Földvár (építmény)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Szabolcsi földvár
Edelény, Borsodi földvár
Somogyzsitfa, földvár
Resznek, földvár

A földvár az őskortól használt erődítménytípus, eredete a Kr.e. 6. évezred közepének Közép-Európájára mutat, amikor még egyszerű árkot, a mögé hányt sáncot és a tetejére épült palánkot jelentett. A földvár a fa-kazetta erősítésű földsáncokkal védett helyek (általában település, tirkábban önálló védművek) összefoglaló megnevezése. Sokszor azonban eredetileg fából, vagy fából és földből készült egyéb szerkezetű erődítményeket is illetnek ezzel az elnevezéssel.[1][2] A földvárak olyan korokban épültek, amelyekről kevés írott forrással rendelkezünk, ezért igen nagy a régészeti jelentőségük.[3]

A földvár elnevezés félrevezető, hiszen a földvárak szerkezetét valójában fából készült ácsolt kazettaszerkezet alkotta, épp ezért a földvárak állékonyságát a faszerkezet minősége határozta meg. A kész, általában 3-4 m magas fa falazat belsejét a faszerkezet előtt ásott árok földanyagával és kövekkel töltötték fel. Sokszor az egyéb fa-föld erődelemeket, mint a palánk, rótt palán és a sáncműveket is a földvárak közé sorolják, mivel széles átmenet található a típusok között, ráadásul a földvárak erősítésére előszeretettel használtak palánkot és sáncműveket is.[4]

Elterjedésének fő oka, hogy a világ jelentős területein (Közép-Európasztyeppeöv) a fa lényegesebben könnyebben hozzáférhető nyersanyag volt mint a kő. Emellett a földvár építése olcsóbb és gyorsabb is, azonban ki kell emelni, hogy folyamatos gondozást igényel, ezért fenntartása drágább, mint a kő- és téglafalazaté. Már a kelta földváraknál felfigyeltek arra, hogy a földvárak falazata ellenállóbb a kőhajító gépek ellen, mint a téglafalak.[5]

A faszerkezetek miatt a földvárak érzékenyek voltak (hasonlóan a téglaépítésű várakhoz) a tűzre, amelynek ékes példája a mongol ostrom-módszer sikere. Tévhit azonban, hogy a tatárjárás után felhagytak volna a földvár építéssel, a későbbiekben agyaggal tapasztott vesszőfonattal burkolták a földvárakat, javítva a tűzállóságot.[5]

Típusai[szerkesztés]

Földváron (pogányvár) több különböző vártípust értünk:

  • Formáját tekintve az egyszerű kör, háromszög vagy négyszög alaprajzú várak (mint a Szabolcsi földvár) működési logikája megegyezett a belsőtornyos kővárakkal. Britanniában és a Sztyeppeövben kettős, sőt akár négyszeres koncentrikus védelmi vonalakat is kialakítottak (hillfort), amelynek védelmi terve analóg a koncentrikus lovagvárakéval.
  • A földvárak kisebb formái a Északnyugat-Európában általános, korai Motte-baley erődök, gyűrűművek, a germán Burgwallok (Burgh), és a szláv gordok. Jellemzőjük a kicsi, néhány-tízméteres átmérőjű kerek, viszonylag magas, de vékony falazat.
  • A középkor végétől modern, külső-tornyos, rondellás és bástyás erődök (SzigetvárTokajSzolnok) is készültek földvár technológiával, sőt az első füles-bástyák Itáliában is földvár- és sánctechnikával készültek, amelyet a korban hazai tipikussága miatt magyar módszernek is neveztek Európában. E módszertan némileg eltért a hagyományos földváraktól, hisz a külső falat függőlegesen álló cölöpök alkották, melyek tűzvédelmét tapasztással fokoztak. A stratégiailag kevésbé városok jelentős része pedig palánkból készült falazatot kapott. E módszertan a 16. század derekáig megfelelő volt, hisz a korabeli lövegek találata csak egy gerendát tört el, ezért a falazat tartóssága megfelelt az akkor tipikus néhány napos-hetes ostromok során.[4]
  • A földből készült erődtechnika ezután sem tűnt el, Németalföldön a kőhiány miatt a korszerű erődvárak bástyarendszere sáncmódszerrel épült, valamint a 19. század korszerű erődjeinek tetősáncai és várlejtői is földművek voltak, mivel a kőfallal ellentétben a tömör ágyúgolyók a földművekben aligha okozhattak kárt. A tömeg-hadseregék korában pedig a tábori erődítések révén a Napóleoni háborúktól (győri sáncrendszer) egészen a világháborús védelmi vonalakig fejlődve folyamatosan evolválódott e módszertan és több ország hidegháborús védelmi utasításának számos eleme (géppuskafészkek, harckocsiakadályok) földvár-technológiához hasonlóan kővel, vagy földel feltöltött fakazettákra alapult.[4]

Földvárak Magyarországon[szerkesztés]

A magyar honfoglalás egybeesett a közép- és kelet-európai várépítés kezdeteivel. A korai magyar állam monumentális építészeti emlékei közé tartoznak az ispánsági várak maradványai. Ezek a ma földváraknak nevezett építmények valójában bonyolult faszerkezetekként épültek, amiknek csak a vázát töltötték ki földdel. Az ilyen váraknak három fő típusát tárták fel: a rostos sánc (Gyöngyöspata), aminél a várfalra merőlegesen elhelyezett gerendák rétegét földréteggel váltakoztatva emelték a falat; a rácsos sánc (Abaújvár), a gerendarétegeket rácsszerűen rakták egymásra, önhordó szerkezetet alakítva ki, amelyet döngölt földdel töltöttek ki. A harmadik és leggyakoribb típus, a kazettás sánc (Pozsony, Moson, Sopron) ezt fejlesztette tovább úgy, hogy a farácsozat kazettáinak oldalfala, a boronaházakhoz hasonlóan, hézagmentes lett, és az építmény külső kazettáit földdel töltötték fel, a belsőket helyiségekként használták. Ezek a vártípusok előfordulnak a honfoglalás előtti morva központokban, de a későbbi cseh és lengyel területeken is a Kárpát-medencében és közvetlen környékén.[6]

Hazánkban a tatárjárásig használták ezt az erődítési módszert hagyományos formájában.[7] A tatárjárás tette világossá, hogy a kor színvonalán ezek nem nyújtanak megfelelő védelmet.

A módosított hazai módszer a Modus Hungaricus, melyben a kettős fa ácsolatú falazatot kívülről cölöpökkel és agyag-tapasztásos fonattal burkolták, javítva a hajítógépekkel (majd ágyúkkal) szembeni védelmet és a tűzállóságot. Emellett gyors építhetősége miatt az alkalmi építmények is e módszerrel készültek, mint például az esztergomi Sípoló-hegy erődje. Állandó váraink közül fa-föld szerkezetű volt a tokaji, a szolnoki, a szigetvári erőd bástya és rondella-rendszere. Jellemzően a régi, elavultabb erődöket kiegészítő művek számos várnál e módszerrel készültek, mivel a kora középkori, magas és vékony kőfalaknál sokkal jobban bírták az ágyútüzet a fa-föld kötőgátak. Példaként kiemeltető Kisvárda teljes külső olaszbástya-rendje, az egri vár északkeleti bástyája (1560-1590), a félkész kanizsai vár három bástyája és Ecsed várának szarvműve. Természetesen idővel ezek egy részét tovább fejlesztették és kővel kifalazták őket.[4] A 16. század legvégétől már jellemzően csak a várak árokrendszereit kiegészítő elemek, mint az ollóművek, lunetták és pajzsgátak készültek e módszerrel; kiemelhető e téren Győr és Arad átalakítása.

A 16. századi olasz építészek is foglalkoztak a fa-föld erődök kérdésével, köztük Vincenzo Scamozzi és Giacomo Lanteri. A földvár a korban egyáltalán nem volt ritka, sőt, hazánkon kívül a flamandoknál, Olaszország és Ausztria egyes részein megszokottak voltak. Mindkét mester egyetértett abban, hogy a rótt palánk nem kezdetleges módszer, hanem olcsó alternatívája a téglaváraknak a kőhiányos területeken, ráadásul azt is állítják, hogy ellenállóbb is volt (rugalmasságuk miatt) a korabeli tüzérségi rombolással szemben.[8]

A földvárak kutatása a 1718. században, a katonai térképek készítésével összefüggésben kezdődött, és a 19. század vége óta végeznek ásatásokat.[9]

Magyarországon a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 23. paragrafusa alapján valamennyi földvár ex lege (azaz a törvény erejénél fogva, külön védetté nyilvánítási eljárás nélkül is) védett természeti érték. A törvény szerint „a földvár olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel.”

A földsáncok gyakran erdős, hegyes területeken, nehezen felismerhető helyeken vannak, de nem ritkák az alföldeken sem. Igen szép és látványos példája ennek a vártípusnak a ma Edelényhez tartozó borsodi földvár, Borsod vármegye hajdani székhelye, valamint a honfoglalás korából származó szabolcsi vár.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Ómagyar Élet - a X-XIII. századi magyarság élete és kultúrája. [2006. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. november 26.)
  2. Borsod-Abaúj-Zemplén megye földvárai
  3. KÖH. [2007. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. november 26.)
  4. a b c d Winkler Gusztáv (2004) Reneszánsz erődépítészet Magyarországon - Mérnöki szemmel. Tinta Könyvkiadó, 202. p. ISBN 0269002340990
  5. a b Winkler Gusztáv 2007:Erődvárosok, városerődítések. Műegyetemi k., p. 312. ISBN 9789634209027
  6. Petkes 2017
  7. Emese álma
  8. Gerő László 1955: Magyar várépítészet. Művelt Nép Kiadó, Budapest. 514. p.
  9. Ómagyar Élet - a X-XIII. századi magyarság élete és kultúrája. [2006. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. november 26.)

Források[szerkesztés]

  • Petkes 2017: Petkes Zsolt (szerk) – Sudár Balázs (szerk): Hétköznapok a honfoglalás korában. Budapest: Helikon. 2017. 132–139. o. = Magyar őstörténet, 5. ISBN 978-963-227-994-7  

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikiszótár
Nézd meg a földvár címszót a Wikiszótárban!