Szent Vitus-székesegyház

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent Vitus-székesegyház
Praga 0947 globus belarusi-2.jpg
Stílus gótika
Település Prága
Elhelyezkedése
Szent Vitus-székesegyház (Csehország)
Szent Vitus-székesegyház
Szent Vitus-székesegyház
Pozíció Csehország térképén
é. sz. 50° 05′ 27″, k. h. 14° 24′ 03″Koordináták: é. sz. 50° 05′ 27″, k. h. 14° 24′ 03″
A Szent Vitus-székesegyház weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Vitus-székesegyház témájú médiaállományokat.
A székesegyház délnyugat felől

A prágai Szent Vitus-székesegyház (teljes cseh nevén: Katedrála svatého Víta, Václava a Vojtĕcha) a Prágai Érsekség főtemploma a prágai vár közepén. A székesegyház Csehország legfontosabb temploma, cseh királyok nyughelye, egyúttal a gótikus, illetve neogót stílus kiváló építészeti példája.

Története[szerkesztés]

Interior of St. Vitus Cathedral Prague 01.jpg

A mai székesegyház helyén az első katolikus egyházi építmény a Szent Vencel által 925-ben építtetett korai román stílusú körtemplom volt, amit ugyancsak Szent Vitus tiszteletére szenteltek, mivel Vencel megkapta a szent karereklyéjét I. Henrik császártól. Más vélekedés szerint azért Vitus nevét választották, mert az nagyon hasonlít a szláv Szvantevit napistenség nevére, így könnyítve meg a csehek számára a kereszténység átvételét.

1060-ban II. Spytihněv cseh fejedelem a megalapított prágai püspökség számára egy nagyobb, háromhajós, román stílusú bazilikát építtetett, valószínűleg a körtemplom részeinek felhasználásával. A király a következő évben meghalt, de utódai folytatták a munkát, amivel II. Vratiszláv uralkodása alatt kis híján sikerült elkészülni. 1091-ben azonban egy tűzvész súlyos károkat okozott a befejezetlen épületben, amit így csak II. Břetislav alatt, 1096-ban szentelhettek fel.

A jelenlegi székesegyházat 1344. november 21-én a prágai püspökség érsekséggé alakításakor, János cseh király utasítására kezdte építeni Arrasi Mátyás (Matthieu d'Arras) francia építészmester hagyományos, bazilikának. Halála (1352) után I. Károly király a fiatal, német Peter Parlerre bízta az építkezés folytatását azzal, hogy térjen el az eredeti tervektől, és a Narbonne-i, félkész Saint-Just-et-Saint Pasteur-székesegyházat tekintse példának. Parler, aki építészetet és fafaragást is tanult, munkáját pedig egyfajta szobrászatnak tekintette, maximálisan alkalmasnak bizonyult a feladatra. Az átalakítás közben sikerrel egyesítette az apjától elsajátított, ún. német különgótika stílusát a dél-francia elemekkel, így vált a sajátos közép-európai gótika megalapozójává. Az általa átalakított szentély külleme a kölni dóméval rokon. Több megoldása:

  • a főszentély hálóboltozata,
  • a sekrestye és a déli előcsarnok a boltsüvegektől elszakadó repülőbordái és befüggesztett zárókövei stb.

a későgótikus közép-európai templomok visszatérő építészeti elemévé vált (Entz). Parler egyúttal a gótikus szobrászat megújítója is. A székesegyházban látható alkotásai:

  • a királyi szarkofágok,
  • Szent Vencel szobra a Vencel-kápolnában,
  • a trifóriumban elhelyezett huszonegy mellszobor (Szombathy), köztük az önmagát megörökítő

a sablonos, illetve allegorikus ábrázolás hagyományával szakítva egyedi vonásokban bővelkedő, ötletes, valós ábrázolások. Ezek az önmagukban is értékes szobrok azonban a székesegyházban még nem önálló műalkotásokként jelennek meg, hanem alig láthatóan, félig-meddig rejtett helyeken. Ez egyúttal azt is kifejezi, hogy Parler épületeinek már nincs „szükségük” a szobordíszekre, mert építészeti megoldásaik önállóan is kellőképp látványossá teszik őket (Entz).

Károly császár a székesegyházat koronázó templomnak, családi kriptának és Szent Vencel tiszteletére rendelt zarándokhelynek is szánta. Mivel Peter Parlert az országban más építkezésekkel is megbízta, a templom építése lassan haladt, azt Parler halála után fiai, illetve a Parler család más tagjai folytatták 1420-ig (Szombathy). A 15. század elejére elkészült a szentély, a kereszthajó és többé-kevésbé a nagy torony a déli oldalon (az erkély és a toronysisak nélkül). A huszita háborúk idején az építkezést leállították, az addig elkészült részek jelentősen károsodtak. Az 1541-es tűzvész nagy károkat okozott.

A következő évszázadokban csak egy ideiglenes zárófalat építettek a szentély elé, a nagy toronyra pedig reneszánsz erkélyt és sisakot épített Bonifaz Wohlmuth (Bonifác Wolmut) 1564-ben.

A félkész székesegyház befejezéséhez szükséges pénzt a 19. század közepén sikerült biztosítani, 1844-ben dolgoztak ki programot befejezésére, illetve renoválására. A munkát Josef Kranner építész irányításával kezdték újra, és először az utólagos barokk átalakításokat távolították el a belső térből. 1873-ban, Kranner halála után Josef Mocker vette át az építkezés irányítását, ő tervezte a nyugati homlokzatot a két gótikus toronnyal. A munkát Mocker halála után Kamil Hilbert fejezte be. Az ablakokat a 20. század elejének legnevesebb cseh művészei készítették. A nyugati rózsaablakot František Kysela tervezte 1925 és 1927 között. A befejezett székesegyházat 1929-ben szentelték fel.

Az épület[szerkesztés]

A nyugati homlokzat

A francia típusú, öthajós keletelt bazilika nyugati homlokzatán két, a déli oldalon további egy toronnyal.

Az egykori körtemplom helyén a féldrágakövekkel és freskókkal borított falú Szent Vencel-kápolna áll.

A templom királyi oratóriumát fedett híd köti össze a régi királyi palotával.

Kriptája több cseh uralkodó, köztük II. Ottokár, valamint IV. Károly német-római császár (I. Károly király) nyughelye. I. Ferdinánd és családjának sírhelye a szentély közepén van.

A 96,5 méter magas harangtoronyba 287 lépcsőfok vezet fel.

Látogatása[szerkesztés]

A székesegyház a vár leghíresebb látványossága, ezért mindhárom típusú, a vár látogatására kiadott kombinált belépővel megtekinthető, a kincstár megtekintésére azonban a „B” és a „C” kombinált jegy nem jogosít. A harangtoronyba mindenképpen külön belépőt kell venni.[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Vladimír Soukup: Prága, Bp. 2006.
  • Szombathy: Szombathy Viktor: Prága. Panoráma Külföldi városkalauz, Franklin Nyomda, Budapest, 1971.
  • Entz: Entz Géza: A gótika művészete. 2., módosított kiadás. Corvina Kiadó, Budapest, 1973. ISBN 963 13 0305 5 pp. 103–111.

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Vitus-székesegyház témájú médiaállományokat.