Martell Károly salernói herceg
| Martell Károly | |
![Martell Károly ábrázolása Dante Isteni színjátékában (14. századi illusztráció)[1]](/wiki/F%C3%A1jl:Carlo_Martello_127_from_Bodleian_Library_MS._Holkham_misc._48_(copy).jpg) | |
| Martell Károly ábrázolása Dante Isteni színjátékában (14. századi illusztráció)[1] | |
| Uralkodóház | Anjou |
| Született | 1271 eleje |
| Elhunyt | 1295 augusztusa (24 éves kora körül) Nápoly, Nápolyi Királyság |
| Nyughelye | Santa Maria Assunta-katedrális (Nápoly) |
| Édesapja | II. Károly nápolyi király |
| Édesanyja | Magyarországi Mária |
| Házastársa | Habsburg Klemencia |
| Gyermekei | I. Károly magyar király Beatrix viennois-i dauphine Klemencia francia királyné |
| Vallása | nyugati keresztény |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Martell Károly témájú médiaállományokat. | |
Martell Károly (olaszul: Carlo Martello, franciául: Charles Martel; 1271 eleje – Nápoly, Nápolyi Királyság, 1295 augusztusa), II. Károly nápolyi király elsőszülött fia, Salerno hercege, a Nápolyi Királyság helytartója és örököse. Nagybátyja, IV. László magyar király 1292-es halálát követően édesanyja, Mária királyné lemondott javára trónigényéről, így onnantól Magyarország címzetes királya volt 1295-ös korai haláláig. Károly Róbert édesapjaként tőle származtatjuk az Anjou-ház magyar ágát.
Életrajza
[szerkesztés]Élete Itáliában
[szerkesztés].jpg)
Martell Károly 1271 első negyedévében született, feltehetően az akkor még egységes Szicíliai Királyságban. A harmadik Anjou-ház alapítójának, az ambiciózus és erőskezű I. Károly szicíliai királynak (később nápolyi király) unokájaként. Nevét az uralkodóháza jeles felmenője, Martell Károly után kapta.[2]
Nagyapja egyházi támogatással 1266-ban, a beneventói csatával szerezte meg családja számára a szicíliai trónt Manfrédtól, II. Frigyes német-római császár törvénytelen fiától, aki a harc során elesett. I. Károly uralkodói ambíciói nem érték be ennyivel: célja a Bizánci Birodalom trónjának megszerzése volt. Ennek érdekében szövetséget kötött IV. Béla magyar királlyal és fiával, Istvánnal, amelyet kettős házassági szerződéssel pecsételtek meg. A megállapodás értelmében István leánya, Mária, Károly fiához, Salerno hercegéhez ment feleségül, míg a magyar trónörökös fia, László, a herceg húgát, Izabellát vette nőül.[3] Ebből a frigyből, Károly és Mária házasságából született Martell Károly, mint elsőszülött fiú. Őt még további tizenhárom gyermek követett – hét fiú és öt leány.
1282 húsvétján felkelés tört ki I. Károly keménykezű uralkodásával szemben – ez volt a „szicíliai vecsernye” néven elhíresült lázadás. A felkelés Károly vereségével végződött: Szicília szigete III. Péter aragóniai király kezére, fia és örököse, Károly, Salerno hercege pedig aragóniai fogságba került. Nem sokkal ezt követően, 1285 januárjában az ötvenhét esztendős király elhunyt, nápolyi trónján fia, Károly követte, azonban fogsága miatt a kormányzást felesége, Magyarországi Mária látta el. Martell Károly anyja kormányzósága alatt nevelkedett, aki időközben székhelyét Provence-ba helyezte át, és volt az immáron Nápolyi Királyság trónjának örököse – ebben a minőségében Salerno hercege és a Szent Angyelhegy ura.[4]
1288-ban, több éves aragóniai raboskodás után kiszabadult édesapja, a már életében „sánta” jelzővel illetett, I. Károly 1285-ös halála óta II. Károly néven nápolyi király. Apja csak szigorú feltételek mellett szabadulhatott: elfogadta az aragóniai fennhatóságot a szicíliai sziget felett, valamint hatalmas pénzösszegen felül három fiát is túszul kellett adnia maga helyett – elsőszülöttje, Martell Károly nem volt köztük. Sánta Károlyt 1289-ben, Rietiben hivatalosan is megkoronázta IV. Miklós pápa, fia ezt követően kapta meg a salernói hercegi címet, egyúttal a királyság általános helytartója lett.[3] A pápa a királyt feloldotta a szabadulása fejében tett esküje alól, és ezzel újból kitört a háború. A harcokba induló király Martell Károly fiát tette meg kormányzónak, mellé Robert d’Artoist is kinevezte.[2]
Magyarországi trónigénye
[szerkesztés]
1290. július 10-én meggyilkoltál IV. László magyar királyt. Ekkor sógora, Sánta Károly felesége, az Árpád-házból való Mária királyné nevében – aki az elhunyt magyar király testvére volt –, bejelentette igényét családja számára a magyar trónra. Ebbéli törekvéseikben a pápa mellett a magyar főurak egy csoportja is támogatta. Ennek ellenére alig két héttel László halálát követően magyar királlyá koronázták Velencei Andrást, aki II. András magyar király utószülött fiának, Istvánnak volt az egyetlen élő gyermeke. András törvényes származását azonban kétségbe vonta, és Károly híveket kezdett toborozni a Magyar Királyságban, akik támogatják felesége trónigényét. Ebben partnerek lettek a legnagyobb délvidéki házak – a Frangepán, a Babonić és a Šubić nemzetség – mellett a nagyhatalmú Kőszegi család is.[3]
Mivel az Anjou-párt belátta, hogy a pápai támogatás ellenére is, egy női jelölttel nehezen formálnak igényt a magyar trónra, így Mária királyné 1292. január 6-án, a provence-i Aix városában lemondott trónigényéről fia, Martell Károly javára.[5] Az erről szóló döntést a herceg márciusban vette át, ő maga pedig pedig azon év nyarától titulálta magát hivatalosan is „Isten kegyelméből Magyarország királyának”.[2] A salernói herceg ezt követően magyar adományleveleket állított ki, valamint a később is használatba kerülő vörös-ezüst mezős és Anjou-liliomos címert ő használta elsőként. Azonban komolyabb háborús erőfeszítésekbe nem kezdett trónigénye érvényesítése érdekében.
1295-ben testvérei aragóniai szabadulásának hírére és azok fogadására Martell Károly Firenzébe ment. A városban találkozott először az ismert költővel, Dante Alighierivel, akivel közeli baráti viszonyt alakított ki. A három Villani krónikája így ír Martell Károly firenzei bevonulásáról: „Kíséretében 200 aranysarkantyús francia, provencal s királyságbeli lovag volt, valamennyi fiatal, a királlyal együtt skarlát és barnászöld ruhában, arannyal, ezüsttel kivert nyereg s lótakarókkal, negyedekre osztott arany liliom címerrel Magyarország címeréből alakított vörös és ezüst mezőben, úgy hogy a legelőkelőbb s leggazdagabb kíséretnek látszott, amely valaha fiatal király mellett volt. Atyjára s testvéreire várakozva, több mint 20 napot töltött Firenzében, a firenzeiek nagy tiszteletben részesítették s ő is nagy szeretetet tanúsított a firenzeiek irányába, amivel mindenkinek megnyerte a kedvét.”
Azonban nem sokkal ezt követően, augusztus 19-e körül a fiatal és közkedvelt Martell Károly váratlanul elhunyt pestis következtében Nápolyban. Felmerült a mérgezés gyanúja is, miszerint nagybátyja, Róbert szervezte meg, hogy mérgezett ostyát áldozzanak neki, ez azonban sosem nyert bizonyságot.[3] Ugyanakkor halála után apja mégsem elsőszülött fiát, Carobertót (a későbbi I. Károly magyar királyt) nevezte meg utódjának, hanem öccsét, Róbertet. Martell Károly földi maradványait a nápolyi Santa Maria Assunta-katedrálisban, nagyapja, I. Károly szicíliai király és két évvel korábban, harmadik gyermekük születésekor elhunyt felesége, Klemencia mellé helyezték.[6] Dante az Isteni színjátékában a Paradicsomba helyezve alakját így ír róla:[7]
„Lenn nem sok évig éltem” – szólt e lángban –
„de, hogyha tovább éltem volna lenn,
most kevesebb baj lenne a világban.”
Házassága és gyermekei
[szerkesztés]
Apja, Sánta Károly még aragóniai fogsága idején, hogy mielőbb szabadulhasson, beleegyezett abba, hogy elsőszülött fiát, Martell Károlyt összeházasítsa az őt fogva tartó III. Péter leányával, Aragóniai Jolántával.[2] Azonban a frigy hírét IV. Honoriusz pápa – akinek elődje, IV. Márton korábban már kiátkozta az aragón királyt – nem nézte jó szemmel, így megszervezte Martell Károly és Habsburg Klemencia házasságát – a herceg ugyanis már a német király, Habsburg Rudolf leányának jegyese volt. Házasságukra 1287-ben került sor.
A rövid frigyből – a felek korai halála miatt – összesen három gyermek született. 1288-ban Caroberto, aki később I. Károly néven vonult be a történetírásba, és lett a magyar történelem egyik legjelentősebb uralkodója.[9] A herceget két leány követett: 1290-ben Beatrix, aki házassága révén Viennois dauphinéje volt, majd 1293-ban Klemencia, aki Civakodó Lajos feleségeként rövid időre Franciaország királynéja lett. Martell Károly felesége, Klemencia harmadik gyermekük születése következtében hunyt el – a húszas évei elején. Mivel ő maga két évvel később szintén elhalálozott, az árván maradt gyermekek neveléséről nagyszüleik, a nápolyi királyi pár gondoskodott.[10]
Leányai már életükben megkapták a „magyarországi” jelzőt a korszak krónikásaitól. Beatrix és Klemencia életéről ugyan keveset tudunk, ám Martell Károly leányaiként őket is a Capeting-dinasztia Anjou-házának magyar ágához soroljuk, bár ők maguk sosem jártak a Magyar Királyság területén. Fia, Károly Róbert, III. András magyar király halálát követően sikeresen tudott kijönni a trónharcokból, és több mint harminchárom évet töltött a magyar trónon, elindítva ezzel a magyarországi Anjou-kort, ami a középkori Magyar Királyság történetének egyik legsikeresebb időszaka volt.[9]
Felmenői
[szerkesztés]| I. Károly szicíliai király |
Provence-i Beatrix |
V. István magyar király |
Kun Erzsébet | ||||||||||
| II. Károly nápolyi király (1254–1309) |
Magyarországi Mária (1257–1323) |
||||||||||||
| Martell Károly (1271–1295) | |||||||||||||
Források és jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Bodleian Library MS. Holkham misc. 48 (angol nyelven) (HTML). Oxfordi Egyetem. „Illustrations from the lower margins which illustrate the progress of Dante. One of the four Dante manuscripts fully illustrated in the 14th century.”
- ↑ a b c d A Pallas nagy lexikona: Martell (magyar nyelven) (HTML). Arcanum Adatbázis. „Martell Károly, 1. Anjou (Sánta) Károly nápolyi trónörökös és Mária magyar hercegnő fia, 1271 első évnegyedében született s Martell nevét a család nagy ősének emlékére nyerte.”
- ↑ a b c d Az Anjou-dinasztia és a magyarországi trónigény. In Csukovits Enikő: Az Anjouk Magyarországon I: I. Károly és uralkodása (1301-1342). (magyarul) 2012. Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet. 41–57. o. = Magyar történelmi emlékek - Értekezések, ISBN 9789639627536
- ↑ Martell Károly salernoi herceg. In Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában. (magyarul) 1982. Szombathely: Panoráma Könyvkiadó. 198–202. o. ISBN 9632431790 „Ezenfelül mintha túlságosan nagy hatalom várt volna erre az elsőszülöttre, aki a nápolyi trónörökös szokásos, Salerno hercege és a Szent Angyelhegy ura (Honor Montis Sancti Angeli) címe mellett, még az „Isten kegyelméből Magyarország, Horvátország, Lodoméria, Ráma királya” – tehát a magyar király megszokott címeit is – viselte.”
- ↑ Mária nápolyi királyné lemond fia, Martell Károly salernói herceg javára a magyar koronáról (magyar nyelven) (HTML). Múlt-kor. (Hozzáférés: 2004. május 21.) „Mária királyné azzal, hogy lemondott a magyar trónról fia, Martell Károly javára egyértelművé tette a nápolyi igényeket.”
- ↑ a b Nápoly. In Florio Banfi: Magyar emlékek Itáliában: Bővített, átdolgozott kiadás. Szeged: Szegedi Tudományegyetem. 2005. 171. o. ISBN 9634827624
- ↑ Paradicsom – Nyolcadik ének – Martell Károly. In Dante Alighieri: Isteni színjáték. 249–252. o. Babits Mihály fordítása
- ↑ DKA-006012. Digitális Képarchívum, Országos Széchényi Könyvtár. „Martell Károly I. Miksa császár családfáján, (az ú. n. ambrasi családfán,) a bécsi udvari mütörténeti múzeumban”
- ↑ a b Dalos Tibor: Ki a legnagyobb király? A 3. helyen: Károly Róbert (magyar nyelven) (HTML). Qubit.hu. (Hozzáférés: 2022. április 24.) „I. Károly uralkodására a magyar történelem egyik legsikeresebb korszakaként tekinthetünk vissza. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy országlása során egy megosztott és a belső anarchiától szenvedő országból megteremtette a kelet-közép-európai térség vezető hatalmát.”
- ↑ Kristó Gyula: Károly Róbert családja. In Aetas: 20. évf. 4. (magyarul) Koszta László. (hely nélkül): Aetas (folyóirat). 2005. 14–28. o.
- ↑ Charles Martel d'Anjou (1271-1295) (angol nyelven) (HTML). geni.com
Kacsolódó szócikkek
[szerkesztés]
.svg) Martell Károly Anjou-ház (Capeting-dinasztia) Született: 1271 eleje Elhunyt: 1295 augusztusa | ||
| Előző IV. László |
– T I T U L Á R I S – Magyarország királya 1292. március 20. – 1295 augusztusa |
Következő Károly Róbert (még mint trónkövetelő) |
