IV. Vencel cseh király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
IV. Vencel
Vaclav-astronom.jpg

Csehország királya
Uralkodási ideje
1378 1419
KoronázásaPrága
1363. június 15.
Elődje I. Károly
Utódja Zsigmond
Német király
Uralkodási ideje
1376. június 10.[1] 1400. augusztus 20.[1]
KoronázásaAachen
1376. július 6.[1]
Elődje IV. Károly
Utódja I. Rupert
Életrajzi adatok
Uralkodóház Luxemburgi-ház
Született 1361. február 26.
Nürnberg[1]
Elhunyt 1419. augusztus 16. (58 évesen)
Wenzelstein[1]
NyughelyeSzent Vitus-székesegyház
Édesapja IV. Károly
Édesanyja Świdnicai Anna
Házastársa
Shield and Coat of Arms of the Holy Roman Emperor (c.1300-c.1400).svg
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Vencel témájú médiaállományokat.

IV. Vencel vagy Luxemburgi Vencel (németül: Wenzel von Luxemburg), (1361. február 26.[1]1419. augusztus 16.[1]) cseh-, és német-római király. Zsigmond magyar király bátyja és magyarországi trónjának örököse

Élete[szerkesztés]

Ifjúkora[szerkesztés]

IV. Károly német-római császár és harmadik felesége, Świdnicai Anna fiaként született.[2] Alig kétévesen édesapja kívánságára cseh királlyá koronázták. Tízéves korában hozzáadták I. Albert bajor herceg Johanna nevű leányával.[2] 1373-ban Brandenburg őrgrófságát kapta hűbérül, de azt továbbra is atyja kormányozta.[2]

Német király[szerkesztés]

Édesapja jelentős pénzösszeget fizetett a választófejedelmeknek, hogy fiát válasszák meg német királynak. 1376. június 10-én német királlyá választották és július 6. megkoronázták Aachenben.[2] Tényelges uralma 1378-ban, apja halálát követően kezdődött.[2] Soha nem koronázták meg császárnak. Uralkodásával egy több, mint 120 éves hagyomány tört meg: a Hohenstaufok óta ez volt az első eset, hogy fiú az édesapját követte a német királyi méltóságban.[1]

A pápaság problémája[szerkesztés]

Az avignoni pápa, V. Orbán utóda, XI. Gergely 1377 elején visszatért Rómába.[1] 1378-ban bekövetkezett halála után Rómában VI. Orbánt választották pápává, majd Fondiban VII. Kelement.[1] Ez utóbbi hamarosan Avignonba kényszerült távozni vetélytársa elől, ahol a Francia Királyság támogatását élvezte.[1] Vencel az 1379. évi frankfurti gyűlésen VI. Orbán mellett tette le a szavazatát, de miután egyértelmű lépéseket egyelőre nem tett az ügyben, a viszály elhúzódott.[3]

Városháború[szerkesztés]

1381-re újra fellobbant a még IV. Károly alatt kezdődött városháború.[4] Mainz, Worms, Speyer, Frankfurt, Strassbourg csatlakozásával létrejött a sváb és Rajna-menit városok nagy szövetsége, amely kezdetben 41, később 70 tagot számlált.[4] E szövetség ellenében lovagi és fejedelmi egyesülések alakultak.[4] Vencel Németországban kezdetben arra törekedett, hogy a hercegek, lovagok és a városok közötti örökös viszálykodásoknak véget vessen,[2] így 1383-ban a nürnbergi birodalmi gyűlésen ünnepélyesen kihirdette a közbékét,[2][4] és megszüntette az összes addigi szövetkezést.[4] 1384-ben a heidelergi egyezményben a fejedelmek megígérték ugyan, hogy nem cselekszenek a városok ellenében, azok pedig pedig lemondanak a védelmükre létrehozott saját katonai szerveződésekről[4] – de a háború így sem volt elkerülhető.[4]

A délnémet szövetség 1385-ben egyesült a svájcival, majd az utóbbi 1386-ban Sempachnál, 1388-ban pedig Näfelnél győzelmet aratott az osztrák sereg felett.[4]

Vencel 1387-ben a Wittelsbachok ellen a városokkal lépett szövetségre, támogatást azonban a Csehországban kitörő zavargások miatt nem tudott nyújtani a számukra.[4] Vencel elkeseredésében mind jobban visszavonult a közügyektől, idejét otthon, Csehországban, vadászattal és dőzsöléssel töltötte.[2] A délnémet városok ezután 1388-ban Döffingennél II. Eberhard württembergi gróftól, majd Wormsnál és Speyernél I. Rupert pfalzi választófejedelemtől vereséget szenvedtek, ami el is döntötte a háború kimenetelét.[4]

Vencel 1389-ben a bohémiai Cheb (németül: Eger) várába fejedelmi gyűlést hívott össze, hogy a közbéke feltételeit megállapítsa.[2] Ezen gyűlésen cserben hagyta a városokat – holott azokat röviddel előbb még ő buzdította ellenállásra[2] – megtiltván azok egymás közti szövetségkötését.[4]

Nepomuki Szent János kivégzése[szerkesztés]

Csehországban is meggyűlt a baja a hatalomra vágyó nemességgel és a papsággal.[2] Viszályba keveredett a prágai érsekkel, annak titkárát, Nepomuki Jánost 1393-ban a Moldva folyóba dobatta, mert azzal gyanúsította, hogy az érseket ellene bujtogatta.[2] Egyúttal kemény harcot folytatott a nemesség ellen, amely megtagadta a koronajavak visszaszolgáltatását. A nemesek közül többet az igazságszolgáltatás mellőzésével kivégeztetett.[2]

Fogsága[szerkesztés]

Tehetetlen, erőszakos és kegyetlen uralma arra bírta a cseh vezetőket, hogy fivéréhez, Zsigmond magyar királyhoz és unokatestvéréhez, Jobst (Jodok) morvai őrgrófhoz forduljanak.[2] A ő részvételükkel sikerült 1394-ben a császáron rajtaütni prágai várában és több hónapon át tartó (május 8.augusztus 1.[1]) ostromot követően fogságba vetni[2] Vencelt Felső-Ausztriában tartották foglyul. Végül ellenfelei az öccse, János görlitzi herceg és néhány német fejedelem erélyes fenyegetései folytán bocsátották csak szabadon.[2] Szabadulásakor azonban kénytelen volt olyan szerződést aláírni, ami királyi hatalmát erősen csökkentette, ellenben erősen megnövelte az oligarchia befolyását.[2] Vencel ekkor elhagyta Németországot, és 1397-ig nem is tért oda vissza.[4]

A pápasággal kapcsolatos diplomáciája[szerkesztés]

Első feleségének, Johannának 1386-ban bekövetkezett halála után – akit Vencel kedvenc vadászebei téptek szét – a király egyre inkább az alkohol rabjává vált.[4] Talán ez is közrejátszott abba, hogy a VI. Károly francia királlyal az egyházszakadás megszüntetésének okán összehívott reimsi tárgyalásokon még abba is beleegyezett, hogy az időközben elhunyt Orbán utódát, IX. Bonifácot lemondásra bírja a francia pártfogást élvező XIII. Benedek javára.[4] (VII. Kelemen még 1394-ben meghalt.[4])

Trónfosztása[szerkesztés]

A római pápa legitimitásának kétségbe vonása miatt a birodalom ügyeit egyébként is elhanyagoló király ellen 1399-ben Marburgban a mainzi, a kölni, a pfalzi és a szász választófejedelmek szövetséget kötöttek – az egyesüléshez hamarosan csatlakozott a trireri érsek is.[5] 1400-ban a rensei gyűlésen a fejedelmek letették Vencelt a trónról, és helyébe a pfalzi III. Rupertet választották meg.[5] Vencel azonban nem volt hajlandó lemondani. Seregeivel betört Csehországba, de vállalkozása sikertelennek bizonyult.[6] Ekkor tárgyalásba bocsátkozott Ruperttel, felajánlotta neki a római királyi címet, ha elismeri Vencelt császárnak.[5] A tárgyalások azonban nem vezettek eredményhez.[5]

A császári trónfosztást soha el nem ismerő Vencel ezután még 19 évig uralkodott királyként Csehországban.[5]

Cseh királyként[szerkesztés]

Hamarosan Gian Galeazzo Visconti milánói herceg Itáliába hívta, miután ott győzelmet aratott Ruperten.[7] Vencel azonban időközben, 1402-ben, öccsével, Zsigmonddal, majd ennek szövetségesével, IV. Albert osztrák hercegel háborúba keveredett.[7] A harcok 1404-ig folytak.[7]

Az sem segített a helyzetén, hogy az 1409-es pisai zsinat őt ismerte el római királynak.[7]

A 1410-es királyválasztás[szerkesztés]

1410-ben, Rupert halálakor a királyválasztás során a szász választóval együtt - a 7 választófejedelem egyikeként - önmagára szavazott, később azonban megegyezett Jobsttal.[8] Miután végül öccsét, Zsigmondot 1410-ben német királlyá választották, Vencel – a körülmények által kényszerítve – átruházta jogait fivérére, ám feltételezett császári címét megtartotta, és hátralévő éveit váraiban, ill. vadászkastélyaiban töltötte megszokott kedvteléseivel.[2] Egy ideig támogatta Husz Jánost, 1412-ben azonban már határozottan fellépett ellene.

Halála[szerkesztés]

1419-ben szívszélhűdés érte, és nem sokkal később elhunyt. Jelentős könyvgűjtemény maradt utána.

Házasságai[szerkesztés]

Első felesége Bajor Johanna, akit 1370-ben vett el. Ő 1386-ban meghalt. Második felesége Bajor Zsófia volt. Őt 1389-ben vette feleségül. Zsófia túlélte férjét, és 1425. szeptember 26-án halt meg. Gyermeke egyik házasságából sem született.

Származása[szerkesztés]

Családfa[szerkesztés]

I. János
* 1296. VIII. 10.
† 1346. VIII. 26.
 
  Přemysl Erzsébet
* 1292. I. 20.
† 1330. IX. 28.
 
  Świdnicai Henrik
* 1316
† 1345. VI. 28. k.
 
  Anjou Katalin
† 1355
 
         
     
  IV. Károly
* 1316. V. 14.
† 1378. XI. 29.
 
  Świdnicai Anna
* 1339
† 1362. VII. 11.
 
 
     
   
1
Wittlesbach Johanna
* 1356
† 1386. XII. 31.
 OO    1370
IV. Vencel
* 1361. II. 26.
† 1419. VIII. 16.
 
2
Wittelsbach Zsófia
* 1376
† 1425. IX. 26.
 OO    1389

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f g h i j k l Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6   116. oldal
  2. a b c d e f g h i j k l m n o p q r Bokor József (szerk.). Vencel, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  3. Weiszhár 116–117. oldal
  4. a b c d e f g h i j k l m n o Weiszhár 117. oldal
  5. a b c d e Weiszhár, 118. oldal
  6. Weiszhár, 119. oldal
  7. a b c d Weiszhár, 120. oldal
  8. Weiszhár, 124. oldal

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
IV. Károly
Német király
13781400
Német-római császár

Császárok a Német-római Birodalomban (8001806)
I. Ottó 962-es megkoronázásáig „frank császárok”
800 814 840 843 855 875 877 881 887 891
   I. Károly I. Lajos  —  I. Lothár II. Lajos II. Károly  —  III. Károly  —    
891 894 898 899 901 905 915 924 962 973 983
   Vid Lambert Arnulf  —  III. Lajos  —  I. Berengár  —  I. Ottó II. Ottó   
983 996 1002 1014 1024 1027 1039 1046 1056 1084 1105 1111 1125 1133 1137 1155
    —  III. Ottó  —  II. Henrik  —  II. Konrád  —  III. Henrik  —  IV. Henrik  —  V. Henrik  —  III. Lothár  —    
1155 1190 1197 1209 1215 1220 1250 1312 1313 1328 1347 1355 1378 1410
   I. Frigyes VI. Henrik  —  IV. Ottó  —  II. Frigyes  —  VII. Henrik  —  IV. Lajos  —  IV. Károly  —    
1410 1437 1452 1493 1508 1519 1530 1556 1564 1576 1612 1619 1637
   Zsigmond III. Frigyes I. Miksa V. Károly I. Ferdinánd II. Miksa II. Rudolf II. Mátyás II. Ferdinánd   
1637 1657 1705 1711 1740 1742 1745 1765 1790 1792 1806
   III. Ferdinánd I. Lipót I. József III. Károly  —  VII. Károly I. Ferenc II. József II. Lipót II. Ferenc   
Karoling-házLiudolf-házSzáli-házSupplinburg-házStauf-házWelf-házWittelsbach-házLuxemburgi-házHabsburg-ház
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
Rupert
Előző uralkodó:
I. Károly
Csehország uralkodója
13781419
A cseh címer
Következő uralkodó:
Zsigmond