Paolo Veronese

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A nagy triász (balra Paolo Veronese viola de bracción játszik, jobbra Tiziano nagybőgőn, Tintoretto Veronese mögött, mind muzsikusok alakjában láthatók, részlet A kánai menyegzőből (1563)
A kánai menyegző (1563)
A lepantói csata (1572) körül

Paolo Veronese (Verona, 1528Velence, 1588. április 19.) olasz festő.

Paolo Veronese (Paolo Caliari[1]) alkotásai reprezentálják Tiziano és Tintoretto munkásságával együtt a velencei reneszánsz aranykorát.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Veronai kőfaragó fiaként látta meg a napvilágot Paolo Caliari néven, ragadványnevét festő korában kapta szülővárosáról, s ezen a néven vált ismertté.

Veronában első mestere nagybátyja, Antonio Badile [2] volt, de nála sokkal erősebben hatott rá az észak-olasz manierizmust képviselő Domenico Brusasorci.[3] Első ránk maradt képei még A. Badile hatását mutatják, ezek az ún. Bevilaqua-Lazise oltárkép (1548) és a budapesti Szépművészeti Múzeumban található Férfiképmás. A mantovai dómba festett Szt. Antal megkísértése c. képe Michelangelo stílusa iránti érzékenységét bizonyítja. 1553-tól a Doge-palotában festett művei, pld. a Villámokat szóró Jupiter a merész alulnézeteket (sotto in sù) alkalmazó manierista ízlés velencei elterjedéséről tanúskodnak.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Veronese bibliai jeleneteket ábrázoló freskókat, táblaképeket festett, amelyek elsősorban az egyházi épületek enteriőrjét díszítették. Nagyméretű kompozícióin a korabeli velencei polgárok nagy tömegeit ábrázolta, leghíresebb a Kánai menyegző, amely I. Napóleon francia császár uralkodásának ideje óta a Louvre gyűjteményét gazdagítja. Eredetileg e kép 1563 óta a San Giorgio Maggiore-kolostor ebédlőjét díszítette, innen vitette Napóleon a Louvre-ba. 1815-ben, a Bourbon-restauráció után a francia király visszaadta volna, de a szállítók annyira megijedtek a kép nagy méretétől, hogy helyette inkább egy kisebb méretű Lebrun-képet hoztak Itáliába.

A Kánai menyegző c. képbe beleszerkesztette Veronese Velence előkelő, gazdag polgárait, s a szolgákat is, a festőket is muzsikusok képében, az Úr asztala előtt Veronese, Tiziano és Tintoretto hangszereken játszik, így örökítette meg Veronese a nagy velencei festő-triászt.

Az 1571-es oszmán-törökök felett aratott győzelem nagy jelentőséggel bírt a keresztények és Velence számára, e győzelemnek a festők által való megéneklése kívánatos volt az egyház vezetői részéről. Többen is megfestették a győztes tengeri csata emlékét, Veronese Lepantói csata c. képén állított emléket a kereszténység győzelmének.

Következő nagy képét a „SS. Giovanni e Paolo” kolostor rendelte tőle az Utolsó vacsora témában, de ebből botrány lett és perbe fogta a festőt az inkvizíció, mert helytelenítették zenészek, részegek, kurtizánok, kutyák, bolondok, német alabárdosok megjelenítését. Veronese a művészek szabadságára próbált hivatkozni és Michelangelo Utolsó ítéletére a Sixtus-kápolnában. A törvényszéket nem sikerült meggyőznie a festőnek, abban maradtak, hogy Veronese vegye le a képről a nem kívánatos alakokat. Veronese nem változtatott a festményen, inkább az Utolsó vacsora cím helyett Lakoma Lévi házában címet adta a műnek. Ezen cím alatt őrzik ma is az Akadémiai Képtárban, Velencében.[4]

Leginkább egyházi és biblikus képeket festett Veronese, de vannak arcképei és mitológiai tárgyú képei is. Egyik legerotikusabb és leghumorosabb képe A meglepett Vénusz és Mars című, Vénusz épp csábítójával, Marssal készül szeretkezni, amikor benéz szobájukba egy ló, ettől mindketten meglepődnek.

Veronese képeinek tereit gyakran építészeti[5] kulisszákkal tagolja, kompozícióinak minden részlete fontos, nem egyetlen motívumra épít. A fény és a kiegészítő színek használata elébünk varázsolja azt a XVI. századi Velencét, amelyet az akkor élők láttak, amilyennek látták ők magukat. A velencei festők nélkül nem ismernénk igazán Velence aranykorát, s ebben nagy része van Veronese művészetének.

Művei (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lakoma Lévi házában (1573)
Velence apoteózisa (1585)
  • Férfiképmás (1550 körül, olaj-vászon, 120x102 cm) (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)
  • Agostino Barrarigo képmása (olaj, vászon, 601x48 cm) (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)[6]
  • Villámokat szóró Jupiter (1553) (Louvre, Párizs)
  • Szent Család (1555-56 körül) (Ermitázs, Szentpétervár)
  • Dávid felkenése (1550-es évek második fele) (Kunsthistorisches Museum Wien, Bécs)
  • Eszter Ahasvérus előtt (Uffizi, Firenze)
  • A 12 éves Jézus a templomban (Prado, Madrid)
  • Angyali üdvözlet (olaj-vászon, 143x291 cm) (Uffizi, Firenze)
  • A kánai menyegző (1563, olaj-vászon, 666 × 990 cm) (Louvre, Párizs)
  • Emmausi lakoma (1560-70) (Louvre, Párizs)
  • Lakoma Simon farizeus házánál (1560-70) (Louvre, Párizs)
  • Kánai menyegző (Gemildegalerie, Drezda)
  • Krisztus a Getsemáni kertben (1570-es évek eleje) (Brera, Milánó)
  • Gergely pápa lakomája (1572) (Monte Berico, Vizenza)
  • A lepantói csata (1572 körül, olaj, vászon, 169 x 137 cm (Akadémiai Képtár, Velence)
  • Lakoma Lévi házában (1573, fa, 555 x 1280 cm) (Akadémiai Képtár, Velence)
  • A meglepett Vénusz és Mars (1575) (Galleria Sabanda, Torino)
  • Mózes megtalálása (1580 körül) (Prado, Madrid)
  • Keresztrefeszítés (1582 körül, olaj, vászon, 245x420 cm) (Uffizi, Firenze)
  • Velence allegóriája (Szépművészeti Múzeum, Budapest)[7]
  • Velence apoteózisa c. freskó (1585) (Sala del Maggiore Consiglio mennyezete)
  • Szent Jusztina mártíriuma (olaj, vászon, 103x113 cm) (Uffizi, Firenze)
  • A Szent Család Szent Borbálával (olaj, vászon, 86x182 cm) (Uffizi, Firenze)
  • Szent Ágota megkoronázása (olaj, vászon, 20x18 cm) (Uffizi, Firenze)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Paolo Veronese témájú médiaállományokat.
  • Művészeti lexikon. 4. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1968. Végh János: Paolo Veronese, lásd 671-675. o.
  • Az érett reneszánsz. (Historia del Arte, tomo 6.) Budapest : Corvina, 1986. Paolo Veronese lásd 116-122. o. ISBN 963-13-2250-5

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. névváltozat: Paolo Cagliari
  2. A. Badile (1516 k. — 1560) veronai arcképfestő, néhány oltárképet is festett.
  3. Domenico Brusasorci (1516 k. — 1567) veronai Brusasorci del Ricci v. Ricco művészcsalád egyik jeles képviselője, híres műve pld. a veronai Casa Ridolfi számára festett freskósorozata, melyeken VII. Kelemen pápa és V. Károly lovasfelvonulását ábrázolja, amin a kék ég alatt hatalmas lovakon gigantikus alakok vonulnak.
  4. A kihallgatási jegyzőkönyvet közli: Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Szerk.: Poór János. Budapest, 2000. Osiris Kiadó
  5. legnagyszerűbb villadekorációját a Trevisóhoz közeli Maserben, a Palladio által épített Barbaro-villa termeinek freskódíszítésében 1561-ben alkotta
  6. A két magyarországi Veronese portrét lejegyezve lásd Garas Klára: Olasz reneszánsz portrék. Budapest : Corvina, 1981. ISBN 963-13-1030-2 44-45. t.
  7. Lejegyezve: Művészeti lexikon, 1968. 4. köt. i. m. 674. o.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]