Nagy-Berek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Nagy-Berek Magyarország egyik kistája, a Kis-Balaton egyik meghatározó ökológiai tényezője. Területe három járás, a Marcali, a Fonyódi és a Keszthelyi között oszlik meg.[1]

1. Természeti adottságok és viszonyok[szerkesztés]

1.1 Domborzati viszonyok[szerkesztés]

A vizsgált térség a Dunántúli-dombság öt földrajzi kistájának kisebb nagyobb részét foglalja magába, így természeti képe a viszonylag csekély függőleges tagoltság ellenére is változatos. Nyugaton a Kis-Balaton-medence peremén helyezkedik el Főnyed, Hollád, Szőke¬dencs, Tikos és Vörs, Nikla és Táska a Nagyberekre néz, a térség déli településeit befogadó hullámos Belső-Somogyot pedig a markánsan elkülöníthető Marcali-hát osztja keleti és nyugati részre.

A kistérség természeti képét a Balaton partjától 50 km hosszan déli irányba futó lankás dombvonulat, a Marcali-hát uralja. A tópart közelében a hát tengerszint feletti magassága meghaladja a 250 métert, majd dél felé 140-160 méterre lealacsonyodik. Az északi oldalán helyenként meredek – 15-30 fokos – lejtők alakultak ki, amelyek többnyire instabilak, mozgásveszélyesek. A dombvonulatot befedő 5-10 m vastag lösz-takaró és a rajta kialakult agyagbemosódásos barna erdőtalaj kiváló bortermő vidékké avatja a kistájat. Kelet-Belső-Somogy és Nyugat-Belső-Somogy kistájai geomorfológiai szempontból hordalékkúp síkságként értelmezhetők. Tengerszint feletti magasságuk nem haladja meg a 200 métert, formakincsüket a kötött futóhomok formák és a lapos, sűrű völgyhálózat jellemzi. A kistérség éghajlata mérsékelten meleg, mérsékelten nedves, az évi közép¬hőmérséklet 9,8 – 10,3°C körül alakul. A napsütéses órák száma évente 1950 – 2050 óra között mozog. A csapadék évi mennyisége északról dél felé 700 mm-ről 750 mm-re nő. A csapadékeloszlásra jellemző az évi kétszeri, májusi és szeptemberi maximum. A leggyakrabban északról fújnak a szelek.

A legfontosabb éghajlati jellemzők: Évi hőmérsékleti átlag: 10,5 Cº Évi csapadék: 700-750 mm ebből tenyészidőszakban: 400-420 mm Uralkodó szélirány: ÉK és DNY Hótakarós napok száma: 35-40 nap Átlagos hótakaró vastagsága: 7-9 cm.

A Kis-Balaton-medence és Nagyberek kistájon a nyílt növénytársulások – nádasok, sásosok, láprétek és mocsárrétek – az uralkodóak, fás növénytársulásait a puha- és keményfás ligeterdők alkotják. E kistájakra a gyenge termőképességű réti- és láptalajok a jellemzőek, így gazdasági potenciáljuk inkább a lápvilág természeti értékeinek megőrzése mentén teljesedik ki, és nem az erőltetett agrártermelés révén. A tájképi, növény- és állattani, valamint vízföldrajzi értékek megvédése jegyében helyezték jogi oltalom alá a Kis-Balatont és környékét 1951-ben, a Nagybereket pedig 1977-ben. A kistérség a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területét és a Boronka Tájvédelmi Körzetet is érinti, emiatt a mezőgazdasági művelésbe bevonható területek nagysága korlátozott. Kiemelt fontosságú a természetvédelmi területek megóvása!

1.2 Növényzet[szerkesztés]

A terület a Dél-Dunántúli flóravidék (Praeillyricum) Belső-Somogy flórajárás (Somogyicum) terül el. A Somogyi dombvidék csaknem sík, de a néhány méteres szintkülönbség rendkívüli változatosságot eredményez, a lápoktól a száraz homoki gyepekig fordulnak elő a növénytársulások. Erdők közül megtalálhatók az égerligetek, néhol a tölgy- kőris-szil ligeterdők, a gyertyános tölgyesek, néhol szigetszerűen bükkös foltok (azonális). A táj zonális társulásai a cseres-tölgyesek különböző típusai. Kultúrerdők közül az akácosok és erdei fenyvesek (őshonos!) találhatók. A táj őshonos fafajai: fenyők közül az erdei fenyő, lombfák közül legjelentősebb a kocsányos tölgy, kisebb mértékben a kocsánytalan tölgy. Megtalálható az ezüst hárs, a cser, a kőrises égerlápokban a hegyes fogú magyar kőris. A Marcali löszhát dombvidék gyertyános tölgyes, cseres-tölgyes, extrazonálisan bükkös is előfordul. A táj őshonos fafajai: fenyők közül a boróka és erdeifenyő, lombfák közül a bükk, kocsánytalan- és kocsányos tölgy, cser, molyhos tölgy, virágos kőris, cseresznye, kis- és nagylevelű hárs, ezüst hárs, mézes éger, juharok, szilek, rezgő és fehér nyár. A Boronka kistérség legjellegzetesebb növénytársulásai: lebegő hínár; gyökerező hínár; nádas; zsombékos; láp- és mocsárrétek; bokorfüzesek; fűz - nyár ligeterdők; égerlápok; égerligetek; tölgy - kőris - szil ligeterdők; gyertyános - tölgyesek; bükkös; cseres - tölgyesek; zárt és nyílt homoki gyepek. Néhány természetvédelmi szempontból értékes növénytársulást részletesebben bemutatunk: Láprétek: Az egykori égeres láperdők helyén vagy a lefolyástalan, pangó vizes medencékben, ártereken alakultak ki. A társulásban gyakran élnek ritka, veszélyeztetett növényfajok. A társulás jellegzetes növénye a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), a vidrafű (Menyantis trifoliata), a szibériai nőszirom (Iris sibirica), és a mocsári kosbor (Orchis laxiflora). Gyertyános - tölgyesek: A társulás bővelkedik védett növényfajokban. Ezek közül a kakasmandikó (Erythronium dens-canis) ma már csak Kakpuszta környékén található nagyobb populációban. Megtalálható még a karéjos vesepáfrány (Polistichum aculeatum), a tavaszi tőzike (Leucojum vernum), a sárga liliom (Hemerocallis lilioaspholedus), a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), amik országos viszonylatban is ritkák.

1.3 Állatvilág[szerkesztés]

A terület geológiai adottságai az itt található növénytársulások, rendkívül változatos élőhelyet biztosítanak az állatvilág számára. A magas évi csapadékmennyiség, a viszonylag magas talajvíz, az állandóan párás környezet elsősorban a kétéltűek és a hüllők számára biztosít kedvező életfeltételeket. Itt él az ország az egyik legjelentősebb mocsári teknős (Emys orbiccularis) populációja. A keresztes vipera fekete változata (Vipera berus bosniensis) a párás hegyvidékre jellemző klíma miatt kedveli a kistérség nedves élőhelyeit. A patakok és a völgyekben kialakult égerlápok, valamint a nagy kiterjedésű halastavak bőséges táplálékot biztosítanak fokozottan védett madárfajoknak. A réti sas (Haliaeetus albicilla) Somogy megye legértékesebb ragadozó madara. A grafikonon a megyében fészkelő rétisas párok számának alakulása látható, amelyek száma az utóbbi években emelkedett a Somogy Természetvédelmi Szervezet Réti sas védelmi programjának köszönhetően. A kistérségben három pár réti sas fészkel. A Marcali-hát és Nyugat-Belső-Somogy elterjedt potenciális erdőtársulásai a gyertyános- és cseres tölgyesek, a dombhátakon illír bükkösök, a patak partokon égeresek, ma mindössze a felszín 20%-át borítják. Kelet-Belső-Somogy-ban a sajátos domborzati, talajtani és vízrajzi adottságok révén, a viszonylag sík területen is rendkívül változatos növényvilág alakulhatott ki. Néhány méteres szintkülönbség ugyanis azt eredményezheti, hogy a lápoktól a száraz homoki gyepekig a legkülönbözőbb növény-társulások találhat¬nak megfelelő élőhelyet. A pangóvizes mélyedéseket láprétek fűz- és égerlápok foglalják el, a patakok partját égerligetek, helyenként tölgy-kőris-szil ligeterdők kísérik. Az üde vízgazdálkodású talajokon nagy kiterjedésű gyertyános-tölgyesek alakultak ki, amelyeket gyakran bükkösök öveznek. A legmagasabb, legszárazabb termő¬helyek potenciális erdőtársulásai a cseres-tölgyesek, amelyek irtásain másodlagosan száraz homoki gyepek jöttek létre. Az erdőművelésbe vont területeket vegyes korú lombos erdők borítják gazdag nagy-vad állománnyal. A domborzati viszonyok és a talajállapot által nagymértékben meghatározott víz-erózió valamint a szél okozta erózió veszélyezteti a kistérség területét. Az eróziós károk meg¬szüntetése, mérséklése a termőtalaj és a környezet védelme érdekében halaszthatatlan feladat, a termelési és környezetvédelmi célkitűzések feltétlen összhangját igényli. Földtani szempontból a kisrégió talajt alkotó kőzetei két csoportba sorolhatók: a.) Somogyi homokvidék b.) Marcali löszhát A Somogyi homokvidék alapkőzete pannon rétegekből áll. A lesüllyedt részekre a pleisztocénben homok rakódott és az uralkodó északi szelek hatására észak-dél irányú buckasorozatok alakultak ki, amire helyenként lösztakaró települt. A patakok mentén, valamint a lefolyástalan pangó vizű foltokban nagy mennyiségű agyaglerakódás található. A homok kémhatása savanyú, mészben szegény. A pangó vizű lefolyástalan lápfoltok száma több százra tehető. A Marcali löszhát észak-dél irányú dombhát, melyet fiatal pliocén agyag, homok, homokkő épít fel. A jelenlegi felszín a völgyek bevágódásával, az erózió következtében vált szabdalttá. A szabdalt felszínre lerakódó lösz vastagsága eltérő, átlagosan 2-3 m. A jelenleg is működő eróziós és suvadásos hatások még napjainkban is alakítják a térszínt.

1.4 Talajviszonyok[szerkesztés]

Somogyi homokvidéken a legelterjedtebb talaj a rozsdabarna erdőtalaj (56%), mely főleg az enyhe lejtésű, széles domboldalakon található. A víz- és tápanyag-gazdálkodás a vastag termőréteg ellenére is csak közepes. A talaj CaCO3-mentes. A réti erdőtalajok (11%) és az egyéb réti, réti öntés és lápos réti talajok (9%) ott fordulnak elő, ahol a mély fekvés következtében a talajvíz fontos termőhelyi tényező, de a talajvíz sohasem olyan magas, hogy egész évben a felszínig érne. A humuszos homok és kombinációi (9%) a homokbuckák és dombvonulatok lapos hátain és az oldalak felső harmadában találhatók. A Marcali löszháton leggyakrabban előforduló talajtípus az agyagbemosódásos barna erdőtalaj. A dombok oldalain, nagyobb kiterjedésű tetőkön és széles völgyekben egyaránt ez a talajtípus alakult ki. Alapkőzete lösz, a termőréteg vastagsága 70-140 cm között változik. A legszebb állományokat nevelő talaj. Az erősen nedves agyagos-vályog talajokon, különösen a völgyekben időszakosan túl nedves pseudoglejes barna erdőtalajok találhatók. Ezek vályogosak, jó levegőzésűek, de viszonylag szárazak (cseres-tölgyesek). A völgyekben a réti és réti öntéstalajok mellett lejtőhordalék erdőtalajok is megtalálhatók. Az agár ágazatban leginkább az extenzív termelési fejlesztések indokoltak A talajok termőképességét figyelembe véve szántóföldi gazdálkodási fejlesztések: Gadány, Szenyér, Tapsony Főnyed és Marcali határában, gyümölcstermesztési fejlesztések: Nemesdéd, Somogysimonyi, Nagyszakácsi, Nemesvid, Nemeskisfalud, Tapsony, Gadány, Kelevíz, Csömend, Nikla, Marcali és Kéthelyen, szőlőtermesztési fejlesztések: Tapsony, Nagyszakácsi, Somogyzsitfa, Somogysámson, Kéthely, Marcali, Csömend, Nikla és Pusztakovácsiban, az állattartással kapcsolatos fejlesztések (a legelőterület aranykorona értékét figyelembe véve) pedig leginkább: Tapsony, Nagyszakácsi, Marcali, Gadány, Sávoly és Kéthelyen képzelhető el. Az erdőgazdálkodási fejlesztések a meglévő erdőövezetekben (a térség délnyugat, illetve délkeleti részén), illetve az alacsony termőképességű területeken (erdőtelepítés esetén).

1.5 Vízkészletek, vízgazdálkodás[szerkesztés]

Vízfolyásainak nagy többsége közvetlenül vagy közvetve a Balatonba torkoló közepes vízgyűjtőjű, az év nagy részében kis vízhozamú patak és csatorna, ilyenek a Zala- Somogy-határárok, a Medvogya-patak, a Szentpáli-árok, a Boronka-patak, a Marót-völgyi-csatorna, stb. A kistérség vízfolyásai közül mindössze a Böhönye határában eredő Rinya-patak tartozik a Dráva vízgyűjtőjéhez. A patakok, csatornák számos mesterséges tavat, tórendszert táplálnak, amelyeket részben a Balaton vízminőségének védelmében – Marcali-tározó –, részben haltenyésztés céljából hoztak létre. A Kis-Balaton teljes területe országos védettség alatt áll, illetve az 1971-es Ramsari egyezmény is vonatkozik rá. A vízminőségi feladatokat a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (a Balaton tóra vonatkozóan a Közép-dunántúli VIZIG) látja el. A Balaton vízszintjének csökkenése, mely a globális felmelegedés kísérőjelenségeként magyarázható, az előző programozási időszakhoz képest negatív hatással volt a térségre! Visszavetette a turizmust, a vendégforgalmat – elsősorban a külföldről érkezők száma csökkent. A Balaton Fejlesztési Tanács tanulmányt készíttetett a mesterséges vízpótlás lehetőségeiről, a javasolt megoldások közül ez idáig egyik sem valósult meg. Kedvező tendencia ugyanakkor, hogy a vízszint csökkenése mellett a víz minősége igen jelentősen javult az elmúlt években. Jelentősebb vízfolyások nyugatról kelet felé haladva a következők: Mélyvölgyi patak Sári csatorna Boronka patak (Hosszúvíz, Nádas ér, Papréti árok, Lencsen-búsvári vízfolyás mellékágakkal) Aranyos patak Koroknai vízfolyás A terület nagy része a Boronkai vízfolyás vízgyűjtőjébe tartozik. A vízgyűjtőt homokos felszín és kis relief-energia jellemzi, amely a vízfolyásokban kis lebegőanyag-tartalmat eredményez. A kedvező hordalékképződés következtében az itt található tavak a dunántúli átlagnál hosszabb életűek. A Boronka térségben 40-nél több halastó található 366 ha vízfelülettel, ebből 16 a Tájvédelmi Körzetbe esik 175 ha felülettel. A talajvíz a völgyekben alig 2 méteres mélységben elérhető – az alacsonyabb térszíneket ezért gyakran veszélyezteti a belvíz –, de a dombhátakon sincs mélyebben 10 méternél. A talajvizek a közműolló nyitottsága miatt szennyezettek, emberi fogyasztásra nem alkalmasak. Az ivóvíztermelésre felhasználható rétegvizek csekély, 100-200 méteres mélységben elérhetők. A felszín alatti vizek közül kiemelkedő értéket képviselnek a különböző ásványi összetételű termálvizek. Marcali alkáli-hidrogénkarbonátos termálvize – orvos szakértői vizsgálatok alapján mozgásszervi megbetegedések ¬kezelésére alkalmas, Somogyszentpál határában 80°C termálvizet tártak fel, Táska jódos-brómos ásványvize ma még kihasználatlan erőforrás, a közeli Csisztapusztával szemben a zöldmezős beruházás minden előnyét kínálja. Sávolyban 90°C-os 11.000 mg/l sótartalmú termálvíz várja lefojtott kútban a jövőt. Reménybeli meleg víz készletek találhatók Varászlón a Szőlő-hegy alatt.

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Marcali Statisztikai Körzeti Hivatal, Marcali és Környéke Területfejlesztési Önkormányzati Társulás: Agrárstruktúra- és Vidékfejlesztési Program Helyzetelemzés és Stratégia