Dunazug-hegyvidék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dunazug-hegyvidék
A Budai-hegység egyik hegye a Hármashatár-hegy
A Budai-hegység egyik hegye a Hármashatár-hegy
Elhelyezkedés Dunántúli-középhegység
Besorolás középtáj
Földrajzi adatok
Legmagasabb pont 756 m, Pilis
Folyóvizek Kenyérmezői-patak, Hosszúréti-patak
Állóvizek Palatinus-tó
Résztájegységek Gerecse, Etyeki-dombság, Zsámbéki-medence, Budai-hegyek, Tétényi-fennsík, Budaörsi- és Budakeszi-medence, Pilisi-hegyek, Pilisi-medencék
Térkép
Pozíció Magyarország térképén
Pozíció Magyarország térképén

A Dunazug-hegyvidék (Dunazug-hegység) egy földrajzi középtáj. A Dunántúli-középhegység része. A Gerecse, a Pilis és a Budai-hegység területeit és köztes medencéit foglalja magába. Legmagasabb pontja a 756 méter magas Pilis.
Régebben a Visegrádi-hegység is a hegyvidékhez tartozott, az újabb földrajzi beosztás azonban azt az Északi-középhegység részének tekinti.

Kistájai[szerkesztés]

Római kori vörösmárvány-bánya a Nagy-Pisznicén
Kilátás a János-hegyről

A Dunazug-hegyvidék kistájai a Gerecse, az Etyeki-dombság, a Zsámbéki-medence, a Budai-hegység, a Tétényi-fennsík, a Budaörsi- és Budakeszi-medence, a Pilis és a Pilisi-medencék.

Gerecse[szerkesztés]

A Gerecse a Dunazug-hegyvidék háromszög alakú, legnyugatibb része, átlagos magassága 400 méter. Területe 850 km². Legmagasabb csúcsa, a Nagy-Gerecse 634 méter magas. Túlnyomó részt dachsteini mészkő, kisebb részben felső triász dolomit alkotja. Üledékes építőanyagainak (mészkő, homokkő, agyag, márga) helyi formái közül nevezetesek a mészkő barlangjai, a jura-mészkő „vörösmárványa”, az eocén, oligocén rétegek szénbányái, a cement alapanyaga, a márga, a Dunára néző lejtők vastag löszrétegébe vágott mély utak, löszfalak.

Részei a Nyugati-Gerecse, a Középső-vagy Magas-Gerecse, a Keleti-Gerecse és a Déli-Gerecse.

  • A Középső-vagy Magas-Gerecse: A Tardos-Vértestolnai medencétől keletre a Haraszt-heggyel kezdődik (283 m). Tőle keletre a Berzsek-hegy (399 m), melynek márga és mészkőbányája látja el a cementműveket. Az itt bányászott vöröses színű mészkövet tardosi vörösmárványnak nevezi a köznyelv. Délre a Nagy-Eménkes (526 m), a Nagy- és a Kis-Pisznice (544 m, illetve 525 m), a Nagy-Gerecse (634 m), a Fehér-kő (525 m), a Bánya-hegy (360 m), és a Fekete-kő (362 m) a legmagasabbak. Ide tartoznak a Somberek (409m), a Lukas-kő (355 m), a Szenék-hegy (400 m) és a Bősomlyó (346 m). Ebben a vonulatban található a hegység legnagyobb barlangja, a Pisznice-barlang.
  • A Déli-Gerecse: A Vértestolnai-, a Héreg-Tarjáni-medence és a Szentlászló-víz völgye választja el a hegység fő tömegétől. Első tagjai a kelet felé szép kilátást nyújtó Pes-kő (400 m), a Baglyas-hegy (438 m), és a Somlyóvár (448 m). Utolsó tagjai a meredek lejtőjű Zuppa-hegy (385 m) és a Lóingató-hegy (303 m).

Etyeki-dombság[szerkesztés]

Az Etyeki-dombság Érdtől nyugatra található. Itt található Etyek község. A község környékén található a Korda Filmstúdió. Jelentős borvidék az Észak-Dunántúli borrégióban.

Zsámbéki-medence[szerkesztés]

A Zsámbéki-medence a Budai-hegység, a Pilis, a Gerecse hegyvonulatai és az Etyeki-dombság lankái között húzódik, Budapest központjától alig 30 kilométerre. A medence belseje kisvízfolyásokkal tagolt enyhén hullámzó síkság. A vidéken egykor mocsaras, nádasokkal, bodzásokkal, gyékényesekkel tarkított lapály terült el. Növényvilágára jellemző, hogy számos délies faj éri el a terület északkeleti határát, ugyanakkor nem egy északról érkező faj megtalálható itt.

Földrajzi kistájként a Békás-patak vízgyűjtőjéhez tartozó települések területét foglalja magában: Biatorbágy, Budajenő, Herceghalom, Etyek, Páty, Perbál, Telki, Tinnye, Tök, Zsámbék.

Budai-hegyek[szerkesztés]

A Budai-hegység a Dunántúli-középhegység része. A hegységet északról a Pilis hegység, nyugatról a Zsámbéki-medence, délről Törökbálint, Diósd és Érd, keletről a Duna (Víziváros) határolja. Legmagasabb pontja a Nagy-Kopasz, 559 méter magas. Területe 201 km².[1]

A hegység nagyrészt triász mészkőből és dolomitból épül fel. A mészkövön kívül megtalálható például a hárshegyi homokkő is. A hatalmas szerkezeti vonalak a kiemelkedő hegységi, budai részt is igen alaposan megdolgozták, ahol a repedések utat nyitottak a nagy mélységből felemelkedő meleg vizeknek csakúgy, mint a felszínről leszivárgó karsztvizeknek. Mindezek eredményeként repedések mentén meleg és hideg vizek váltakozó hatására létrejött, labirintus alaprajzú, gazdag ásványkincsű barlangok keletkeztek.

Tétényi-fennsík[szerkesztés]

A Tétényi-fennsík egy mészkőfennsík Budapest XXII. kerületében. A terület nagy részét nagy vastagságú mészkő fedi. Átlagos magassága 200 m, legmagasabb pontja a törökbálinti Anna-hegy (267 m). A fennsík felszínét 5-10 m magas lépcsőperemek tagolják. Északkeletre Budafokig gyümölcsösökkel, nyaralókkal és családi házakkal betelepült hosszú, egyenletesen emelkedő budatétényi lejtő fokozatosan megy át mészkőfennsíkba. Délnyugaton a Duna völgyére a mészkőtáblák hirtelen meredek falakkal szakadnak le. A fennsík nevezetes látványosságai a föld alatti mészkőbányászatból visszamaradt hatalmas barlangszerű üregek.

Budaörsi- és Budakeszi-medence[szerkesztés]

A Budakeszi-medence a Budaörsi-hegység nyugati oldalán lévő nagy, katlanszerű süllyedék. Kelet felől a Széchenyi-hegy, a János-hegy, délről és délnyugatról a Csíki-hegyek, a Köszörűkő-hegy, a Biai-hegy, nyugatról a Kis-Kopasz és a Hosszú-hajtás-hegy, északról a Hárs (Hársbokor)-hegy fennsíkja és a Sziklafal határolják. A felszínét vastag lösz fedi, amiből előbukkannak idősebb kőzetek: dolomit (kaptárkövek), nummuliteszes mészkő, budai márga és oligocén-miocén homokos-kavicsos üledékek. A medence vizeit a Budakeszi-árok vezeti le a budaörsi Hosszú-réti-patakba. A medence északi részén fekszik Budakeszi, déli és délnyugati részét szántóföldek (Nagy-Biai-földek) valamint szőlők és gyümölcsösök fedik.

A Budaörsi-medence a Budai-hegység déli előterében a Duna völgye felé nyitott mélyedés, ami nyugat-keleti irányban húzódik. Hossza kb. 15 kilométer, szélessége 2-3 kilométer. Tengerszint feletti magassága a nyugati részen 140-160 méter, a keleti részen 120-140 méter. A medencét délről a Tétényi-fennsík, északról a Csíki-hegyek, a Budaörsi-hegy és a Kakukk-hegy határolják, nyugatról a Bia környéki domboknál végződik. Kialakulásában a szerkezeti mozgások, a folyóvíz, a szél és a negyedidőszaki talajfolyások játszottak szerepet. Felszíne hullámos, vizenyős lapályok és alacsony teraszszigetek váltakoznak. A keleti részén viszonylag magasabb hátak, dombok találhatóak: Pacsirta-hegy, Péter-hegy, Dobogó.

Pilis, Nagy-Kevély csúcs
A Dorogi-medence, háttérben a Pilis vonulatai

Pilisi-hegyek[szerkesztés]

A Pilis vagy Pilis hegység röghegység a Duna jobb partján, Budapest és Esztergom között. A Dunántúli-középhegység legkeletibb tagja. Fő csúcsa a Pilis (756 m). A Pilis hegységet a Kétbükkfa-nyereg és a Szentléleki-patak völgye választja el a Visegrádi-hegységtől. A Pilist főként triász üledékek (mészkő, dolomit) alkotják. A Pilis hegység szláv eredetű nevét legmagasabb csúcsáról, a Pilis hegyről kapta, eredetileg kopasz hegytetőt jelent, és összefügg a tonzúra jelentésű régi magyar pilis szóval.[2]

A Pilis több, 600 méter feletti csúccsal is rendelkezik, ezek: a Pilis vagy Pilis-tető (756 m, a Dunántúli-középhegység legmagasabb csúcsa), a Nagy-Bodzás-hegy (717 m), a Nagy-Szoplák (710 m), a Kis-Szoplák (686 m), a Vaskapu-hegy (651 és 645 m), ezek a csúcsok lényegében egy tömbben, a Pilis sasbércén helyezkednek el.

Pilisi-medencék[szerkesztés]

A Pilisi-medencék közé tartozik a Dorogi-medence és a Vörösvári-árok.

A Dorogi-medence Komárom-Esztergom megye keleti és Pest megye északnyugati részén helyezkedik el a Vörösvári-árkot is magában foglaló Pilisi-medencék részeként, amely szerkezetileg a Dunazug-hegyvidék középtájhoz és a Dunántúli-középhegység nagytájhoz tartozik. Délnyugatról a Gerecse keleti nyúlványai (a Gete hegy), északkeletről a Pilis vonulatai, délkeletről a Budai-hegység, a Vörösvári-árok irányában a Pilist és a Budai-hegységet, és egyben a két Pilisi-medencét is elválasztó Kopár-hágó határolja. Területe 120 km², felszíni vizeit az Esztergomnál a Dunába torkolló Kenyérmezői-patak vezeti el. A Budai-hegység északnyugati részén eredő patak 19 km hosszan folyik végig a medencében, vízgyűjtő területe 136 km². Legjelentősebb állóvize a Palatinus-tó.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Magyarország kistájainak katasztere
  2. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára II. (L–Zs). 4. bőv., jav. kiadás. Budapest: Akadémiai. 1988. 346-347. o. ISBN 963-05-4569-1

Irodalom[szerkesztés]

  • Somlyay Lajos: Adatok a Dunazug-hegység, a Tornai-karszt és környéke flórájához, Kitaibelia, 2000. (5. évf.) 1. sz. 47-52. oldal
  • Kun András: Észrevételek és új adatok a Dunazug-hegyvidék növényzetéről, Botanikai közlemények, 1994. (81. évf.) 2. sz. 177-181. oldal
  • Vitális György: A Dunazug-hegység hévizeinek vízföldtana és természeti erőforrás-potenciálja, Földrajzi értesítő, 1982. (31. évf.) 1. füz. 67-80. oldal
  • Leél-Őssy Sándor: A Dunazug-hegység genetikus felszíntipológiai térképe (A Dunazug-hegység hegytípusai), Földrajzi értesítő, 1979. (28. évf.) 1-2. füz. 39-49. oldal
  • Korpás László - Peregi Zsolt - Szendrei Géza: A Dunazug-hegység északi részének kőzettani és földtani vizsgálata, Földtani közlöny, 1967. (97. évf.) 2. sz. 211-223. oldal
  • Báldi Tamás: A felsőoligocén pektunkuluszos és cyrénás rétegek települési és ősföldrajzi viszonyai a Dunazug-hegységben, Földtani közlöny, 1965. (95. évf.) 4. sz. 423-436. oldal
  • Zelenka Tibor: Kőzettani és földtani vizsgálatok a Dunazug-hegység DNy-i részén [VII. tábl.], Földtani közlöny, 1960. (90. évf.) 1. sz. 83-102. oldal
  • Schmidt Eligius Róbert: Geomechanikai jegyzetek a Dunazug-hegyvidék hegyszerkezetéhez, Bányászati lapok, 1953. (86. évf.) 4. sz. 190-192. oldal
  • Ercsey Dániel - Sütő László - Kovács Csaba: Budapest hörgő tüdeje: Robin Hood és Jumurdzsák nyomában a Dunazug hegységeiben, A Földgömb : a Magyar Földrajzi Társaság folyóirata, 2010. (12. évf.) 5. sz. 82-91. oldal
  • Urbán Sándor: A füleskuvik a Dunazug-hegységben, Aquila, 1955. 59/62. évf. 385, 442. oldal
  • Urbán Sándor: Törpesas fészkelése a Dunazug-hegységben, Aquila, 1955. 59/62. évf. 379, 436. oldal

Külső hivatkozások[szerkesztés]