Nyereg-hegyi-eresz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nyereg-hegyi-eresz
A Nyereg-hegyi-eresz
A Nyereg-hegyi-eresz
Hossz3 m
Mélység? m
Magasság? m
Függőleges kiterjedés? m
Tengerszint feletti magasság221 m
Ország Magyarország
Település Tihany
Földrajzi táj Balaton-felvidék
Típus deflációs

A Nyereg-hegyi-eresz a Tihanyi-félszigeten, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található barlang.

Leírás[szerkesztés]

A Nyereg-hegy tarajos gerincét alkotó, 60 méter hosszú, 8–10 méter magas gejziritsáv nyugati felében, 221 méter tengerszint feletti magasságban található. Az Apáti-templomromtól másfél kilométerre, déli irányban.

A jelentőségét elsősorban a földtani képe és a tájképi szépsége adja. A nyugat felé néző, 22,6 méter hosszú sziklaeresz bemélyedése változó, a legnagyobb a déli részen, három méter és átlagosan másfél méter. A magassága szintén változó, a legmagasabb, déli részen 3,6 méter, de van, ahol csak másfél méter. Az üreg térfogata körülbelül 65 köbméter. Az előtte vezető úttól 0,8–1 méter magas bazalttufa padon van az eresz talpszintje, melyet vékonyan a különböző kőzetekből származó mállástörmelék fed. E lépcsős felszínű, több helyen beöblösödő bazalttufaszint fölé hajlik az ereszt alkotó gejziritfal. Az eresz északi részében egy–másfél méter magasságban több egy–két méter mély oldott üreg és változatos, csipkésre preparált oldalforma van.

Az eresz kőzethatáron képződött, így szemléletesen tár föl többféle bazalttufit réteget, valamint az erre települt gejziritváltozatokat. A Nyereg-hegyi-eresz minden kőzetrétegére kiterjedő általános dőlés 25–30°/105°. Alulról felfelé a következő kőzetszintek figyelhetők meg:

1. Az eresz padozatát rétegzett breccsás, mikrolapillikat tartalmazó homokos bazalttufit alkotja. 2. Az eresz áthajló falában alul 30–40 centiméter vastagságban sárgásszürke, iszapos hamutufit, apró kavicsokkal rétegezve. 3. Ezen 10–20 centiméter vastagságban mikrolapillis kalcitos-kovás kötőanyagú tufit. 4. Egy másfél méteres vastagságban finoman lemezes, hullámos rétegződésű, kevesebb kovát tartalmazó forrásmészkő. 5. Legfelül, három–öt méter vastagságban sejtes, odvas, meszet alig tartalmazó hidrokvarcit, sárgás és ibolyás-vöröses opál rögök.

A sziklaeresz deflációs úton való keletkezésének lehetőségét Cholnoky Jenő vetette fel 1940-ben, de Eszterhás István véleménye, hogy ez nem ilyen egyszerű, nem vezethető vissza csupán egy genetikus tényezőre. Az eresz kialakulásának problémáját ott kell kezdeni, hogy a Nyerges-hegy minden kőzetrétege dőlt helyzetű. E dőlés pedig nem autochton, eredetileg közel vízszintesen települtek a kőzetek, úgy a bazalttufitok, mint a gejziritek. Ezt legszemléletesebben az iszapos, aprókavicsos tufitréteg bizonyítja, amely ferdén semmiképp nem települhetett. A gejziritben, elsősorban a felső, kovásabb részekben hidrometriás oldódások alakultak ki. A kőzetek megdőlése valószínűleg a riss orogenetikus mozgások idejére tehető, amikor a Nyerges-hegy nyugati részének a leszakadása is elkezdődhetett. Az így feltárult üreges sziklafalat támadta aztán a szél, kipreparálva belőle a kevésbé ellenálló iszaptufitot és a meszes, lemezes forrásmészkövet. E deflációs tevékenységet támogatják még a kifagyásos, kimállásos folyamatok, melyek megint a középső rétegekben fejtik ki a hatásukat a legjobban.

A Nyereg-hegyi-eresz név 1983-ban bukkant fel az irodalomban. Előfordul az irodalmában 6/1 és 6/2 barlangok (Eszterhás 1984), Apátgerinci kőfülke (Bertalan 1958), Apáti-gerinc kőfülkéje (Eszterhás 1984), Apáti-hegyi-kőfülke (Kordos 1984), Apátihegyi kőfülke (Bertalan 1976), Apáti-hegy kőfülkéje (Eszterhás 1984), Nagy-Nyereg kőfülkéje (Eszterhás 1987), Nagy-nyereg kőfülkéje (Eszterhás 1984), Nyereg-hegyi-kőfülke (Eszterhás 1984), Nyereg-hegyi-sziklaeresz (Eszterhás 1983) és Nyereghegyi sziklaeresz (Bertalan 1976) néven is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

A Nyereg-hegyi-eresz kőzetrétegei, felül gejzirit, középen bazalttufa, alul pados bazalttufa

A minden bizonnyal igen régen ismert Nyereg-hegyi-ereszt Kaán Károly először, 1931-ben említette Eszterhás István szerint. Kaán Károly művét átnézve azonban nem található benne a barlang említése. Hoffer András 1934-ben rövid, lényegre törő leírást írt róla. Cholnoky Jenő (1940) deflációs üregnek tartotta és ezt az elméletet többen is átvették (Bertalan Károly 1958, Zákonyi Ferenc 1958, Örvös János 1965, Bertalan Károly 1972, 19321974). Bertalan Károly közölte a lényeges adatait. A leírás szerint a Tihanyi-félsziget nyugati részén, az Apáti-gerinc nyugati, meredek lejtőjén, a hidrokvarcit sziklafal lábánál van a deflációs kőfülke.

Halász Árpád (1967) két üreget különített el az ereszből és ezeket külön barlangként tárgyalta. Az 1976-ban befejezett, „Magyarország barlangleltára” című kéziratban az van írva, hogy Tihanyban, az Apáti-gerinc (Nyereg-hegy) meredek, nyugati lejtőjén, körülbelül 220 méter tengerszint feletti magasságban, gejzirit sziklafal tövében van. Közvetlenül mellette vezet végig a turistaút leágazása. A bazalttufa és gejzirit határán keletkezett, deflációs kőfülke körülbelül két méter hosszú, 20 méter széles és három méter mély. A kéziratnak a barlangra vonatkozó része négy hivatkozás alapján íródott. Az útikönyvek közül is megemlékezik róla néhány, például az Uzsoki András által írt és 1980-ban megjelent útikalauz. Eszterhás István (1983, 1987) végzett benne szpeleológiai kutatásokat.

Eszterhás Istvánnak a „Magyarország nemkarsztos barlangjainak listája” című kéziratában szerepel az, hogy a barlang 22×3 méteres, 3,6 méter magas, valamint bazalttufitban és gejziritben jött létre. A lista az 1989 végéig ismertté vált, 220 darab nemkarsztos objektumot tartalmazza, amelyek közül 203 darab a barlang és 17 darab a mesterséges üreg, valamint az összeállítás szerint Kordos László 1984-es barlanglistájában 119 darab nemkarsztos barlang van felsorolva. Az Eszterhás István által írt, „Magyarország nemkarsztos barlangjainak lajstroma” című kéziratban meg vannak ismételve az 1989-es adatok. A felsorolás az 1993. év végéig ismertté vált, 520 darab nemkarsztos objektumot tartalmazza, amelyek közül 478 darab a barlang és 42 darab a mesterséges üreg. A 2001. november 12-én elkészült, „Magyarország nemkarsztos barlangjainak irodalomjegyzéke” című kézirat barlangnévmutatójában szerepel a neve a barlanggal foglalkozó 37 darab írás megjelölésével. A 440. tétel nem említi, a 439. tétel említi. A FIR feldolgozását Szentes György készítette.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Bertalan Károly: Barlangok. In: Deák Margit szerk.: Magyarázó Magyarország 200.000-es földtani térképsorozatához – Veszprém L. 33-XII. A Magyar Állami Földtani Intézet kiadványa, Budapest, 1972. 21–22. old.
  • Bertalan Károly: Bakonyi barlangok adatgyűjteménye. Veszprém, Budapest. 1932–1976. Kézirat. A kézirat megtalálható az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal adattárában.
  • Cholnoky Jenő: Tihany. Budapest, 1940. 13. old.
  • Eszterhás István: A Bakony barlanglajstroma. Kézirat, 1983. A kézirat megtalálható a Bakonyi Természettudományi Múzeumban, Zirc.
  • Eszterhás István: A Tihanyi-félsziget barlangkatasztere. Kézirat, 1984. A kézirat megtalálható a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Adattárában és a KvVM Barlang- és Földtani Osztályon. (Néhány oldallal és fényképpel bővebb, mint az 1987-es nyomtatott változat. A kéziratot csak barlangonként szétdarabolva láttam.)
  • Eszterhás István: A Bakony nemkarsztos barlangjainak genotipusai és kataszteri jegyzéke. Kézirat. Budapest, 1986. Szerződéses munka az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalnak.
  • Eszterhás István: The Balaton Highlands. In Maucha László: Karst hydrological and speleological features. Field-trip guide D1 / of 10th International Congress of Speleology. Budapest, 1989. 22–29, 90–95. old.
  • Eszterhás István: The caves on the Tés plateau and in the Bakony Mountains. Field-trip guide – E5 of 10th International Congress of Speleology. Budapest, 1989. 1–23. old.
  • Eszterhás István: Vulkánszpeleológia. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tanfolyami jegyzete. Budapest, 1994. 49 old.
  • Halász Árpád: Jelentés a Tihanyi-félsziget barlangjainak tanulmányozásáról. Kézirat, 1967. A kézirat megtalálható a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Adattárban.
  • Láng–Fodorné: A Tihanyi-félsziget földtani felépítése. In: Bialik István szerk.: Magyarázó a Balaton környéke 1:10.000 építésföldtani térképsorozatához – Tihany. A Magyar Állami Földtani Intézet kiadványa, Budapest, 1970. 15–36, 48–50, 91. old.
  • Lukács Béla szerk.: Tihany. Ismerd meg hazádat! Budapest, 1953. 6, 10, 21, 23, 25, 34, 35, 36–37. old.
  • Örvös János: A Balaton-felvidék. Útikalauz. Budapest, 1965. 102, 103, 105, 108. old.
  • Szalay-Marzsó Lászlóné szerk.: A Dél-Dunántúl tájvédelmi körzeteinek látogatása. (Természeti környezetünk 3.) Budapest, 1980, 1981. 6–9. old.
  • Uzsoki András: Balatonfüred, Tihany. Budapest, 1980. 76, 84, 85, 91, 94. old.
  • Uzsoki András: Tihanyi túra. Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára 67. Budapest, 1981. 1, 2, 4, 6, 8, 13, 14. old.
  • Zákonyi Ferenc – Lipták Gábor: Tihany és környéke. Budapest, 1958. 40. old.
  • Zákonyi Ferenc: Tihany. Balatonfüred, 1963. 6, 11, 12, 20, 22, 31–34, 47, 50, 53, 55, 57. old.