Sóskút

Sóskút
Sóskút címere Sóskút zászlaja
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Közép-Magyarország
Vármegye	Pest
Járás	Érdi
Jogállás	község
Polgármester	König Ferenc (független)
Irányítószám	2038
Körzethívószám	23
Népesség
Teljes népesség	3540 fő (2021. jan. 1.)
Népsűrűség	114,85 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	27,67 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Sóskút Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 24′ 23″, k. h. 18° 49′ 43″47.40626, 18.82849
Sóskút Pozíció Pest vármegye térképén
Sóskút weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Sóskút témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Sóskút község Pest vármegyében, az Érdi járásban, a budapesti agglomerációban.

Fekvése

Az egykoron Fejér vármegyéhez tartozó Sóskút Pest vármegyében, Budapest központjától 30 kilométerre, a fővárostól délnyugati irányban fekszik. A Tétényi-fennsík és az Etyeki-dombság találkozásánál elterülő község Biatorbágy és Tárnok között félúton található. A település a Benta-patak völgyében helyezkedik el.

Vályi András így jellemzi a települést: "elegyes falu Fejér Várm. földes Ura a’ Fejérvári Káptalanbéli Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Mányhoz, Bitskéhez 3/4 mértföldnyire; határja jeles termésű, vagyonnyai külömbfélék" (Magyar Országnak leírása, 1799).

Fényes Elek szerint: "tót falu, Székes Fejér vmegyében, Pest vmegye szélén, 1397 kath., 8 zsidó lak. Kath. paroch. szentegyházzal. Határa hegyes, erdős; van hires bort termő szőlőhegye, erdeje, vizimalma, s igen jó kőbányája. F. u. a fejérvári káptalan. Utolsó postája Buda" (Magyarország geographiai szótára, 1851).

Két irányból közelíthető meg: Budapestről az M7-es autópályán, a 7-es főúton Diósd–Érd érintésével, illetve Biatorbágy felől az M1-es autópályán vagy az 1-es főúton gépkocsival vagy autóbusszal (722-es, 724-es, 761-es és 762-es buszok). Mindkét említett irányból a 8104-es út halad végig a településen; a pusztazámori (közigazgatásilag tárnoki területen található) M7-csomóponttól a sóskúti ipari parkig a 8107-es út vezet, Pusztazámor lakott területeire pedig a 81 107-es számú mellékút vezet Sóskút központjából.

A központtól mintegy 2 km-re, a település külterületén található az Öreg-hegy (szőlő, gyümölcsösök, lovastanyák, zártkertek). A község és az Öreg-hegy között terül el egy több évszázados múltra visszatekintő kőbánya, a sóskúti kőfejtő.

Története

A 13. század eleji, Anonymus-féle Gesta Hungarorumban is szerepel a település. Árpád vezér honfoglalási manővereit leírva ezt olvashatjuk: "Ezután Árpád vezér meg nemesei a sereg harmadik részével Ecilburgból kivonulva a sóskút mezeje mellett szálltak táborba. Majd innen ellovagolva a Bodajk-hegyhez értek. Árpád vezér pedig innen kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának nagy erdőt adott, melyet most Vértesnek hívnak a németek otthagyott vértjeiről."

A településről 1730 körül Bél Mátyás írta: „dombok veszik körül, de van sík napsütéses rétje is, ahol jó széna terem, főleg a déli részeken. Itt vannak a bőven termő szántóföldek is”. Az első írott forrás, amely Sóskutat említi, II. András király 1233-ban kiadott birtokadományozó oklevele. 1233-ig a honfoglalás kori Tétény nemzetség birtoka, amelynek legfőbb központja a közeli Budatétény volt. A Tétény nemzetség birtokából királyi vásárlás útján került a Nána–Beszter nemzetséghez.

1266-ban Nána özvegye domonkos rendi apácák rendjébe lépett, és Sóskutat az apácáknak adományozta. Emiatt az özvegy perbe keveredett saját rokonságával, és hosszas pereskedés után 1276-ban oklevélben rögzítették, hogy a Nyulak-szigeti apácák megkapják Sóskút földjét. Ezt a tényt IV. László is megerősítette, de a békétlenség továbbra is fennmaradt. 1300 körül a budai káptalan igazoló oklevele szerint Berky Mihály fia Tamás Sóskút földjét 15 márkáért megvásárolta az apácáktól. A feljegyzések csak Sóskút földjéről tettek említést, magát a falut egy 1292 körül keltezett oklevél említi először.

A török hódoltság idején, 1546-ban volt az első népszámlálás. Sóskút teljes lakosságága 65–70 személy lehetett. A későbbi, ugyancsak török összeírások szerint ez a szám csökkent, és 1590 táján már csak 55–60 ember lakhatta. A török elleni háborúk idején a falvak nagyrészt elpusztultak. Csernovics Arzén ipeki pátriárka vezetésével 1695-ben szerbek települtek Sóskútra, Tárnokra és Százhalombattára, akik 1748-ig mint jobbágyok művelték a földeket. 1748-ban a sóskúti szerb pópát rablásban való cinkosság miatt elfogták és kerékbe törték. A sóskúti szerbeket papjuk bűne miatt elűzték, helyükbe katolikus szlovákokat telepítettek, akiknek késői utódai még ma is a községben élnek.

Fényes Elek Magyarország geographiai szótára (1851) szerint: Sóskut, tót falu, Székes Fejér vmegyében, Pest vmegye szélén, 1397 kath., 8 zsidó lak. Kath. paroch. szentegyházzal. Határa hegyes, erdős; van hires bort termő szőlőhegye, erdeje, vizimalma, s igen jó kőbányája. F. u. a fejérvári káptalan. Utolsó postája Buda.

A kőbánya

Sóskút lakói a természeti adottságokat kihasználva mezőgazdaságból és kőbányászatból éltek. A község kőbányászata és kőfelhasználása közel 400 éves múltra tekint vissza. Írott emlékek vannak arról, hogy 1765-ben Sóskúton nagyarányú bányászat folyt, amit már a betelepítettek kezdtek művelni. A székesfehérvári káptalan tulajdonát képező területen számtalan kőfejtőt nyitottak meg és mélyítettek a kőbányászat jogát bérlő magánszemélyek. Ipartörténeti emlékhelyei, felhagyott lelőhelyek a Káldor bánya, a Sebek bánya, a Partli bánya és az Antal bánya.

Magyarország helyzetének konszolidálása a 19. század közepén a gazdasági élet fellendülésével járt, ami lehetővé tette a nagy építkezéseket. Ez egyszersmind Sóskút gazdasági felvirágzását is hozta: "Egy 1927/28-ban végzett helytörténeti adatgyűjtés szerint a bánya valamikor a község lakosságának egyharmad részét foglalkoztatta; volt idő, hogy 400 munkás is megélhetést talált ott." (...) "Fejér megye alispánjának 1875. évi jelentéséből tudjuk, hogy a jelzett évben Sóskúton kb. 120-300 munkás dolgozott. 1887. januárjából származó adat, hogy a sóskúti kőbányászok száma 800-1400 között mozog."

"A bányában volt egy kisvasúti mozdony. Ennek az volt a feladata, hogy a bánya területéről a meddő kőzetet és a kőtörmeléket csillékben a hányóra szállítsa. (...) Ha a mozdony nem győzte a törmelékszállítást, lóval is vontatták a csilléket a munkahelyek és a hányók vége között." Az Öregbánya területén pedig vasúti alagút is épült.

A kibányászott kőanyag elszállításának megkönnyítését szolgáló vasút létesítésének gondolata már az 1860-as évek elején megszületett: "A székesfehérvári káptalan Tárnokból, mely a déli vaspályán Budától 3 mérföldnyire van, a birtokában levő sóskúti kőbányákhoz külön mellék-vasútszárnyat épittet e bánya termesztményeinek szállítására." A vaspálya azonban csak 1870-ben valósult meg, módosított formában.

A budapesti és a vidéki építkezésekhez igen nagy mennyiségű követ használtak fel, amelynek jelentős részét Sóskútról szállították. A sóskúti bányákban készültek a millenniumi létesítményekhez a kőépítő és szobrász elemek. Innen szállítottak követ a budapesti és a bécsi operaház, a Lánchíd, az Országház, a Bazilika és a Budai várnegyed építkezéseihez.

A korabeli újsághirdetések szerint:

A Budától 2 1/2 órányi távolságban levő, s a budapesti lánczhid, buda-gellérthegyi várda, pesti dunaparti rakhely, és számos nevezetes építkezések által országos jelességü és hírű sóskúti fehér homokkőbányák f. évi april hó 24-töl fogva a tulajdonos uradalom által fogván kezeltetni; – felhivatnak a t. cz. épitetö hatóságok és urak, hogy bárminő nagyszámú és kiterjedésű megrendeléseiket a fennkitett napon túl egyenesen a székesfehérvári káptalani uradalom igazgatóságához Székesfehérvárra bérmentve intézni szíveskedjenek." ("Sóskúti kőbányák iránti hirdetés", 1856)

A budapesti lánczhid-oszlopok, budai alagút kapuzata, pesti dunai rakpart, Gellérthegyi váracs, szegedi vasúti hidfő, tiszai zsilipek, pesti redoute-épület és egyéb számos nagyszerű építkezések által hírnevessé lett sóskúti kőbánya a Buda-Pragerhofi vaspálya megnyitása által képessé lett a legnagyobb mérvű megrendeléseket is igen gyorsan teljesíteni és a kivánt helyre szállítani. ("Kőbányai értesítés", 1861)

Ebben az időben számos olasz kőfaragó család telepedett le Sóskúton. Legjelentősebb bányaépítő és bányatulajdonos az Andreetti család volt. A család férfi tagjai maguk is kitűnő kőfaragó mesterek voltak. Andreetti Antal és családja az észak-olaszországi tavak vidékéről, Lainóból érkezett. Őket is, mint társaikat, a faluban kínálkozó munkalehetőség, a táj varázslatos szépsége, természeti adottsága, a ma Budapest nevet viselő főváros közelsége vonzotta ide, s késztette letelepedésre. A sóskúti iskola Andreetti Károlyról kapta a nevét.

A sóskúti lóvasút

Ipartörténeti érdekesség, hogy 1870-től a kőbánya kiszolgálására több mint 40 éven át széles nyomtávú lóvasút üzemelt a község területén, melynek működése az I. világháború idején szűnt meg, a síneket pedig az 1920-as évek elején szedték föl. A "lóvonatú vaspálya" kivitelezése 1869-ben indult, s ennek kapcsán a Sóskúti Kőbánya Társaság, amelynek tagja volt a neves székesfehérvári születésű építész, Ybl Miklós is, Sóskúti Kőbánya- és Vasúttársasággá alakult át. A lóvasút a meredek lejtők leküzdését lehetővé tevő "Lo Presti-féle vaspálya egyes elemeit felhasználva épült." A művelési terület "egy Lo Presti féle vaspálya által van a tárnoki vasúti állomással összekötve, esése a kőbányától ezen állomásig 14 öl [26,6 m], s ez teszi lehetővé, hogy a bányában alkalmazott s nagyon előnyösnek bizonyult gőzkörfűrész által kimetszett nagyobb terhű kövek is könnyedén elszállíttathatnak".

"A sóskúti kőbánya és Tárnok vasút-állomás között közlekedő lóvasút a közvélekedéssel ellentétben nem kisvasút, hanem szabványos nyomtávolságú (1435 mm) vasút volt. A keskeny nyomtávolság nem is lett volna alkalmas a nagyméretű és hatalmas súlyú kövek szállítására. A korábban is már népszerű sóskúti mészkő szállítása eddig két vagy négy ló vontatta, erősen vasalt szekerekkel, ún. 'gerendás birfás' kocsikkal történt feldolgozás céljából a fővárosi kőfaragó telephelyekre, vagy a hajóállomásra, illetve közvetlenül az építkezés helyszínére." A sóskúti lóvasút hossza mintegy 10 km volt, 10 db kéttengelyű kocsival rendelkezett.

Egy 1872-es jegyzőkönyvből tudható, hogy "az egyvágányú vasútnak három elágazása volt, éspedig Ötháznál, Sóskúton és a felső kőbányánál. Az alsó kőbányánál két csonkavágányt létesítettek. Az üres kocsikat felfelé lovak vontatták, lefelé pedig a 3-6 kocsiból álló szerelvények a 20% esésű lejtőn önmaguktól szaladtak le Sóskút alsó végéig, ahonnan lovak húzták azokat a tárnoki állomásig." Nagy gondot okoztak a községen át szabadon futó, balesetveszélyes, olykor halálos áldozatokat is követelő szerelvények. Ezt elkerülendő számos rendszabályt hoztak.

"A vonatok kizárólag világos nappal közlekedhettek és menetsebességük nem lehetett nagyobb az óránkénti egy mérföldnél (7,59 km). A közlekedés rendjét, biztonságát szolgálta az az előírás is, hogy az útátjáróknál, Sóskút községben és azokon a helyeken, ahol a kilátás korlátozott volt, a sebességet úgy kellett mérsékelni, hogy a vonat 10 ölnyi (18,96 m) távolságon belül megállítható legyen a minden második kocsin elhelyezett dörzsfékkel, amelyet egy-egy gyakorlott, a terepet jól ismerő fékező kezelt a 4, kivételes esetben 6 kocsiból álló szerelvényeken. Az első kocsi fékezőjét jelzőkürttel szerelték fel, amellyel az induláskor, minden átjárónál és minden pályán látható akadály esetén jelt kellett adnia. Az esetben pedig, ha a fékek felmondanák a szolgálatot, a vonatonként elhelyezett két kerékrúddal írták elő megállítani a szerelvényt. (...) Az útátjáróknál figyelmeztető táblákat állítottak fel és a menetrendet ezeken is kifüggesztették. A munkahelyekre vezető elágazásoknál jelzőket helyeztek el, éspedig úgy, hogy azok a szomszédos elágazásokból is láthatók legyenek. A közlekedésbiztonság további fokozása céljából az alsó kőbányánál levő váltó előtt, a vasúti kocsik eliramodása ellen, a vágány elzárására egy erős kapu felállítását rendelték el, továbbá a bizottság a tizenegy gyalogos átjáróból csak egy, biztonsági kapuval ellátott átkelőhely fenntartását javasolta."

Közélete

Polgármesterei

• 1990–1994: Kummer János (FKgP-KDNP-MDF)
• 1994–1998: Kummer János (FKgP-KDNP-MDF)
• 1998–2002: Kummer János (Együtt Sóskútért Közéleti Egyesület)
• 2002–2006: Kőnig Ferenc (független)
• 2006–2010: Kőnig Ferenc (független)
• 2010–2014: König Ferenc (független)
• 2014–2019: König Ferenc (független)
• 2019-től: König Ferenc (független)

Népesség

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2021 között

Lakosok száma	3100	3157	3329	3540
	2013	2014	2018	2021

Adatok: Wikidata

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,5%-a magyarnak, 0,5% cigánynak, 0,2% lengyelnek, 1% németnek, 0,9% románnak, 3,7% szlováknak mondta magát (15,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 44,8%, református 7,9%, evangélikus 0,7%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 16,9% (27,1% nem nyilatkozott).

Híres személyek

• Itt született 1883-ban Rajnay Károly, a "láthatatlan tábornok".
• Itt él családjával Habsburg György.
• Itt született 1931. március 30-án Jozef Paulík szlovák régész, történész, muzeológus, a Bényi éremkincslelet megtalálója.

Nevezetességei

• Itt bányásszák az úgynevezett „sóskúti mészkövet”.
• Innen bányászták az M0-s autóúthoz felhasznált nagy mennyiségű feltöltő anyagot.
• Itt található a Habsburg-kastély, ami az utóbbi években épült. 2000 óta itt él Habsburg György és családja.
• Keleti határában található a PAX liget, amely Budapest felé haladva az M7 autópálya 27. kilométerétől is jól látható.
• A Zelezna Baba-barlang.

Műemlékek

• Római katolikus templom: Búzás János komáromi jezsuita házfőnök által építtetett egyszerű provinciális barokk épület. Oltárképét Jakobej osztrák udvari festő készítette a 19. század második felében. Értékes a Veronese után készült, keresztre feszített Krisztust ábrázoló festménye is. Orgonája a 20. század elején készült.
• Kálvária hegy: A területen 14 bronz domborműves stáció és kőkereszt maradványa található.
• Közterületeit számos kultúr- és vallástörténeti szobor díszíti.

Képek

• 

  A sóskúti mészkő egyik lelőhelye

• 

  Jellegzetes pince az Öreghegyen

• 

  Jellegzetes pince az Öreghegyen

• 

  Szent Orbán szobra az Öreghegyen

• 

  Forrás az Öreghegyen, az Egres utca közelében

További információk

• Sóskút az utazom.com honlapján
• Kovács János: Adalékok a tárnok-sóskúti lóvasút történetéhez; in: A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983–1984 (1985), 257-267. old.
• Keresztes Csaba: Sóskút rövid története. A kezdetektől 1990-ig; s.n., Sóskút, 2006
• Ábel Julianna: Sóskút a 18. századig; Griger Miklós Emlékére Sóskút Községért Közhasznú Alapítvány, Sóskút, 2010 (Sóskúti füzetek)
• Keresztes Csaba: A láthatatlan tábornok. Rajnay Károly címzetes vezérőrnagy élete; Griger Miklós Emlékére Sóskút Községért Közhasznú Alapítvány, Sóskút, 2011 (Sóskúti füzetek)
• Ujházi Katalin: Szülőföldem, Sóskút. Versek, visszaemlékezések; vál., összeál. Ábel Julianna; Griger Miklós Emlékére Sóskút Községért Közhasznú Alapítvány, Sóskút, 2013 (Sóskúti füzetek)
• Ábel Julianna: Sóskút a II. világháború előtt; Griger M. Emlékére Sóskút Községért Közhasznú Alapítvány, Sóskút, 2015 (Sóskúti füzetek)
• Mátrai Sándor: Dombok ölelésében. Sóskút; Önkormányzat, Sóskút, 2017
• Sóskút képes krónikája; Önkormányzat, Sóskút, 2017
• Szabóné Pányi Zsuzsanna–llyés Zsuzsanna: Sóskútközség települési örökségvédelmi hatástanulmánya (2018)
• Németh Józsefné: Gyermekkertek, tanodák Sóskúton és Pusztazámoron; Andreeti Károly Emlékére Nemesen Érző Szív a Gyermekekért Alapítvány, Sóskút, 2019