Verona (Olaszország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Verona
20110720 Verona 3078.jpg
Verona címere
Verona címere
Verona zászlaja
Verona zászlaja
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Régió Veneto
Megye Verona
Frazionék
  • Circoscrizione 1 Centro storico
  • Circoscrizione 3 Ovest
Polgármester Flavio Tosi (Északi Liga)
Irányítószám 37100
Körzethívószám 045
Forgalmi rendszám VR
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség 252 520 fő (2011)[1]
Népsűrűség 1,254 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 59 m
Terület 206.63 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Verona (Olaszország)
Verona
Verona
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 45° 26′ 17″, k. h. 10° 59′ 37″Koordináták: é. sz. 45° 26′ 17″, k. h. 10° 59′ 37″
Elhelyezkedése Verona térképén
Elhelyezkedése Verona térképén
Verona weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Verona témájú médiaállományokat.

Verona az észak-itáliai Veneto régió Verona megyéjének közigazgatási központja. Az ősi város és a modern városközpont az Adige folyó kanyarulatánál, a Garda-tó közelében fekszik, emiatt a területen gyakoriak voltak az áradások egészen 1956-ig, a Mori-Torbole csatorna (olaszul Galleria Adige-Garda) megépüléséig, amelynek köszönhetően szükség esetén 500 m³/s víz elvezetése vált lehetővé az Adige folyóból a Garda-tóba.

Története[szerkesztés]

Verona, vagy Veronia és környéke eredetileg az Euganei törzs területe volt, ők azonban kénytelenek voltak azt átengedni a cenomaniaknak, i. e. 500-ban. A völgyének meghódítása után Verona a rómaiaké lett i. e. 300 körül. Római kolóniává i. e. 89-ben vált, a municipium rangot azonban később, i. e. 49-ben szerezte meg, bár i. e. 59-ben már római előjogokra tett szert.

A város felemelkedését az tette lehetővé, hogy kereskedelmi utak csomópontjában fekszik. Miután a gótok elfoglalták (Kr. u. 489), Theuderich keleti gót király itt építtette fel palotáját. Ehhez az eseményhez egy Verona című germán legenda is kapcsolódik. A város a gót háborúk (535552) során is a barbár törzs irányítása alá tartozott, kivéve egy napot 541-ben, amikor is egy örmény tiszt segítségével sikerült a várfal egyik bejáratát elfoglalni. Többek között bizánci tábornokoktól származó döntéseknek hála, a várost a gótok zsákmányként megtarthatták, és visszavehették felette az irányítást.

569-ben a longobárdok királya, Alboin foglalta el, akinek királyságában a második legfontosabb város lett. Maga Alboin is itt lelte halálát, 572-ben. Treviso hercegei is gyakran tartózkodtak itt. 774-ben, Adalgisus, Desiderius fia idején Verona utolsó, ám reménytelen ellenállást tanúsított Nagy Károllyal szemben, aki végül is megdöntötte a Lombard Királyságot. Ezek után Verona királyi központ szerepét töltötte be, s kormányzása örökletesen a Count Milo-család kezébe került, akik a San Bonifaciók elődeinek tekinthetők. 880 és 951 között a két Berengarii is itt élt.

Később a városi polgári családok növekvő jóléte, gazdagsága túlszárnyalta a grófok számításait, és 1100-ban már az önkormányzat önállóan irányította Veronát. A San Bonifacio-család azonban megtarthatta a podesta tisztséget. Vicenza a Lombard Szövetségbe való belépésre kényszerítette a települést, ennek hatására emelkedtek fel a guelfek és a ghibellinek Veronában. Amikor 1226-ban IV. Ezzelinót megválasztották podestának, képes volt a tisztséget állandó nagyhatalmú méltósággá alakítani, 1257-ben az ő parancsára végeztek ki 11 000 padovait Verona földjein. Halálakor a Nagytanács megválasztotta podestának Mastino della Scalát, aki továbbra is osztozott a polgársággal a kormányzásban. Miután 1262-ben nem választották meg ismét podestának, megkapta a capitano del popolo címet, illetve ezzel együtt a hadsereg feletti parancsnokság jogát, de 1272-ben előkelők egy csapata megölte őt.

Miután fia, Alberto kapta meg a capitano rangot, (12771302) szüntelenül harcban állt a San Bonifacióhoz hű grófokkal, akiket az Este-ház is támogatott. Fiai, Bartolomeo, Alboino és I. Cangrande közül csupán az utóbbival osztozott a hatalmon. Egy személyben volt nagy harcos, herceg, és a művészetek pártfogója. Patronálta Dante, Petrarca, Giotto tevékenységét. Háborúk során elfoglalta Páduát, Trevisót és Vicenzát.

Albertón II. Mastino (13291351) és Alberto győzedelmeskedett, akik Alboino gyermekei voltak. Mastino folytatta nagybátyja politikáját, és elfoglalta Bresciát 1332-ben, ezáltal hatalmát kiterjesztette a Pó folyón túli területekre is. Megvásárolta Parmát és Luccát is. A francia király után ő volt a kor leggazdagabb uralkodója. Ennek ellenére erős szövetség kovácsolódott ellene 1337-ben, melynek tagjai Firenze, Velence, a Visconti, az Este és a Gonzaga családok voltak. Hároméves háborúskodás után a Scaligeri-család birtokaihoz már csak Verona és Vicenza tartozott.

I. Lajos magyar király első nápolyi hadjárata során Nápoly felé vonulva 1347. december 5-én érintette Verona városát, ahol a város ura, Mastino della Scala nagyon szívélyesen fogadta: 300 lovagjának kíséretében egészen Vicenza városáig lovagolt ki a király elé. Ekkortájt érkezett Veronába a pápa megbízásából a híres költő, Petrarca is, hogy lebeszélje Mastinót a magyar királlyal való szövetségről. Így elképzelhető, hogy Lajos és a nagy költő személyesen is találkozhattak. Mindazonáltal Petrarca útja a célját tekintve sikertelen volt.[2]

Mastino fia II. Cangrande (13511359) kegyetlen, gyanakvó zsarnok volt, aki mindentől félt, és ezért brandenburgi zsoldosokkal vette körbe magát, míg testvére, Consignorio (13591375) meg nem gyilkolta. Ő aztán kastélyokkal, hidakkal, vízvezetékekkel látta el a várost, és megalapította az állami vagyont. Sorsa elől azonban nem menekülhetett; másik testvére, Paolo Alboino megölte. A testvérgyilkosság családi szokássá vált, Antonio 13571387) Bartolomeo nevű testvérét is megölette – kiváltva ezzel a lakosság felháborodását, akik elpártoltak tőle. Végül a milánói Gian Galeazzo Visconti hadat üzent neki. Miután kihasználta az összes lehetséges forrásait, 1387. október 19-én éjfélkor elhagyta Veronát, ezzel véget vetve a Scaligeri-dinasztia uralkodásának.

Az 1387-es évben került sor a híres castagnarói ütközetre, amely a veronai Giovanni Ordelaffi és a győztes padovaiak seregei között zajlott le. 1390-ben Antonio fia, Canfrancesco hiába próbálta visszafoglalni a várost.

Guglielmo, II. Cangrande fia ennél sikeresebb volt. A nép támogatásával kiűzte a milánóiakat, de tíz nappal később meghalt. A város ezután Velence hatalma alá került (1405). Az utolsó Scaligerik a birodalmi palotában éltek, s többször próbálták a hatalmukat visszaszerezni.

1509 és 1517 között a város felett I. Miksa német-római császár uralkodott.

1797-ben Veronát Napoléon Bonaparte tábornok seregei foglalták el, de húsvéthétfőn a lakosság fellázadt ellenük, és elűzték a franciákat. Ez a dátum egybeesett a Velencei Köztársaság megszűnésének időpontjával.

Miután Bonaparte tábornok 1797 októberében megkötötte a Campo Formió-i békeszerződést, Verona osztrák kézre jutott. 1798. január 18-án a szerződésben foglaltak szerint az osztrákok át is vették a város feletti ellenőrzést. Az 1805-ös Pozsonyi béke értelmében ismét Napóleon császár tudhatta magáénak, ám 1814-es veresége után a bécsi kongresszus döntése értelmében újra osztrák területté vált, a csatlós Lombard–Velencei Királyság keretén belül. A város a napóleoni háborúk és a Lombard–Velencei Királyság idején kiépült erős észak-itáliai osztrák erődrendszer, az ún. Erődnégyszög (Festungsviereck / Quadrilatero) egyik fő erődvárosa lett, Peschiera del Garda, Legnago és Mantova mellett. Az 1859-es szárd–francia–osztrák háború után Ausztria elvesztette Lombardiát, de az erődvárosokat ekkor még megtarthatta. Az 1866-os porosz–osztrák háborút („hathetes háborút”) lezáró békeszerződés értelmében – az olasz csapatok harctéri vereségei ellenére – Veneto tartománnyal együtt az Olasz Királyság részévé vált.

Népesség[szerkesztés]

Piazza delle Erbe

Míg a város lakossága a történelem során szinte kizárólag olasz volt, addig az elmúlt évek migrációjának köszönhetően a népesség összetétele megváltozott: emigránsok és idénymunkások sokasága tekinti ma már Veronát otthonának. A bevándorlók legtöbbje Kelet-Európából, Észak-Afrikából és Dél-Ázsiából származik. Egy 2005-ös felmérés szerint arányuk elérte a lakosság 7,9%-át.

Közigazgatás[szerkesztés]

Verona jelenleg 23 negyedből (quartieri) áll, ebből 4 a történelmi központot képezi, és a velencei-osztrák városfalon belül helyezkedik el. 9 további negyed a modern városrészeket alkotja.

További 10 külterület eredetileg nem volt része a comunének, de az 1950–70-es években megnövekvő népességnek köszönhetően ma már a városhoz tartozik.

Adminisztratív felosztását tekintve Verona ma 8 kerületből (circoscrizione) áll.

Történelmi központ (Centro storico)

1. Antik város (Città antica)
2. Cittadella
3. San Zeno
4. Veronetta

Modern negyedek (Quartieri moderni)

10. Borgo Trento
11. Valdonega
12. Borgo Venezia
13. Porto San Pancrazio
14. Borgo Roma
15. Santa Lucia
16. Borgo Milano (che comprende le località di Chievo e Saval)
17. Golosine
18. Ponte Crencano

Külterületek (Frazioni)

30. Avesa
31. Quinto
32. Santa Maria in Stelle
33. Mizzole
34. Montorio
35. San Michele
36. Cadidavid
37. San Massimo
38. Parona
39. Quinzano

Verona negyedei

     1. kerület (Circoscrizione 1 Centro storico)
     2. kerület (Circoscrizione 2 Nord-Ovest)
     3. kerület (Circoscrizione 3 Ovest)
     4. kerület (Circoscrizione 4 Sud-Ovest)
     5. kerület (Circoscrizione 5 Sud)
     6. kerület (Circoscrizione 6 Est)
     7. kerület (Circoscrizione 7 Sud-Est)
     8. kerület (Circoscrizione 8 Nord-Est)

Történelmi emlékek[szerkesztés]

Verona
Világörökség
A veronai amfiteátrum
A veronai amfiteátrum
Adatok
Ország Olaszország
Világörökség-azonosító 797
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok II, IV
Felvétel éve 2000
Elhelyezkedése
Verona (Olaszország)
Verona
Verona
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 45° 26′ 17″, k. h. 10° 59′ 37″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Verona témájú médiaállományokat.

2000-ben Veronát az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.

Ókori római emlékek[szerkesztés]

Az Aréna Verona legismertebb nevezetessége. Az ókori amfiteátrumot Kr. u. 30-ban építették. Ez a harmadik legnagyobb ilyen jellegű épület Olaszországban, csak a római Colosseum és a Capuai aréna előzi meg. 139 méter hosszú, 110 méter széles, és 44 soros márvány ülései révén 25 000 néző befogadására alkalmas. Nyári estéken mind a mai napig tartanak benne operaelőadásokat.

További híres római kori emléke a Színház, amely a Kr. e. első században épült. Az idő múlásával azonban kihasználatlan maradt, és lakóházakat építettek rá. A XVIII. században egy gazdag veronai, Andrea Monga megvásárolta az összes ráépített házat, amelyeket lebontatott, így sikeresen megmentette a ma már műemlék épületet.

Az Arco dei Gavi, a gazdag római Gavii család által építtetett épület az I. században épült, és arról nevezetes, hogy az építő neve (Lucius Vitruvius Cordone) az épületbe van vésve. Ritka eset ez az építészet történetében. Eredetileg közrefogta a városba vezető főutat, a Corso Cavourt. A francia csapatok 1805-ben elpusztították, csak 1932-ben renoválták.

Porta Borsari

Ehhez közel található a Porta Borsari, amely egy árkád a Corso Porta Borsari végénél. Valójában ez a 3. századi római városfal maradványa. A rajta lévő felirat: a Kr. u. 245-ös dátum, és a várost Colonia Verona Augustaként említi. A kapu alatt húzódó útszakasz az eredeti, Rómából kiinduló Via Sacra.

A Leoni kapu Kr. e. I. században épült rom, amely valaha a város kapujához tartozott. Egy része még mindig megtalálható egy középkori épület falaként.

Középkori emlékek[szerkesztés]

San Zeno-bazilika

A San Zeno Maggiore-bazilika (Basilika di San Zeno Maggiore) a veronai építészet egyik legnagyobb alkotása. A jelenlegi építmény már a harmadik ezen a helyen. 11231135 között épült a 4. századi Szent Zeno-oltárra. A ragyogó homlokzat uralkodik a nagy téren. 72 méter magas harangtoronnyal rendelkezik, amelyre Dante is utal az Isteni Színjátékban. A hatalmas rózsaablakokat a szerencse kerekének motívuma díszíti. Mind a 18 ajtóalj gazdagon díszített bibliai témájú reliefeket vonultat fel, míg a belső bronzajtó 48-at tartalmaz és további képeket Szent Zeno életéből. Egy pár jelenet jelentése már/még nem ismert. A templom belső tere egy alsó és egy felső részre osztható. Az alsó az épület 2/3-át, míg a felső a fennmaradó 1/3-át teszi ki. A falat XII. és XIV. századi freskók díszítik. A boltozatos altemplom több szent, így többek között Szent Zeno sírhelyét is rejti, aki Verona patrónusa és első püspöke volt.

A Sant'Anastasia hatalmas, magas templom, eredetileg 12901481 között épült a domonkos-rendi templomnak. A gótikus bejáratot XV. századi freskók borítják, amelyek Szent Péter életének nevezetes eseményeit ábrázolják.

A Santa Maria Antica óriási templom, a Scaligerik plébániatemploma volt. A 7. században épült, és gazdagon díszített belső térrel rendelkezik.

Kultúra[szerkesztés]

Múzeumok, kiállítások[szerkesztés]

Híres emberek[szerkesztés]

Tudomány[szerkesztés]

Vallás[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

Képzőművészet[szerkesztés]

Zene[szerkesztés]

Érdekességek[szerkesztés]

Júlia erkélye (a turisták szerint)

Sport[szerkesztés]

A városnak két labdarúgócsapata is van, a Chievo és a Hellas Verona, mindkettő az első osztályban játszik. A Hellas Verona olasz bajnokságot nyert 1984–85-ben.

Testvértelepülések[szerkesztés]

Városkép[szerkesztés]

Veronai panorámakép
Veronai panorámakép

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Istituto Nazionale di Statistica
  2. Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986, 84-85. oldal

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]