Millennium (Biblia)

A millennium a kereszténységben vagy ezeréves uralom a Jelenések könyve 20. fejezetében leírt látomásra utal, amely szerint a Sátánt ezer esztendőre megkötözik, a Krisztus tanúságáért vértanúságot tett szentek pedig Krisztussal együtt uralkodnak. A kifejezés a latin mille („ezer”) és annus („év”) szavakból származik. Görög eredetű megfelelője a kiliazmus vagy chiliazmus (görögül χίλια ἔτη, „ezer év”).

A millennium értelmezése a keresztény eszkatológia egyik legvitatottabb kérdése. A főbb irányzatok a premillenizmus, a diszpenzacionalista premillenizmus, a posztmillenizmus és az amillenizmus. Mivel ezeknek a magyar Wikipédián még nincs külön szócikkük, ez a szócikk átfogóan mutatja be őket.

A katolikus egyház hagyományos értelmezése elsősorban Hippói Szent Ágoston nyomán nem vár Krisztus második eljövetele és az utolsó ítélet közé beiktatott, földi politikai-vallási ezeréves birodalmat. A katolikus magyarázat szerint az „ezer év” szimbolikus szám, amely Krisztus jelenlegi uralmára, az Egyház történeti korszakára és a megdicsőült szentek Krisztussal való uralmára utal. A Szent Offícium 1944-es döntése szerint a „mérsékelt millenarizmus” rendszerét „mint biztosat” nem lehet tanítani.

Fogalma és terminológia

A millennium általános értelemben ezeréves időszakot jelent, a keresztény teológiában azonban elsősorban a Jelenések könyve 20. fejezetének látomására vonatkozik. A szakasz a Sátán megkötözéséről, a Krisztushoz hű vértanúk és szentek uralmáról, majd a Sátán rövid időre való eloldásáról és végső vereségéről beszél.

A kiliazmus vagy chiliazmus szűkebb értelemben azt a nézetet jelöli, amely szerint Krisztus második eljövetele után, de az utolsó ítélet előtt földi ezeréves királyságot alapít. A katolikus dogmatikai irodalomban a „kiliazmus” és a „millenarizmus” gyakran kifejezetten ezt a földi messiási országot váró értelmezést jelenti.

Tágabb, vallástörténeti értelemben a millenarizmus olyan vallási-társadalmi mozgalmakat is jelölhet, amelyek közeli, gyökeres, földi korszakváltást, igazságosabb társadalmi rendet vagy történelmi üdvkorszakot várnak. Ebben a tágabb értelemben a millenarizmus az apokaliptika egyik sajátos formája: a jelen korszak válságát, a gonosz ítéletét és egy radikálisan új rend beköszöntét hangsúlyozza. Ez a szócikk elsősorban a bibliai és keresztény teológiai jelentésre koncentrál; a tágabb vallástörténeti jelenségről lásd még: Millenarizmus.

Bibliai alap

Jelenések könyve 20

A millenniumról szóló legfontosabb újszövetségi szakasz a Jelenések könyve 20,1–10. A látomás fő mozzanatai:

• egy angyal leszáll a mennyből, kezében a mélység kulcsával és nagy lánccal;
• megragadja a sárkányt, az ősi kígyót, vagyis az ördögöt és a Sátánt, és ezer évre megkötözi;
• a Sátánt a mélységbe vetik, hogy ne tévessze meg a nemzeteket, amíg el nem telik az ezer év;
• János trónokat lát, és azokon olyanokat, akik ítélő hatalmat kapnak;
• külön említi azok lelkét, akiket Jézus tanúságáért és Isten igéjéért kivégeztek, és akik nem imádták a fenevadat;
• ezek Krisztussal együtt uralkodnak ezer esztendeig;
• a többi halott nem kel életre, amíg el nem telik az ezer év;
• ez az „első feltámadás”;
• az ezer év után a Sátánt rövid időre eloldják;
• Góg és Magóg népeit összegyűjti az utolsó támadásra;
• Isten megsemmisíti őket, a Sátán pedig a tüzes tóba vettetik;
• ezután következik a nagy fehér trón, az egyetemes ítélet és a halottak megítélése (Jel 20,11–15).

A szakasz értelmezésének kulcskérdése, hogy az „ezer évet” szó szerinti jövőbeli időszaknak, vagy a bibliai apokaliptika jelképes számhasználatához tartozó teológiai szimbólumnak kell-e tekinteni.

Ószövetségi háttér

A millenniumról szóló keresztény viták nemcsak a Jelenések könyvéhez, hanem az Ószövetség több messiási és eszkatologikus szakaszához is kapcsolódnak. Gyakran idézett helyek:

• Izajás 2,1–4: a nemzetek Sionhoz zarándokolnak, a kardokból ekevas lesz;
• Iz 11,1–9: a Messiás igazságos uralma és a béke képei;
• Iz 65,17–25: új ég és új föld, hosszú élet és béke képei;
• Dániel 2 és 7: Isten országának győzelme a földi birodalmak fölött;
• Zakariás 14: az Úr végső uralma és a népek megtérése.

A premillenista szerzők ezek közül több szakaszt egy jövőbeli földi messiási ország előképeként értelmeznek. Az amillenista és katolikus értelmezések inkább azt hangsúlyozzák, hogy ezek a prófétai képek az új teremtés, Krisztus országa, az Egyház és a végső beteljesedés szimbolikus-profetikus nyelvén szólnak. G. K. Beale például Iz 65,20-at nem egy halállal járó köztes földi millenniumra, hanem az örök új teremtés képes beszédére vonatkoztatja.

Műfaj és értelmezési kérdések

A millennium különböző keresztény értelmezései idővonalon

A Jelenések könyve apokaliptikus irodalom. Ez azt jelenti, hogy nem egyszerű, kronologikus jövő-előrejelzésként olvasandó, hanem látomásos, jelképes, ószövetségi képekkel sűrűn átszőtt, vigasztaló és figyelmeztető prófétai műként. A könyv célja nem pusztán eseménynaptár közlése, hanem annak bemutatása, hogy Isten ura a történelemnek, Krisztus győz, a gonosz hatalma korlátozott, és az Egyház szenvedése nem hiábavaló.

A Jelenések könyvének értelmezésében ezért gyakran különbséget tesznek a látomás képi szintje és a történeti-teológiai jelentés között. Vern S. Poythress szerint a Jelenések könyvében a nyelvi, látomásos, történeti-referenciális és szimbolikus szintek nem azonosíthatók egyszerűen egymással; a látomás képei valóságra utalnak, de nem feltétlenül „fényképszerű” történeti leírások.

A millennium vitájában különösen két hermeneutikai kérdés döntő:

• követi-e Jel 20 időrendileg Jel 19 Krisztus-visszatérésről szóló látomását, vagy a könyv itt újra összefoglalja, más szempontból mutatja be ugyanazt a végső küzdelmet;
• az „első feltámadás” testi feltámadást, lelki újjászületést, mennyei uralmat vagy a vértanúk igazolását jelenti-e.

A modern szakirodalomban egyes szerzők, például R. Fowler White és Dave Mathewson, a Jel 19–20 közötti viszonyt a rekapituláció, vagyis az ismétlő, más nézőpontból bemutató szerkezet felől értelmezik.

A fő értelmezési irányok

A keresztény teológiában a millennium értelmezésére több fő irány alakult ki. Ezek elsősorban abban különböznek, hogy Krisztus második eljövetelét, az ezeréves uralmat, a feltámadást, az utolsó ítéletet és az új teremtést milyen sorrendbe állítják.

Irányzat	Krisztus eljövetele és a millennium viszonya	Az „ezer év” értelmezése	Jellemző hagyomány
Premillenizmus	Krisztus eljövetele az ezeréves uralom előtt történik.	Többnyire jövőbeli, külön korszak, gyakran földi uralomként értve.	Korai kiliaszta szerzők; történeti premillenista protestánsok.
Diszpenzacionalista premillenizmus	Krisztus visszatérése és az ezeréves uralom előtt gyakran külön elragadtatást tételez.	Jövőbeli, Izraelre és a nemzetekre vonatkozó földi korszak.	Főként 19–21. századi angolszász evangelikál irányzat.
Posztmillenizmus	Krisztus eljövetele az ezeréves korszak után történik.	A kereszténység történeti győzelmének vagy virágzásának hosszabb korszaka.	Egyes református, puritán és modern protestáns irányok.
Amillenizmus	Nincs Krisztus eljövetele és az utolsó ítélet közé iktatott földi millennium.	Szimbolikus korszak: Krisztus jelenlegi uralma és a szentek mennyei uralma.	Katolikus, ortodox és sok protestáns értelmezés.

Premillenizmus

A premillenizmus szerint Krisztus második eljövetele az ezeréves uralom előtt történik. E felfogás szerint Krisztus visszatérése után kezdődik meg az a különleges korszak, amelyben ő és szentjei a földön uralkodnak. A premillenista értelmezés gyakran szó szerint veszi a Jelenések könyvének ezer évét, bár egyes képviselői szerint az „ezer év” lehet jelképesen megnevezett, de mégis Krisztus visszatérése utáni külön korszak.

A klasszikus vagy történeti premillenizmus nem azonos a modern diszpenzacionalista rendszerrel. A történeti premillenizmus általában nem épít részletes, korszakokra bontott üdvtörténeti rendszert, hanem főként a Jelenések könyve 20. fejezetének sorrendjét értelmezi úgy, hogy Krisztus eljövetele megelőzi az ezeréves uralmat.

A korai keresztény szerzők közül többeknél találhatók kiliaszta vagy premillenista jellegű váradalmak. Ilyen értelmezések kapcsolódnak például Papiaszhoz, Jusztinoszhoz, Szent Iréneuszhoz, Tertullianushoz, Lactantiushoz és Pettaui Victorinushoz. A korai egyházatyák szövegeiben a Jel 20-hoz kapcsolódó utalások gyakran Izajás új teremtésről szóló képeivel, Dániel ország-látomásaival és a vértanúk jutalmával együtt jelennek meg.

Ugyanakkor már a korai időkben sem volt egységes keresztény tanítás, hogy a millenniumot szó szerinti földi ezeréves országként kellene érteni. Jusztinosz maga is elismerte, hogy sok igazhitű keresztény nem osztotta ezt a nézetet.

Diszpenzacionalista premillenizmus

A diszpenzacionalista premillenizmus a 19. században, elsősorban John Nelson Darby tanítása nyomán terjedt el, majd a 20. században az amerikai evangelikál kereszténység egyik meghatározó irányzatává vált. Rendszerint különbséget tesz Izrael és az Egyház üdvtörténeti szerepe között, az eseményeket pedig több korszakra vagy „diszpenzációra” bontja.

E nézet sok változata szerint Krisztus második eljövetele előtt vagy annak részeként megtörténik a hívők elragadtatása, majd a nagy nyomorúság, végül Krisztus látható visszatérése, amely után kezdődik a földi ezeréves uralom. A diszpenzacionalista rendszerek között eltérések vannak abban, hogy az elragadtatást a nagy nyomorúság elé, közepére vagy végére helyezik.

A diszpenzacionalizmus népszerűsítésében nagy szerepe volt a Scofield Reference Bible jegyzetapparátusának, Hal Lindsey The Late Great Planet Earth című könyvének, majd Tim LaHaye és Jerry B. Jenkins Left Behind című regénysorozatának. A 20. század második felében a diszpenzacionalista premillenizmus különösen az amerikai keresztény cionizmushoz kapcsolódó irányzatokban kapott nagy hangsúlyt.

A diszpenzacionalista premillenizmus nem tartozik a történeti katolikus, ortodox vagy főáramú protestáns hagyomány klasszikus értelmezései közé. Különösen evangelikál és fundamentalista protestáns körökben vált ismertté.

Posztmillenizmus

A posztmillenizmus szerint Krisztus második eljövetele az ezeréves korszak után történik. E felfogás szerint az evangélium terjedése, az Egyház missziója és a keresztény erkölcsi rend növekedése révén a történelemben kialakulhat egy olyan korszak, amelyet Krisztus uralmának különleges megvalósulásaként lehet értelmezni.

A posztmillenizmus több változata az „ezer évet” nem szó szerint, hanem hosszú, Isten által meghatározott időszakként értelmezi. Más változatai erősebben történelmi és társadalmi optimizmushoz kapcsolódnak, és arra számítanak, hogy a világ jelentős része kereszténnyé válik Krisztus végső eljövetele előtt.

A 17–19. századi protestáns teológiában, különösen egyes református és puritán körökben a posztmillenista értelmezés jelentős hatást gyakorolt. Az észak-amerikai puritanizmusban a millennium gyakran nem hirtelen isteni beavatkozásként, hanem a keresztény társadalom építésének és az evangéliumi reformnak történeti gyümölcseként jelent meg. A 20–21. században egyes karizmatikus és pünkösdi körökben is megjelentek posztmillenista vagy posztmillenizmushoz közel álló váradalmak, például a keresztény társadalmi dominanciát hangsúlyozó irányzatokban.

Amillenizmus

Az amillenizmus szerint a Jelenések könyvében szereplő „ezer év” nem Krisztus második eljövetele után kezdődő, földi politikai országot jelöl, hanem Krisztus jelenlegi uralmát. E nézet szerint az ezeréves uralom Krisztus feltámadásától és mennybemenetelétől kezdve az Egyház történetének idejében valósul meg, miközben a megdicsőült szentek Krisztussal uralkodnak a mennyben, a földön pedig az Egyház tanúságot tesz Krisztus győzelméről.

Az amillenizmust gyakran „realizált” vagy „inaugurált” eszkatológiaként is értelmezik, mert a millenniumot nem pusztán jövőbeli eseménynek, hanem Krisztus első eljövetelével, halálával, feltámadásával és mennybemenetelével már megkezdődött valóságnak tekinti. A név félrevezető lehet, mert az amillenisták nem tagadják a Jelenések könyvében szereplő „ezer évet”, hanem azt nem jövőbeli földi politikai korszaknak tartják. Az amillenizmus tehát nem jelenti azt, hogy az „ezer évet” figyelmen kívül hagynák, hanem azt, hogy azt a jelenlegi köztes kor, vagyis az Egyház kora jelképes megnevezésének tekintik.

A katolikus magyarázatot protestáns rendszerezésekben gyakran az amillenizmushoz sorolják, bár a katolikus teológiában inkább ágostoni vagy egyházi-szimbolikus értelmezésről szokás beszélni. Szent Ágoston a De civitate Dei XX. könyvében úgy értelmezte az első feltámadást, mint a lélek életre kelését a bűnből a kegyelemre, illetve a szentek Krisztussal való uralmát mint az Egyház és a megdicsőült szentek valóságát.

E felfogás szerint a Sátán „megkötözése” nem azt jelenti, hogy a gonosz egyáltalán nem működik a történelemben, hanem azt, hogy Krisztus megváltó műve korlátozta hatalmát: nem tudja megakadályozni az evangélium hirdetését és a nemzetek megtérését. A Sátán rövid időre való eloldása az utolsó idők végső próbatételére és az Egyház elleni végső támadásra utal.

Katolikus értelmezés

A Katolikus Egyház nem fogadja el azt a nézetet, hogy Krisztus második eljövetele és az utolsó ítélet között földi, történeti, politikai értelemben vett ezeréves királyság következne. A katolikus értelmezés szerint a Jelenések könyve 20. fejezetének képei az apokaliptikus műfaj szabályai szerint értendők, és nem egyszerű jövőbeli történelmi kronológiaként.

A hagyományos katolikus magyarázat főbb elemei:

• az „ezer év” a teljesség és a hosszú, Isten által megszabott idő jelképe;
• Krisztus uralma már megkezdődött feltámadásával, mennybemenetelével és az Egyházban való működésével;
• az „első feltámadás” elsősorban a kegyelmi életre kelést, illetve a megdicsőült vértanúk és szentek Krisztussal való uralmát jelenti;
• a Sátán megkötözése hatalmának korlátozását jelenti, nem teljes történelmi tétlenségét;
• Krisztus végső eljövetele, az egyetemes feltámadás és az utolsó ítélet nem választható szét közbeiktatott földi birodalommal.

A katolikus hitvallások egy általános feltámadásról és Krisztus végső eljöveteléről beszélnek. A niceai hitvallás szerint Krisztus „újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat”, országának pedig „nem lesz vége”. A hitvallási nyelv nem tartalmaz olyan külön tanítást, amely szerint a feltámadás és az utolsó ítélet között földi ezeréves birodalom állna fenn.

A Katolikus Egyház Katekizmusa a végső próbatétel kapcsán figyelmeztet azokra a történelmi és vallási-politikai messianizmusokra, amelyek Isten országát a történelemben, immanens módon akarják megvalósítani. A katekizmus szerint az Egyház a dicsőségbe csak végső húsvétján, Krisztus halálát és feltámadását követve lép be, nem pedig a történelemben kibontakozó földi diadal útján.

A Szent Offícium 1944-es döntése

A katolikus tanítóhivatal a 20. században külön is foglalkozott a „mérsékelt millenarizmus” kérdésével. A Szent Offícium 1944. július 19-én hozott döntése a következő kérdésre válaszolt: miként kell megítélni azt a rendszert, amely szerint Krisztus az utolsó ítélet előtt, az igazak előzetes vagy nem előzetes feltámadásával, láthatóan eljön a földre uralkodni?

Latinul a döntés lényege: systema Millenarismi mitigati tuto doceri non posse, vagyis „a mérsékelt millenarizmus rendszerét biztonságosan nem lehet tanítani”. A döntés jelentősége abban áll, hogy nemcsak a durva, érzéki vagy politikai millenarizmustól határolódik el, hanem attól a mérsékeltebb változattól is, amely ugyan nem feltételez erkölcstelen földi paradicsomot, de mégis Krisztus látható, földi, ítélet előtti uralmát várja.

A katolikus dogmatikai irodalom gyakran különbséget tesz a durva és a mérsékelt millenarizmus között. A durva millenarizmus földi, anyagi, érzéki vagy politikai értelemben vett messiási korszakot vár; a mérsékelt millenarizmus nem feltétlenül beszél ilyen földi gyönyörökről, de továbbra is Krisztus ítélet előtti látható földi uralmát tételezi. A katolikus bírálat fő oka mindkét esetben az, hogy a mennyei beteljesedést a történelem egyik földi korszakába helyezi át.

Ortodox értelmezés

A keleti ortodox egyházakban a Jelenések könyve értelmezése hagyományosan visszafogottabb és liturgikusan kevésbé központi, mint a nyugati kereszténység egyes ágaiban. A keleti hagyomány elfogadja a Jelenések könyvét a kánon részeként, de nyilvános liturgikus olvasmányként általában nem használja.

Az ortodox értelmezés többnyire szimbolikus és liturgikus-misztikus jellegű. A földi, politikai értelemben vett ezeréves birodalom várása nem tartozik az ortodox tanítás főáramához. Az ortodox hagyomány, a katolikushoz hasonlóan, Krisztus végső győzelmét, az általános feltámadást, az ítéletet és az új teremtést hangsúlyozza, nem pedig egy közbeiktatott földi messiási államot.

Történeti áttekintés

Zsidó és zsidó-keresztény háttér

A földi messiási ország várása részben a késő zsidó apokaliptikus és messiási váradalmak környezetében érthető. A Második Templom korának egyes irányzataiban a Messiást úgy várták, mint aki Izrael ellenségeit legyőzi, helyreállítja a választott nép uralmát, és békés, bőséges földi korszakot nyit meg.

A keresztény teológia szerint Jézus Krisztus ugyan beteljesítette az ószövetségi ígéreteket, de országa nem azonosítható földi politikai állammal. Az evangéliumokban Jézus többször elutasítja az ország földi-politikai félreértését: „Az én országom nem e világból való” (Jn 18,36), illetve „Isten országa nem jön el szembetűnő módon” (Lk 17,20).

Korai keresztény kiliazmus

A korai századokban több keresztény szerzőnél megjelent a millennium földi értelmezése. Papiasz, Jusztinosz, Iréneusz, Tertullianus, Hippolütosz, Victorinus és Lactantius különböző formában számoltak egy jövőbeli ezeréves országgal. Ezek az értelmezések gyakran a feltámadás valóságát, a vértanúk jutalmát és Isten történelmi igazságszolgáltatását kívánták hangsúlyozni.

Jusztinusz a Párbeszéd Trifónnal című művében Izajás 65 képét és Jelenések 20 látomását kapcsolta össze, és úgy értelmezte, hogy a Krisztusban hívők ezer évig Jeruzsálemben laknak majd, majd ezt követi az egyetemes feltámadás és ítélet. Iréneusz az Adversus haereses V. könyvében az igazak feltámadása utáni országot az ószövetségi ígéretek beteljesedéseként tárgyalta. Tertullianus a test feltámadásáról szóló művében a Jelenések könyvének sorrendjét úgy olvasta, hogy a vértanúk várakozása, az Antikrisztus bukása, a Sátán megkötözése, az első feltámadás és az egyetemes ítélet egymást követő végidőbeli mozzanatok.

A korai tanúk között azonban nem minden Jel 20-ra való utalás jelentett kidolgozott kiliaszta rendszert. Ciprián a vértanúk jutalmáról beszélve idézte a Jelenések könyvét, Methodiosz pedig az első feltámadást az ítéletre készülő tiszta és bölcs élet összefüggésében alkalmazta. A Didakhé végidőkről szóló 16. fejezete is ismer feltámadást és az Úr eljövetelét, de nem fejti ki a Jelenések könyvére épülő millenniumtanítást.

Fontos azonban, hogy a korai egyházatyák között sem volt teljes egység. Jusztinosz kifejezetten elismerte, hogy vannak igaz hitű keresztények, akik nem fogadják el a földi millenniumot. A keleti és alexandriai hagyományban erős fenntartások alakultak ki a Jelenések könyve szó szerinti kiliaszta értelmezésével szemben.

A kiliazmus korai bírálata

A 3–4. században több egyházi szerző élesen bírálta azokat a kiliaszta értelmezéseket, amelyek Krisztus országát érzéki földi lakomákkal, házassági ünnepekkel, helyreállított állatáldozatokkal vagy a földi Jeruzsálem anyagi újjáépítésével kapcsolták össze.

Euszebiosz egyháztörténetében Caius római presbiter nyomán Cerinthusnak tulajdonított olyan váradalmakat, amelyek szerint a feltámadás után Krisztus országa földi Jeruzsálemben testi élvezetekkel és házassági ünnepekkel jár majd. Ugyancsak Euszebiosz szerint Papias egyes állításait később sokan félreértették, mert az apostoli kijelentéseket túlságosan anyagias, képszerű módon olvasták.

Nüsszai Szent Gergely egyik levelében elutasította a „millennium lakomáinak” és a földi Jeruzsálem anyagi újjáépítésének képzetét, és az ilyen váradalmakat az ortodox hit egyszerű, lelki értelmezésétől idegennek tartotta. A patrisztikus hagyományban így egyszerre volt jelen a korai kiliaszta várakozás és annak fokozatos egyházi kritikája.

Ágoston fordulópontja

A 3–5. században egyre erősebbé vált a kiliazmus bírálata. Római Caius, Alexandriai Dionüsziosz, Órigenész, Szent Jeromos és főként Hippói Szent Ágoston nagy hatással voltak arra, hogy az Egyház nyugati hagyományában a millennium szimbolikus-egyházi értelmezése vált uralkodóvá.

Szent Ágoston döntő szerepet játszott ebben. A De civitate Dei XX. könyvében az ezeréves országot nem jövőbeli földi politikai birodalomként, hanem Krisztus jelenlegi uralmának és az Egyház történelmi korszakának képeként értelmezte. Az első feltámadás nála a lelki feltámadás, a bűnből a kegyelemre való átmenet; a második feltámadás pedig a testek végső feltámadása az ítéletkor.

Ágoston elismerte, hogy korábban maga is elfogadhatónak tartott egy lelki értelemben vett ezeréves szombati nyugalmat, de elutasította azokat a chiliaszta elképzeléseket, amelyek testi lakomákat, mértéktelen földi élvezeteket vagy anyagi messiási birodalmat vártak. A későbbi nyugati teológia számára az ő értelmezése vált meghatározóvá.

Középkor

A középkorban a földi ezeréves ország gondolata visszatért egyes spirituális és apokaliptikus irányzatokban. Gioacchino da Fiore az üdvtörténetet az Atya, a Fiú és a Szentlélek korszakaira osztotta, és a Szentlélek eljövendő korszakát várta. Tanítását később különböző radikális vagy spirituális közösségek saját céljaik szerint értelmezték.

A középkori Egyház fő teológiai hagyománya azonban nem fogadta el a földi politikai messiási ország várását. Aquinói Szent Tamás és a skolasztikus teológia az utolsó dolgokat elsősorban Krisztus végső eljövetele, a feltámadás, az ítélet, a mennyország, a tisztítótűz és a pokol összefüggésében tárgyalta, nem pedig közbeiktatott földi millenniumként.

Újkor és modern kor

A kora újkorban a millenarista váradalmak olykor társadalmi és politikai mozgalmakkal kapcsolódtak össze. Egyes újrakeresztelők, radikális reformációs csoportok, hutterita és más apokaliptikus közösségek a történelem közeli fordulatát várták. A 17–18. századtól kezdve a millenarista gondolatok részben szekularizált formában is hatottak, például történetfilozófiai, utópikus és forradalmi elképzelésekben.

A 19. században Nagy-Britanniában Edward Irving és John Nelson Darby tanításai révén új lendületet kapott az apokaliptikus millenarizmus. Darby diszpenzacionalista rendszere az Egyesült Államokban különösen nagy hatásúvá vált; a 20. században a Scofield-féle Bibliajegyzetek, evangéliumi konferenciák, népszerű könyvek, majd televíziós, filmes és internetes közvetítés révén a diszpenzacionalista premillenizmus a populáris evangelikál kultúra ismert elemévé vált.

A modern korban millenarista vagy apokaliptikus váradalmak megjelentek többek között egyes adventista, mormon, Jehova tanúi és pünkösdi-karizmatikus irányzatokban is. Ezek a rendszerek különbözőképpen értelmezik az ezeréves uralmat, de közös bennük, hogy a Jelenések könyve 20. fejezetét a történelem végének részletesebb menetrendjeként olvassák.

Teológiai kérdések

Az első feltámadás

A Jel 20 egyik legfontosabb vitapontja az „első feltámadás” jelentése. A premillenista értelmezések gyakran testi feltámadásként értik, amelyben az igazak vagy a vértanúk részesülnek az ezeréves uralom előtt. Az amillenista és katolikus értelmezések inkább lelki vagy mennyei jelentést tulajdonítanak neki.

Szent Ágoston szerint az első feltámadás az a lelki feltámadás, amelyben az ember a bűnből a kegyelmi életre támad fel. Ezt Jn 5,25 szavaival kapcsolta össze: „eljön az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják Isten Fiának szavát, és akik meghallották, élni fognak.” A második feltámadás ezzel szemben a testek végső feltámadása az ítéletkor.

A patrisztikus recepcióban ugyanakkor többféle hangsúly figyelhető meg. Tertullianus és Hippolütosz az első feltámadást erősebben végidőbeli és testi összefüggésben olvasták, míg Ágoston a jelen életben megvalósuló kegyelmi feltámadásként és a szentek Krisztussal való mennyei uralmaként értelmezte.

A Sátán megkötözése

A Sátán megkötözésének értelmezése szintén vitatott. Szó szerinti premillenista értelmezésben ez a jövőbeli millennium alatt történő majdnem teljes tétlenséget jelenti. Az ágostoni-katolikus értelmezés szerint viszont Krisztus megváltó műve már korlátozta a Sátán hatalmát: nem tudja megakadályozni az evangélium hirdetését, az Egyház terjedését és a nemzetek meghívását.

Ez az értelmezés nem tagadja a gonosz történelmi működését. A megkötözés azt jelenti, hogy a Sátán hatalma nem végső és nem korlátlan. A rövid időre való eloldás az utolsó idők végső próbatételére és az Egyház elleni utolsó támadásra utal.

Góg és Magóg

A Jelenések könyve 20. fejezete szerint az ezer év letelte után a Sátán eloldatik, és elmegy megtéveszteni a föld népeit, „Gógot és Magógot”. A nevek Ezékiel könyve 38–39. fejezeteiből származnak, ahol Góg és Magóg Isten népének végső ellenségeiként jelennek meg.

A keresztény értelmezésben Góg és Magóg általában nem konkrét, azonosítható modern népeket jelöl, hanem az Egyház és Isten népe elleni végső, egyetemes támadás szimbóluma. A katolikus magyarázat óvatos az olyan értelmezésekkel szemben, amelyek Gógot és Magógot közvetlenül valamely aktuális állammal, nemzettel vagy politikai hatalommal azonosítják.

Az utolsó ítélet és a feltámadás

A millennium értelmezése szorosan összefügg a feltámadás és az utolsó ítélet kérdésével. A premillenista értelmezések rendszerint két feltámadást különítenek el: az igazak vagy vértanúk első feltámadását az ezeréves uralom előtt, majd a többi halott feltámadását az ezer év után.

A katolikus tanítás ezzel szemben az egyetemes feltámadást és az utolsó ítéletet Krisztus végső eljöveteléhez kapcsolja. A hitvallások nem tanítanak két, egymástól ezer évvel elválasztott testi feltámadást. János evangéliuma szerint „eljön az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Emberfia szavát, és előjönnek” (Jn 5,28–29). Pál apostol tanítása is Krisztus eljövetelét, a feltámadást és a végső győzelmet szoros egységben mutatja be (1Kor 15,20–28).

Egyes protestáns amillenista szerzők hasonló következtetésre jutnak más újszövetségi helyek alapján is. Vern S. Poythress például a 2Tessz 1 alapján azzal érvel, hogy Krisztus kinyilatkoztatása a szentek megkönnyebbülését és az istentelenek ítéletét egyetlen végső eseményként mutatja be, nem pedig közbeiktatott földi korszak kezdeteként.

A világvége kiszámítása

A millenarista mozgalmak történetében gyakran megjelent a világvége vagy Krisztus visszatérésének időpontjára vonatkozó számítás. A katolikus és a klasszikus keresztény hagyomány ezt elutasítja. Jézus tanítása szerint „azt a napot és órát senki sem tudja” (Mt 24,36), az apostoli hagyomány pedig éberségre és megtérésre hív, nem időpontok számolgatására.

A Jelenések könyve apokaliptikus számai — például az ezer év, a 42 hónap, az 1260 nap vagy a három és fél idő — a hagyományos keresztény magyarázatok többsége szerint elsősorban teológiai jelképek, nem pedig egyszerű naptári kódok.

Kulturális hatás

A millennium és a világvége témája jelentős hatást gyakorolt a keresztény irodalomra, művészetre és populáris kultúrára. A középkori apokaliptikus kéziratok, a végítélet-ábrázolások, Dante Isteni színjátéka, John Milton művei és a modern apokaliptikus regények, filmek és sorozatok mind különböző módon dolgozzák fel a végső küzdelem, ítélet, gonosz feletti győzelem és új világ témáját.

A 20–21. században különösen az amerikai evangelikál kultúrában vált népszerűvé a diszpenzacionalista apokaliptikus képzeletvilág. A Left Behind-sorozat és hasonló művek a nagy nyomorúság, az elragadtatás, az Antikrisztus és a millennium témáit széles olvasóközönséghez juttatták el.

Összefoglalás

A millennium a Jelenések könyve egyik fontos és sokat vitatott képe. A keresztény értelmezések eltérően válaszolnak arra, hogy az ezeréves uralmat szó szerinti jövőbeli földi korszaknak, történelmi keresztény korszaknak, az Egyház jelenlegi idejének vagy a megdicsőült szentek mennyei uralmának kell-e tekinteni.

A katolikus hagyomány Szent Ágoston nyomán az ezer évet szimbolikusan értelmezi. Krisztus országa már jelen van az Egyházban, de végső teljességét nem földi politikai birodalomban, hanem Krisztus dicsőséges eljövetelében, az általános feltámadásban, az utolsó ítéletben és az új teremtésben éri el.

Források

• A Katolikus Egyház Katekizmusa. Budapest: Szent István Társulat. 2002. 675–677. pont.
• Denzinger, Heinrich; Hünermann, Peter, eds. (2004). Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Budapest: Szent István Társulat. DH 3839.
• Magyar katolikus lexikon VIII. (Lone–Meszl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2003. ISBN 963-361-626-3  
• Schütz Antal: Dogmatika. Szent István Társulat, Budapest.
• Előd István: Katolikus dogmatika. Szent István Társulat, Budapest.
• Augustinus. De civitate Dei (latin nyelven). XX, 7–9.
• Iustinus Martyr. Dialogus cum Tryphone (latin nyelven). 80–81. fejezet.
• Irenaeus (1907). Adversus haereses (latin nyelven). V, 32–36.
• Tertullianus. De resurrectione carnis (latin nyelven). 25. fejezet.
• Eusebius Caesariensis (1533). Historia ecclesiastica (latin nyelven). III, 28–39; VII, 24–25.
• Svenungsson, Jayne: „Millenarianism”. In Brendan N. Wolfe (szerk.): St Andrews Encyclopaedia of Theology. University of St Andrews, 2022. Hozzáférés: 2026. május 24.

További irodalom

• Aguzzi, Steven D.: „Newman’s First Two Notes on Development and Patristic Millenarianism”. Newman Studies Journal 11/2, 2014.
• Beale, G. K.: „An Amillennial Response to a Premillennial View of Isaiah 65:20”. Journal of the Evangelical Theological Society 61/3, 2018, 461–492.
• Mathewson, Dave: „A Re-examination of the Millennium in Rev 20:1–6: Consummation and Recapitulation”. Journal of the Evangelical Theological Society 44/2, 2001, 237–251.
• Poythress, Vern S.: „Genre and Hermeneutics in Rev 20:1–6”. Journal of the Evangelical Theological Society 36/1, 1993, 41–54.
• Poythress, Vern S.: „2 Thessalonians 1 Supports Amillennialism”. Journal of the Evangelical Theological Society 37/4, 1994, 529–538.
• Riddlebarger, Kim: A Case for Amillennialism: Understanding the End Times. Expanded edition. Grand Rapids: Baker Books, 2013.
• White, R. Fowler: „Making Sense of Rev 20:1–10? Harold Hoehner Versus Recapitulation”. Journal of the Evangelical Theological Society 37/4, 1994, 539–551.

Kapcsolódó szócikkek

• Jelenések könyve
• Utolsó ítélet
• Feltámadás
• Antikrisztus
• Góg és Magóg
• Millenarizmus
• Diszpenzacionalizmus
• Szent Ágoston
• Lactantius
• Gioacchino da Fiore
• Apokaliptika