Tudat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tudat a filozófiában és a pszichológiában az agy legmagasabb rendű, csakis az emberre jellemző funkciója, amelynek lényege, hogy célszerűen visszatükrözi a külső tárgyak tulajdonságait és kapcsolatait, megtervezi a cselekvést és következtet annak majdani eredményére.[1] Képes valamely fokig világosan észlelni a saját létünkkel kapcsolatos jelenségeket. A tudati folyamatokban közvetett vagy közvetlen módon ezek hordozója, az „én” is megjelenik,[2] azaz az éntudat a tudatfogalom szükséges része. A tudat emberi fogalom. Az állati pszichikumot, az állatoknak a tudatoshoz hasonló viselkedését az etológia, az ember által készített robotok ilyen irányú fejlődését a mesterséges intelligencia kutatása vizsgálja.

A tudat legszélesebb értelmében általában a szellemmel, a gondolkodással azonos értelemben is használatos a köznyelvben.[3]

A tudat, mint az anyagi léttel szemben álló másik legszélesebb kategória, a filozófia alapkérdésének, az anyag és tudat egymáshoz való viszonyának egyik oldalát képezi.[3]

A tudatfogalom a különböző tudományágakban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tudat több tudományág, így a filozófia és a lélektan mellett az orvostudomány tárgya. A különböző tudományágakban, valamint a hétköznapi életben a tudatfogalomnak különböző, de egymással összefüggő megjelenési formái vannak.

  • A „tudat” így vonatkozhat a a bennünk felhalmozott tudati élmények, képzetek, fogalmak összességére, mindarra, ami egy személy számára éber állapotban tudatos.[2]
  • Továbbá a „tudat” fogalma alatt érthetjük azt a tényt, lelki élményt, hogy tudunk valamiről („a veszély tudata”, „tudatában van valaminek”, „tudatára ébred valaminek”). Freud és a behaviorizmus előtt a tudósok úgy vélték, hogy minden lelki jelenség hozzáférhető a saját tudatunk számára. Azóta ezt kétségbe vonták, majd a 20. század végén a kognitív pszichológia újra nagyobb, bár korlátozott szerepet tulajdonított a tudatnak, kiemelve, hogy számos számos bonyolult elemzési, döntési feladatot minden tudatosság nélkül végzünk. A modern pszichológia tárgya a tudat különböző aspektusaink kutatása. Az öntudat és az éntudat kialakításában fontos szerepe van a környezetnek, a tudatos társaknak, a velük folytatott, főleg nyelvi kommunikációnak.[2]
  • A „tudatalatti” lélektani fogalom, ami a tudat értelmi középpontján kívül eső lelki folyamatokkal, a tudatalatti vagy a tudattalan jelenségeivel foglalkozik.[2]
  • Az „öntudat” az éberséget jelenti, ami szükséges a tudatos lelki működéshez.[2]

A tudaton szűkebb értelemben a logikai absztrakt gondolkodás értendő, ez teszi lehetővé a valóság megismerését. Tágabb értelemben beletartoznak a pszichikai tevékenység más formái is, az érzékelés, az emlékezés, a érzelem és az akarat, valamint mindezek kölcsönhatásai. A tudat azonban nem azonos a pszichikummal, mert az a tudatalattit, a tudattalant és magába foglalja, bár közöttük nincs merev határvonal.

A tudat materialista felfogása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dialektikus materializmus a tudatot az anyagi lét fejlődése eredményének, és annak visszatükröződésének tekinti. A tudat eszerint az objektív világ visszatükrözése az emberi agyban. Ez az agy legmagasabb rendű funkciója, ami csak az emberi szervezetben fordul elő. Lényege, hogy a visszatükrözés célszerű formában történik, az így kapott kép megfelel a külvilágban lévő tárgyak és jelenségek objektív formáinak és kapcsolatainak. A tudat ezen az alapon megalapozza a cselekvést, megoldja az ember, valamint az őt körülvevő természeti és társadalmi valóság közötti kapcsolatok szabályozását.

A tudat élettani alapját, és idegrendszeri lefolyásának jellegét tekintve, végső soron, bonyolult reflexfolyamat, ami az agyban, a földi élet legmagasabban szervezett formájában megy végbe. A korábbi mechanikus materializmus álláspontjával szemben azonban a tudat nem azonos a magasabb idegműködéssel, az agy a tudatnak nem forrása, hanem a szerve. A dialektikus és történelmi materializmus álláspontja szerint a tudat kialakulásának az okát az emberi testen, az agyon kívül, az emberré válás folyamatában, a természeti és társadalmi környezettel létrejött kölcsönhatásban, az objektív valóság feltételeihez történő alkalmazkodásban kell keresni. Ez a hatás az ember által, csoportban végzett végzett tevékenység különböző formái, főleg a munka révén érvényesül.[3]

A tudatot végső soron az objektív világ tárgyainak és jelenségeinek a hatásai determinálják. (Leegyszerűsítve: „A lét határozza meg a tudatot”.) Ez az emberi tevékenység, a természeti és társadalmi környezettel létrejött kölcsönhatás révén érvényesül. Ugyanakkor ezeken a kereteken belül a tudat jelentős, bár viszonylagos önállósággal rendelkezik.

Az emberi agyban a visszatükrözés tárgya átalakul és szubjektív eszmei formát ölt. Az eszmei egyben valóságos is, mivel létezik. A tudat fő létezési módja az embernek a nyelven alapuló gyakorlati vagy elméleti tevékenysége.

A tudat kialakulása, fejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emberi tudat az állati pszichikumból alakult ki részben biológiai, nagyobbrészt pedig társadalmi tényezők, elsősorban a közösen végzett, a legszélesebb értelemben vett emberi munka eredményeképpen.

A tudat társadalmi és történeti jelenség, mivel kialakulásának és fejlődésének alapja, az emberi munka, valamint megvalósulásának eszköze, a nyelv egyaránt társadalmi és történelmi meghatározottságú. A tudat társadalmi-történeti jellegű azért is, mert az mindig a történeti fejlődés meghatározott szintjén élő konkrét ember tudata. Az egyéni tudat a kor uralkodó társadalmi tudatának része, de azon belül jelentős önállósággal bír.

A tudat tárgya, tartalma, szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tudat tárgya az objektív valóság, mégpedig annak mindhárom szegmense: a természet, a társadalom és saját maga, az emberi tudat is. A tudat szerve az emberi agy, hordozója pedig a történetileg konkrét személyiség, az ember. A tudat tartalma a történetileg összegyűlt és szakadatlanul bővülő emberi ismeretek halmaza. A tudat fejlődésének ösztönzői az emberi szükségletek és a társadalom érdekei. A tudat aktív tényező, egyrészt a társadalmi fejlődés terméke, másrészt szükséges előfeltétele a további, gyakorlati és elméleti előrehaladásnak.

Idealista álláspontok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sigmund Freud a lelket szerkezethez hasonlította, amit különböző részekre bontott. Először az 1900-as Álomfejtés című művének VII. fejezetében mutatta be topográfiai modelljét. A modell a lelki szerkezetet három részre, a tudattalanra, a tudatra, a tudatelőttesre tagolta. Ezeket a lélekrészeket Freud instanciáknak nevezte el. A tudattalanban Freud az ösztönöket és az elfojtott vágyakat helyezte el. A tudatelőttes szerinte emléknyomokat és szóképzeteket tartalmaz.

Ha tudatunkban vagyunk, akkor többféle dolgot észlelünk (alak, tér, távolság, idő, mozgás). Térbeli észleléskor a hosszúságot, a területek nagyságát, a tárgyak térfogatát érzékeljük. Legfontosabb a látási inger, ezért leggyakrabban látási illúziónk (optikai csalódás) lehet. Az érzékelés különleges formája a megfigyelés, amely céltudatos. A többi lelki folyamat kíséri: figyelem, emlékezés, képzelet, fantázia, gondolkodás, érzések stb. Képzelőerő: a képzetek kialakításának a képessége. A képzetek azoknak a tárgyaknak a jelenségeknek a képei, amelyeket az adott pillanatban ugyan nem látunk, de amelyeket korábban észleltünk, és most felelevenítünk. Pl.: behunyod a szemed és elképzelsz egy cicát - látod milyen szintű, látod az alakját. A fantázia azokat a képzeteket jelenti, amelyeket korábban az adott formában soha nem észleltünk. Csak képzelőerő kell hozzá. Pl.: Képzeld el, hogy holnap milyen napod lesz, milyen jegyet kapsz. A gondolkodás az emberi megnyilvánulás egyedi formája. Fogalmak közvetítésével valósul meg. A beszéd a gondolatoknak szavakkal való kifejezése, megértés eszköze. A nyelv az emberek közti érintkezés legfontosabb kifejezőeszköze. Jelek, szavak rendszere, amely a nemzetek történelmi fejlődése során alakult ki.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Akadkislex: Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai. 1990.  
  • Filozófiai kislex: Filozófiai kislexikon. Budapest: Kossuth. 1973.  
  • Magyar Larousse: Magyar Larousse. Budapest: Akadémiai. 1991. ISBN 9630558564  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sigmund Freud: Az Ősvalami és az Én, Pantheon, 1937, reprint: Hatágú síp alapítvány, 1991.
  • Polgári nevelés gimnazisták 3.évf számára 9-10. oldal
  • http://www.inco.hu/inco0401/tudatk/cikk0h.htm
  • A Magyar Tudomány c. folyóirat cikkei: Agy és tudat
  • Ansgar Beckermann: Analytische Einführung in die Philosophie des Geistes. 2. Auflage. De Gruyter, Berlin 2001, ISBN 3-11-017065-5.
  • David Chalmers: The conscious mind. In search of a fundamental theory. Oxford University Press, Oxford 1998, ISBN 0-19-511789-1.
  • Dirk Hartmann: Philosophische Grundlagen der Psychologie. (PDF; 17,1 MB) Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 1998
  • Thomas Metzinger: Being No One. The Self-Model Theory of Subjectivity. MIT-Press, Cambridge, MA 2003, ISBN 0-262-63308-6.
  • Thomas Metzinger (Hrsg.): Bewusstsein. Beiträge aus der Gegenwartsphilosophie. 5. erw. Auflage. Mentis, Paderborn 2005, ISBN 3-89785-600-X.
  • Erich Neumann: Ursprungsgeschichte des Bewusstseins. Rascher, Zürich 1949.