II. Ottokár cseh király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Ottokár
Ottokar II Premysl.jpg

Csehország királya
Uralkodási ideje
12531278. augusztus 26.
Koronázása Prága
1261. december 25.
Elődje I. Vencel
Utódja II. Vencel
Életrajzi adatok
Született 1232 ősze
Městec Králové
Elhunyt 1278. augusztus 26. (45 évesen)
Morva-mező (Dörnkrut)
Nyughelye Minoriták temploma, Znojmó[1]
Házastársa 1. Babenbergi Margit
Házastársa 2. Kunigunda
Gyermekei
  • Kunigunde of Bohemia
  • II. Vencel cseh király
  • Nicholas I of Bohemia
  • Agnes of Bohemia
  • Elisabeth, daughter of Ottokar II
Édesapja I. Vencel
Édesanyja Hohenstauf Kinga
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Ottokár témájú médiaállományokat.
Az 1278-as morva-mezei csata emlékoszlopa Dürnkrutnál

II. Přemysl[2] Ottokár más néven Nagy Ottokár (csehül: Přemysl Otakar II.), (1232 ősze1278. augusztus 26.[3][a 1]) cseh király 1253-tól haláláig; országát rövid időre a Német-római Birodalom legerősebb államává fejlesztette.[4]

Élete[szerkesztés]

I. Vencel cseh király másodszülött fia. Morva őrgrófként igényt tartott a férfiágon kihalt Babenberg-ház örökségére, mivel II. Frigyes osztrák herceg elesett a IV. Béla magyar király elleni harcokban.[5] 1251-ben megszállta Alsó-Ausztriát hadseregével, és Bécset is sikerült elfoglalnia. 1251 novemberében Ausztria hercegévé választották.[4]

1253-ban II. Ottokár néven cseh király lett, miután apja meghalt. Stájerországot is meg akarta szerezni, de IV. Béla megegyezett vele, hogy az a tartomány az övé lesz. A megállapodás azonban nem maradt tartós, mert a stájer rendek Ottokár buzdítására fellázadtak a magyar király ellen, és a cseh király fennhatóságát ismerték el. Ottokár hosszú háborúk során 1260-ban kiűzte az István királyfi (a későbbi V. István) által vezetett magyar seregeket Stájerországból. Ezután megszerezte Krajna tartományt is (a mai Szlovénia területének nagy része).[6] Ekkor került a birtokába a felsőlendvai vár is.

Ottokár a hódításai után már békére törekedett a magyarokkal. Mivel felesége meddő volt, a pápa engedélyével elvált tőle, és a magyarokkal kötött béke jegyében 1261-ben feleségül vette IY. Béla unokájának, Kunigundának a kezét.[7]

Csehország ebben az időben nagyot fejlődött. Lakossága – telepítések révén is – gyorsan nőtt, városai gazdagodtak, ezüstbányái Európában a legnagyobbak voltak. Ottokár ennek révén úgy érezte, elérhetővé vált számára a német-római császári trón, ami ekkor üresen állt. A céljaival függött össze, hogy 1254-1255-ben a német lovagrenddel szövetségben keresztes háborúkat intézett a pogány poroszok és litvánok ellen.[7] Poroszország legfontosabb városa, Königsberg (a mai Kalinyingrád) az ő tiszteletére kapta a nevét.[7][6] 1266–1267-ben a litvánok ellen vezetett keresztes hadjáratot.[4]

Ottokár tovább folytatta ausztriai hadjáratait is: 1269-ben elfoglalta Karintiát, a Karni-Alpok vidékét és Isztriát.[4] Ezekért a területekért ismét háborúznia kellett a magyarokkal. V. István, majd később IV. (Kun) László ellen folytatott sikeres hadjáratot, egy ízben nagy pusztításokat végzett a Dunántúlon.

II. Ottokár birtokai ekkor Sziléziától az Adriai-tengerig terjedtek, és ő volt a Német-római Birodalom legerősebb uralkodója. Éppen ezért azonban a német választók féltek a hatalmától, ezért a jelentéktelennek tartott Habsburg Rudolf svájci grófot választották meg, egyelőre királynak. I. Rudolf német király meg akarta szerezni az osztrák tartományokat. Ottokár természetesen nem fogadta el ezt a követelést, de 1274-ben a regensburgi birodalmi gyűlésen megfosztották Ausztriára, Stájerországra és Karintiára vonatkozó jogaitól,[4] majd 1276 júniusában kiközösítették a Birodalomból.[4] Rudolf végül betört Ausztriába, és az 1276. novemberi bécsi békekötéssel kényszerítette, hogy Ottokár Cseh- és Morvaország kivételével valamennyi birtokáról lemondjon.[4]

Két évvel később Ottokár megpróbálta visszaszerezni birtokait, és csapataival Bécs ellen indult.[4] Rudolf a magyarokkal szövetkezett, akik a cseh uralkodóban látták a veszélyesebb ellenfelet.[7] 1278-ban a Morva-mezőn zajlott le a dürnkruti csata,[7] amelyben a magyarok lovassága és taktikája döntötte el a győzelmet Rudolf javára,[7] a csatában Ottokár is halálát lelte:[4][7] Ottokár látva, hogy a csata elveszett, egy kis csapattal megpróbált elmenekülni, de az osztrákok gyűrűjéből nem tudott kitörni.[8] Lova felbukott és a kétségbeejtő helyzetben a megadást választotta.[8] Nevét hangosan kiáltva jelezte, hogy nem folytatja tovább a harcot.[8] Támadóit azonban a bosszúvágy vezérelte. Miután felismerték, még kegyetlenebbül támadták, szúrták és vágták.[8] Végül 17 sebből vérezve feküdt a földön.[8] Legyőzői még ekkor sem ismertek kegyelmet, hanem lovagiatlan módon a ruháitól is megfosztották.[8]

A Habsburgok pedig azonnal megszerezték a hódított területeit, fia, Vencel csak a cseh koronát tudta megtartani.

Családfa[szerkesztés]

Az Ottokár által uralt területek
II. Ottokár (miniatúra a Gulhausen-kódexből)
I. Ottokár
* 1158
† 1230. XII. 15.
  Árpád-házi Konstancia
* 1180. II. 17.
† 1240. XII. 4.
  Fülöp német király
* 1177. VIII.-a
† 1208. VI. 21.
  Irena Angelovna
* 1181
† 1208. VIII. 27.
         
     
  I. Vencel
* 1205 k.
† 1253. IX. 23.
  Hohenstauf Kunhuta
* 1200 k.
† 1248. IX. 13.
 
     
   
1
Babenbergi Margit
* 1204
† 1266. X. 29.
OO    1253
2
Kunigunda
* 1245. VI. 12.
† 1285. IX. 4.
OO    1261
II. Ottokár
* 1232 ősze
† 1278. VIII. 26.
3
szeretők
                   
   2    2    2    3    3
Kunhuta
* 1265. I.-a
† 1321. XI. 27.
 
Ágnes (2)
* 1269. IX. 5.
† 1296. V. 17.
 
II. Vencel
* 1271. IX. 27.
† 1305. VI. 21.
 
Miklós
* 1255 k.
† 1318. VII. 25.
 
Ágnes (1)
† 1260
   3    3    3        
Erzsébet
† 1260
 
leány  János
† 1296. VIII. 26.
 

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Halálát a Notæ Altahenses rögzíti: "Otakarus rex Boemie" [meghalt csatában] "1278 VII Kal Sep" (Notæ Altahenses 1278, MGH SS XVII, p. 422.) [FMG]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bohemia. Otakar Přemysl II 1253-1278 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2010. december 15.)
  2. Mint személynév, nem pedig a dinasztia neve.
  3. The Premyslids (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  4. ^ a b c d e f g h i Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 9639075124  , 526. oldal
  5. Herczegh 45. o.
  6. ^ a b Herczegh 46. o.
  7. ^ a b c d e f g Bokor József (szerk.). Ottokár, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  8. ^ a b c d e f A morvamezei ütközet - 1278. augusztus 26. (magyar nyelven). Honvédelem.hu. (Hozzáférés: 2011. november 9.)

Forrás[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
I. Vencel
Csehország uralkodója
12531278
A cseh címer
Következő uralkodó:
II. Vencel
Előző uralkodó:
III. Ulrich
Karintia hercege
12691276
Kaernten shield CoA.svg
Következő uralkodó:
Rudolf