Lélek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A lélek sokértelmű kifejezés, amely több tudományágban használatos, eltérő jelentéssel.

Az emberiség születése hajnaláig lehet vissza vezetni azt az elképzelést, hogy az elhunyt ember valójában nem élettelen, nem hal meg teljesen, hogy létezik egy, a testtől független lélek, amit a test halála nem érint. Ezért a test temetését is úgy igyekeztek megoldani, hogy megvédje a testet arra a pillanatra, amikor az elhunyt lelke felébred, hogy használhassa vagy életre keltse a testet akár.

A magyar néphit szerint a mennyországban minden léleknek van egy égő gyertyája és ameddig az lángol, addig él az ember

A magyar lélek szó eredete[szerkesztés]

A Czuczor Gergely és Fogarasi János szerkesztette és írta A magyar nyelv szótára szerint a lélek szavunk a leh gyökből származván alél, lehel, lehelet szavakkal áll rokonságban.[1]

Nyelvi és tudományos megközelítés[szerkesztés]

A lélek szót több értelemben is használjuk, mely így több fogalmat takar, és érdemes külön választani a szellem fogalmától. A lélek vallásos és spirituális értelemben is - egyes értelmezők szerint - a halhatatlan részt, az ember örök és elpusztíthatatlan eszenciáját, a belső emberét jelenti. Míg a szellem egy emberre vagy közösségre jellemző vagy általuk hátrahagyott elképzelésekre és szemléletmódokra vagy akár természetfeletti lényekre is utalhat. Több vallásban felcserélődött az elnevezés a félreértelmezése miatt, de a pszichológia szempontjából a lélek a pszichére értendő. A teljes evangéliumi és pünkösdi-karizmatikus kereszténység, az antropozófia is a szellem örök és halhatatlan voltáról beszél. [2]

Filozófiai, vagy tudományos szempontból a lélek egy olyan közhasználatú szó, amelynek jelentése változó, és nehezen lehet körülhatárolni. A lélek szó körülbelüli jelentéséhez tudományos szempontból közelítő fogalmak a psziché, az érzés, a tudat és az éntudat.

A lélek mint psziché a szellem és a test kapcsolatát valósítja meg. E kapocs a halállal feloldódik, a test elmúlásával a psziché is elmúlik, de a szellem megmarad (ezt a vienne-i zsinat miatt sokan szintén léleknek nevezik, de hogy megkülönböztessük a pneuma-t a psziché-től, célszerűbb külön szót alkalmazni mert a Biblia is külön szót használ). [3]

A lélek mások szerint az a fajta pszichológiai létforma, amely az öntudat állapotából építkezik. Az öntudat pedig abból merítkezik, amit az élőlény az életében megtapasztal.

A bibliai antropológia szerint az ember magja a szellem (görögül pneuma, héberül rúah), a teste (szóma) és szelleme között pedig a psziché teremt kapcsolatot. [4][5] Az Újszövetségben a görög pneuma (πνεῦμα) szó ugyanazt jelenti, mint az ószövetségi rúah (רוּחַ). Szellemnek vagy léleknek fordítják, de szintén leheletet, az élet leheletét jelenti.

A lélek szót a fogalommal rokonítható kifejezésekben is használhatjuk, például lélekemelő feladat, lelkesen végzi a munkáját.

Történelem[szerkesztés]

Az ókori kultúrákban[szerkesztés]

Az egyiptomi fáraók sokszor 10-20 évig is építtették a sírjukat. A piramisok már nem arra szolgáltak, mint a babiloni zikkuratok tornyai, amelyek elsősorban az istenek tartózkodási helye és szenthelyek voltak mindenki számára. A piramisok elsősorban a fáraónak esetleg a családjának szolgáltak, a halott testnek és az ő lelkének, a -jának.

A babiloniaknál egy anyagtalan elem kapcsolódik össze a testtel, és ennek az elemnek tulajdonítottak halhatatlanságot.

A régi egyiptomiaknál kezdetben nem egy testtől elkülönülő lélek továbbélésének a gondolata uralkodott, hanem hogy a halál ellenére az egész ember életben marad. Az elképzelések zavarosak, mert a meghalt embernek egy valamilyenféle feltámadását is szintén feltételezték. Emellett figyelemre méltó, hogy nem a testnek a lélekkel való újraegyesülésére gondoltak, hanem az egész embernek egy jobbfajta életére, hiszen az a hiedelem uralkodott, hogy a lélek csak akkor maradhat továbbra is fenn, ha a testtel kapcsolatban marad. Ezekből az elképzelésekből fejlődött ki az egyiptomiaknál az ismert szokás, hogy a holtak testét balzsamozás által fenntartsák, megóvják. Ez pedig a múmiának a halotti kamrában való megőrzését tette szükségessé. Később változtak az egyiptomiak elképzelései, és komplikáltabbak lettek. A régi indiaiaknál is kezdetben hasonló felfogások uralkodtak.[6]

Perzsiában, valamint India egyes népeinél korán megjelent a halhatatlan lélek tana, ahol a lelket, az emberi életelvet tűzként képzelték el (párszi vallás). Ebből az okból tartották előnyösnek a tűz általi temetést (a halottak elégetését), hogy a lélek újra visszatérhessen a maga tulajdonképpeni szülőeleméhez. Az elődöknek áldozatot vittek, hogy lelkeiknek az utat a menny felé megkönnyítsék.

A brahmanizmus a lélekvándorlás bonyolult tanát hirdeti. [7]

A zsidó vallás - amely Kr. e. 16-13. század környékén, Mózes idején formálódott ki - az egyiptomi vallás minden részletét ellenezte, és ellene volt a mágia uralmának a hétköznapi élet felett, ahogy ez a 19. dinasztiában szokásos volt, és ellene volt az “én” túlvilági továbbélésére való fizikai előkészületeknek.[8] Izrael vallása nem állított embereknek nagy emlékműveket, mert egyedül csak Jahve nevezhető nagynak. Szerintük a Teremtő mindenhatóságában való hitük megválaszolja azt a kérdést is, hogy halandó-e az ember, vagy halhatatlan. Vélték, Isten nagysága áll az ember tehetetlenségével szemben, aki életét csak akkor tudja uralni, ha összeköttetésben marad Istennel. Salamon király kiemelte: “Nincs ember, akinek hatalmában volna az éltető lehelet, aki vissza tudná tartani az éltető leheletet, és senki sem ura a halál napjának.[9] Az Ótestamentum úgy ír a halálról, mint egy alvásról.[10] Izrael hite nem a lélek halhatatlanságára épült, hanem egyedül az ő Urának teremtői és szabadító hatalmára, aki a halottakat is képes feltámasztani.[11][12]

Kr. e. az 5. század második felében vonult be a görög hiedelemvilágba az ember halhatatlanságának a hite. Püthagórasz és tanítványai is azt tanították, hogy a lélek egy isteni lehelet, de ami a testbe mint büntetőhelyre van száműzve. Később elsősorban Platón volt az, aki Szókratész befolyása alatt a filozófiához fordult: számára a vallás egy erkölcsi világrendből és a lélek halhatatlanságából állt. Nála e gondolat különös nyomatékra talált hogy a test a lélek börtöne, épp ezért a halál a lélek kiszabadulását jelenti majd ebből a börtönből. Arisztotelész Platón tanítványa volt, így a lelket ő is a test foglyának tekintette. “Intőszózat a filozófiához” című szónoklatában a mulandó testnek és a halhatatlan léleknek a gondolatát egy hasonlat által szemléltette. [13]

Amerikai őslakók[szerkesztés]

Az észak-amerikai indiánok az életet nagy utazásnak tekintették, ami azzal kezdődött, hogy a lélek levált a Nagy Szellemről (wd), hogy beléphessen egy testbe, amely az Anya Földön él. A halál pedig az a pillanat volt, amikor még egyszer és immár örökre a lélek összeolvadt a Nagy Istennel. [14]

Keresztény felfogás szerint[szerkesztés]

A keresztény teológia előtörténete Krisztus kinyilatkoztatásaiban, apostoli iratokban és a platóni és arisztotelészi filozófiáig nyúlik vissza. A lélek szó bibliai megfelelői azonban csak távolról rokoníthatók a görög lélek kifejezéssel. [15] Ugyanis a héber lélek szavak megfelelői nem választják szét testre és lélekre, azt az emberrel egységben közli[16]. Az apostoli időszakban Görögországban alakultak ki a legjelentősebb egyházi közösségek, és a görög nyelv kifinomult szavai lehetőséget adtak a keresztényeknek, hogy érzékenyebben fejezzék ki gondolataikat[17].

A korai kereszténység hitt abban, hogy az embernek Istennek kell adnia a pszühé-jét, sőt el is kell veszítenie [18] amivel azonban valójában megnyeri Krisztusban (Mt 10,39), (Mk 8,35). A lélek ahhoz a meggyőződéshez kapcsolódott, miszerint az ember testben fog feltámadni.

Márk evangéliumában[szerkesztés]

A lélek szó az evangéliumában általában akkor fordul elő amikor Jézus gyógyít tisztátalan lelkeket. Jézustól származik az a mondat, amely az egész keresztény gondolkozást később a lélekről meghatározza, az hogy szembeállítja a lelket a testtel, amikor lankadnak a virrasztásban, "...a lélek ugyan készséges, de a test gyenge. (Mk 9,25)" Evvel Krisztus az ember gyenge pontjára mutat, a test gyengébb, mint a lélek.

Lukács evangéliumában[szerkesztés]

Lukács már párhuzamba állítja a lélek szerepét a testtel, felhívja a figyelmet arra, hogy értékesebb mindkettő, mint gondolnánk (Lk 12.23). Tanítása szerint ne becsüljék le egyiket se a másik rovására.

Máté evangéliumában[szerkesztés]

A lélek fertőzhetőségéről beszél. A szentlélek káromlása nem nyer bocsánatot (Mt 12,31-32), amikor viszont a tisztátalan lélek kimegy az emberből, az ember üresnek fogja érezni magát, és többszörösen térhet vissza a tisztátalan lélek (12,43-45).

János apostol[szerkesztés]

A lélek él, a test nem használ semmit (Jn 6,63). A lelket összekapcsolja a vízzel és vérrel, ami által jött Krisztus. Egyenesen Krisztust nevezi léleknek, aki szentlélekkel keresztel.Krisztus a Jordánban a víz által kapta meg a Szentlelket, és Krisztus vére áldozati vér az ember számára a megváltás kegyelme[19] Aki nem hisz a lélekben és igazságban azaz Krisztusban, az az Antikrisztustól való (Jn I 4.3).

Pál apostol[szerkesztés]

Pál apostol szerint a lélek és a test egymás ellen viaskodik (Gal 5,17), aki testre vágyik testi dolgokat kap, aki lelkit az lelkieket (Gal 6,8), de a test halálra vezet, míg a lélek életre és békére (Róm 8,6). A szentelő lélek Istentől jön Krisztus által (Róm 1,4), aki felszabadított a bűnöktől és életet ad a léleknek (Róm 8,2). Isten fiai nem testi, hanem lelki körülmetélkedés az Istentől kap elismerést nem embertől (Róm 2.29). Ez az érvelés vezetett oda, hogy az első jeruzsálemi zsinaton elvetették a körülmetélés régi gyakorlatát.

A hellenizmus korában[szerkesztés]

A kereszténység teológiában a lélek fogalma a platóni és arisztotelészi gondolkodás bizonyos elemeinek a befogadásán alapszik; azonban nem emeli dogma szintjére[16], rendszerezését Aquinói Szt. Tamás végezte el. [15]

Abból az arisztotelészi-tomista felfogásból kiindulva, hogy a léleknek ahhoz, hogy létezhessék, az anyagban kell aktualizálódnia, vagyis nem létezhet anyagi vonatkozást nélkülöző részszubsztancia gyanánt

A test és lélek különbözősége a hellenistáktól ered, az az elképzelés miszerint a test porból lett porrá lesz, illetve az éltető lehelet visszatér a Teremtőhöz. (Ptéd 12,5 v.ö. Bölcs 9,15, Ez 37,7.10[16]) A hellenista jellegű hármas tagolással – szellem, lélek, test – találkozunk az 1Thessz. 5,23-ban (trichotomizmus):

"A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket (pneuma), lelketeket (pszühé) és testeteket (szóma) feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig."

Középkorban[szerkesztés]

A Vienne-i zsinat (1311) úgy határozott, hogy az addigra amúgy is elhalványuló szellem fogalmát, illetve a szélsőséges platonizáló kettős lélek fogalmát eltörli, és bevezeti helyette azt a dogmát, hogy az embernek csak teste és lelke van (dichotomizmus), és a léleknek vannak szellemi tulajdonságai.[20]

Az ezt követő bibliafordítások alkalmazkodtak is ehhez a dogmához, és a szellemet következetesen léleknek fordították, például Jézus kereszthalálánál. [21] Ahol a Szentlelket olvashatjuk a magyar fordításokban, ott is eredetileg Szent Szellem szerepel,[22] amelynek a különféle keresztény irányzatokban eltérő a jelentése.

Katolicizmus[szerkesztés]

A modern katolikus tanítás három részben tárgyalja a lélek fogalmát.

test és lélek kapcsolata viszonyában[szerkesztés]

A lélek kevesebb, mint a szellem, mert maga teljességében a lélek a Végtelen, Tiszta Szellemben Istenben nyilvánul meg. Isten teremtetlen, anyaghoz nem kötött, az ember viszont teremtett lélek és anyaghoz kötött véges. A tudattal nem azonos a lélek. Már a fogantatás pillanatában jelen van mint szellemi lélek. A terermtés történetben nem az áll, hogy Ádám életre kelt és utána kapta meg a lelket Istentől, hanem Isten Ádám orrába fújta a lelket amitől életre kelt[16]. (Ezért áll ki a katolicizmus az abortusz ellen, mert Isten készülő művét állítja meg.) A szellem azonban hallhatatlan. Jézus állítása szerint a testet meg tudják ölni, de a lelket nem (Mt 10,16). Lelkünk érett szellemisége abból áll, hogy képes örök igazságokat felismerni, és azok mellett igenlően kiállni.[16].

lélek a halál után[szerkesztés]

A katolikusok külön tárgyalják a testtől szétválasztott lelket, melyet anima separatának neveznek. A szellem hallhatatlan, a lélek kárt szenvedhet - tisztátalanná válhat -, testi élete során. A katolikusok vallják, hogy szent életet kell megélni a földön, hogy testünk, lelkük romolhatatlan legyen. A lélek az ember halála után megítéltetik és vagy a mennyországba vagy a pokolra vagy a purgatóriumba (tisztítótűz) jut. De ez még nem az utolsó szó, mert az Utolsó Ítélettől remélheti az ember a teljes üdvözülést.

a feltámadás viszonylatában[szerkesztés]

A görög műveltség hatására, és a hittérítők alkalmazkodása alapján a feltámadás mikéntje különböző elgondolásokat hozott.

  1. A thnétopszüchiták azt vallották, hogy a lélek ugyanúgy meghal, mint a test, és Isten a szérszórt részeket újra egyesíti. Ez a csoport kisebbségben volt.
  2. A hüpnopszüchiták vallották, hogy az Utolsó Ítéletig a lélek álomba merül.
  3. A harmadik csoport nézete szerint az Utolsó Ítéletig a rosszak mérsékelt kínokban, a jók mérsékelt boldogságban lesz részük. Ez az utóbbi szemlélet lett meghatározó[16]
  4. Szent Iréneusz kötötte össze azt a zavarólag ható kijelentést, hogy csakis Isten hallhatatlan (1Tim 6,16), avval, hogy a lelket csakis Istennel való találkozás azaz az isteni kegyelem teszi hallhatatlanná. Míg Tertullianus egészíti ki, csak az igazak léphetnek Isten színe elé, tehát nem alanyi jogon, hanem lényegi jogon. Aquinói Szent Tamás tovább következtet, a lélek a test lényegadó formája.
  5. Órigenész félreérthető kifejezéseket használt,követői ezért a szélsőséges dualizmust vallották.
  6. 20. századi gondolkozók egy csoportja azt vallja, hogy a feltámadás a halálkor végbemegy, az az ígért ítélet, mert a halál után nincs idő (Karl Barth, evangélikus), Továbblépve Karl Rahner (jezsuita) ugyan kapcsolatba lép a megváltozott idővel és az anyaggal a lélek, de az más anyag lesz, mint a porladó testünk, kozmikus eredetű, pánkozmikus lesz.
  7. Joseph Ratzinger felhívja a figyelmet, hogy a Biblia nem az evilági és a túlvilágit állítja szembe, Hanem ki hogyan van "bekapcsolva" Krisztusba, illetve Krisztus nélkül él. A Biblia testünk feltámadásáról ír. illetve az utolsó időkről. Bizonyos jellegű anyagiságnak fenn kell maradnia halálunk után, amely biztosítja az önazonosságunkat. Ez az anyag valószínűtlen, hogy pneumatikus legyen.

Dogmák[szerkesztés]

  • A lélek halálban nem semmisül meg, nem merül álomba, külön ítélet alá esik, amely a kimondás után rögtön bekövetkezik.
  • Saját testünkben fogunk feltámadni.

Protestantizmus[szerkesztés]

A protestánsok tagadják a tisztítótűz létezést. Nézetük szerint ez csak emberi kitalálás. Az ember halála utáni lélek sorsával megosztott nézetek vannak.

A Bibliában[szerkesztés]

A héber által leggyakrabban használt test (bászár) és léleknek fordított (nefes, ruáh) szavak nem állíthatóak párhuzamba a görög test (szarksz, szóma) és lélek (pszükhé) illetve szellem (pneuma) kifejezésekkel, melyek az Újszövetség szóhasználatán keresztül az első századok többnyire görög nyelvű keresztény filozófiájában fontos szerephez jutottak. Az ószövetségi zsidó felfogás nem teszi lehetővé az ember test és természet kétosztatú (dichotómikus: test és lélek) illetve háromosztatú (trichotómikus: test, lélek, szellem) leírását.[23]

A Biblia teremtéstörténetének központja az ember, aki Isten képmásaként uralkodik a világban. A léleknek fordított szóra sok utalás található a Szentírásban, az Ószövetségben (1.Móz.2,7, 7,22, 4.Móz.11,17-25, 5.Móz. 12,23, 2.Kir.2,9, Jób,32,8-9, Péld.19,2, Ésa.32,15, Ezék.2,2, 3,12), az Újszövetségben pedig különösen Pál apostol (1.Kor.15,44, 2.Kor.6,6, Ap.Csel.2,4, 1.Kor.2,10-12, 6,17, 14,15, 1.Thessz. 5,19,23, 2.Timóth. 1,14, Zsid. 4,12, továbbá Ján.3,8, 4,23-24, 6,63, 7,38-39, 14,26, 1.Ján.5,6).

A magyar bibliafordítások sok esetben “lélek” szót használnak ott, ahol az eredeti szöveg “szellemet” használ. Így például az eredeti szövegben Jézus a kereszten nem a “lelkét”, hanem a “szellemét” (pneuma) ajánlja Isten kezébe. [24] István is megkövezésekor nem azt kérte Istentől, hogy “vedd magadhoz az én lelkemet”, hanem: “az én szellememet” [25]

Ószövetség[szerkesztés]

A teremtés történetét olvasva, az élet az első pillanattól kezdve egy döntő feltételtől függött: az Isten iránti engedelmességtől és hűségtől. Engedetlensége által az ember nem csak az édent veszíthette el, hanem az élete is veszélyben volt. “És megparancsolta az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél, de a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.[26] Hogyha pedig engedetlensége által az ember az életét eljátszhatta, akkor ő a teremtetésekor sem bírt halhatatlansággal. Ádámnak csak feltételes volt a halhatatlansága, a halhatatlanság még nem volt az övé; csak a lehetősége előtt állt annak, hogy azt megszerezze; de a bűnesettel elvesztette azt.

A teremtésben az élőlénynek fordított héber szó a nefes hāj.[27] Ez a kifejezés nemcsak az emberre vonatkozik, hanem az állatokra is. A nefes, amit lénynek fordítanak a náfas szóból ered, mely jelentése: lélegezni. Az Újszövetségben ennek görög megfelelője a pszühé. A teremtéstörténetben semmi nem utal arra, hogy az ember lelket kapott volna, vagyis olyasvalami külön egységet, ami a teremtéskor kapcsolódott volna össze az emberi testtel és függetlenül tudna létezni attól.

Az emberi "lélek" nem rendelkezik halhatatlansággal, hanem csak egyedül a Teremtő. Ezek a szavak: “halhatatlanság” és “halhatatlan” egyetlen egyszer sem fordulnak elő az Ótestamentumban. Az Újtestamentumban a halhatatlanság (athanázia) csak három helyen van megemlítve. I. Tim. 6,15-16-ban csak egyedül Istennek van tulajdonítva. A másik két helyen azt magyarázza, hogy a megváltott ember a halhatatlanságot csak Jézus visszajövetelekor kapja meg. A halhatatlanság Isten adománya, amit a feltámadás napján kölcsönöz majd neki.[28]

Az “aphtárzia” szóval is csupán néhány helyen találkozunk, ami romolhatatlanságot, elmúlhatatlanságot jelent, vagy a magyar Biblia örökkévalónak is fordítja. Róm. 2,7. az ítélet napjára a hűség jutalmául említi az embernek. I. Kor. 2. részében Isten ajándékát jelöli, amit az ember a feltámadáskor fog kapni. Róm. 1,23. szerint Isten, mint örökkévaló van szembeállítva a mulandó emberrel. Csak Istennek és Isten Fiának van élete önmagában.[29]

A lélek halhatatlanságának a tana nem biblikus elmélet. Egy új tan tört be a keresztény hitbe, miszerint az ember lelke tulajdonképpen isteni volna, és ezért nem is halhat meg, mialatt a test, “a lélek börtöne” mulandó, és meg kell semmisülnie, hogy a lélek megszabadulhasson ettől a tehertől.[30] Az embernek egy ilyen kettészakítottságáról - egy halandó, értéktelen testre és egy halhatatlan isteni lélekre - a Bibliának nincs tudomása.[31] A teremtésben említett "élet lehelete" nem teszi az embert halhatatlanná. A jövőbeli események a színtér: a feltámadás és az utolsó ítélet, nem a halottak birodalma (pokol). A halál idejétől a bekövetkező feltámadás idejéig nincs közbeeső pokol vagy mennyország. Az Ószövetség alapján a halál után Isten visszaveszi a lelket (élet-leheletet), elmúlik az ember, és újra porrá lesz. [32][33][34]

Ézsaiás próféta könyvében olvassuk: “Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?[35] A Zsoltárok könyve ezt írja: “Ne építsetek a nagyokra, az emberre, aki nem tud segíteni! Az élet elhagyja, visszatér a porba, s odavan minden terve.[36]

Újszövetségi példaesetek[szerkesztés]

A lélek szó helyei,

  • legtöbbször tisztátalan lelkek, Jézus gyógyításai, példabeszédei kapcsolatában tűnik fel
  • néhány állat tekintetében; a kiűzött tisztátalan lélek a disznókondába ment bele, amit az vízbefúllasztotta. A galamb, a Jordánban való vízbemerülés után, Krisztus keresztelésekor, mint ami a Szentlelket hordozza szállt rá (Mt 3,16), (Mk 1,20), (Lk 1,21-22).
  • Az elszáradt fügefa példaesetben a Jézus a fügefához szól, feltételezhető a fügefa lelke.
  • A test és lélek viszonylatában.
  • Amikor a lélek különválik a testtől (egyesk szerint látszólag).
A gazdag ember és a szegény Lázár[szerkesztés]

A gazdag ember és a szegény Lázár példázata Lk 16,19-31-ben olvasható.

az adventizmus nézete alapján:

Akik a lélek halhatatlanságára hivatkoznak, gyakran Jézus egyik példázatát említik, amelyik a gazdag emberről és a szegény Lázárról [37] szól. Ezek a példázatok nem a halottak állapota körül forogtak, hanem sokkal inkább azt mutatták meg, hogy ez az élet az egyedüli lehetőség az örök életre való felkészüléshez.

Hogy a népet gondolkozásából felrázza, példázatai ezzel a mondattal kezdődnek: “Volt egy gazdag ember..”,[38] Jézus két példázatot mondott el olyan embereknek, akik mélyen az anyagi javaikba vetették reménységüket. Hallgatóinak, a jómódú farizeusoknak a reakciója is megmutatja, hogy Jézus első elbeszélését olyan példázatként értették, aminek nem volt egyéb tartalma és célja, minthogy az ő pénzszeretetüket hibáztassa. A teljes összhangból világosan kitűnik, hogy mit akart nekik Jézus mondani: a földi áldások legjobb esetben is csak rövid ideig tartók és bizonytalanok. [13]

Jézus kijelentése nyíltan a halottak feltámadásáról szólt. A szadduceusokkal folytatott vitájában ezt mondta: : "Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat.. a halottak.. feltámadnak. Nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondta neki Isten, amikor szólt: ‘Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene? Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké.[39] Amikor Jézus ezt a kijelentést tette, még nem voltak feltámasztva az ősatyák - s az örök életre vonatkozó ígéreteket még nem nyerték el.[40] Így Lázár is majd csak a feltámadás napján lehet “Ábrahám kebelén”.

A platóni filozófia népszerűsödésével kezdték a “hádes”t, az alvilágot, elevennek elképzelni. Így a gazdag embernek Ábrahámmal folytatott beszélgetését is a hádesba helyezték át. A “hádesba való eltemetés” és a “kínokban való szemfelemelés” között van a halál állapota, amiről Jézus semmit sem mond, mert semmi jelentőséget nem tulajdonít neki.

’Amikor a sírban (seol) az ő szemeit felemelte’ - ez Jézus tanításai értelmében ugyanazt jelenti, mintha azt mondta volna: ’Amikor pedig a halálból felébredt’, vagyis feltámadt, és a (Hinnom völgyében) kínok között találta magát.

Az igazak és az istentelenek között a végleges szétválasztás csak az utolsó napon történik, noha az egyes embereknek már a haláluk pillanatában eldől, lezárul a sorsuk. Csak a feltámadás hozza a kettéválasztást, mert azt egy vizsgáló ítélet előzi meg.

Mert az embernek Fia eljön az ő Atyjának dicsőségében az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.” (Máté 16,27.)
Jézus és a lator[szerkesztés]

Jézusnak a vele egy időben keresztre feszített latorhoz fűződő beszéde Luk. 23,39-43-ban olvasható.

az adventizmus nézete alapján:

Gyakran idézik az ember halál utáni életének bizonyítására Jézus szavait, amit a vele keresztre feszített egyik latornak mondott. Ezzel a kijelentéssel azt akarják bizonyítani, hogy halála után a hívő mindjárt a mennybe megy.

“Uram, emlékezzél meg énrólam, amikor eljössz a Te országodban! És mondta néki Jézus: Bizony, mondom néked: ma velem leszel a Paradicsomban.”[41]

Jézus sohasem hirdetett olyan elképzeléseket az Isten országáról, amilyeneket sok mai keresztény fest magának. Sohasem beszélt arról, hogy követői haláluk után azonnal a “túlvilágba” érkeznének.

Sokan azt hiszik, hogy a lélek a test szennyes börtönének a nemes foglya, és mihelyt az a halál által e börtönéből megszabadul, fent lebeg a fellegek fölött, hogy ott, a lelkek mennyországában örökre boldog legyen. Hogyha valaki csak a maga egyéni üdvösségét tartja szem előtt, akkor nem lehet csodálkozni az ő kereszténységének egoista formáján, sem pedig a szó szoros értelmében vett ,,Istenországa-művének széles területén végzett munkáján!”

Egy dolgot meg kell jegyeznünk: a görög, de különösen a platóni filozófia nagy befolyást gyakorolt sok korai keresztény gondolkozására. Ez rányomta a bélyegét a Biblia fordítására is. Így például az írásjelek kitevésénél is olyan helyeken, ahol egy vessző a mondat értelmét döntő módon megváltoztatja, sőt egészen az ellenkezőjére fordíthatja. Ha egy bibliafordító egy szövegnél az írásjelet az ő előre megfogalmazott nézetére támaszkodva, a saját elképzelése szerint helyezi ki, akkor az óriási problémákhoz vezethet. Az értelmezési fordításnak épp egy ilyen klasszikus esetével van dolgunk Lukács 23,43-ban.

A legtöbb fordításban a szöveg valahogy így hangzik: “Bizony mondom néked: ma velem leszel a Paradicsomban”. Egyes fordítások a “ma” szó mellé még egy “még” szócskát is hozzá fűznek, hogy ezt a gondolatot még jobban kiemeljék. Így a hangsúly teljesen a “ma” szóra esik abban az értelemben, mintha Jézus ígérete még aznap beteljesedett volna. Nem mindegy, hogy “ma” adta Jézus a kijelentését, vagy pedig “ma” teljesedett be! Ez a kifejezés: “mondom néked ma” a héber, majd az arám szólásmódnak teljesen megfelel, mint ahogy ezt sok ószövetségi íráshely is bizonyítja.[42]

Jézus feltámadása után ezt mondta Mária-Magdalénának : “...mert nem mentem még fel az Atyához”,[43] - ez alapján nem lehet a ’ma’ szót a napjainkban megszokott módon érteni. A bibliafordításokban a hangsúly a ’ma’ szóra esik, de a helyes fordításnak a következőképpen kellene hangzania: ’Bizony, mondom néked ma: te velem leszel a Paradicsomban.’

Jézus ezt mondta a követőinek:

"Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek."[44]

Ez ígéret szerint a hívők csak Jézus 2. eljövetelekor fognak véglegesen egyesülni az Úrral. A lator egyáltalán nem is tudott volna azon a “ma”-i napon a Paradicsomban lenni Jézussal, hiszen maga Jézus sem ment a halála napján a Paradicsomba, hanem a sírba.

Judaizmus[szerkesztés]

A zsidó szent iratok nem különböztetik meg élesen a testet és a lelket. A rúah (רוּחַ) (=lehelet), a nefes (נֶפֶשׁ) (ami megkülönbözteti az élőt a halottól) és a nesama (נשמה) (=lélegzet) szavakkal jelölt fogalmaknak nincs önálló ontológiai státuszuk. [45]

A talmudi időszakban a rabbik már éltek bizonyos megkülönböztetéssel: úgy vélték, hogy a lélek a test vendége mindaddig, míg a test a földön él. A zsidó filozófusok, például Philón, Szaadja Gaon, Salamon ibn Gavirol platonista hatásra dolgozták a lélek halhatatlanságára valló tanaikat. [45] A kabbalisták felfogása szerint a lélek isteni entitás, amely belép a testbe; az isteni emanációból ered és végső célja, hogy visszatérjen a szefirák világába. [megj. 1][45]

Hinduizmus[szerkesztés]

A Mundaka Upanisad alapján [46] a lélek (átman) mérete az atoménak felel meg és csakis tökéletes értelemmel lehet érzékelni. Ez az atomnyi lélek a szívben helyezkedik el és hatását az élőlény egész testére kiterjeszti. Jelen van minden élőlény szívében. Ha a lélek elhagyja a helyét, akkor a vér működése, amely a fúziót idézi elő, megszűnik.[47]

A lelki egész atomnyi részecskéit a napfény részecskéihez hasonlíthatjuk. Ahogy a napfény végtelen sok molekulát tartalmaz, a Legfelsőbb Úr parányi részei az Ő sugarainak atomnyi szikrái, amelyet prabhá-nak vagyis felsőbbrendű energiának neveznek.[47]

A test természeténél fogva mulandó, a lélek ezzel szemben örök és elpusztíthatatlan. Amikor a lélek távozik az anyagi testből, az azonnal bomlásnak indul. A lélek az, ami fenntartja a testet.

A lélek (átman) minőségileg megegyezik a Legfelsőbbel (Brahman), s a testtel szemben nem változik. Néha kúta-sthána-k, állandónak is nevezik. Nem születik, de mivel anyagi testbe költözik, a test megszületik. A lélek nem születik meg és nem hal meg. Minden ami megszületik, az el is pusztul. Mivel a léleknek nincs születése, nincs múltja, jelene és jövője sem. Örökkévaló, mindig létező és eredeti, azaz létrejöttének nincs nyoma a történelemben. A testtel ellentétben soha nem öregszik meg. A test változásai nem befolyásolják a lelket.[48]

A Lélek elhagyva Isteni származását, a személyiséghez kötötté vált, és a világot alkotó ellentétes erők között él. Hosszú korokon át, születésről-születésre vándorol, tetteket hajtva végre, és azok gyümölcseit érlelve. Megfosztva minden hatalomtól, lassan gyűjt bölcsességet, mint eredményét sokrétű tapasztalásának.[49]

Az atomnyi egyéni lélek testbe kerülését a Felsőlélek kegye teszi lehetővé. A Védák - például a Mundaka Upanisad és a Svetásvatara Upanisad - a lelket és a Felsőlelket két madár-baráthoz hasonlítják, akik ugyanazon a fán ülnek. Az egyik madár (az egyéni, atom nagyságú lélek) a fa gyümölcseit csipegeti, miközben a másik (Krisna) csupán figyeli a barátját. A két madár között minőségileg nincs különbség, ám az egyiket elbűvöli a fa gyümölcse, míg a másik csupán szemtanúja barátja tetteinek. A tanú-madár Krisna, a csipegető pedig Ardzsuna. Barátok, de az egyik közülük a mester, a másik pedig a szolga. Az atomnyi lélek vándorlását egyik fáról a másikra , egyik testből a másikba az okozza, hogy megfeledkezik e kapcsolatról.[50] A Lélek, mintegy alvásból ébredve kiemelkedik a homályból, ahol addig eltemetve feküdt. A Bhagavad Gítá történetében Ardzsuna, mint az egyéni Lélek, Kuruksetra csatamezején találja magát, a csatamezőn, amelyet a dharma vagy kötelesség mezejének is neveznek.

lásd még:

Dzsainizmus[szerkesztés]

A dzsainizmus szerint a létezők kategóriába sorolhatók: vannak dzsívák (élők) és adzsívák (élettelenek). A dzsíva (szanszkrit: जीव) eszméje nélkül nem érthető a dzsainizmus, mert a dzsainák minden embernek, állatnak, rovarnak, növénynek, sőt még a földnek, a köveknek, a tűznek, a víznek és a levegőnek is élő lelket tulajdonítanak. Nézetük szerint a világot végtelenül sok dzsíva népesíti be, mindegyik valós, önálló és örök, s tudat, öröm és energia jellemzi őket. E felfogás alapján tanúsítanak oly nagy tiszteletet az élet minden formája iránt, ami a dzsaina hit alapkövében, az ahinszában fejeződik ki.[51]

A dzsívákat (lelkeket) két fő csoportba sorolják: sziddha (megszabadult) és szanszári (világi lények). A dzsain filozófia azt tanítja, hogy minden lélek külön egyéniség, mely soha nem teremtetett, öröktől fogva létező. A lélek az alacsonyabbtól a magasabb állapot irányába fejlődik a karma vagy ok-okozat törvénye alapján. Minden alkalommal új testet ölt, amíg az előző életekből származó karmákat teljesen le nem dolgozza. Végül a karma kötelékeinek elszakításával, megmutatkozik abszolút tisztaságában, és eléri a tökéletességet, a nirvánát, a muktit.[52]

Buddhizmus[szerkesztés]

A buddhizmus tanítása elutasítja az örökkévaló lélek létezésének gondolatát, itt a „lélek nélküli újjászületés tana” jelenik meg (lásd: anatta). Eszerint nem léteznek egyes lelkek elkülönülve egymástól, a dolgok és jelenségek csak más dolgok és jelenségek függvényében léteznek. Amint a dolgok és jelenségek létezését fenntartó okok elmúlnak, a dolgok és a jelenségek is velük múlnak. Ez a függő keletkezés elmélete.

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. "Világos, hogy a lélek gyöke eredetileg egy a leh, léh, leheg, liheg szók gyökével; t. i. az ember azon láthatatlan erőt, mely minden mozgalomnak kútfeje, a lehhel, mint életnek jelével, azonosította. Innen van, hogy több nyelvben e két fogalom azonos szókkal fejeztetik ki, pl. a hellen πνω és πνεμα, a latin spirat és spiritus, anima, anhelo, innen lett animal; mint a régies magyar szellet s újabb szellem a szél v. szellő szótól, a szláv duchat és duch, a héber ruah, am. szél és szellem stb." Czuczor-Fogarasi 1867, Lélek szócikk
  2. http://www.antropozofia.hu/ga
  3. pl. 1Thessz. 5,23
  4. 1Thessz. 5,23 (trichotomizmus)
  5. 1The 5,23 - görög eredeti
  6. Tobler Gusztáv: Nincs többé halál, 22-23. oldal
  7. Tobler Gusztáv: Nincs többé halál, 23. oldal
  8. William F. Albright: Von der Steinzeit zum Christentum, 270. oldal
  9. Préd. 8,8.
  10. Zsolt. 13, 4  ; V. Móz. 31,16.
  11. Ésa. 26,19 Életre kelnek majd halottaid, és holttestük feltámad.
  12. Dán. 12,2. 13 És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra.
  13. ^ a b Tobler Gusztáv: Nincs többé halál
  14. Roberto Giacobbo: Mi van odaát?
  15. ^ a b Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár → lélek, 2006
  16. ^ a b c d e f Dr. Előd István: Katolikus dogmatika, Szent István Társulat 1983, 673. oldal ISBN 9633602033
  17. Hellén-keresztény Európa | Demokrata (hu nyelven). www.demokrata.hu. (Hozzáférés: 2018. március 30.)
  18. Mt 6,25 Mt 16,25 Mk 8,35 Lk 9,24 Jn 12,25
  19. Krisztus vére – Magyar Katolikus Lexikon. lexikon.katolikus.hu. (Hozzáférés: 2018. március 30.)
  20. Dr. Előd István: Katolikus dogmatika, ppek.hu
  21. pl. Luk 23,46
  22. Katolikus dogmatika – Teremtés – EMBER – Test és lélek
  23. Gábor György: Legtávolabb az Örökkévalótól - az ókori zsidóság halál- és túlvilágképe és a Héber Biblia. http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/gaborgyorgy.htm, 2010. dec. 31.
  24. görög eredeti - Luk. 23,46
  25. https://www.blueletterbible.org/kjv/act/7/59/t_conc_1025059 -- görög - Apcs. 7,59
  26. I. Móz. 2,16-17
  27. https://www.blueletterbible.org/kjv/gen/2/7/t_conc_2007
  28. I. Kor. 15,53-54
  29. Ján. 5,26
  30. Prof. E. Brunner: A halálról és a halálfélelemről
  31. Tobler Gusztáv: NIincs többé halál
  32. Zsolt. 104,29
  33. Jób 34,14-15
  34. visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta.” - Préd. 12,7. kat. ford
  35. Ésa. 2,22.
  36. Zsolt. 146,3-4.
  37. Lukács 16. rész
  38. Luk. 16,1. 19.
  39. Márk 12,26-27.
  40. Zsid. 11,39
  41. Luk. 23,39-43.
  42. (II. Móz. 34,11. V. Móz. 8,19.
  43. Ján. 20,17
  44. Ján. 14,1-3.
  45. ^ a b c Akadémiai Kiadó: Világvallások → lélek, 2009
  46. 3.1.9.
  47. ^ a b Bhagavad Gítá - úgy ahogy van, 2.17 - kommentár
  48. Bhagavad Gítá - úgy ahogy van, 2.20 - kommentár
  49. A Bhagavad Gita yogája
  50. Bhagavad Gítá - úgy ahogy van, 2.22 - kommentár
  51. Akadémiai Kiadó: Világvallások → Dzsíva, 2009
  52. Szvámi Sivánanda: Utak a boldogsághoz → dzsainizmus; 2014

Megjegyzés[szerkesztés]

  1. a szefirákról szóló elgondolásokra nagy hatással volt a gnoszticizmus, s arra próbálnak magyarázatot adni, hogyan léphet kapcsolatba a transzcendens Isten a világgal

Külső hivatkozások[szerkesztés]