Dunántúli-középhegység

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dunántúli-középhegység
HU region 5. Dunántúli-középhegység.png
Hely Pest, Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Zala
 Magyarország
Legmagasabb pont Pilis-tető (756 m)
Típus röghegység
Terület 7200 km2
Elhelyezkedése
Dunántúli-középhegység (Magyarország)
Dunántúli-középhegység
Dunántúli-középhegység
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 15′ 00″, k. h. 17° 49′ 60″Koordináták: é. sz. 47° 15′ 00″, k. h. 17° 49′ 60″
Térkép
Dunántúli-középhegység térképe.png
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dunántúli-középhegység témájú médiaállományokat.
A Dunántúli-középhegység részei

A Dunántúli-középhegység (vagy régi nevén Nyugati-középhegység) magyarországi nagytáj a Kisalföld, a Zalai-dombság, a Balaton és a Mezőföld között. Az Északi-középhegységtől a Pilis és a Visegrádi-hegység között húzódó patakvölgyek választják el.[1]

Kb. 7200 km², 200 km hosszú, 30– 40 km széles. Legmagasabb csúcsa a Pilis-tető (756 m). Főként üledékes kőzetekből felépülő röghegység. A Dunántúli-középhegység Magyarország egyetlen olyan nagytája, ami teljes egészében az ország területére esik.

A Dunántúli-középhegység és az Északi-középhegység közös összefoglaló neve Magyar-középhegység.

Jellemzői[szerkesztés]

Sakktáblaszerűen feltöredezett, töréses gyűrt, illetve táblás hegységek jellemzik: árkokkal, széles medencékkel, kopott rögökkel, fennsíkokkal, sasbércekkel. Éghajlata környezeténél hűvösebb, csapadékosabb. A karsztosodó (repedéseiken keresztül a vizet a mélybe vezető) kőzetek miatt a felszíni vízhálózat gyér, de a peremeken bővízű karsztforrások fakadnak. Ezeket jelzik a "kút" és "fő" szavakat tartalmazó földrajzi elnevezések is (pl. Kút-fői forrás, Térdes-kút, Pásztorok kútja, Hárs-kút, Tapolca-fő a Bakonyban)[2]

Részei[szerkesztés]

Geopolitikai szempontból gyakran ide sorolják a földrajzilag az Északi-középhegységhez tartozó Visegrádi-hegységet is.

Részeinek rövid jellemzői[szerkesztés]

Bakony:Az ország legnagyobb (kb. 4000 km2) területű hegyvidéki középtája, melyet a nagytájnál említett jellegzetes törésvonalak tagolnak.

Keszthelyi-hegység:Dolomit és mészkőtömegét keleten a Tapolcai-medence választja el a Bakonytól.

Tapolcai-medence: A Balaton öblözete volt. Peremének ékei, nevezetességei a tanúhegyek (Badacsony, Szent-György-hegy, Tátika, Csobánc, Gulács, Haláp, Tóti-hegy). Bazaltsapkájuk magassága (tszf. 300-400 m) az egykori üledékes felszín pliocén-kori (vulkáni működés idejéből való) magasságát őrzik.

Balaton-felvidék:A Balatonparttól északra, a 30-40 méter relatív magasságú Balatoni riviérával kezdődik. Szélessége: 1-2 km. A parttól több tízméteres tereplécső emeli ki a tényleges Balaton-felvidéket. Keleti fele összefüggő dolomit terület (Veszprémi-fennsík), központi és nyugati része változatos felépítésű, mészkő, dolomit, pala, márga és permi vöröshomokkő tarkasága. A kistáj déli határa a Balaton fiatal (plesztocén kori) árkos süllyedéke. A Tihanyi-félszigeten a felszínt borító bazalttufa takaróból több mint 100 - az egykori gejzírműködés emlékét őrző - hidrokvarcit kúp emelkedik ki (pl. Aranyház). A 11 km2 nagyságú terület két lefolyástalan mélyedését egy-egy tómedence tölti ki. A Belső-tóban ma is víz van, a Külső-tavat lecsapolták.

Déli-Bakony:Veszprém-Ajka-Tapolca által közbezárt, gyengén karsztosodott dolomit terület, melyet Agártető (tszf. 511 m) és Kab-hegy (tszf. 599 m) térségben bazaltsapka magasít.

Északi- vagy Öreg-Bakony: A karsztosodott dolomit és mészkőtömegek a Kőris-hegyben (tszf. 704 m) emelkednek a legmagasabbra. A jelentős magasságkülönbségek révén a karsztos völgyek mély bevágódása jellemző. Szűk, meredek falú szurdokvölgyek alakultak ki (pl. Cuha-völgye, Ördög-árok...).

Bakonyalja, Sokoró, Vértesalja (Bársonyos): Átmeneti terület a Kisalföld irányában, melyet a Marcal mellékvizei és a Dunába futó patakok árkoltak fel, alakították dombvidékké. Építőanyagát tekintve, a hegységek előterére jellemző kavics, homok, lösz építi fel.

Vértes: Tagolatlan, lapos fennsík. Átlagos magassága tszf. 400 m, legmagasabb pontja Nagy-Csákány (tszf. 487 m). Dolomit kőzetű tömege féloldalasan kibillent, s ezáltal déli pereme meredeken szakad le a Zámolyi-medencére.

Velencei-hegység[3]

Velencei-hegység:A Dunántúli-hegység legidősebb, ókori tagja. Fő tömegét karbonkori gránit benyomulás (batolit) adja, mely kipreparálódva a felszínre került. Hazánkban csak itt láthatók a gránit felszín pusztulásának hatásos formái: az ingókövek, kőzsákok, kőtálak.

Dunazug-hegyvidék: A Gerecse, Pilis és Budai-hegység üledékes tagjai a középtájnak, míg a Visegrádi-hegység vulkanikus eredetű.

Gerecse: A Dorog-Bicske-Tata által közbezárt röghegység kelet felé alacsonyodó, kibillent tömege mészkőből, dolomitból áll. Jellegzetessége a sok kiemelkedő rög, melyeket löszös medencék választanak el. Karsztos formákban gazdag, vizekben szegény táj. Déli elvégződésénél a lépcsős peremű Zsámbéki-medence kapcsolja a Budai-hegységhez.

Budai-hegység: Éles törésvonalakkal határolt, rendkívül erősen tagolt hegység. Vetődéses formák uralják. Kőzetfelépítése változatos. A fő tömeget adó felső-triász dachsteini mészkő és dolomit mellett eocén mészkő és márga, oligocén homokkő és agyag, miocén kavics és mészkő, pleisztocén lösz építi fel.

Az erős tagoltság miatt gyenge a felszínről eredő klasszikus (hidegvizes) karsztosodás. A törésvonalak mentén a mélyből agresszív oldó vizek (termálvizek) törtek fel, melyek gazdag hidrotermális formákat (köztük több kilométer hosszú barlangrendszereket) és ásványtársulásokat hoztak létre.

A hegység fontosságát elsődlegesen pihenőerdő jellege adja. Az alacsonyabb részek (medencék, völgyek, hegylábi felszínek) teljesen beépítettek.

Délkeleti határa a Tétényi-fennsík, fiatal mészkövekből épült.

A Pilis hegység lankái[4]

Pilis: A Pilist a Budai-hegységtől a Pilisvörösvári-árok választja el. A két hegység fejlődése, kialakulása hasonló. Egységes a rögvonulatok féloldalas kibillenésében, a változó gazdagságú karsztjelenségekben. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja a Pilis-tető (tszf. 756 m).

Visegrádi-hegység: A turisták a Pilishez sorolják megközelíthetőség, átjárhatóság, térképi ábrázolás alapján. A Cserepes- és Dera-patak azonban nemcsak formai határa a két hegységnek.

A Visegrádi-hegység a Börzsöny ikertestvére, melytől a Duna választotta le a harmadkor végén. A miocén vulkánosság andezitlávája és törmelékszórása (tufák) építette fel a hegységet, melyet a viszonylag bő vízhálózat tagolt fel.

A "V" keresztmetszetű völgyek, az erősen lepusztult, romvulkáni felszín újkori kiemelkedésről tanúskodik. A jól összecementálódott andezit-agglomerátumok helyenként bizarr tornyokat (Vadállókövek, Thirring-sziklák) építettek.

Éghajlata[szerkesztés]

A nedves és a száraz kontinentális éghajlat találkozásánál helyezkedik el, kimutatható a domborzat módosító hatása is: a hegyek déli lejtőjén nagyobb a napsugarak beesési szöge, kevesebb a csapadék mennyisége (600-800 mm évente). Az északnyugati oldalon az óceáni, a délnyugati oldalon a mediterrán hatás érvényesül.

Vízrajzi adottságai, talaja, élővilága[szerkesztés]

A viszonylag sok csapadék ellenére (600-800 mm) a középhegység felszíni vízfolyásokban szegény. Ennek az az oka, hogy a karbonátos kőzetek elnyelik a vizet, viszont így a felszín alatti karsztvíz lényegesen több. Híres a balatonfüredi és a kékkúti ásványvíz.

A Dunántúli-középhegység lábánál helyezkedik el Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, a Balaton és a Velencei-tó.

A Zala-folyó[5]

A Zala táplálja, a Sió-csatorna levezeti a Balaton vizét.

A középhegységben a barna erdőtalaj jellemző. A hegyeket vegyes lomboserdő és tölgyerdő borítja, ezekben élnek a mindenevő (pl. vaddisznó), a ragadozó (pl. róka) és a növényevő vadak (pl. őz, szarvas, nyúl).

Ásványkincsei[szerkesztés]

A dorogi, a tatabányai és az oroszlányi barnaszénbányákban – a korábbiakhoz képest – csökkentett mennyiségű kitermelés zajlik. A Bakonyban, Úrkút környékén mangánércet termelnek ki.Ajkai, dorogi, oroszlányi szénbányák(amelyeket nem zártak be).Bauxitbányászat Halimbán, Fenyőfőn. Süttőn kőbánya működik.[6]

A Dunántúli-középhegység védett természeti értékei[szerkesztés]

A területen található a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Különleges a Keszthelyi-hegység dolomitgyepe, a Tapolcai-hegységet övező bazaltsapkás tanúhegyek, a Káli-medence szélformálta kőtálcái és a kővágóőrsi kőtenger. A Tihanyi-félszigeten érdemes megtekinteni a bazalttufába vájt barátlakásokat és a tihanyi apátságot (amelynek altemploma XI. századi). A gyógyulni vágyók igénybe veszik Balatonfüred gyógyforrásait. A Bakonyban az Úrkúti őskarszt és a fenyőfői ősfenyves védett területek. A kirándulók leginkább a vadregényes Cuha-patak völgyét keresik fel.

A Vértes mészkövét, dolomitját, barnaszenét és bauxitját rejtő kőzeteit szabadtéri geológiai múzeumban tanulmányozhatjuk. A Velencei-hegységben a felszínen látjuk a hazánkban ritkán magasba kerülő gránitot és annak lepusztulási formáit: az ingóköveket és az ún. „gyapjúzsákokat” (gránittömböket).

A Dunazug-hegység mészköve és dolomitja szép barlangokat rejt (pl. Pál-völgyi-barlangrendszer, Szemlő-hegyi-barlang). A gyógy- és hévforrások különleges értéket képviselnek. A Gerecse tömör mészköve a süttői vagy piszkei „vörösmárvány”.[7]

A hegyek, dombok kiváló kirándulóhelyeket rejtenek a természetszeretők számára.

Nemzeti parkok[szerkesztés]

Tájvédelmi körzetek[szerkesztés]

Természetvédelmi területek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A Dunántúli-középhegység természeti adottságai | Regionális földrajz | Sulinet Tudásbázis. tudasbazis.sulinet.hu. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
  2. Dunantuli-kozephegyseg, Eszaki-kozephegyseg. www.fsz.bme.hu. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
  3. http://caesarom.com/?modul=galeria&a=28476&p=4
  4. http://caesarom.com/?modul=galeria&a=28476&p=4
  5. http://caesarom.com/?modul=galeria&a=28476&p=4
  6. MAGYAR NEMZETISMERET. nemzetismeret.hu. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
  7. Karsztponthu. www.karszt.hu. (Hozzáférés: 2015. december 9.)