Luxemburgi Erzsébet magyar királyné

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Luxemburgi Erzsébet
Luxemburgi Erzsébet portréja, A konstanzi zsinat krónikája, 1440 körül, részlet
Luxemburgi Erzsébet portréja, A konstanzi zsinat krónikája, 1440 körül, részlet

Magyar Királyság királynéja
Luxemburgi Erzsébet
Uralkodási ideje
1437. december 18.1439. október 27.
Koronázása Székesfehérvár
1438. január 1.
Elődje Cillei Borbála
Utódja Podjebrád Katalin
Magyar Királyság régense
Luxemburgi Erzsébet
Uralkodási ideje
1439. október 27.1442. december 19.
Elődje Albert (király)
Utódja I. Ulászló (király)
Cseh Királyság királynéja
Alžběta Lucemburská
Uralkodási ideje
1438. május 6.1439. október 27.
Elődje Cillei Borbála
Utódja Rožmital Johanna
Német Királyság királynéja
Elisabeth von Luxemburg
Uralkodási ideje
1438. március 18.1439. október 27.
Koronázása nem koronázták meg
Elődje Cillei Borbála
Utódja Portugáliai Eleonóra
Életrajzi adatok
Uralkodóház Luxemburgi-ház
Teljes neve Luxemburgi Erzsébet
Született 1409. október 7.
Visegrád
Elhunyt 1442. december 19. (33 évesen)
Győr
Nyughelye Nagyboldogasszony-bazilika, Székesfehérvár
Házastársa I. (Habsburg) Albert osztrák (V.) herceg, magyar, horvát, cseh és német (II.) király (1397–1439)
Gyermekei 1. Anna (1432–1462)
2. György (1435–1435)
3. Erzsébet (1437–1505)
4. László (1440–1457)
Édesapja Luxemburgi Zsigmond magyar, horvát, cseh és német király, német-római császár (1368–1437)
Édesanyja Borbála cillei grófnő (1392–1451)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Luxemburgi Erzsébet témájú médiaállományokat.

Luxemburgi Erzsébet (Visegrád, 1409. október 7.Győr, 1442. december 19.), csehül: Alžběta Lucemburská, németül: Elisabeth von Luxemburg, hollandul: Elisabeth van Luxemburg, franciául: Élisabeth de Luxembourg, horvátul Elizabeta Luksemburška, lengyelül: Elżbieta Luksemburska, születése jogán magyar, horvát, cseh és német királyi hercegnő, német-római császári hercegnő, valamint Luxemburg hercegnője, házassága révén osztrák hercegné, majd pedig férje királlyá választásai miatt magyar, horvát, cseh és német királyné. A Magyar Királyság örököse volt, de apja halála után csak a királynéi szerep jutott neki, amit jól jelzett, hogy a hagyományosan a királynékat koronázó veszprémi püspök kente fel és koronázta meg Erzsébetet. Jogait csak az 1439-es budai országgyűlésen (1439. május 29.) tudta érvényesíttetni, ahol kvázi társuralkodóvá és férje örökösévé nyilvánították. Férje halála (1439. október 27.) után a saját nevében át is vette az uralkodói jogok gyakorlását. Színleg beleegyezett, hogy feleségül megy a nála 15 évvel fiatalabb és ekkor 16 éves III. Ulászló lengyel királyhoz, akit 1440. január 18-án a rendek meghívtak a magyar trónra. A fia, V. (Utószülött) László születése (1440. február 22.) után már csak a fia nevében uralkodott, visszavonta az Ulászlóval kötendő házassághoz adott beleegyezését, amelyet állítása szerint csak "kényszer" hatására tett meg korábban, azonban haláláig megtartotta a királyi hatalmat, és hívei segítségével, valamint kisebbik lánya, (ifjabb) Erzsébet hercegnő szárazdajkájának, Kottanner Jánosnénak a segítségével Visegrádról ellopatta a Szent Koronát, és a három hónapos fiát Székesfehérvárott Szécsi Dénes esztergomi érsekkel 1440. május 15-én királlyá koronáztatta. Ugyanakkor I. (III.) Ulászlónak Budára való bevonulása (1440. május 21.) után csak az ország nyugati és északi része tartozott az uralma alá. 1442. november 25-én Erzsébet és I. Ulászló Győrött személyesen is találkoztak,[1] és december 13-án békét kötöttek, melynek értelmében Ulászló feleségül fogja venni Erzsébet idősebb lányát, Annát. Erzsébet a békekötés után hat nappal Győrben hunyt el. Luxemburgi Zsigmond és Cillei Borbála egyetlen gyermeke, Habsburg Albert felesége, V. László anyja és II. Ulászló anyai nagyanyja.

Születése[szerkesztés]

Erzsébet pontos születési dátuma nem található meg egyetlen korabeli forrásban sem, viszont Baranyai Béla szerint Zsigmond egy levele alapján megállapítható, melyet Kéméndi Petew fia Jánosnak, Zala megye főispánjának küldött 1410. április 26-ai keltezéssel sabbato post festum s. Georgii, Szent György utáni szombaton, amikor Véglesen pihent Borbála királynéval, akinek a pecsétjét használta az irat lepecsételéséhez.[2][3] A levélben lánya születéséről tájékoztatja a főispánt. Zsigmond azt mondja, hogy lánya alias circa festum beati Francisci confessoris született, azaz Szent Ferenc ünnepe körül, amely október 4-ére esik.

A nem pontos megjelölés természetesen nem azt jelenti, hogy Zsigmond ne lett volna tisztában lánya születésének valódi időpontjával, de nagyon is pontosan tudta, ezért hivatkozott Szent Ferenc ünnepére. A circa megjelölés csak arra utal, hogy akkoriban az egyházi ünnepek határozták meg az emberek mindennapjait, és ehhez viszonyítottak, és időzítettek többnyire mindent. Éppen ez a viszonyítási rendszer segít hozzá a pontos születésnap meghatározásához, ugyanis ez azt jelenti, hogy inkább októberben kellett születnie, semmint szeptemberben, hiszen akkor Szent Mihály ünnepére hivatkozott volna az apa, amely szeptember 29-ére esik. A pontos dátum megjelölésében viszont segítségünkre van Erzsébet eljegyzése Alberttel, mely a levél megírását követő évben történt, azaz 1411. október 7-én Pozsonyban,[4] és mivel ez a nap semmilyen egyházi ünnephez nem köthető, így önként adódik az a feltételezés, hogy csak Erzsébet születésnapja okán időzítették erre a napra ezt a fontos állami eseményt a hercegnő második születésnapjára.[2] A születés helyszíne szintén kérdéses, de ugyancsak kikövetkeztethető korabeli források alapján. Kottanner Jánosné hivatkozik az emlékirataiban éppen arra, hogy Erzsébet királynénak Visegrádon kellett volna világra hoznia a fiát, V. Lászlót. „A ma­gyar nemesurak ekkor szívesen látták volna, ha a nemes királyné a vi­segrádi várban feküdt volna gyermekágyban. Őnagyságának azonban ez nem nagyon volt ínyére, nem is tett semmit ennek érdekében, és nem ment az asszonyházba. Ezt rejtett bölcsességében tette, mert ag­gódott, hogy ha az asszonyházba jön, akkor gyermekével együtt erő­szakkal ott tartják; aztán meg azért, hogy annál kevésbé gondolhassanak rá, hogy a Szent Korona megszerzésére törekszik.”[5] Továbbá Zsigmond király itineráriuma szerint a király 1409. október 919 között Visegrádon volt,[6] amely szintén Visegrádot valószínűsíti a születés helyeként. Egyéb dátumok, mint például 1409. február 28., ráadásul Magyarországon kívüli helyszínen, mint Prága vagy ugyanazon év november 27-e, mely a keresztelő napja, téves vagy ellenőrizetlen forrásokon alapulnak.

Erzsébet tehát 1409. október 7-én Visegrádon született Luxemburgi Zsigmond és Cillei Borbála egyetlen leányaként. Erzsébet keresztapja a Sárkány Lovagrend tagjává lett Hervoja herceg volt.[2]

Élete[szerkesztés]

A kétéves Erzsébetet az apja, Zsigmond, aki már ekkor német király is volt, ami miatt még nagyobb nemzetközi rangja volt az eseménynek, éppen a lánya második születésnapja alkalmából eljegyezte a 14 éves V. (Habsburg) Albert osztrák herceggel 1411. október 7-én Pozsonyban a magyar rendek beleegyezése nélkül. Erről az eljegyzésről ezért nem is készült a magyar kancellárián hivatalos irat, csak az osztrák és német kancelláriák hirdették ki a saját országuk lakosai számára az eljegyzés tényét, így ez az összejövetel Zsigmond szándékával szembemenve Magyarországon magánjellegű eseménynek számított.[2]

1419-ben Cillei Borbála állítólagos házasságtörése miatt Zsigmond a lányát az anyjával együtt Várad mellé száműzte. Windecke Eberhard, Zsigmond német származású „mindenese”, aki közelről ismerte a királyt, elkísérte külföldi útjain, és különösen pénzügyi machinációinak volt részese, a király halála után az életrajzírója lett. Windecke Magyarországon nősült, pozsonyi polgárasszonyt vett feleségül, ennek köszönhetően a pozsonyi polgárok közé is bekerült, így a magyarországi viszonyokat is jól ismerte. Windecke így foglalta össze Borbála királyné állítólagos házasságtöréséről szerzett információit: „Tudnod kell, hogy az Úr 1419. évében, midőn Zsigmond király a német tartományokból és a zsinatról Magyarországra visszatért, hitveséről, Borbáláról igen goromba rágalom jutott a fülébe. Ennek köszönhetően Őfelsége olyan ellenséges érzelmekre gerjedt iránta, hogy az asszonyt sem látni, sem hallani nem akarta. Ezért amint a felséges úr Buda felé közeledett, a királynénak el kellett hagynia a várost, és az Alföldön a jászok és kunok területén át Váradra mennie. Úgy fél évet tölthetett itt, de a királyné, lánya és szolgálói is olyan nyomorúságosan éltek, hogy mindannyiukon betegség lett úrrá. Gyakran előfordult az is, hogy sem kenyér, sem bor nem került az asztalukra addig, amíg nem fizették meg az árát. Mindig ugyanabban az öltözetben kellett járniuk és aludniuk, tetvesek és piszkosak lettek mindannyian. Háromnegyed év is eltelhetett, mire Őfelsége hajlandó volt Váradra menni. Mindez akkor történt, amikor a római király Sandecbe vonult, hogy ott találkozzon a lengyel uralkodóval, és egyezségre lépjen vele. Miközben pedig a király távol volt, azt üzente feleségének, hogy térjen vissza Budára, mivel ő maga Váradra készül, és a királynét továbbra sem akarja látni és hallani. Így a felséges asszonyt Budára kísérték, Őfelsége pedig megérkezett Váradra. Ekkor kereste fel a kegyelmes urat a török szultán követsége, hogy ötven évre szóló békét kössenek, majd amikor ezután a király újra Buda felé indult, a királynét visszaküldték Váradra, ő azonban ezúttal nem kívánt délnek menni, hanem inkább északnak. Így történt tehát, hogy a király és a királyné immáron másfél éve nem találkozott egymással, egészen addig, míg az uralkodó el nem indult Boroszlóba, amiről fentebb már írva vagyon. Ekkor ugyanis György passaui püspök, Hohenlohe grófja, valamint Lajos öttingeni gróf, a király kancellárja és udvarmestere tárgyalni kezdtek, és kibékítették Őfelségét a felséges asszonnyal. Így Szakolcán, szent karácsony estéjén, a fentnevezett évben újra találkoztak. A királyné térdre ereszkedett Őfelsége előtt, kérte kegyelmét, hogy bocsásson meg neki arra az esetre, ha ellene bármit is elkövetett volna. Zsigmond király azonban nem kívánta meghallgatni hitvesének szavait, amint azonban lánya, Erzsébet hercegnő [...] odament hozzá, s mivel a lányát őfelsége különösen szerette, engedett a kérésének, és megbocsátott a királynénak arra az esetre, ha valamit elkövetett volna ellene. Az éjszakát pedig együtt hálták el, viszályuk tehát elcsitult.”[7]

1421. szeptember 28-án Pozsonyban az apja, Zsigmond az ekkor már 12. életévébe lépő Erzsébetet feleségül adta jegyeséhez, a 24 éves V. (Habsburg) Albert osztrák herceghez. Erzsébet ugyan csak kilenc nappal később, október 7-én töltötte be a 12. életévét, amely kor a lányoknál az egyházi törvények szerint a házasságra lépés legalacsonyabb korhatárát jelentette. A nagy eseményeket (keresztelő, házasság, koronázás stb.) ugyanakkor szokás volt nagy egyházi ünnepekhez kötni. Erzsébet születésnapjához legközelebbi legnagyobb egyházi ünnep Szent Mihály napja, azaz szeptember 29-e volt, és bár Zsigmond a lánya születését még Szent Ferenc (október 4.) napjához és nem Szent Mihályhoz kötötte, de ezzel csak azt kívánta kifejezni, hogy lánya nem szeptemberben, hanem októberben született, hiszen Erzsébet születésnapja, október 11-e Szent Ferenc napjához esett közelebb. Az esküvőnek viszont a jelentősebb egyházi ünnephez való kötése és a nagy egyházi ünnepet megelőző napon való egybekelés mindenképpen növelte a menyegző jelentőségét. Éppen ezért ezzel is magyarázható, hogy nem várták meg azt a pár napot, míg Erzsébet pontosan betölti a 12. életévét. Ekkor azonban nemcsak ezzel az aprósággal nem törődtek, hanem azzal sem, hogy nem szerezték be a házassághoz szükséges pápai diszpenzációt, amely elengedhetetlen lett volna a házasság érvényességéhez, hiszen Erzsébet és Albert negyedfokú rokonságban álltak, de ez akkor még nem jelentett problémát, bár az eljegyzés óta eltelt 10 évben lett volna alkalom ezt megtenni. Erzsébet hozománya 100.000 arany volt, melyet viszont Zsigmond azonnal vissza is kért a vejétől, amint kifizette azt, valamint még 60.000 arany kölcsönt vett igénybe Alberttől az ekkor megindítandó husziták elleni háborúra.[8]

Erzsébet ugyan 12 évesen lépett házasságra, de az akkori szokások és elvárások szerint mégis hosszú ideig meddőnek bizonyult,[9] hiszen csak 10 évnyi házasság után után esett teherbe,[10] és 22 évesen hozta világra első gyermekét, Annát 1432. április 12-én Bécsben, aki lány lévén Ausztriában nem örökölhetett,[11] Magyarországon pedig édesanyja, Erzsébet mögött a második helyet foglalta el a trónöröklési sorban. Mikor Erzsébet első gyermekét várta 1431-ben, derült csak ki, hogy nincs meg a szükséges pápai diszpenzáció,[12] amelyet Erzsébet és Albert negyedfokú rokonsága indokolt, mivel mindketten II. Vencel cseh király leszármazottai voltak annak egy-egy lánya révén. Luxemburgi Erzsébet II. Vencel ükunokája volt annak idősebb lánya, Přemysl Erzsébet cseh királyi hercegnő, későbbi cseh királyné révén, akinek a férje, Luxemburgi János a felesége kezével elnyerte a cseh koronát 1310-ben, és az ő fiuk volt IV. Károly német-római császár, Luxemburgi Erzsébet apjának, Zsigmond magyar királynak az édesapja. Albert pedig II. Vencel szépunokája (5. leszármazottja) volt annak ifjabb lánya, Přemysl Margit cseh királyi hercegnő, későbbi briegi hercegné jogán. Margit hercegnő III. Boleszláv briegi herceg feleségeként Bajor Johanna Zsófia osztrák hercegnének, Albert édesanyjának a dédanyja volt. A házaspár IV. Jenő pápához fordult a szükséges okiratért, aki haladéktalanul kiállította a még hiányzó diszpenzációt.[13] A házasságuk ugyanis addig elvileg érvénytelennek számított, ameddig be nem szerezték hozzá a pápai hozzájárulást és felmentést a közeli rokonsági fok miatt. Ez különösen azért vált most sürgetővé, mert a születendő gyermekük törvényességét is kétségbe vonta volna a pápai diszpenzáció hiánya.

Bertrandon de la Broquière burgundi kém és utazó, aki III. Fülöp burgundi herceg megbízásából járt a bécsi udvarban is, hiszen a burgundi herceg V. Albert osztrák herceg elsőfokú unokatestvére volt, mivel Fülöpnek az anyja, Bajor Margit és Albertnek az anyja, Bajor Johanna Zsófia édestestvérek voltak, a leírásaiban beszámolt az Anna hercegnő születését követő ünnepségekről. Miután ez idáig az osztrák hercegi párt elkerülte a gyermekáldás, Anna hercegnőnek, az elsőszülött gyermeknek a világra jötte nagy eseménynek számított, és ez okot adott az örömre, a fesztiválok és lovagi tornák megrendezésére.[14]

A várva-várt fiú örököst Erzsébet három évvel később, 1435. február 16-án Bécsben hozta világra, két nappal az apja, Zsigmond 67. születésnapja (február 14.) után, és a György nevet kapta, de mindössze csak három órát élt.[15] Születésekor automatikusan Ausztria trónörököse lett, és mivel nagyapjának, Zsigmondnak nem születtek életképes és törvényes fiúgyermekei a második, Cillei Borbálával kötött házasságából sem,[16] ezért Zsigmond azt tervezte, hogy születendő fiúunokáját Magyarországon, a magyar korona leendő örököseként fogja neveltetni, és ezt már lánya házassági szerződésében is kikötötte 1421-ben.[17]

György herceg azonban nem tudta beteljesíteni sem az anya, Erzsébet, sem a nagyapa, Zsigmond, sem az apa, Albert várakozásait, akik mind más-más reményeket tápláltak a fiúörökös érkeztével, ugyanis a kis herceg a születése után rögtön meghalt.[18] Két évvel később, 1437-ben Bécsben Erzsébet újabb gyermeket szült, egy második leányt, aki az édesanyja után szintén az Erzsébet nevet kapta.

Erzsébet ugyan a Magyar Királyság örökösének számított, de apja halála után csak a királynéi szerep jutott neki, amit jól jelzett, hogy a hagyományosan a királynékat koronázó veszprémi püspök kente fel és koronázta meg Erzsébetet. 1438. január 1-jén férjével együtt került sor a koronázására, de őt nem az esztergomi érsek, hanem Rozgonyi Simon veszprémi püspök kente fel. Jogait csak az 1439-es budai országgyűlésen (1439. május 29.) tudta érvényesíttetni, ami a május 23-án Budán kitört népmozgalom után ült össze, ahol kvázi társuralkodóvá és férje örökösévé nyilvánították.

Albert 1439. október 27-én bekövetkezett halálával Erzsébet a saját nevében át is vette az uralkodói jogok gyakorlását, hiszen a magyar rendek Erzsébet királynét a Magyar Királyság jog szerinti örökösnőjének tekintették, újbóli házasságkötését szorgalmazták, és azt kívánták, hogy az 1440-ben a 31. életévébe lépő Erzsébet királyné menjen férjhez a nála 15 évvel fiatalabb és 16. életévébe lépő III. Ulászló lengyel királyhoz, akit 1440. január 18-án a rendek meghívtak a magyar trónra. Erzsébet királyné színleg a beleegyezését adta az Ulászlóval kötendő házassághoz, de amikor a fia, V. László 1440. február 22-én megszületett Komáromban, azután már csak a fia nevében uralkodott, visszavonta az Ulászlóval kötendő házassághoz adott beleegyezését, amelyet állítása szerint csak "kényszer" hatására tett meg korábban, azonban haláláig megtartotta a királyi hatalmat. Ekkor teljesen megmerevedtek az álláspontok, az ország ketté szakadt.

Erzsébet a Cillei–Garai-ligára támaszkodva szívós harcot kezdett fia trónjáért, akit május 15-én Székesfehérvárott a Visegrádról komornájával, és kisebbik lányának, Erzsébet hercegnőnek a szárazdajkájával,[19] Kottanner Jánosné által a Visegrádról ellopatott Szent Koronával a három hónapos fiát Székesfehérvárott Szécsi Dénes esztergomi érsekkel 1440. május 15-én királlyá koronáztatta. Az Ulászlótól visszatérő Thallóczy Mátét és Marcali Imrét viszont elfogatta, ugyanakkor Ulászló trónra léptét nem akadályozhatta meg. I. (III.) Ulászlónak Budára való bevonulása (1440. május 21.) után csak az ország nyugati és északi része tartozott az uralma alá, és Komáromból Győrön át Pozsonyba kellett menekülnie, fiát és a koronát is kénytelen volt III. Frigyesnek átadni, de makacsul visszautasított minden megegyezési kísérletet, és Giskrát a Felvidékre szabadította.

Csak a konfliktus elmérgesedésének, valamint az ország megosztottságának a megszüntetése iránti igény kényszerítette ki végül a fegyverszünetet és a megbékélést, amely IV. Jenő pápa közvetítésre létre is jött Giuliano Cesarini pápai követnek köszönhetően.

1442. november 25-én Erzsébet és I. Ulászló Győrött személyesen is találkoztak,[20] és december 13-án békét kötöttek.

A Luxemburgi Erzsébet és I. Ulászló közötti megegyezés értelmében, amely fia jogainak fenntartása mellett Ulászló uralmát is elismerte, idősebb lányát, Annát eljegyezték Ulászlóval,[21] míg húgát, Erzsébet hercegnőt Ulászló öccsével, Jagelló Kázmér lengyel és litván herceggel. A megegyezés után pár nappal, 1442. december 19-én Luxemburgi Erzsébet királyné váratlanul meghalt Győrben. A megállapodásból I. Ulászló korai halála (1444) miatt viszont csak Erzsébet hercegnő és Kázmér herceg házassága valósult meg 1454-ben, aki akkor már IV. Kázmér néven lengyel király volt.

Erzsébetet Székesfehérvárott temették el. Cillei Borbála túlélte egyetlen gyermekét, akit utoljára 1438 elején láthatott személyesen utoljára, mikor veje fogságából kiszabadulva előbb Lengyelországba, végül Csehországba távozott. Élete hátralevő éveiben Erzsébet anyja az 1437-es prágai koronázásakor a számára juttatott, és özvegyi jogon neki járó cseh királynéi váraiban tartózkodott haláláig, hiszen a magyar országgyűlés Borbálát kitiltotta az országból, a magyar birtokait elkobozta, és azokat a lányának, Erzsébetnek juttatta.

Családja és származása[szerkesztés]

Családja[szerkesztés]

Erzsébet királyné a Luxemburgi-ház cseh ágából származott, amely 1310 óta uralkodott Csehországban és kisebb megszakításokkal a német királyi és a német-római császári címet is viselte. Ősei között mind apai, mind pedig anyai ágon képviselve van az Árpád-ház, és Erzsébet az apja, Zsigmond révén leányágon IV. Béla magyar király 7. (generációs) leszármazottja volt.[22][23] Emellett Erzsébet az édesanyjának, Cillei Borbálának az ágán IV. Béla fiának, V. István magyar királynak a 7. (generációs) leszármazottja volt, mégpedig V. István elsőszülött lánya, Árpád-házi Katalin által.[24]

Legközelebbi rokonsági fok Luxemburgi Erzsébet és a férje között[szerkesztés]

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
IV. Béla magyar király
12061270
felesége: Laszkarisz Mária
1206 körül–1270
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Árpád-házi Anna
magyar királyi hercegnő
1226/271285 körül
férje:III. Rosztyiszlav kijevi nagyfejedelem
12191263
 
 
 
 
 
V. István magyar király
12391272
felesége: Kun Erzsébet
12401290/95
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Rurik Kunigunda
12451285
1. fj.: II. Ottokár cseh király
12321278
2. fj.: Falkenstein Závis
1250 körül–1290
 
 
 
 
 
Árpád-házi Katalin
magyar királyi hercegnő
1256/571314 után
férje: Dragutin István szerb király
12521316
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
[1.]  II. Vencel cseh király
12711305
1. fg. Habsburg Judit
12711297
2. fg.: Piast Erzsébet Richeza
12881335
 
 
 
 
 
Nemanjić Erzsébet
szerb királyi hercegnő
1270 körül–1331
férje: I. István bosnyák bán
1242 körül–1314
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
[1.]  Přemysl Erzsébet
cseh királyi hercegnő
12921330
férje: I. (Luxemburgi/Vak) János
cseh király
12961346
 
 
 
[1.]  Přemysl Margit
cseh királyi hercegnő
12961322
férje:  III. Boleszláv briegi herceg
12911351
 
 
Kotromanić Ulászló boszniai régens
?–1354
felesége: Šubić Ilona
1306 körül–1378
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
IV. (I.) Károly
német-római császár és cseh király
13161378
1. fg. Valois Blanka
13161348
2. fg.: Bajor Anna
13291353
3. fg. Świdnicai Anna
1339 körül–1362
4. fg. Pomerániai Erzsébet
13471393
 
 
 
I. Lajos briegi herceg
1313/211398
felesége Piast Ágnes
1312/211362
 
 
Kotromanić Katalin
bosnyák királyi hercegnő
?–1396 körül
férje: I. Hermann cillei gróf
1332/341385
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
[4.]  Luxemburgi Zsigmond
magyar és cseh király, német-római császár
13681437
1. fg. I. (Anjou) Mária
magyar királynő
13711395
2. fg. Cillei Borbála
13921451
ld. jobbra lent
 
 
 
Piast Margit
1342/431386
férje: I. Albert bajor herceg
13361404
 
 
Cillei Hermann
1360 körül–1435
felesége: Schaunbergi Anna
1358 körül–1396 körül
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
[2.]  Luxemburgi Erzsébet
14091442
férje: I. (Habsburg) Albert
magyar, német és cseh király
13971439
ld. jobbra lent
 
 
 
Johanna Zsófia bajor–straubingi hercegnő
1373/771410
férje: IV. Albert osztrák herceg
13771404
 
 
Cillei Borbála
13921451
férje: Luxemburgi Zsigmond
magyar és cseh király, német-római császár
13681437
ld. balra fent
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. (V.) Albert
magyar, német és cseh király
13971439
felesége: Luxemburgi Erzsébet
14091442
ld. balra fent
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Származása[szerkesztés]

Gyermekei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Lásd Ráth (1861: 172–173).
  2. ^ a b c d L. Baranyai (1926).
  3. Lásd Mályusz (1958: 347).
  4. Lásd Borsa (1993: 279).
  5. Kottannerné (1978: 15).
  6. Lásd Engel–C. Tóth (2005: 90).
  7. Lásd Windecke (2008: 111–112).
  8. Lásd Schönherr (1895).
  9. Luxemburgi Erzsébet édesanyja, Cillei Borbála 17 évesen szülte az egyetlen gyermekét.
  10. Luxemburgi Erzsébet az akkori szokásoknak megfelelően 12 évesen házasságkötésre alkalmas korba lépett, és ekkor apja, Zsigmond magyar király rögtön össze is házasította Habsburg Alberttel.
  11. Anna azonban az öccse, V. László halála (1457) után bejelentette igényét elhunyt fivére összes országára, így Ausztriára is.
  12. Lásd Higgins (1885: 206).
  13. Lásd Higgins (1885: 206).
  14. Lásd Higgins (1885: 207).
  15. Lásd Higgins (1885: 208).
  16. Zsigmond egyetlen törvényes fia, Luxemburgi N. herceg, aki Zsigmond első házasságából származott, rögtön a születése után meghalt az édesanyjával, I. Mária magyar királynővel együtt.
  17. Lásd Fraknói (1913: 255).
  18. Lásd Isenburg (1936: 16. genealógiai tábla).
  19. A szárazdajka az a dajka, aki nem szoptat, hanem csak gondozza a gyereket.
  20. Lásd Ráth (1861: 172–173).
  21. Lásd Solymosi (1981: 262).
  22. Lásd Hóman Bálint és Szekfű Gyula. Az Árpádház leányági leszármazói, In: Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet (magyar nyelven), Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda (1928). Hozzáférés ideje: 2015. december 7. 
  23. Lásd Hóman Bálint és Szekfű Gyula. Zsigmond király származása, In: Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet (magyar nyelven), Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda (1928). Hozzáférés ideje: 2015. december 7. 
  24. Lásd Hóman Bálint és Szekfű Gyula. Az Árpádház leányági leszármazói, In: Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet (magyar nyelven), Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda (1928). Hozzáférés ideje: 2015. december 7. 

Irodalom[szerkesztés]

  • Baranyai Béla: Zsigmond király úgynevezett Sárkány-rendje. Adalék a magyar trónöröklési kérdés történetéhez, Századok, 59–60, 561–591, 681–719, 1925/1926 = Tanulmányok és közlemények a magyar jog-, alkotmány- és köz-történet köréből 1, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1926.
  • Borsa Iván (szerk.): Zsigmondkori oklevéltár III. (1411–1412) (Mályusz Elemér kézirata alapján), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993. = Varga János (főszerk.): A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II., Forráskiadványok 22.
  • Engel Pál – C. Tóth Norbert: Itineraria Regum et Reginarum Hungariae (1382–1438), Budapest, Institute of History of the Hungarian Academy of Sciences, 2005.
  • Fraknói Vilmos: A magyar királyválasztások története, Athenaeum, Budapest, 1921.
  • Higgins, Mrs. Napier. Elizabeth of Luxemburg, In: Mrs. Napier Higgins: Women of Europe in the Fifteenth and Sixteenth Centuries Vol II. (angol nyelven), London: Hurst and Blackett Publishers, 202–244. o (1885). Hozzáférés ideje: 2015. december 7. 
  • Isenburg, Wilhelm Karl, Prinz zu: Die Herzoge und Erzherzoge von Oesterreich aus habsburgischem Geschlecht von Albrecht I. bis auf Maximilian I., Tafel 16., In: W. K. P. z. I.: Stammtafeln zur Geschichte der Europäischen Staten I., J. A. Stargardt, Berlin, 1936. (második kiadás: Marburg, 1965.)
  • Kottanner Jánosné. A korona elrablása, Kottanner Jánosné emlékirata 1439–1440 (magyar nyelven) ford.: Mollay Károly:. Budapest: Magyar Helikon (1978). Hozzáférés ideje: 2015. december 7. 
  • Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410), Második rész (1407–1410), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958. = Magyar Országos Levéltár Kiadványai II., Forráskiadványok 4.
  • Ráth Károly: A magyar királyok hadjáratai, utazásai és tartózkodási helyei, Győr, nyomtatott Sauervein Gézánál, 1861.
  • Schönherr, Gyula. Az Anjou-ház örökösei, In: Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar nemzet története III. kötet (magyar nyelven), Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, 385–630. o (1895). Hozzáférés ideje: 2015. december 7. 
  • Solymosi László (szerk.): Magyarország történeti kronológiája I. A kezdetektől 1526-ig, (főszerk.: Benda Kálmán), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981.
  • Windecke, Eberhard. Eberhard Windecke emlékirata Zsigmond királyról és koráról, (ford.: Skorka Renáta) = História Könyvtár – Elbeszélő források 1. (sorozatszerkesztő: Glatz Ferenc), MTA Történettudományi Intézete, História Alapítvány (2008) 

További információk[szerkesztés]


Előző
Wittelsbach Johanna
Ausztria hercegnéje Austria coat of arms simple.svg
1421 – 1439
Következő
Portugáliai Eleonóra
Előző
Cillei Borbála
Német királyné Armoiries Saint-Empire bicéphale.svg
1438 – 1439
Következő
Portugáliai Eleonóra
Cseh királyné Blason Boheme.svg
1438 – 1439
Következő
Rožmital Johanna
Magyar királyné Hungary Arms.svg
1437 – 1439
Következő
Podjebrád Katalin
Horvát királyné
1437 – 1439
Szlavón királyné Coa Slavonia Country History.svg
1437 – 1439
Előző uralkodó:
I. (Habsburg) Albert
Magyarország uralkodója
1439 – 1442 (Régens)
A Szent Korona
Következő uralkodó:
I. Ulászló