Vértesszentkereszti apátság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: é. sz. 47° 26′ 37″, k. h. 18° 16′ 17″

Vértesszentkereszt: Romegyüttes

A Vértesszentkereszti bencés apátság romjait a Vértes erdejének sűrűje rejti a Gerencsérvártól 2 km-re északra, Pusztavám község közelében, Oroszlány közigazgatási területén. A Vértes „vadonában”, egy emelkedésen, hatalmas fák között bukkan elénk, mint egy látomás, a kolostor romja, amelyet Oroszlány vagy Pusztavám felől közelíthetünk meg.[1] Helyét sajnos semmilyen tábla nem jelzi. Jelenleg nem látogatható (2016.08.02.)

Az apátság rövid története[szerkesztés]

Az apátság légifotója
A díszes román kori bejárat
A főhajó és szentélyapszisa

Az Árpád-kor egyik legnagyobb hatalmú nemzetsége, a Csák nemzetség volt a sűrű erdőkkel borított, vadban gazdag Vértes térségének birtokosa. Csákvár lehetett a hatalmi központjuk. Először egy birtokadomány kapcsán fordul elő a kolostor neve (1146). A 12. század első felében épült legkorábbi bencés kolostort sánc és árok övezte. Az egyenes szentélyzáródású templomot, és a délről hozzá csatlakozó kolostor épületét az 1964-1971 között Kozák Éva vezetésével végzett régészeti ásatás során találták meg. A 13. század elején a Csák nemzetség legtekintélyesebb tagja, Ugrin, aki esztergomi érsek (1203). A család másik tagja, Miklós pedig több megye ispánjaként II. András király hűséges embere volt. Ők lehettek azok, akik fölépítették az új, pompás, a Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomot és kolostort, amelynek romfalai ma is magasan állnak. A legalább két évtizeden keresztül elhúzódó építkezések során több kőfaragó és építő műhely is dolgozott itt. A templomtól északra épült föl a kolostor négyszöge. A fehér kváderköveket, a pompás faragványokat látva nem vitás, hogy a 13. század egyik legnagyszerűbb kolostora épült föl a Vértesben, amelyet bizonyára legalább egy tucatnyi szerzetes lakhatott.

A 14. század elején a Csákok hatalma erősen lehanyatlott, váraik, birtokaik, így az apátság is I. Károly király kezére került. Támogatta az apátságot, s bizonyára többször föl is kereste a Vértesben vadászgatva Nagy Lajos király (1342-1382). Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437) adományaként a Vértes vidék várainak zálogbirtokosai, s egyben az apátság kegyurai a Rozgonyiak lettek, majd a 15. század második felében az Ujlakiak léptek örökükbe. Az apátsággal nem sokat törődtek, elszegényedett. Ujlaki Miklós azt kérte a pápától, hogy a romos, szinte lakhatatlan építmény a bencések helyett hadd kaphassák meg a pálos szerzetesek (1475). Mátyás király folyamodványa eredményeképpen végül a domonkos szerzetesek vehették birtokukba (1478). Amikor Tata vára török kézre került (1543), a szerzetesek elmenekültek, a kolostor gazdátlanná vált.

A térség 1687-es fölszabadítása után alkalmi kincskeresők bolygatták a romot, majd építkezésekhez kezdték elhordani köveit. A 19. században figyeltek föl rá, de csak 1940-ben kezdték területét megtisztítani, s ekkor végeztek kisebb feltárásokat. Az 1964-ben megkezdett régészeti munkák után az 1980-as években került sor állagmegóvásra-helyreállításra, ami évtizedekig tartott. A régészeti leletanyag válogatott darabjai, a legszebb faragott kövek a tatai Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításán láthatók. Az Esterházy család tatai angolkertjében álló műromba az apátsági épületek 24 faragott részletét foglalták bele.

A Vértesszentkereszt elnevezés a 19. századból származik. A középkori oklevelekben Szent Kereszt, Udvarhely, Keresztur néven írtak róla.

Építészete[szerkesztés]

Az apátsági templom[szerkesztés]

Vértesszentkereszt a Csák nemzetség romokban álló vértesi monostora. A török felgyújtotta ugyan, de romjait tovább nem pusztította. A XVIII. század végén - az itt birtokos Esterházyak - az akkor divatos kertépítészeti alkotómódszer szerint - műromok építéséhez - tatai és csákvári parkjukba hurcolták pompásan faragott köveit, amelyek ma már jórészt a tatai múzeumba visszakerültek. A monostor ugyanannak a Csák-nemzetségnek az ősi központjában épült, amelynek kiemelkedő tagja () a kalocsai székesegyházat építette. Csák Miklós 1231-es végrendelete szerint ezt a birtokát magyar szokás szerint legkisebb fiára hagyja, mert az különleges hely (locus specialis), amelyet magyarul „udvarhelynek" neveztek.[2]

Ebben az időben a XIII. század elején meggazdagodó uralkodó réteg birtokainak központja már a művészeti tevékenység központjává is lett. Az ’’udvarhelyeken’’ koncentrálódik a nagybirtokok terményfeleslege, s ez lesz a művészeti tevékenység alapjává is. A XIII. század első évtizedeiben a főúri réteg már olyannyira meggazdagodott, hogy versenyre kelhetett művészi létesítmények terén is az egyházzal, sőt követni tudta a legelső feudális urat, a királyt is. A templomépítő alakja, ebből a szempontból jellemző. Első felesége francia, második pedig görög nő volt (aki feltehetőleg Annával, III. Béla feleségével, jött). Lehet, hogy ő az a titokzatos N. (Nicolaus), aki számára Anonymus Gestáját írta. Csák Miklós életének nagy részét délvidéki birtokain töltötte, de családi monostorát itt, az ősi birtokon építtette fel.

Vértesszentkereszt templomának alaprajza jól levezethető a kalocsai székesegyházból, azzal a módosítással, hogy kápolnakoszorús szentélykörüljáró helyett az eldugott helyen épült, kis hívőszámhoz tervezett kolostornak csak egyszerű, lóhere alakú szentélyfejet készítettek, ami a keleti az ókeresztény építészetből éppen úgy átszármazhatott, mint a Rajna vidékiből (Köln). (A főszentély jobb és bal oldali félköreinek domborodásai a főaspissal hereleveles keresztet képeznek.) A keresztes hadjárattal szokták kapcsolatba hozni nyugati elterjedését, s nem csak a Keleten látott építészeti formaelemek, hanem a kereszt általános tisztelete miatt is. A monostor nevében viseli a keresztet, sőt szentélye alaprajzában (amely talán keletről származik), ez látható is. A keleti kapcsolatot az is támogatja, hogy a Csák-nemzetség több tagja részt vett II. Endre keresztes hadjáratában.[2]

A templomot nyolc kétsoros pillér, egy fő- és oldalhajóra osztotta : úgynevezett háromhajós, keresztházas, A templomhajókat fejlett rendszerű boltozat fedte, a hajókat elválasztó nyolcszögű pillérfőket pedig egyéni témájú farazott dísz borította. A nyolcszögű pillér hordta a keresztboltozatot, ami számos XIII. századi emlékünkön feltűnik. Ezek olyan fejlődési sorozatba állíthatók, amelyben a vértesszentkereszti pillért folyamatosan gazdagodó formában az aracsi, türjei, jáki emlékek követik.

A pillérfejezetek faragványai egyedülállóak hazánkban. A román stílus beszélő oszlopfőinek kedvelt alakjai: az egymás szakállát tépő figurák, a bűnt jelképező állatot Bibliával és regulával fegyelmező szerzetes stb. nem Itáliából kerültek ide, valószerűbb, hogy francia földről, és kitűnő illusztrációi annak a művészeti iránynak, amelyet Szent Bernát olyannyira elítélt.[2]

A francia eredetet az ornamentális fejezetek is igazolják, amelyeknek bimbós, leveles dísze ugyanabból a körből származik, ahonnan Esztergom és Kalocsa, Aracs oszlopfői. Ez a körülmény döntő a templom korbéli meghatározásánál is. A ciszterciták által elítélt monstrumok állatharcok pedig a délről errefelé húzódó bogumil eretnekséggel függhetnek össze.[2]

Építésének ideje a 12. századra tehető. Az apátság romjai a román stílusú építészet egyik megmaradt legszebb magyarországi emléke. Különösen szépek a remek kőfaragásos oszlopfők, zárókövek, a szimbolikus állat- és emberfigurák, a növényi ornamentika.

Képgaléria[szerkesztés]


Irodalom[szerkesztés]

  • Gerevich T. (1938): Magyarország román kori emlékei. (Die romanische Denkmäler Ungarns.) Egyetemi nyomda. Budapest
  • Rados Jenő: Magyar építészet történet – Bp. 1961. Műszaki K. – ETO 72(439)091
  • Szerk. Fülep L.: A magyarországi művészet története (szövegkötet p. 54-55.) - Bp. Corvina K. 1970 - Athenaeum Ny: 69.2137. sz.
Jelzőtábla

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]