Zsámbéki-medence

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Koordináták: é. sz. 47° 32′ 29″, k. h. 18° 46′ 07″

Pozíció Magyarország térképén

A Zsámbéki-medence a Budai-hegység, a Pilis, a Gerecse hegyvonulatai és az Etyeki-dombság lankái között húzódik, Budapest központjától alig 30 kilométerre a Dunazug-hegyvidék területén. Oktatási, közlekedési, központjai Zsámbék (középiskola, autóbuszállomás, piac, kormányablak) és Bicske (középiskola, autóbuszállomás, vasútállomás, bevásárlóközpontok, ipari parkok, piac, kormányablak). Földrajzi kistájként a Békás-patak vízgyűjtőjéhez tartozó települések területét foglalja magába: Biatorbágy, Bicske, Budajenő, Csabdi, Herceghalom, Etyek, Mány, Páty, Perbál, Telki, Tinnye, Tök, Zsámbék. Tágabb értelemben véve a következő települések is a medencéhez tartoznak: Budakeszi, Gyermely, Szomor.

Földrajz[szerkesztés]

A medence belseje kisvízfolyásokkal tagolt enyhén hullámzó síkság, melynek nagy részét az évszázados mezőgazdasági hagyományokat jelző búza-, kukorica-, napraforgótáblák borítják. A vidéken egykor mocsaras, nádasokkal, bodzásokkal, gyékényesekkel tarkított lapály terült el. Növényvilágára jellemző, hogy számos délies faj éri el a terület északkeleti határát, ugyanakkor nem egy északról érkező faj megtalálható itt.

Kilátás a Nagy-Kopaszról a medencére alkonyatkor

Történelem, népesség[szerkesztés]

Az itt lakók hajdan mezőgazdasággal (főként szőlőtermesztéssel) és állattenyésztéssel foglalkoztak. A legkorábbi régészeti leletek a kőkorból maradtak ránk, s számtalan feltárt településmaradvány, épületrom, nyelvemlék (a magyar törzsekről elnevezett falvak: Budajenő, Budaörs stb.) utal arra, hogy az egykori királyi főváros, Székesfehérvár és a püspöki székhely, Esztergom között húzódó hadi út két oldalán már a honfoglalás korában is jeles kultúra virágzott.

A török uralom évszázadaiban szinte teljesen elnéptelenedett területre később a főként német származású lakosság (bajor, sváb, de találhatók a telepesek között tótok és olaszok is) csak a 17. század elején kezdett újra betelepülni. Nagy részük iparos – legtöbbjük asztalos és bognár – vagy szőlőműveléssel foglalkozó paraszt volt, szinte nincs olyan település, ahol ne láthatnánk az út mellett vagy a hegyoldalban régi építésű pincesorokat. (Budajenei Pincesor, Pátyi Pincehegy, Töki Pincesor, Bicskei Szőlőhegy, Etyeki Borospincék)


A Zsámbéki-medence egyes településein (Páty, Tök, Tinnye, Bicske, Mány) nagyszámú, színes hagyományokkal rendelkező roma lakosság él. Hajdan zenéléssel foglalkoztak, úgynevezett muzsikus romungró cigányok. Manapság is gyakran látni a medence településein temetéseken, esküvőkön, szüreti bálokon, cigánybálokon, ballagásokon a helyi cigánybandákat (újonnan szintetizátorral) muzsikálni. A 100 tagú cigányzenekarban játszó zenészek közül is sokan a Zsámbéki-medence falvaiból származnak.

A második világháború után székelyeket telepítettek a svábok helyére.

Források[szerkesztés]