Parlagi sas

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Parlagi sas
Kaiseradler Aquila heliaca amk.jpg
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Magyarországon fokozottan védett
Eszmei érték: 1 000 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Öregrend: Neoaves
Csoport: Passerea
Csoport: Telluraves
Csoport: Afroaves
Rend: Vágómadár-alakúak (Accipitriformes)
Család: Vágómadárfélék (Accipitridae)
Alcsalád: Sasformák (Aquilinae)
Nem: Aquila
Faj: A. heliaca
Tudományos név
Aquila heliaca
Savigny, 1809
Elterjedés
A parlagi sas elterjedési területe(világoszöld: költőhely, kék: telelőhely,sötétzöld: az ibériai sas élőhelye)A parlagi sas elterjedési területe
(világoszöld: költőhely, kék: telelőhely,
sötétzöld: az ibériai sas élőhelye)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Parlagi sas témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Parlagi sas témájú médiaállományokat és Parlagi sas témájú kategóriát.

Parlagi sas.jpg

A parlagi sas (Aquila heliaca) a madarak (Aves) osztályának a vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozó faj. A parlagi sas különböző gerincesekkel táplálkozik, melyek közt a rágcsálókon kívül madarak és esetenként elhullott állatok maradványai is szerepelnek. Európa és Ázsia füves pusztáin, valamint középhegységek közelében telepedik meg, főleg emberek által ritkán látogatott területeken.

E madárfaj fokozottan védett Magyarországon és a világon egyedül nálunk gyarapodik népessége. Legnyugatabbi elterjedési területe a Kárpát-medence, míg keleten élőhelye a Bajkál-tó vidékéig terjed, délen pedig a Balkán-félsziget és Törökország alkotja költőhelyének határát. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2005-ben „Az év madarává” választotta.

Rendszertana[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parlagi sasnak nincsenek alfajai. Bár korábban az ibériai parlagi sast (Aquila adalberti) tekintették alfajának, utóbb egy csoportba helyezték őket a szakemberek. A parlagi sasnak régebben egy alfaját különböztették meg Aquila heliaca ricketti néven, amely elterjedési területének keleti részén él, ám nem bizonyosodott be, hogy ez külön alfaj lenne.[1]

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsősorban Ázsia és Kelet-Európa (Kazahsztán, Oroszország, Ukrajna) füves pusztáin, sztyeppjein, ritkás erdőiben és fás mocsaraiban költ, legkeletibb előfordulása a Bajkál-tó vidékén, a legnyugatibb pedig – a sokáig alfajként kezelt ibériai sast (Aquila adalberti) leszámítva – a Balkánon (Bulgária, Horvátország, Románia, Szerbia) és Közép-Európában (főleg Magyarországon és Szlovákiában) található. Törökországban is él egy nagyon kis egyedszámú csoportja. A parlagi sasok élőhelyüktől függően a Nílus völgyében, a Csendes-óceán nyugati partvidékén, Közép-Ázsiában, a Földközi-tenger keleti partvidékén és a Perzsa-öbölnél telelnek. A parlagi sasok fele középhegységekben fészkel, valamint ezek hegylábainál, hegységi előtereinél, síkvidékeken is egyre többször költ.

Magyarországon a középhegységek peremén, ritkán belsejében és azoknak alfölddel érintkező füves pusztáin, mezőgazdasági területein is megtelepszik. A magyarországi állomány legnyugatabbi elterjedési területe a Dunántúli-középhegység vidéke. Elterjedési területének magassági határa 1400 méteres tengerszint feletti magasságban húzódik.[2]


Magyarország és Szlovákia területén, elsősorban hegyek, hegylábak közelében fordul elő. A mintegy 70-80 fészkelő párra becsült magyarországi költőállomány nagy része az Északi-középhegység háborítatlan vidékein – elsősorban nemzeti parkokban – és a Dunántúli-középhegység legkeletibb, Dunához közel eső részén fészkel. A állomány télen is helyben marad, és az 1980-ban meghirdetett védelmi programnak köszönhetően azóta is növekvő tendenciát mutat. A 2012. januárban végrehajtott madárszámlálás eredménye alapján 230 parlagi sas telelt Magyarországon.[3]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parlagi sas nemének többi fajához hasonlóan sötétbarna alapszínű, bár tollazata a fején világosbarna, a vállrészen pedig két fehér folt található – ezek megkönnyítik az azonosítását. Bizonyos egyedeken nincsen fehér folt a vállrészen. A farok töve némileg halványabb, farktollaik sárgásszürke színezetűek. A farok végén széles sötét sáv fut. A fiatal egyedek világos sárgásbarna fedőtollazattal rendelkeznek, farktollaik és evezőtollaik sötétek. Három- négyéves példányainak tollazata átmenetet képez a felnőtt madarak és a fiatal egyedek közt. A parlagi sas öregkori tollazata csak az ötödik-hatodik életévük környékére fejlődik ki. Erős, hosszú karmú lábai és kampós csőre sárga, csőrének hegyéhez lévő közelebbi vége pedig szürkés színezetű.

Testhossza 72-84 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 180 – 215 centiméteres is lehet. A két nem egyforma, azonban a tojók némileg robusztusabbak, nagyobb a testtömegük. Átlagos testsúlyuk 2,45-4,53 kg. A hímek kb. 2,5 – 4 kilogrammot, míg párjaik 2,8 – 4,5 kilogrammot nyomnak.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parlagi sas ragadozó, elsősorban különféle rágcsálókkal (ürgékkel, hörcsögökkel, mezei nyulakkal, de túlszaporodás esetén mezei pockokkal is), illetve olykor hüllőkkel és madarakkal táplálkozik, például fácánt, galambféléket, varjúféléket, esetenként túzokokat, illetve ha alkalom adódik rá, főleg télen, vagy vándorlás idején, akkor dögöt is fogyaszt. Magyarországi állományának fiatal egyedeire jellemző inkább a dögevés. Gyakran fogyaszt sünféléket is. Újabban elsősorban az ürgeállomány megcsappanása miatt a magyarországi állomány esetében étrendjében nagyobb szerepet kapnak a különféle madarak.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parlagi sas a fészkelési idényben territoriális állat, fészkét általában egy-három éven át is használhatja, ám akár évtizedekig is költhet ugyanabban a fészekben, melyet fokozatosan bővíthet, míg a gallyakból összerakott költőhely súlya akár már a több mázsát is elérheti. A fészkek fák csúcsán épülnek, építésüknek-tatarozásuknak a parlagi sas már az év első hónapjaiban nekiláthat. Fafajokat tekintve bármelyik fafajon szívesen megtelepszik, ha fészekrakásra alkalmas ágvillát talál a föld felszínétől megfelelő magasságra. A fészkek ujjnyi vastagságú ágak egymáshoz illesztésével készülnek és átmérőjük elérheti a 150 centimétert is, míg magasságuk évek alatt elérheti akár a három métert is. A nagyobb ágakat a fészek alján kisebb gallyakkal egészítik ki és a fészket száraz fűvel bélelik.

A költésre Dél-Európában már március végén, másutt áprilisban kerül sor, amikor is általában két-három tojás kerül a fészekbe, ritkább esetekben viszont csak egy tojást rak a tojó. Tojása fehér alapon barnás, vagy lilás pettyezésű, a tojások mérete 73,3 x 56,5 milliméter.[4]

A 43 napos költést követően a mindkét szülő által táplált fiókák 57-62 napon át maradnak a fészekben, de még kirepülés után is sokáig szüleik segítségére vannak utalva. Általában csak a legkorábban kikelt, legerősebb utód éri meg a kirepülést. A fiatal sas körülbelül három éves korára válik ivaréretté; ideális esetben a parlagi sas akár 50 évig is elélhet.

Védettsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parlagi sas fokozottan védett, eszmei értéke 1 000 000 forint. A SPEC értékelése szerint az I. kategóriába esik, ami azt jelenti, hogy a faj megmentése világméretű probléma: Európában gyakorlatilag csak a Kárpát-medence területén nő a sasok példányszáma, az összesen körülbelül 300 párt számláló európai állomány nagy része magyar–szlovák területen fészkel. A világállomány mindössze 2-3000 párból állhat.

A Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint a parlagi sas sebezhető faj.

E madárfaj számára az ember által okozott veszélyeztető tényezők a következők: mezőgazdasági, erdőgazdasági munkálatok a fészek közelében, áramütés, zavarás, tojásainak gyűjtése, kilövés, zsákmányállatainak mérgekkel való irtása, szándékos mérgezés, illegális kereskedelem, élőhelyének gazdasági hasznosítása, zsákmányállatainak élőhelycsökkenése.[1]

Elsősorban élőhelyének pusztulása, mezőgazdasági művelésbe vonása és költőhelyeinek zaklatása és a madarak szándékos, vagy akaratlan mérgezése miatt ritkult meg. Magyarországon 2006 és 2008 közt összesen 26 parlagi sas esett áldozatul mérgezésnek, ebből öt példány Jászárokszállás közelében egy helyi galambtenyésztő szándékos cselekedete miatt pusztult el.[5] A Magyar Madártani Egyesület 2005-ben a parlagi sast nevezte meg az év madarának. A faj megmentéséhez elengedhetetlenül szükséges mind fészkeinek fokozott védelme és azok környékének kerülése az ember által, mind pedig zsákmányállatai élőhelyéül szolgáló legelők, füves rétek megőrzése, az elektromos vezetékek szigetelése. A parlagi sasokat műfészkek kihelyezésével segítik a Magyar Madártani Egyesület szakemberei.[1]

A 2016-os saslétszám felmérés során a Magyar Madártani Egyesület szakemberei és önkéntesei 346-392 darab parlagi sast találtak Magyarországon. A sasok által legsűrűbben benépesített területeken az átlagos sűrűségük 2 parlagi sas/100 négyzetkilométer.[6]

Rokon madárfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar nyelven több egymással nem különösebben közeli rokonságban álló madárfajt is megillet a sas elnevezés. Az Aquila nembe a parlagi sas mellett az alábbi, Kárpát-medencében előforduló fajok tartoznak: békászó sas, fekete sas, pusztai sas, szirti sas.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Parlagi sas (Aquila heliaca). mme.hu (Magyar Madártani Egyesület). (Hozzáférés: 2016. január 17.)
  2. Aquila heliaca. iucnredlist.org. (Hozzáférés: 2016. január 17.)
  3. MTI (2012. 02). „Saslétszám:nincs változás”. Metropol, 23. o. (Hozzáférés ideje: 2012. február 9.)  
  4. U. N. Glutz v. Blotzheim, K. M. Bauer & E. Bezzel: Handbuch der Vögel Mitteleuropas. Bd. 4, 2. Aufl., AULA-Verlag, Wiesbaden 1989, ISBN 3-89104-460-7, S. 634.
  5. Ötven sast mérgeztek meg két év alatt. index.hu. (Hozzáférés: 2016. január 17.)
  6. Elkészült a magyarországi sasleltár. origo.hu. (Hozzáférés: 2016. január 27.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Horváth M et al. 2010. Spatial variation in prey composition and its possible effect on reproductive success in an expanding eastern imperial eagle (Aquila heliaca) population. Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae, 56, 187–200.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]