Vajay Szabolcs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vajay Szabolcs
Vajay Szabolcs, 2002
Vajay Szabolcs, 2002
Született 1921. október 9.
Flag of Hungary (1915-1918, 1919-1946).svg Budapest
Elhunyt 2010. július 6. (88 évesen)
Civil Ensign of Switzerland.svg Vevey, Svájc
Állampolgársága magyar
Nemzetisége Flag of Hungary.svg magyar
Házastársa Obligado Kuhn Lilian Izabel (1931-)
Foglalkozása társadalomtörténész, heraldikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vajay Szabolcs témájú médiaállományokat.

Vajai Vajay Szabolcs (Budapest, 1921. október 9.Vevey, Svájc, 2010. július 6.) társadalomtörténész, az Árpád-kor tudósa.

Életrajza[szerkesztés]

1921. október 9-én született Budapesten mint szüleinek egyetlen gyermeke. Édesapja, vajai dr. Vajay Károly (1892-1980),[1] Szabolcs-Ung és Bihar vármegye főispánja, a Johannita rend lovagja, édesanyja, sárospataki Czeglédy Irma (1896-1976) volt.[2] Családja partiumi, a Szilágyságból származtak. Apai nagyapja, vajai Vajay Károly (1862-1930), az utolsó magyar polgármester volt Szatmárnémetiben 1918-ig, apai nagyanyja, óvári Szeöke Irén (1866-1946) volt. Vajay Szabolcs édesapja Magyarországra jött át, ahol belügyminisztériumi tanácsos, főispán és országgyűlési képviselő lett. Édesanyja hajdúsági volt, Hajdúszoboszlón éltek, majd emigrációjuk után Svájcban hunytak el.

Vajay Szabolcs az elemi iskolát magániskolában végezte, majd mint egyetlen református vallású, középiskolába Lágymányoson, a ciszterciták Szent Imre Gimnáziumába járt. Érdeklődési körét tekintve inkább történész volt. Nyelvtudását elsősorban kiváló latin tudása alapozta meg. Franciául, németül, angolul, később spanyolul is egyformán jól beszélt, írt, olvasott. A jogtudományok Sub Auspiciis Gubernatoris és az államtudományok doktora lett. 1943-ban ösztöndíjasként Svájcba került, ahonnan az 1944. évi nyilas uralom miatt már nem tért vissza Magyarországra. A Genfi Egyetem nemzetközi tudományok szakán tanult és nyert diplomát, majd magántitkári megbízást kapott a magyar kiugrási kísérletet Svájcban irányító Barcza György nagykövet mellett. 1946-tól részt vett a világháborút lezáró tárgyalásokon. Azután a Nemzetközi Vöröskeresztnél helyezkedett el, majd 1948-ban kivándorolt Argentínába, ahol egy kulturális alapítványnál dolgozott. Itt az ország kulturális kapcsolatainak újjáteremtésén dolgozott. 1951-ben megkapta az argentin állampolgárságot. Megalapította a Pázmány Péter Szabadegyetemet, egyidejűleg kulturális főszerkesztője volt a Dél-Amerikai Magyarság című emigráns folyóiratnak. 1955-től a Szabad Európa Rádió kulturális munkatársa lett. Rendszeresen írt a Hungária, az Irodalmi Újság, a Látóhatár, és az Új Magyar Út című lapokba.

1959-ben visszajött Európába, Párizsba, ahol az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi Tudományos és Kulturális szervének az UNESCO-nak lett a tisztviselője, a társadalomtudományi osztály latin-amerikai részlegét vezette. 1983-ban innen ment nyugdíjba.

1967-ben nősült meg, felesége, Lilian Isabel Obligado, argentin. Két gyermekük született Krisztina és Zsigmond. 1971-ben látogatott először haza Magyarországra. Minden megjelent munkájából, a külföldön megjelent publikációiból is egy példányt az Országos Széchényi Könyvtár őriz. A több ezer darab kötetet számláló genealógiai és heraldikai témájú magánkönyvtárát a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély őrizi. A gyűjtemény a magyar illetve az európai családtörténet és címertan alapdokumentumait tartalmazza, kutatók hozzáférhetnek a hagyatékhoz.

1964-1976 között a Nemzetközi Heraldikai Akadémia alelnöke, 1982-1986 a Genealógiai és Heraldikai Társaságok Nemzetközi Szövetségének elnöke, majd haláláig díszelnöke. 1978-ban, amikor az USA visszaadta Magyarországnak a Magyar Szent Koronát és a Koronázási Ékszereket (insigniákat), Vajay Szabolcs, a koronavizsgáló bizottság első számú szakértője lett, a magyar kormány felkérésére. A Szuverén Máltai Lovagrend parancsnoki Nagykeresztese, az X.Alfonz kasztíliai király spanyol királyi polgári érdemrend ékítményes keresztjének tulajdonosa. 1948-tól a Johannita rend lovagja és magyar tagozatának összekötője és a Magyar Máltai Lovagok Szövetségénél, mindkét rend magyar tagozatának heraldikai tanácsadója. A Johannita Lovagrend tiszteletbeli Kommendátora haláláig. Az argentin és a spanyol Történettudományi Akadémia tagja. 1986 óta a Nemzetközi Társadalomtudományi Tanács állandó megbízottja, az ENSZ genfi központja mellett, 1995 óta a Management of Social Transformation világprogram Végrehajtó Tanácsának tagja. Díszdoktora a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemnek, ahol magyarul adott elő tanítványainak. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek is tanára volt.

1991. október 23-án a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével, 1995 őszén pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki.

2010. július 6-án otthonában a svájci Vevey-ben hunyt el. Számtalan barátja, tanítványa, könyve és publikációi őrzik emlékét.

Művei[szerkesztés]

  • A Johannita Rend lovagjai 1854-1987
  • A Máltai Rend Magyar lovagjai 1530-2000 I.-II. kötet
  • Győztünk Mohácsnál
  • Egy ember ment a hídon, veres zekében
  • Lánc
  • Elevenkő
  • Én Anonymus
  • A Szent korona kamelaukion jellege (Nyugati Magyar tanulmányírók antológiája 1987 310.oldal)
  • Álmok álmodói, világraszóló magyarok
  • Egy füst alatt
  • Der Eintritt des ungarischen Stämmebundes in die europäische Geschichte (862-933)
  • Vajay, Szabolcs (de): Les rapports gènéalogiques hungaro-portugais au moyen âge, Braga, 1960.

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]