Pokol

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
14. századi arab kézirat illusztrációja a Pokol elképzelt uráról, a Sátánról

A pokol több vallás és mitológia szerint az örök kárhozat elképzelt helye, ahová haláluk után jutnak a rossz lelkek, szellemek, és ott elviselhetetlen gyötrelmekben lesz részük.[1] Létezésére nem találtak kézzelfogható bizonyítékokat.

Ábrahámi vallások[szerkesztés]

Kereszténység[szerkesztés]

Kik jutnak a pokolra?[szerkesztés]

Fra Angelico: Utolsó ítélet (részlet: Pokol)
Dante és Vergilius a pokolban (William-Adolphe Bouguereau műve)
És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké… És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték
– Jel 20,10-15)

Annak megítélése, hogy mi a „rossz”, vagyis a pokolba jutás kritériuma, az illető vallástól függ, de sokszor még ezen belül is meghatározatlan, függ az adott kortól, az erkölcsi és társadalmi nézetektől, de függ attól is, aki épp véleményt alkot egy tevékenységről (tudniillik hogy az gonosz-e vagy sem).

A római katolikus teológia szerint elsősorban a halálos bűnök, illetve a hét főbűn miatt jut egy lélek a pokolra. A bocsánatos bűnöket elkövetőknek még vannak esélyei az üdvözülésre, de előtte végig kell szenvedniük a purgatórium gyötrelmeit.

A református teológia szerint azonban nincs helye a purgatóriumnak. Isten a végítéletkor dönt minden ember további sorsa felett és az egyén vagy a mennybe vagy a pokolba jut. Mások úgy hiszik, hogy ez már az ember halála után történik meg - a Lukács evangéliumában leírt gazdag és szegény Lázárról szóló példázat alapján. Ezzel a tantétellel szemben a kondicionalisták hiszik azt, hogy a lélek önmagában nem halhatatlan. Amikor az ember meghal, részeire válik, az élet lehelete visszatér Istenhez és a test porrá lesz. Ezért a kondicionalisták nem hisznek egy föld alatti pokolban, ahol a gonoszok kínoztatnak, hanem a feltámadásban. A tűz a millennium, Krisztus ezeréves birodalma után lesz, azt lehet pokolnak nevezni.

Örökké tartó pokol?[szerkesztés]

Jézus tanítása szerint két út létezik az ember számára és megmutatta, hogy melyik hol fog végződni: “Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.[2] Keskeny út – élet; széles út – kárhozat! A görög szó: “apóleia”, amit a Károli Biblia veszedelemmel fordít, az életnek pontosan az ellenkezőjét jelenti: kárhozatot, megsemmisülést, romot. Az apóleia jelenti azt is, hogy elveszni (Ján. 17,12.).

Pál így magyarázza: “Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?” (Róm. 9,22. öf.). Az apóleia tehát pusztulást, megsemmisülést is jelent.

Bibliai szövegek beszélnek “örök tűzről”, “olthatatlan tűzről” vagy “örök gyötrelem”ről:[3] aztán azt is mondja, hogy “kínlódásuk füstje felmegy örökkön örökké[4] Ezek a szövegek látszólag alátámasztják az örökké tartó pokol-szenvedés tanát.

Az Ószövetség héber szövege az “örök” szóra az “olám” szót, és az Újszövetség görög szövege az “aion” szót; melléknévként pedig az “aionosz” szót használja. A különböző újtestamentumi szótárakban az “aion” szónak igen sokféle jelentése van. Az “aion” és “aionosz” – mint főnév és melléknév – jelentése lehet: hosszú idő, régidő, ősidő, hajdankor; negatív értelemben: soha, soha többé, befejezés, életfogytiglan, generációk, jövőbeli korszak, állandóan, tartósan.

Az örök szó jelentése lehet végtelen is, de csak akkor, amikor az Istennel van kapcsolatban, vagy valamivel, ami Istentől ered, pl. az élet. Ezért jelent az örök élet vég nélküli életet. Ilyen életet azonban nem bírhatnak azok, akik Istentől elszakadtak, vagy elhagyták Őt. Az “aion” szónak akkor van még örökkévalóság jellege, ha az egész végtelenségre van kihatása. Ez vonatkozik Jézus megváltási tettére.

Ebben az értelemben érvényes az örök szó az “örök tűz”, “örök ítélet”, “örök halál”, “örök büntetés” kifejezésekre is. A hatása megszüntethetetlen, végtelen, de nem a tűznek, az ítéletnek és a büntetésnek az időtartama. “Az egész íráshasználatban tehát csak két fogalomnál találjuk meg a szó lényében benne foglalva, hogy az “aionosz” vagy “olám” toldalékszócskák végnélküliséget jelentenek, ezek pedig: Isten és élet.

Az ehhez a témához szóló bibliai szövegek alapos megvizsgálása után világos lesz, hogy a pokolbüntetés végnélküliségéről szóló tanítás Biblia-ellenes. Isten jelleme fővonásainak is ellentmond az; ellentmond szeretetének, mert Isten nem fogja a Sátán által elcsábított embert örökké szenvedni hagyni; ellentmond igazságosságának, azért, mert igazságtalanság lenne egy ilyen rövid bűnös földi létért egy végtelen büntetést kiszabni. A végtelen pokolgyötrelemnek nem is a bűnös megjavítása a célja, épp ezért az örök gyötrelem tana értelmetlen és kegyetlen. Akik ezt a tant hirdetik, azok gyalázzák Istent és a jellemét hamisan tüntetik fel.[5]

Történelmi fejlődés[szerkesztés]

A pokolról szóló tan gyökerei az Ó- és Újtestamentum közötti időszakban alakultak ki, miután a judaizmus találkozott a hellenisztikus világnézettel. Az Énok könyvében található leírás szerint az alvilág több részből állt, amelyben elkülönültek egymástól a jók és a gonoszok. Ehhez a leíráshoz hasonló Josephus Flavius leírása a pokolról. Jusztinosz a mártír eretnekségnek nevezte azt a hitet, mely szerint a gonoszok a föld alá, a jók az égbe jutnak. Szerinte mindkét kategória helye valahol a föld alatt van.Tertulliánusz is osztozik ebben a véleményben. Szerinte mindenkinek a lelke a hadészben nyugszik, egészen a feltámadásig. Hippolitusz leírása a legbővebb és nagyon hasonló Flavius pokolról szóló leírásához.

A későbbi századokban megjelent az a nézet, mely szerint nincs üdvösség az Egyházon kívül. Ebből a nézetből különböző problémák adódtak. Először is, hogy mi lesz azokkal a halottakkal akik az egyház megalapítása, vagyis az első pünkösd előtt haltak meg? Háromféle megoldást találtak a teológusok:

  1. Lymbus patrum: Ide jutottak azoknak a lelkei, akik meghaltak Krisztus előtt.
  2. Lymbus infantinum Ide jutottak azok a gyermekek, akik megkeresztelésük előtt haltak meg.
  3. Purgatórium: Ide azok jutottak, akik az egyházhoz tartoztak, de nem volt megfelelő az életük. Az utolsó ítélet után jutnak csak a mennyországba.

A kálvini reformáció elvetette a fenti nézeteket. Ő „leegyszerűsítette” a túlvilágot. Később alakult ki a diszpenzacionalista nézet, mely szerint az Ótestamentum idején mindenki egy helyre jutott, de amikor Jézus meghalt és a poklokra szállt, a jó emberek lelkeit kiszabadította a Seolból és felvitte magával a mennybe. Így most minden jó ember a mennyben van. Karl Barth elutasította ezeket a nézeteket: szerinte a Biblia nem szól a pokolról, amelyben a gonoszok szenvednek, hanem minden ember a sírba száll. Hasonlóan vélekedik Eriks Galeniks is.

A pokol kínjai[szerkesztés]

A pokolban lévő gyötrelem lehet időszakos, és/vagy bizonyos fokú szenvedés elviselése után véget érő (például a buddhista tanítások szerint, hasonlóan a katolikusok purgatóriumához), tarthat a világ végéig, de mégsem örökké (abban az esetben, ha az illető vallás szerint a világ véges ideig létezik), vagy lehet a haláltól és/vagy a világ végétől kezdve örökké tartó (katolicizmus, iszlám).

Egyes elképzelések szerint – amelyek arra alapoznak, hogy az utolsó ítélet előtt a holtak feltámadnak a sírjaikból és visszanyerik testüket – a pokolban valódi fizikai fájdalomban lesz részük a gonoszoknak: a pokol tüze emészti és az ördögök válogatott kínzásoknak vetik alá őket. Más elképzelések szerint csak lelki gyötrődés vár a földi világból eltávozottra (például Isten hiánya és a mennyországból való kirekesztettség a büntetés). E tekintetben sokszor még egy adott valláson belül sincs megegyezés a hívők közt.

Ábrázolásai, megjelenései[szerkesztés]

Újszövetség[szerkesztés]

A görög nyelvű Újszövetségben alkalmazott Hádes kifejezés – amely megfelel a héber se’ól szónak – egyértelműen a Pokolra utal.

Művészi ábrázolások[szerkesztés]

A pokol egyik legismertebb ábrázolása Dante Isteni színjátékának Pokol című része, mely arról is képet ad, hogy a szerző korában miket tartottak halálos bűnnek a vallásos emberek. A pokol ura Danténél és más elképzelések szerint is a bukott angyal, Lucifer.

    »Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, 
rajtam a kárhozott nép városába. Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel, csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!«
E néhány szó setét betükkel állott magassan ott felírva egy kapúra...
Dante: A Pokol kapuja (részlet)


Iszlám[szerkesztés]

Az iszlám teológiája mítoszokban és mesékben gyökerezik, istene az egész világ felett álló korlátlan úr, akit angyalok sokasága támogat világkormányzó munkájában, aki tetszése szerint szabja meg az emberek sorsát. Haláluk után mennyország vagy pokol vár reájuk. Erősen hangsúlyozza az eleve elrendelés tanát, és az ebből eredő fatalisztikus hit az iszlám egyik jellegzetessége.

Az iszlámban központi helyet foglal el a Végső Nap, amelyen Isten (Allah) minden ember felett Ítéletet mond. A halott hitét halála után Munkar és Nakír angyalok megvizsgálják. A döntés értelmében a jók a Kertekbe (Dzsanna), a rosszak pedig a Tűzbe (Nár) jutnak. E fogalmak megfeleltethetők a keresztény és zsidó vallás Paradicsom- és Pokol-fogalmainak.[6] Az ítélet alapja a Korán szerint kizárólag az egyes ember hite és a cselekedetei, illetve Isten könyörületessége, ebből következően az iszlám elutasítja a megváltás fogalmát is. Létezik a túlvilág. Az utolsó ítélet előjele az Antikrisztus (daddzsál) és a mahdi fellépése, valamint Jézus visszatérése. Minden élőlény meghal, a hegyek repülni fognak, mire minden feltámad, hogy elvegye jutalmát a mennyországban vagy büntetését a pokolban. Akinek csak egy parányi hite volt, az nem kárhozik el örökre. Az utolsó ítélet fontos eszközei a mérleg, a híd és a Próféta tava.[7]

Zsidó vallás[szerkesztés]

A zsidó vallásban hisznek az "Eljövendő Világ"-ban (Olám Hábá), azaz az ígért és várt Szabadító korában és a halottak feltámadásában, de a hitek részleteikben eltérnek. Némelyek hiszik, hogy az igazak lelkei a mennybe (Gán Éden – Éden Kert) kerülnek vagy újraszületnek, míg a gonoszok a saját maguk által készített pokolban szenvednek, vagy éppenséggel halva maradnak. Mások úgy hiszik, hogy Isten feltámasztja az igazakat, hogy a földön éljenek miután a Messiás megtisztította a világot a "Gonosztól". A liberális zsidók is hisznek az eljövendő világban és a messiási korban, de nem hisznek egy személyes Messiásban. Az egyének személyes hite az életutáni részleteket illetően meglehetősen változatosak, és nincs semmilyen "hivatalos" álláspont sem. Némelyek hisznek mennyben és pokolban, de azokat csak tudat-állapotoknak tekintik, vannak akik hisznek az újraszületésben, vannak akik úgy hiszik, hogy Isten mindent megbocsát, de vannak olyanok is, akik egyáltalán nem hisznek egy valóságos életutáni létezésben. Ezektől függetlenül megállapítható, hogy a zsidóság figyelmének központjában általában az erényes életvitel áll, mintsem a halál utáni jutalom elnyerésének vágya.

A hagyományos zsidóság szerint a megváltás, a hit, az Istenhez való folytonos imádkozás és az isteni parancsolatok szigorú betartásán keresztül érhető el. Ilyen a szombat megtartása, a kásrut (az étrendi korlátozások), a szegényeknek való adakozás, a "szeresd felebarátodat, mint önmagadat", valamint Isten üzenetének az emberiséghez életpéldán keresztüli eljuttatása – mely Isten "választott népének" legfőbb kötelessége. A bűnvallás és a megtérés Jom Kipur idején történik, mikor a zsidók böjtölnek, bocsánatot kérnek egymástól, és kötelezettségeket vállalnak a jövőbeni jó cselekedetek végzésére. A reform zsidóság szerint az életben a fő hangsúly az Istennek tetsző élet gyakorlásán van, mely hitük szerint bizonyára jutalmat kap vagy ebben az életben vagy a halál után. Általában úgy hiszik, hogy Isten mindent megbocsát, nincs is pokol ahová valakit ítéletre lehetne kárhoztatni. A megváltás szerintük a hit, az Istenhez való folytonos imádkozás, a jótékonykodás, a földért és emberiségért való aggódás, és mások háborításának elkerülése által valósulhat meg. A zsidó törvények betartásának mértéke azonban mindenkinek a lelkiismeretére van bízva.

Keleti vallások[szerkesztés]

Hinduizmus[szerkesztés]

A hinduizmusban a puránák a világrendszert egy földkorongként képzelik el, amelynek középpontjában a Méru-hegy áll. A föld alatt szellemek és démonok laknak, ide kerülnek a gonosztevők és itt van a hindu pokol. A föld felett egymásra rétegezett világok, az istenek és szellemek lakóhelyei vannak. A világrendszert burok veszi körül és végtelen számú hasonló társával, időtlen idők óta lebeg a világegyetemben.

Buddhizmus[szerkesztés]

A naraka (szanszkrit: नरक) vagy niraja (páli: निरय) a buddhista kozmológiában[8] szereplő fogalom, amelynek magyar fordítása "pokol" vagy "alvilág". A buddhizmusban a narakák a pokollakók, amelyek hasonlatosak a kínai mitológiában szereplő dijukhoz. A naraka két dologban eltér a keresztény pokoltól: a lények nem isteni döntés következményeként kerülnek a narakába és nem is örökre maradnak ott - jóllehet rendkívül hosszú ideig.[9]

A narakába született lények az előzőleg összegyűjtött cselekedeteik (karma) eredményeképpen kerülnek és nem maradnak pokollakók örökre, csupán addig amíg a rossz karmáik ereje ki nem hunynak.[10] Ezután újból egy magasabb birodalomban születnek újjá.

A Maddzshima-nikája 130. példázatában, a Dévaduta-szuttában Buddha részletesen beszél a pokolról. Ebben a félelmet keltő leírásban iszonyatos kínzásokról és fájdalmakról van szó, de az élőlények addig nem halhatnak meg, amíg a rossz karmájuk véget nem ér.

A mahájána szútrák különbözőképpen osztják fel a pokol birodalmat különböző albirodalmakra, a leggyakrabban nyolc tüzes poklot és nyolc jeges poklot említenek. A poklok világát jellemző egyik alapszöveg az Abhidharma-kosa szintén nyolc forró és nyolc fagyos poklot sorol fel.[11]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A pokol nem hely, hanem állapot, karizmatikus.hu
  2. Máté 7,13. 14.
  3. Máté 18,8. 25. 41,46. Júdás 7. Máté 3,12. Luk. 3,17.
  4. Jel. 14,11. 20,10.
  5. Tobler Gusztáv: Nincs többé halál, Advent Kiadó, Krattigen
  6. Simon Róbert Iszlám kulturális lexikon, i. m. 1 fejezet, 330-331. old.
  7. Glasenapp Az öt világvallás, i. m. 397. old.
  8. Thakur, Upendra. India and Japan, a Study in Interaction During 5th Cent. – 14th Cent. A.D.. Abhinav Publications (1992). ISBN 8170172896 
  9. A buddhista pokol. Buddhapest. (Hozzáférés: 2015. március 26.)
  10. (2009. augusztus 3.) „The Buddhist Hell: An Early Instance of the Idea?”. Numen 56 (2-3), 254. o.  
  11. The Princeton Dictionary of Buddhism. Princeton: Princeton University Press, 86. o (2003. augusztus 3.) 

Források[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pokol témájú médiaállományokat.