Mithrász

Mithrász
Nem	férfi
A Wikimédia Commons tartalmaz Mithrász témájú médiaállományokat.

Bikaölő Mithrász (British Museum, London). A szobrász Mithrászt perzsa ruhában ábrázolta. Három segítője a Skorpió, a Kutya és a Kígyó. A bika legyőzése a Világ teremtésének aktusa

Mithrász-templomok a Római Birodalom területén és környezetében

Mithra vagy Mithrász (मित्र, proto-indoiráni alanyesetben *mitras) több vallásban és kultúrában is tisztelt istenség. A római császárkor egyik legnagyobb istene, a köré szerveződött mithraizmus (misztériumvallás) központi alakja, akit Mithrász (latin feliratokon: Mithras, Mythras, Mytras) néven ismertek.

Előfordulása:

• Mitra – (szanszkrit Mitrá-, Mitráḥ) a Rigvédában (brahmanizmus)
• Mithra – Perzsiában, (avesztai Miθra-, Miθrō) a zoroasztrizmus Avesztájában és a manicheizmusban
• Mithrász – a római misztériumvallás istene.

Mithras, Mitra néven az ind hitregékben a felkelő nap istene, később Mithra névalakban a perzsa vallásban egyre jobban előtérbe kerül, s a világosság istene, a perzsa vallás megváltója lett, aki a jóság és az igazság küzdelmében a diadalmas vezér szerepét játssza.

Perzsiából Kis-Ázsiába, majd Kr.u. az 1. században Rómába került, s a Római Birodalom egyik legnépszerűbb istenévé lett egészen az 5. századig. A 3. században szerepe egyre jelentősebbé vált, a Sol Invictus napistennel (magyarul: „A legyőzhetetlen Nap”) összeolvadva az egyik legfontosabb állami kultusszá vált Aurelianus császár idejére. 307-ben, a keresztényüldöző Diocletianus idején a birodalom fő védelmező istenévé nyilvánították. Hivatalos kultusza még a kereszténynek tartott I. Constantinus császár alatt is megőrizte befolyását, de innentől kezdve hanyatlásnak indult.

A kultusz

India

Az ősi Indiában, ahol nevével Mitra alakban találkozunk – amit talán a ,,barátság" vagy a ,,szerződés" szavakkal lehet legpontosabban visszaadni – egy másik istenséggel, Varunával együtt tisztelték, Mitra-Varuna néven. Mindkettőjüket gyakran ruházzák fel emberi vonásokkal.

A perzsa Mithra

A perzsa Mithra isten ősi és nagyhatalmú alakja az indoeurópai vallásnak, neve feltűnik az Aveszta eposzaiban, és a Pontus vidékén is fontos szerepet töltött be a Kr. e. 3. századtól (lásd uralkodók nevei: például Mithridatész).

Római Birodalom

Symphorus mithreuma az aquincumi polgárvárosban. A szentélyek építési módja, tájolása, belső funkcionális elrendezése egymástól több ezer kilométernyire is megegyező az egész birodalom területén.

Mithrasz római kultusza a legújabb elméletek szerint csak minimális hasonlóságot mutat az eredeti perzsa mítoszokkal, és a római Mithrász legfontosabb szimbóluma, a bikaölés egyáltalán nem jelenik meg a korábbi példában. Kultusza valószínűleg az 1. században alapított misztériumvallás. A nevet vélhetően csak kölcsönözték az ősi iráni mítoszból, hogy az új kultusznak ősi hangulatot és tekintélyt biztosítsanak. A kultuszról szóló első irodalmi források (Statius, Thebaid) már egy kiforrott, ikonográfiájában teljes és a későbbi misztériumvallás sajátosságait magán viselő új vallási mozgalomként bukkant fel a Kr.u.I. század végén Nerva vagy Traianus császár idején. Bár a kultusz alapítói feltehetően a kis-ázsiai hellenisztikus királyságok (Kilikia, Kommagéne) elitjéből kerültek ki és Rómában hozták létre az új kultuszt, számos vonásában (a központi istenalak perzsa öltözéke, orientális, keleties hangulatot sugárzó ruházata, számos mellékneve és mellékistene - Nabarze, Cautes, Cautopates, Arimanius - valamint a nama, nama köszöntés is) közvetlen perzsa hatást mutat, amelyet a kortárs szakirodalom "perzsianizmusnak" nevez. A kultusz első generációja feltehetően a keletről Rómába és a birodalom nagyobb kikötővárosaiba és katonai központjaiba hazatért katonákból és kereskedőkből került ki, ahogy erről az ostiai, heddernheimi, carnuntumi, novae-i feliratok is tanuskodnak. A baráti és szakmai kapcsolatokra épülő, kis közösségekbe szerveződő és ún. mithraeumokban (spelaeum, templum) találkozó, döntően városi és ritkán vidéki közösségek nagy sebességgel terjedtek el a Római Birodalom provinciáiban (elsősorban Italia és a rajnai és dunai provinciákban).

Misztériumvallásként a hívek csak beavatások során kerülhettek a teljes tudás birtokába. A kultusz hét beavatási fokozatot ismert: Holló, Jegyes, Katona, Oroszlán, Perzsa, Napfutó és Atya. A teljes tudás birtokába csak a hetedik szakaszba lépő Atya (pater) juthatott. A beavatási szertartásokról elsősorban az ostiai Felicissimus Mithraeum mozaikja, valamint számos kora-keresztény apologéta beszámolójából tudunk részleteket.

A Mithrász-vallás tartalmáról, az általa közvetített tudásról és a beavatási szertartásokról gyakorlatilag semmi biztosat nem tudunk. Forrásaink két fő csoportja ismert: irodalmi (politeista: Statius, Plutarkhosz, Porphüriosz, kora keresztény: Firmicus Maternus, Órigenész, Tertullianus) és régészeti (közel 150 régészetileg feltárt Mithras szentély Európában, Közel Keleten és Észak-Afrikában). Jobbára barlangokban és erre a célra kialakított alaprajzú, földbe mélyített szentélyekben (mithraeum, spelaeum, templum) gyűltek össze.

Régebbi elméletek szerint bikát áldoztak Mithrásznak, majd a tetemet közösen elfogyasztották, de a feltárt szentélyekben nincs nyoma az erre utaló szokásos jeleknek (gödörnek vagy más, vér felfogására alkalmas mélyedésnek), illetve a kis méretű helyiségekben a hívek mellett el sem fért volna egy bika. Az áldozat jelképes volt.

A Mithrász szentélyek (mithreumok) természetes barlangok, vagy hosszúkás alakú, félig földbe vájt üregek voltak, a templom egyik végén a központi Mithrász-domborművel. Ezeken Mithrász sziklából született frigiai sapkás ifjú, aki egy hatalmas bikát öl meg.

A szentélyekben gyakran megtalálhatók további egységes kompozíciójú reliefek, például Mithrász sziklából születik meg, amelyek a vallás egyes további részleteiről nyújtanak homályos információt. Ezekben a kompozíciókban és elsősorban a központi bikaölő jelenetben minden valószínűség szerint számos asztrológiai elem jelenik meg (Bika, Holló, Skorpió, Kutya, Ikrek stb.).

"Homérosz azonban nem keletre és nyugatra tájolta a kapukat, nem is a napéjegyenlôségek irányába, vagyis a Kos és a Mérleg felé, hanem délre és északra, azon kapuk felé, amelyek az égbolt északi részén legészakabbra vannak, illetve azok felé, amelyek az égbolt déli részén legdélebbre vannak. Hiszen a barlang a lelkek és a vízi nimfák szentélye, a lelkekéi pedig azok a helyek, amelyek megfelelnek a keletkezésnek és az elmúlásnak. Mithrásznak olyan székhelyet adtak, amely illik a napéjegyenlôségekhez. Ezért hordozza a Mars tôrét a Kos jegyében, és üli meg a Bikát.

A <Mérleg csakúgy, mint a> Bika pedig a Vénuszé.

Mivel Mithrász a keletkezés világának létrehozója és ura, a napéjegyenlôség körén helyezkedik el. Jobb oldalán vannak az északi részek, bal oldalán pedig a déliek. Ezektôl délre helyezkedik el Kautész, mert meleg, északra pedig az északi szél hidege miatt <Kautopatész>"

– Porphüriosz, A nimfák barlangja az Odüsszeiában 24 (Lautner Péter fordítása)

Beavatási szertartás

A lombok közt születő Mithrász, (Carnuntinum Múzeum)

Mithrász-relief, Louvre

A sziklából születő Mithrász: Torzó,(Carnuntinum Múzeum)

A szentély belső tagolása törvényszerűséget mutat. Porphüriosz, a Nimfák barlangjáról irt részletes elemzésében elárulja, hogy a mitikus perzsa barlang, ahol a tauroktónia, vagyis a bika feláldozása létrejött egy kozmikus tér, amelynek megértéséhez és megalkotásához a kor hellenisztikus asztrológiai tudására is szükség volt. Általában téglalap alaprajza volt, az egyik kisebb oldalán volt a bejárat és szemben helyezték el a fő kultikus képet. A beavatottak számára mindkét hosszabbik oldalon alakítottak ki pódiumot, a rítusokat pedig a cella-részen tartották. A hívők egy oszlopcsarnokon át közelítették meg a földszinti termet, ahonnan lépcső vezet az előtér felé. Innen egy lépcsőn haladtak tovább a szentélybe (kriptába). A kriptát a földi világ mintájára építették. Boltíves mennyezetét, amely az égboltot utánozta, csillagokkal díszítették.

A szentélyekben zajló beavatási szertartásokról és további rituálékról a rövid irodalmi forrásokon túl elsősorban a vallásrégészet eredményeiből tudhatunk meg számos részletet. A szisztematikus, hónapokon át régészetileg kutatott és részleteiben közölt Mithras szentélyek - igy például a németországi Güglingen városában feltárt két Mithras szentély, vagy a belgiumi Tienenben előkerült Mithraeum - rámutatott arra, hogy minden egyes Mithras szentélyben más-más módon alkalmazták az alapitó generáció által létrehozott hagyományokat. A szertartások során fémkoronákat, kardokat, kulcsokat, személyes jelekkel és szimbólumokkal ellátott mécseseket használtak, de kerültek elő Mithrast ábrázoló apró ólomtárgyak, ivótálak, beavatási szartartásokat ábrázoló freskók (főleg Rómából és Italia területéről) és apróleletek sokasága (gemmák, érmék). A beavatási szertartások részleteit kevésbé ismerjük, az azt követő közös lakomák régészeti nyomait (kerámia-anyag, ivó és evőtálak, csontmaradványok) több szentélyből is. Ezekből kiderül, hogy a lakomákon nem bikát, hanem elsősorban apró, fiatal szárnyasokat, ritkán disznót vagy birkát fogyasztottak. A szentélyek sötét, viszonylag kicsi, 5-20 főnek helyet adó szakrális terek voltak. A tagok egymásra vigyáztak, számon tartották egymás sorsát, temetést is rendeztek tagjaiknak. Erről tanuskodik a Virunumi Album, amely az egyik legjelentősebb Mithras-taglista amely fennmaradt. A szentélyben csak férfiaktól származó feliratok ismertek, amelyekből arra következtethetünk, hogy a nők nem vehettek részt a kultusz vallási eseményein és beavatásain, ám az ételek elkészitésében feltehetően részt vettek.

A beavatási szertartások hét szintből álltak. Mindegyik fokozat egy-egy bolygó oltalma alatt állt. E szintek emelkedő sorrendben a következők: Holló (Corax), bolygója a Merkúr; Menyasszony (Nymphus), bolygója a Vénusz; Katona/harcos (Miles), bolygója a Mars; Oroszlán (Leo), bolygója a Jupiter; Perzsa (Perses), bolygója a Hold; a Nap küldötte (Heliodromus), bolygója a Nap; és az Atya (Pater), bolygója a Szaturnusz. Az ide vonatkozó értelmezés szerint az alsóbbrendű természetet mortifikációnak (átalakítás) kell alávetni.

• A legalacsonyabb fokozat: a Holló (Corax) volt, amely a Merkúr oltalma alatt állt. A bolygót a kígyós bot (Caduceus) jelképezi. A Holló elnevezés valószínűleg a Corax csillagképre utal, s az sem kizárt, hogy a hollónak a korabeli római hagyományokban betöltött szerepével is kapcsolatban áll (a holló például Apolló madara). A csésze jelentésére nincsenek adatok.
• A második fokozatot: Menyasszonynak (Nymphus) nevezik, de a szónak ez a fordítása túlságosan leegyszerűsített. Az elnevezésnek ugyanis „nympha”, azaz nőnemű alakban kellene szerepelnie, de csak „nymphus”, tehát hímnemű alakban fordul elő. A hímnemű menyasszony egy paradoxon, a két nem összeolvasztása olyasmire utalhat, ami az emberi kategóriákon túl van. A beavatási fokozatokkal kapcsolatban használt összes terminus hímnemű. Nők nem vehettek részt a szertartásokon és a kultuszban, ahogy a hadseregben sem szolgálhattak. A második fokozatra többféle jelző is található. Franz Cumont könyvében Okkultistaként (Cryphies) szerepel. Az ide vonatkozó értelmezés szerint a beavatandó egy okkult létformát vesz fel. A diadém az oltalmazó bolygó, a Vénusz jelképe. A lámpás a fokozatba való beavatás által elnyerhető világosságot szimbolizálja, ahogy azt a következő fohász is mutatja: „Itt van Nymphus! Üdvözlégy Nymphus! Üdvözlégy új fény!”
• A harmadik fokozat: Katona (Miles), a Mars felügyelete alatt áll, akit a sisak és a lándzsa jelképez. A képen látható harmadik tárgyat a bika hátsó lábaként értelmezik, amely patájával a sisakhoz ér. Néhány dombormű Mithrast kezében egy ilyen hátsó lábbal ábrázolja, amellyel Sol-t veri fejbe. A jelenetet felkenésként értelmezik. A harmadik szinten a neophyta a mithras-beavatottak légiójának válik harcosává, amely közösséget e hagyomány harci szelleme miatt milíciának nevezték. Tertullianus azt mondja, hogy amikor a törekvő e szintre emelkedett, felajánlottak neki egy kardot s egy koronát, hogy válasszon. Természetesen a kardot kellett választania, elutasítva a koronát, mondván: „az én koronám Mithras.”
• A negyedik fokozat: az Oroszlán (Leo), amelyet a Jupiter oltalmaz, rá utal a villám. A harciasság felfokozását képviselte. A bal oldali tűz-lapát az oltáron való tömjénégetés fontosságát mutatja. Középen egy, az egyiptomi misztérium-vallásokban használt tárgy, a kereplő (sistrum) látható, amely az oroszlánok mitológiai szerepét illetően egyiptomi örökségre utal. A negyedik fokozatnál az oroszlánokat hívták segítségül.
• Az ötödik fokozat: a Perzsa (Perses), a Hold védelme alatt áll. Ez a szint a mithraizmus forrásával, a perzsa fény-kultusszal áll kapcsolatban. Az Oroszlán és a Perzsa fokozatba beavatandó személyeket mézzel tisztították meg. A fokozat jelképei a gabonakalász és a sarló, mert „Ő a gyümölcsök őrzője”.
• A hatodik fokozat: a Nap futára (Heliodromus), a Nap oltalma alatt áll. Jelképei Sol attribútumai, a sugaras korona, a fáklya és a korbács. A beavatott ugyanazt a minőséget tükrözi, amelyet a mítosz Mithrasnak tulajdonított: szembeszegülése Sollal (Héliosszal).
• A legmagasabb, hetedik fokozat: az Atya (Pater), a Szaturnusz oltalma alatt áll, akinek sarlója a fokozat jelképei között is ott van. A perzsa sapka Mithras fejfedője, a bot pedig a hatalmat jelképezi. A bal oldalon látható tárgyról nincsenek feljegyzések, valószínűleg gyűrű vagy szem. Az atya szintje a mithraista közösség vezetőjének a rangját jelöli (pater sacrorum, pater patrum), azét, aki mások beavatására felügyel.

A Mithrász-kultusz elterjedése, eltűnése és újkori felfedezése

A Mithrász kultusz legnépszerűbb a Római Birodalom európai területein volt (közel 150 régészetileg feltárt szentély, több ezer szobor és latin valamint görög felirat), de egyre több forrás utal a kultusz közel-keleti (sziriai) jelenlétére is (Dura Europos, Hawarte-szentélyek). A katonaság, kereskedők és vámszedők körében különösen elterjedt volt. Csak Aquincum polgárvárosának és katonavárosának területén legalább hat Mithras szentély ismert, a legutóbbit 2023. végén fedezték fel a katonaváros területén. Szentélye megtalálható volt Pannonia számos római városában (Savaria, Brigetio, Carnuntum, Poetovio, Intercisa, Aquincum), sőt több magánbirtokán (lásd például fertőrákosi mithraeum).

Kultuszának csak a kereszténység terjedése vetett véget, lassú folyamat eredményeképp a Kr.u. IV. század második felében. A kultusz először a dunai provinciákban tűnik el a barbár betörések folyamán (III. század végén), Itália és Róma területén a kultusz még egy évszázadon át megmarad. Iulianus császár ismét vissza akarta Mithrászt helyezni jogaiba, de szándékát korai halála meghiúsította. A Mithrász-vallás több mint egy évszázadon át a kereszténység komoly ellenfele volt, ám mivel egy diszkrét, beavatási szertartásokra, férfi-közösségekre épülő, kis közösségekben működő kultusz volt, soha nem válhatott volna államvallássá. Közkeletű, historiográfiai tévhit, hogy Mithras és Sol Invictus közös ünnepe volt december 25, igy a Karácsony napját emiatt tették erre az időpontra. Ezt a tévhitet Steven Hijmans kanadai vallástörténész már 2003-ban meggyőzően cáfolta: a Karácsony dátumának kijelölésében elsősorban a téli napforduló egyetemes, birodalmi tisztelete játszott központi szerepet.

A hivatalos állami tiltásokkal és a feltételezhetően programszerű erőszakos pusztításokkal párhuzamosan Mithrász szentélyei lassan romba dőltek, kultusza egyre jobban visszaszorult. A kultusz tárgyi és feliratos emlékei azonban azt mutatják, hogy volt idő, amikor Mithrász vallása is világvallás volt, amely Perzsiától az Atlanti-óceán partjáig kielégítette a római katonák vallásos lelki szükségleteit.

A kultusz az ókor alkonyán eltűnt, ám emlékezete megmaradt. Erről tanuskodnak azok a középkorban újra felhasznált Mithras domborművek és freskók, amelyeket néhány kora keresztény és középkori templomban fedeztek fel (San Clemente, Santa Prisca szentélyek Rómában). Mithras római kultuszát szellemi elődeiknek tartották a XVIII. századi szabadkőművesek is, akiknek köszönhető többek között a kultusz emlékezetének felélesztése. Mithras ókori kultuszát a reneszánsz kora óta kutatták Európában, de tudományos jellegű kutatása csak a XIX. században indult el Felix Lajard és a Mithras-kutatás atyjának, Franz Valerie Cumont (1868-1947) belga vallástörténésznek, ókortudósnak köszönhetően, aki a XIX. század végén összegyűjtötte a Római Birodalom területéről akkor ismert addigi teljes Mithras emlékanyagot. Cumont munkásságát a XX. században Maarten J. Vermaseren (1918-1985) holland régész, ókortörténész követte, aki 1956 és 1960 között két monumentális kötetben adta ki a Mithras emlékanyag addigi legteljesebb katalógusát, benne a magyarországi emlékekkel. Vermaseren munkáját Magyarországon Tóth István követte, aki a Mithras kutatás legismertebb magyar képviselője volt a XX. század második felében. A dunai provinciák (Pannonia, Moesia, Dacia) teljes Mithras emlékanyagát a 2025 végén induló MTA-SZTE Lendület Mithras Kutatócsoport kutatja a Szegedi Tudományegyetemen számos magyarországi és külföldi intézménnyel karöltve.

Kapcsolódó szócikkek

• Albigensek
• Bogumilok
• Radimlje

Mithrász ábrázolások (képek)

• Mithras Luna
• Sugár glóriával

További információk

• Mithraizmus-A Római Birodalom utolsó pogány államvallásának öröksége, animamundi.hu
• Julius Evola: A Mithrász-misztériumokról Archiválva 2005. november 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, tradicio.org
• A fertőrákosi szentélyről, vendegvaro.hu
• A fertőrákosi Mithras-szentély honlapja, mithras.hu
• T. Szabó Csaba: Mithras kultusza a római Daciában, muvelodes.net
• T. Szabó Csaba: Mithras-szentélyek és régészeti hasznosíthatóságuk a dunai provinciákban, Magyar Régészet 2, 2024, 1-9.
• László Levente - Nagy Levente - Szabó Ádám: Mithras misztériumai I-II. Kairosz kiadó, Budapest, 2005.
• Zsidi Paula: Mithras Aquincumban. A Symphorus mithraeum. Állandó kiállítás az Aquincumi Múzeum Régészeti Parkjában; BTM Aquincumi Múz. : Archaeolingua Alapítvány, Budapest, 2018 (Aquincumi zsebkönyvek)
• Franz Cumont: A Mithras misztériumok. Egy letűnt misztérium-vallás eredete, történelme, tantételei; előszó Bíró Lajos; Angyali Menedék, Bp., 2021

Források

• Franz Cumont: The Oriental Religions in Roman Paganism
• Ulansey, David: The Origins of the Mithraic Mysteries: Cosmology and Salvation in the Ancient World (Oxford University Press, 1991) ISBN 0195067886
• Tolnai új világlexikona 12. köt. (1928) 116. old.
• Interjú Mráv Zsolt régésszel (Népszabadság Magazin, 1999-11-13., 30. old.)
• David Fingrut: Mithraizmus – A Római Birodalom utolsó pogány államvallásának öröksége
• Csató Tamás et al.: Egyetemes történelmi kronológia az őstörténettől 1977-ig. Budapest: Tankönyvkiadó. 1981. ISBN 963-17-5523-1
• Tóth István: Mithras Pannonicus (Budapest, 2007)
• László Levente – Nagy Levente – Szabó Ádám: Mithras és misztériumai I–II. Szerk. László Levente. Budapest: Kairosz. 2005. ISBN 9789637510052  
• A. Donini: Korok, vallások, istenek (Mithrászról: p. 104, 181, 211, 214, 281, 317.) – Budapest 1961. Gondolat K. – ISBN nincs
• F. Humer: Legionslager und Druidenstab (Vom Legionslager bis Donaumetropole) – Archeologischer Park Carnuntum 2007. – ISBN 3-85460-229-4
• T. Cornell – J. Matthews: A római világ atlasza (A keleti kultuszok: p.: 96-97) – Budapest Helikon K. 1991. – ISBN 963-208-626-0