok) sora.
  • Nepomuki Szent János szobor egy kis fülkében áll egy hasáb alakú talapzaton. 1842-ben készült, a katolikus templom mellé 1925-ben helyezték.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Monor települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2012. január 15.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Coat of arms of Hungary.png Közigazgatási listák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Reinel compass rose.svg Magyarország HUN Üllő COA.jpg Üllő 9 km Magyarország HUN Mende COA.jpg Mende 14 km Magyarország HUN Gomba COA.jpg Gomba 7,5 Héraldique meuble compas.svg
Magyarország HUN Felsőpakony COA.jpg Felsőpakony 25 km

Észak
Nyugat  Magyarország HUN Monor COA.jpg Monor Térkép  Kelet
Dél

Magyarország HUN Bénye COA.jpg Bénye 8 km
Magyarország HUN Vasad COA.jpg Vasad 3 km Magyarország HUN Csévharaszt COA.jpg Csévharaszt 6,5 km Magyarország HUN Monorierdő COA.jpg Monorierdő 6 km