Sárkányok a magyar mesékben

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dragon Duerer.jpg

A magyar sárkány mitikus, képzeletbeli lény, legtöbbször szárnyas, pikkelyes hüllő alakjában, ám egyes esetekben a megjelenése ötvözheti más állatok egyesített tulajdonságait is.

Korai megjelenések[szerkesztés]

A sárkány

A 18. század előtt a sárkányok, mint ősi hitvilág elemei jelennek meg. A legrégebbi, univerzális funkciójuk alapján az anyagi és szellemi világ közötti kapcsolatot szimbolizálják, amik között szabad átjárásuk van.[1] Később általában a természeti erőkkel, jelenségekkel azonosították őket, melyeknek vagy az okozói, vagy az elmulasztói lehettek. Általánosságban kijelenthető, hogy legtöbbször a pusztító viharokkal hozták összefüggésbe a sárkányok megjelenését, ahol a vihar mennydörgése tulajdonképpen a sárkányok tombolása volt az égben [2]. Pivárcsi István Székelyföldi Legendáriuma szerint az égben egymással csatározó sárkányok a farkukkal összetörték a felhőket, melyekből hatalmas özönvíz zúdúlt a magyar földekre.[3]

Tulajdonságaik és létrejöttük[szerkesztés]

Habár a legendáriumok nem nyújtanak teljes körű információt a sárkányok létrejöttével kapcsolatban, egyes területeken elfogadott tény volt, hogy a sárkányok valamilyen más állatból alakulnak ki. A Csallóköz vidékén például úgy hitték, hogy a sárkány vagy öreg csukából, vagy pedig 7 , vagy 13 éves kakasból alakul ki, amikor az előbbi vagy beleveti magát az iszapba, vagy az utóbbi esetében a házi rejtekébe vonul, ahonnan csak a Garabonciás tudja kibűvölni, már sárkány alakjában. [4] Máshol úgy tartották, hogy a sárkányok születhetnek más sárkányoktól is, ahol a nőstény 7 évig hordja ki a fiát és 7 évig szoptatja. [5] Az ősi magyar hitvilág szerint a sárkányok általában kétféle alakban jelenhetnek meg. Első, a már említett Garabonciás által megszelídíthető, hátasként használatos lény, míg a második elgondolás szerint a sárkányok tarajos csúszómászóhoz, hüllőhöz hasonlatos lények hosszú karmokkal és fogakkal, illetve különböző színű pikkelyekkel, melyet nehezen üt át a kard. Odvakban, barlangokban tanyáznak, és bizonyos történetekben tűzokádó képességekkel is rendelkeznek.

Szerepük[szerkesztés]

Magyar mese- és mondavilág
Tiepolo, Giambattista - Die Unbefleckte Empfängnis - 1767 - 1768 - Drachen

Bár a korai elbeszélésekben nincs kincsőrző szerepük, a későbbi évszázadokban már megjelentek az aranyat, drágakövet őrző sárkányok is, amiben nagy szerepe volt annak, hogy a sárkány figurája egyre jobban beúszott a gyermekmesékbe a 19. századi illetve a korai 20. századi magyar irodalomban, ahol a sárkány legtöbbször agresszív lényként jelenik meg. A történet szempontjából a fő szerepük a cselekmény beindítása, illetve a hős cselekvésre késztetése. Ezekben a történetekben általánosságban nem csak kincset őriznek, hanem királykisasszonyokat is elrabolnak, így a hős feladata a sárkány legyőzése mellett a lány kiszabadítása is a rettegett ellenség karmaiból, elnyerve annak szerelmét, illetve egyúttal önmaga számára a dicsőséget is. [6]


Sárkányok a magyar gyermekmesékben[szerkesztés]

Benedek Elek író

A magyar gyermekmesékben rendkívül gyakran ábrázolásra kerül a sárkány alakja, ahol kezdetben a hős-ellenség ellentétében jelent meg. Érdemes megemlíteni, hogy ezekben a történetekben a sárkányoknak antropomorf, ellenséges lények, akik legtöbbször nagyon is emberi tulajdonságokkal vannak felruházva. Nem vetik meg a vigasságokat sokszor a bort sem, illetve torzsalkodó vitákba is mélyedhetnek a hőssel a küzdelmük előtt vagy közben. Benedek Elek (író), Illyés Gyula, illetve Ipolyi Arnold történeteiben felfedezhetőek fel legjobban a sárkányoknak ezen tulajdonságai. A János Diákban a sárkány „nagyokat szippog az orrával”, a Hajnalban pedig az is megemlítésre kerül Benedek Elek által az, hogy a sárkányok lakhelye tulajdonképpen Sárkányország, ahová a hősnek le kell utaznia. [7] Ipolyi Arnold Népmesegyűjteményében, illetve Illyés Gyula Hetvenhét Magyar Népmeséjében pedig a fiatal vitéz, vagy szegény sorsú fiú viadala kerül előtérbe a sárkánnyal, ahol a lény legyőzése egyúttal a hős felnőttkorba lépését is szimbolizálja. [8]

Süsü.jpg

Érdekesség, hogy ezekben a mesékben a többfejű sárkány képe is megjelenik 6,12, vagy 24 fejű bestia képében, de nem ritka a 9 fejű sárkány történetbe építése sem, ennek oka a számok szimbolikus szereppel való felruházásában keresendő, ami a magyar folklórban kiemelt jelentőséggel bír. Az 1970-es évek környékén azonban változás köszöntött be: az agresszív, ellenséges lény képét felváltotta barátságos, bölcs sárkány képe, akit már a hősnek nem érdemes, és nem is szabad legyőznie. Lázár Ervin Hétfejű Tündérében a csúnya fiú egyetlen reménye, hogyha megöli a hétfejű tündért (=sárkányt), akkor ki lesz gyógyítva a csúfságából. Azonban mielőtt végre tudná hajtani végleg a feladatot, a lény szemébe néz, ahol megpillantja annak jóságát, és egyúttal rájön a saját tettének súlyára is. [9] Csukás István Süsüjében pedig nemcsak Süsü sajátosan barátságos természete az újdonság; a sárkánynak egy feje van, ami egyben a kitaszítottságát is jelképezi a többfejű sárkányközösségből. [10] Csukás kiemelt hangsúlyt fektet a sárkány érzelmes oldalának bemutatására, amivel a gyerekek könnyen tudnak azonosulni.

Repülés[szerkesztés]

A sárkányok félelmetes volta többek között abból ered, hogy így vagy úgy, de képesek repülni. A már említett sárkányember táltos lovakat használ, de a sárkányok többsége saját erőből, többnyire szárnyakkal repül. A naphajú királylányt elrabló sárkánynak villámló szárnyai vannak. Süsü, aki egyáltalán nem repül, ritka kivételnek számít.

Tűzokádás[szerkesztés]

A magyar sárkányok – külföldi rokonaikhoz hasonlóan – orrlikaikon vagy szájukon keresztül gyakorta tüzet, de legalábbis füstöt okádnak. A hétfejű tűzokádó sárkány című mesében a sárkánynak elapad a tüze, mert nem őrizte a lángot, hanem mind a hét feje elaludt. Csak akkor éled fel a tüze újból, ha olyantól kér segítséget, aki legalább egy jót tett életében.

A fejek száma[szerkesztés]

Többfejű sárkány

A magyar mesevilág specialitása a hétfejű sárkány. Ennek ellenére az egyes mesékben egyfejűtől huszonnégy fejű sárkányig bármi előfordulhat. A fejek számát tekintve a leggyakoribb hetes számon kívül gyakori a hármas és tizenkettes is, ami érthető, mert e számok mindegyike mély szimbolikus tartalommal bír, nemcsak a magyar mesékben, de a legkülönbözőbb népek mitológiáiban és vallásaiban is. Süsünek mintegy eposzi jelzőjévé vált, hogy ő „az egyfejű”; az ő történetében az egy fej testi fogyatékosságnak számít; emiatt testvérei csúfolják, apja kitagadja.

Előfordul, hogy egyazon mesében több sárkány is szerepel: a történet előrehaladtával a hős egyre több fejű sárkányokkal találkozik, s ezek – fejeik számával egyenes arányban – egyre veszélyesebbek. A fokozatosság Süsü történetében is megjelenik, igaz, csak narratív szinten: „Nekem például már csak egy fejem van! Az apámnak három van! A nagyapámnak hét volt, a dédapámnak tizenkettő, az ükapámnak huszonnégy.”

Fokozatosság[szerkesztés]

A sárkányokkal való küzdelem gyakori eleme a fokozatos történetépítés. Ez, mint láttuk, elsősorban a fejek számában nyilvánul meg, de más eszközök is vannak. A tizenhárom hattyú című mesében a sárkány ereje az élet borában rejlik, amihez nehéz hozzájutni: a bor a pincében található kőhordóban, azon belül egy vas-, réz-, ezüst-, arany-, végül egy gyémánthordóban volt elrejtve. Kondás Jankó meséjében a főhős a mind erősebb sárkányokkal azok ólom-, ezüst- és aranyvárában küzd meg.

Egyéb[szerkesztés]

A sárkányok kisebb-nagyobb mértékben antropomorfok, azaz emberi tulajdonságokkal vannak felruházva. Képesek ember módjára enni, inni, beszélni és ruházkodni. A lóvátett sárkányban a sárkány naiv, hiszékeny, ezért könnyű túljárni az eszén. Süsü „szelíd volt, mint a bárány, félénk volt, mint egy kecskegida, jámbor volt, mint egy kolduló barát. Amúgy persze külsőre pontosan olyan behemót nagy volt ő is, mint a többi sárkány! De csak külsőre! Belül meg, mint egy kis egér.” Pilinszky sárkányai félelmetesek: óriásiak, vasveretű markuk, zöld pikkelyes és csontos kezük van.

Források[szerkesztés]

Könyvek[szerkesztés]

  • SZI: Pál Edit és Újvári József. Szimbólumtár: Jelképek, motívumok témák az egyetemes és a magyar kultúrából (magyar nyelven) (2005) 
  • MNL: Ortutay Gyula. Magyar Néprajzi Lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó (2005) 
  • SZL: Pivárcsi István. Székelyföldi Legendárium (magyar nyelven). Új Palatinus Könyvesház Kft (2008) 
  • SZI: Pál Edit és Újvári József. Szimbólumtár: Jelképek, motívumok témák az egyetemes és a magyar kultúrából (magyar nyelven) (2005) 
  • ORT: Ortutay Gyula. Magyar néprajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó (1977) 
  • VLA: Vladimir Propp. A Mese Morfológiája (magyar nyelven). Osiris Kiadó (2005) 
  • BEN: Benedek Elek. Magyar mese-és mondavilág I-III (magyar nyelven). Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (1989) 
  • ILL: Illyés Gyula. Hetvenhét Magyar Népmese (magyar nyelven). Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (1977) 
  • LAZ: Lázár Ervin. A Hétfejű Tündér (magyar nyelven). Madách Könyvkiadó (1973) 
  • CSU: Csukás István. Süsü, a sárkány (magyar nyelven). RTV Minerva (1975) 

Cikkek[szerkesztés]

  • CSB: Csaplár Benedek (2007.). „Csallóközi, Különösen Dunaszerdahely - Táji Népszokások”. Népismereti Adalékok 1. (2), 495. o.  
  1. Pál Edit és Újvári József
  2. Ortutay Gyula
  3. Pivárcsi István
  4. Csaplár Benedek
  5. Ortutay Gyula
  6. Vladimir Propp
  7. Benedek Elek
  8. Illyés Gyula
  9. Lázár Ervin
  10. Csukás István