Zoroasztrizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zoroasztrizmus
Faravahar.
Faravahar.

Kialakult Kr. e. 1. évezred
Fő próféta Zarathustra (Kr. e. 628551)
Szent iratok Aveszta

Államvallás napjainkban sehol
Korábban Szászánida Birodalom
Követők száma 124.000–190.000 fő
Jazdi (Irán) zoroasztrista templom

A zoroasztrizmus (vagy mazdaizmus) az iszlám térhódítása előtti régi iráni vallás. A mazdaizmus ősi perzsa vallás, az i. e. 98. században keletkezett. Később (az i. e. 65. században) összeolvadt Zarathustra (görög változatban Zoroaszter) próféta tanításaival. Zarathustra gáthái képzik a Zend-Aveszta ma ismert töredékeinek nagy részét, ez a Jaszna.

A vallás alapítója egy iráni próféta és hitújító, Zarathustra volt, aki az i. e. 6. században élt. Perzsa hagyományok szerint Zarathustra tevékenysége i. e. 560 körülire tehető. A zoroasztrizmus egyaránt tartalmaz monoteista és dualista jellegzetességeket. A vallás követőit zarathusztriánusoknak is nevezték, az iszlám megjelenése óta pársziknak is szokták őket nevezni. A vallástörténészek véleménye megoszlik abban, hogy a zoroasztrizmus kialakulásában illetve fejlődésében Zarathustrának mekkora szerepe volt és mennyi az utólag hozzátett elem.

Istentiszteletük legjellemzőbb vonása tűztemplomokban a szent tűz őrzése; emiatt az iszlám tűzimádóknak tartja őket. Tűzoltárokon mutatták be az áldozatokat az égi tűznek.

Habár a zoroasztrizmus egykor Perzsia uralkodó vallása volt, a hívek száma világszerte mára már nem több mint 200 000 fő, akiknek nagy többsége Iránban és Indiában él.

Ahura Mazdá[szerkesztés]

Zarathustra minden isten tiszteletét elvetette, kivéve Ahura Mazdáét („Bölcs Úr”, későbbi perzsa kiejtés szerint Ormuzd), a bölcs teremtő istenét. A prófétának adott kinyilatkozás szerint ő teremtette az anyagi világot, vele együtt az embert is, aki eredendően jó, és Ahura Mazdá segítője, barátja. Kísérői a halhatatlan szentek (Amesha Spenta), az isteni lényeg személyes képviselői. Ezek a helyes rend, a jó felfogás (vohu mano), az uralkodók hatalma, az „armaiti”, azaz az isteni odaadás az emberek iránt, a tökéletesség és a halhatatlanság. A vallás követői hitüket a „jó vallásnak” hívják.[1]

A zoroasztrizmus elítél minden, a világ természetes rendjét felborító viselkedésformát. Ezért egyformán bűnös az, aki a testi élvezeteknek él, mint aki önként sanyargatja testét; a nőtlenségi fogadalmat tevő szerzetes csakúgy, mint a házasságtörő.[1]

A jó és a rossz[szerkesztés]

A zoroasztrizmus a rossz eredetét az ember szabad akaratában látta. Az embereknek életük során választaniuk kell jó és rossz között: a zoroasztrizmus szerint a világ két alapelve, a jó és a rossz harcának a színtere. A Szent Szellemmel, a Mazdá és a teremtményei közötti közvetítővel a Gonosz Szellem, Angra Mainju (másik nevén Ahriman) áll szemben. A rosszat szolgáló hatalmak a harcban: a hazugság, a rossz gondolat és az erőszak. Az ősi istenek (daevas) is a Rossz démonjai, akik azon mesterkednek, hogy az embereket eltérítsék a rossz irányba.

A világot beborító tűzözönből csak a jó követői menekülnek meg, hogy új teremtésben részesüljenek. Amíg ez be nem következik, addig az elhunytak lelkei közül a jókat a Paradicsomba vezetik, a rosszakat pedig a pokolba.

Kozmogónia[szerkesztés]

Faravahar, az Ahura Mazdával való egyesülés szimbóluma

A nagy küzdelem a két őselem között a végtelen idők óta folyik:

  • Ahura Mazdá (Ormazd), a fénynek és jóságnak istene és
  • Ahriman (Angra Mainju vagy Ahra-Majniu), a sötétségnek, a gonoszságnak és a rossznak az istene.

Ez a küzdelem a világmindenség történetének 12 000 esztendejében a legélénkebb. Ez a 12 ezer év négy egyenlő, 3000 éves korra oszlik, amely korszakok a két őserő harcának egy-egy szakaszát jelzik.

Az első időszakban Ahura Mazdá létrehozza a láthatatlan szellemi világot. Ahriman meglepődik amikor értesül a szellemi teremtésről és megtámadja Ahura Mazdát, aki azonban egy varázslással elkábítja őt. Ahriman visszazuhan a mélységbe és ott marad jó ideig.

Ahura Mazdá kihasználva Ahrimán kábultságát (ami újabb 3000 évig tartott) megteremti a szellemi lényeket (fravasi) és az anyagi világot: az eget, a vizet, a földet, a növényeket, az állatokat, az ősbikát és az első embert (Gajómart). A világ teremtése 365 napig tart. A teremtés végeztével Ahura Mazdá választási lehetőséget ad a szellemi lényeknek: megmaradhatnak örökre létezés előtti állapotukban, vagy fizikailag megtestesülhetnek, hogy legyőzhessék Ahrimant. A lények a születést és a harcot választják.

A következő korszakban Ahriman magához tér kábulatából, csatarendbe állítja seregét és megtámadja a Földet. Megöli Gajómartot, az emberiség ősatyját. Elpusztítja az ősbikát, és teteméből különféle állatokat és növényeket hoz létre. Ahura Mazdá viszont csapdába ejti Ahrimant: az anyagi világban ragad.

Az utolsó 3000 év elején testet ölt Zarathusztra, akinek megszületése hozza el a Föld történelmében a legnagyobb változást. Az ő fellépése azt jelzi, hogy a sötétség hatalma már nem tart sokáig. Ettől kezdve Zarathusztra időszakonként újjászületik a szaosjanszok („a világ megváltói”) alakjában.
A világ végén - amelyet nagy katasztrófák vezetnek be - újra összecsap a két istenség. A küzdelem Ahura Mazdá diadalával fog véget érni.[2] Ekkor történik meg az utolsó ítélet, amikor felelősségre vonják az összes embert. Akik a rosszat választották, megbűnhődnek, a jók pedig üdvözülnek és halhatatlanokká válnak. Minden megtisztul és elkezdődik a boldog örökkévalóság korszaka.

Zoroasztrizmus és más vallások[szerkesztés]

Kereszténység[szerkesztés]

Szembeötlő a hasonlóság a kereszténység Sátánja és Angra Mainju között, csakúgy, mint az angyalok és a „halhatatlanok” között. A pokol motívuma is megjelenik mindkét vallásban. További hasonlóság, hogy a zoroasztrizmus és a judaizmus egyaránt úgy véli, a történelemnek egy adott kezdete és vége is van, és a végítélet után a jók örökké élnek, a gonoszok pedig megbűnhődnek bűneikért. Egyes vallástörténészek ezt a Babiloni fogság alatt a zsidókat ért iráni hatásokkal magyarázzák. A felszín alatt azonban lényegi eltérések is megfigyelhetők. A zoroasztrizmusban nyoma sincs a judaizmusban oly fontos eredendő bűnnek. Itt az ember nem egy bűnös testbe zárt, jóra törekvő lélek; itt az anyagi világ alapvetően jó, és épp a Gonosz az, aki az anyagi világ rabja. Angra Mainju ezen kívül nem bukott angyal, hanem egy Ahura Mazdával majdnem egyenrangú, tőle független lény.[1]

A zoroasztrizmus irodalma[szerkesztés]

  • A zoroasztrizmus eredeti szentírása, az Aveszta óiráni (avesztai) nyelven íródott. Később keletkezett vallási szövegek középiráni (pahlevi) és perzsa nyelven íródtak.
  • Denkard. A zoroasztrianizmus enciklopédiája a 9. századból, ami több évezreddel korábbi szövegeket is idéz, többek között az Aveszta elveszett részeiből. Az Aveszta mellett ezt tartják a legfontosabb információforrásnak a vallással kapcsolatban.
  • Arda Viraf. Pahlavi nyelven íródott, szerzőjéről nem sokat tudunk. A mű Viraf látomásos utazását meséli el, melyben bejárja a mennyet és a poklot. A könyv bevezetőjében találunk utalást az Aveszta sorsára.
  • Bundahishn. Zoroasztriánus kozmogónia, pahlavi nyelven. Utolsó jelentősebb kiadása a 9. század végéről való. Három főbb részből áll: teremtés, a földi teremtmények természete, a félmitológiai Kayanida dinasztia története.
  • Zand-i Vohuman Yasht. Zoroasztriánus apokalipszis.
  • Chidag Andarz-i Poryotkeshan. Zoroasztriánus katekizmus, pahlavi nyelven. A zoroasztriánus vallás tételeinek rövid összefoglalása.

Párszik[szerkesztés]

Bombayi párszik egy fametszeten, 1878

A párszik a muszlim üldözés elől Indiába menekült zoroasztriánusok. A hinduktól kapták a párszi nevet, mely egyszerűen annyit jelent: perzsa. A szászánida dinasztia bukása után perzsa zoroasztriánusok egy csoportja Indiába vándorolt, ahol megteremtették a napjaink párszi közösségét. Egy 17. századi krónika, a Kissah-i-Sanjan szerint az első párszik a 8. században telepedtek le új hazájukban, a gujarati király, Jadi Rana védelme alatt Sanjanban, azzal a feltétellel, hogy megtanulják az ország nyelvét, tartózkodnak a fegyverviseléstől, hindu mintára öltözködnek és végzik az esküvői szertartásokat. Itt építették meg az első tűztemplomot 721-ben, az Iránból elmenekített tűz őrzésére.[1] 1305-ben, muszlim behatolás okán a közösség kénytelen tovább vándorolni, s egészen Delhiig lehet követni nyomukat. A nagyobb zoroasztriánus városok ebben az időben Cambray, Ankleshwar, Variav, Vankaner, Broach, Surat, Thana, Chaul. 1612-ben az angolok megjelenésével Suratban új ipari és kereskedelmi lehetőségek nyíltak meg, s így Surat és Broach jelentős párszi központtá nőhette ki magát. 1668-ban a Kelet India Társaság áttette székhelyét Bombay-ba, ahol hamarosan befolyásos közösség alakult ki és él a mai napig.

Beavatás[szerkesztés]

A párszik gyermekei 8 és 13 éves koruk között esnek át a beavatási szertartáson, amely után a közösség teljes jogú tagjaivá válnak. Ez előtt ugyanis még nem alakult ki bennük a szabad akarat, így nem is tartoznak felelősséggel tetteikért Ahura Mazdá előtt. Ezt követően azonban minden egyes cselekedetért, szóért, gondolatért felelniük kell az utolsó ítélet napján.[1]

Temetés[szerkesztés]

Temetkezési szertartásuk valószínűleg a Kr. e. 2. évezred során az Iráni-fennsíkon letelepült árja nomádoktól származik. Mivel a halált a gonosz ideiglenes győzelmének tekintik, a halott tisztátlan a szemükben, és igyekeznek minél hamarabb (lehetőleg még a halál napján) megszabadulni tőle. Ehhez a tetemet egy a településen kívül épített, kör alakú, felül nyitott toronyba , az úgynevezett „Csend tornyába” viszik, ahol a keselyűk prédájává válnak a holttestek. Miután a dögevők letakarították és a nap kiégette a csontokat, egy közös sírboltban helyezik el őket. Így nem szennyezik be Ahura Mazdá teremtését, a földet a halállal.[1]

Templomaik[szerkesztés]

Bombayi párszi tűztemplom

A párszi templomokban nincsenek képek vagy szobrok, az egyetlen szentség egy örökké égő kis tűz, amely Ahura Mazdá örök világosságát és dicsőségét hirdeti. Ezért a párszi templomokat tűztemplomoknak is nevezik. A párszik nem tartanak rendszeres istentiszteleteket, ők azért mennek a templomba, hogy az örök tűz közelében imádkozzanak.[1]

Híres zoroasztriánusok[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g Rencsényi, Tibor. Élő vallások. Útmutató. ISBN 963 9001 02 3 
  2. Gecse Gusztáv: Vallástörténet, 1980

Irodalom[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Zoroasztrizmus témájú médiaállományokat.