Kozmogónia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A kozmogónia a világegyetem, az égitestek és rendszereik keletkezésével és fejlődésével foglalkozó tudomány. Problémáinak megoldásához felhasználja a csillagászat és a Földre vonatkozó tudományok (geofizika, geológia stb.) eredményeit. Sajátos nehézsége, hogy az égitestek fejlődésének lassúsága miatt kevés kivételtől eltekintve az evolúciós jellegű változások közvetlen megfigyelése lehetetlen.[1] A kozmogónia kutatóinak csak kísérleti elméletei vannak a világegyetem korai szakaszáról és keletkezéséről, de a csillagokról érkező sugárzások mérésével, az űrutazások során gyűjtött adatok felhasználásával és a fizika általános törvényeinek alkalmazásával a kozmogóniai ismereteket egyre megbízhatóbbaknak tekintik.

A vallásbölcseleti elgondolások kezdetben magukba foglalták a kozmológiát is, mely később különvált. A kozmológia ma a csillagászatnak az az ága, amely a világmindenség egészének kialakulásával foglalkozik; a kozmogónia ezen belül az egyes égitestek illetve azok nagyobb rendszerei konkrét kialakulásának a kutatásával,[2] s az eközben zajló fizikai folyamatok elemzésével pedig az asztrofizika foglalkozik.[3] (Ezek külön tudományágak, de fölhasználják a relativitáselmélet, a kvantumelmélet, a magfizika, az atomfizika, az elektrodinamika, külön a magnetohidrodinamika és más fizikai tudományágak eredményeit is.)

Etimológia[szerkesztés]

A kozmogónia összetett szó, görög szavakból:

  • κόσμος, kozmosz (a világ)
  • γί(γ)νομαι - γέγονα, a güneia szó gyökeréből (= nemzés, a létezés új állapotába kerülés).[4]

Történelem[szerkesztés]

Ismertebbek az egyiptomi, a mezopotámiai, valamint a görög mitológiai elképzelések a világ keletkezéséről. A legtöbb elképzelés szerint a világ létének kezdetén a káosz és a sötétség áll. A káoszból (az élőlények növekedésének analógiájára) bizonyos csíra alakul ki, ebből áll elő például a föníciaiak világ-tojása vagy más kultúrákban a világ-fa (a magyarok életfája, a germánok kőrisfája). A fejlődés a Föld-anya (terra mater) révén halad tovább, aki „megtermi” a növényi és az állati élet formáit, a fogamzás és születés mintájára. Az egész, rendben zajló folyamatot égi erők, rendszerint a Legfőbb Lény indítja és irányítja nemzéssel (generáció) vagy erőkiáradással (emanáció). Sok vallásban a kozmogónia egyet jelent a teogóniával, az istenek születésével.

A kozmogónia többféle megoldása is lehetséges: a brahmanizmus monizmusa (világlélek), a keleti vallások dualizmusa (jó és rossz istenek), a többszöri teremtés vagy épp a „semmiből” való teremtés (creatio ex nihilo), amire van példa a Biblián kívül is, bár itt vált legegyértelműbbé.

A szentírási elbeszéléshez lásd a teremtés a Bibliában nevű cikket, ahol JHVH jelenik meg Teremtőként.

A késő ókori gnosztikus irányzatokban Démiurgosz a teremtés irányítója.

Az első, egészen Kant nézeteihez hajló kozmogóniát nisai Gergely 4. században élt egyházatya irataiban találjuk.[5]

A bolygókeletkezés folyamata még ma sem teljesen tisztázott, csak modellszámítások léteznek rá. Tudományos igényű (nem az isteni teremtést alapul vevő) keletkezési elméletek a 17-18. században kezdtek megjelenni. Elsőként Descartes dolgozott ki keletkezésmodellt, az első széles körben elfogadott elmélet pedig Kant és Laplace egymástól függetlenül kidolgozott elmélete volt, amely szerint az alaktalan ősköd sűrűsödéséből született Nap egyenlítői síkjában a csillag keletkezésekor leváló (a Szaturnusz mai gyűrűihez hasonló) gyűrűkből alakultak ki a bolygók.[6] Kant szerint a Naprendszer és az egész világmindenség is az anyagnak egy kaotikus ősállapotából alakult ki kizárólag gravitációs erők hatására.[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Új Magyar Lexikon, Akadémiai Kiadó, Bp., 1962

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Cosmogony című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.