Szanszkrit nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szanszkrit (saṃskṛtam)
Terület Ázsia
Színhelye és használata India és Dél-Ázsia, Délkelet-Ázsia egyes részei
Beszélők száma 6106 anyanyelvként (1981);
194 433 idegen nyelvként (1961) fő
Nyelvcsalád Indoeurópai nyelvcsalád
   Indoiráni nyelvek
    Indoárja nyelvek
     szanszkrit nyelv
Írásrendszer dévanágari írás
Rang nincs az első 100 között
Hivatalos állapot
Hivatalos India
Nyelvkódok
ISO 639-1 sa
ISO 639-2 san
ISO 639-3 san
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szanszkrit nyelv témájú médiaállományokat.

A szanszkrit nyelv (/saṃskṛtā vāk/ संस्कृता वाक्), illetve annak korábbi formája, a védikus óind, az indoeurópai nyelvcsalád indo-iráni csoportjába tartozik. Az egyik legősibb indoeurópai nyelv, az Észak-Indiát az i. e. 2. évezredben meghódító indoárják nyelve volt, [1] az egyik köznyelvi változatából származnak a mai észak-indiai indoárja nyelvek. Az ókori India és a hindu vallás máig használt, szoros szabályok közé szorított, de választékos és művészi liturgikus nyelve. Tudományos és költői nyelvként hasonló szerepet tölt be az indiai kultúrában, mint a latin és az ógörög az európaiban, központi szerepe van a hindu, a dzsainista és a buddhista hagyományokban. A nevében található „kri” igető azonos eredetű a latin creare (teremteni) igével. Legközelebbi rokona az óiráni avesztai nyelv volt. A szanszkrit és az óperzsa nyelv még igen közel álltak egymáshoz, mára azonban a belőlük kialakult modern nyelvek révén (→ perzsa nyelv és ind nyelvek) már eltávolodtak egymástól.

A szanszkrit nyelv ősisége ellenére tehát nem holt nyelv. Napjainkban a hindu liturgián túl használatos például a szépirodalomban is, továbbá egyes számítások szerint több ezerre tehető azon brahmanáknak a száma, akik anyanyelvi szinten beszélik. [2] A nyelv vizsgálatát Európában meglehetősen későn, a 18. században kezdték meg, mivel a brahmanok által tanulmányozott tudományokat titkos tanoknak tartották.

Hangrendszer, ragozás[szerkesztés]

Hangrendszerében fellelhetők (a többi indoeurópai nyelvtől eltérően) a hehezetes zöngés mássalhangzók /gh, dh, bh/ és megkülönbözteti a rövid és hosszú magánhangzókat /i, í stb/. Ez lehetővé teszi az ógöröghöz, latinhoz hasonló időmértékes verselést. A névszók három nemet különböztetnek meg: hímnem, nőnem, semlegesnem. Az egyes és többes szám mellett létezik a kettős szám is. (dualis → ógörög, ószláv, mai nyelvek közül szlovén, alsó-szorb, felső-szorb)

Források, írás[szerkesztés]

Szanszkrit szöveg grantha írással

A legkorábbi ismert szanszkrit nyelvű szöveg a Rigvéda (/ṛgveda/ ऋग्वेद), amely része a korai hinduista kánonnak (Védák). (Valójában a védák nyelve nem szanszkrit, hanem a szanszkrithoz nagyon közel álló és vele közös őstől származó védikus óind. A tényleges szanszkrit nyelv az i. e. 4. században kristályosodott ki.)

A legtöbb szanszkrit szöveget az ókori és középkori Indiában írták. Mivel a szanszkrit nyelvet igen hosszú időn át hatalmas területen használták, szanszkrit írás nem létezik; különböző korokban és területekben más-más ábécét használtak a leírására. A mellékelt ábrán a Dél-Indiában, tamil nyelvterületen szanszkrithoz használt grantha írás látható; manapság leggyakoribb az észak-indiai dévanágari (devanāgarī देवनागरी) ("istenvárosi") nevű betűírás, amely feltételezések szerint az i. e. 9. sz.-i föníciai ábécére vezethető vissza. Az írás balról jobbra olvasandó. A szanszkrit nyelvben leggyakoribb "a" hangot mássalhangzó után nem jelöli külön jellel- abugida írásrendszerek - tehát egy t hangot jelölő karakter ta-nak olvasandó, mint szókezdő betű azonban két jele is van a dévanágariban.

Nyelvi példák[szerkesztés]

A Bhagavad-gíta első versszaka:

| धृतराष्ट्र उवाच
धर्मक्षेत्रे कुरुक्षेत्रे समवेता युयुत्सवः
मामकाः पाण्डवाश चैव किम अकुर्वत संजय ||

dhṛtarāṣṭra uvāca
dharma-kṣetre kuru-kṣetre samavetā yuyutsavaḥ
māmakāḥ pāṇḍavāś caiva kim akurvata sañjaya ||

Dhritarástra így szólt: Óh, Szanydzsaja, mit tettek fiaim és Pándu fiai, miután harcra vágyva összegyűltek a kuruksetrai zarándokhelyen? |-

Példamondat az emberi jogok egyetemes nyilatkozatából (kiejtés egy anyanyelvi beszélőtől):

Sarvē mānavāḥ svatantratāḥ samutpannāḥ vartantē api cha, gauravadrśā adhikāradrśā ca samānāḥ ēva vartantē. Ētē sarvē cētanā-tarka-śaktibhyāṁ susampannāḥ santi. Api ca, sarvē’pi bandhutva-bhāvanayā parasparaṁ vyavaharantu.

Kutatásának története[szerkesztés]

A nyelv vizsgálatát Európában meglehetősen későn, a XVIII. sz.-ban kezdték meg, mivel a brahmanok által tanulmányozott tudományokat titkos tanoknak tartották.

A 18–19. században tévesen feltételezték, hogy a szanszkrit nyelv volt az indoeurópai nyelvek őse. Ez a nézet elsősorban Adolph Picket elmélete volt, aki Írországot, és az íreket próbálta etimológiailag az árjákkal kapcsolatba hozni. [3] August Schleicher (1831–1868) volt az első aki szakított azzal, hogy a szanszkrit alak szerepeljen, mint egy szó legrégibb formája, hanem ehelyett rekonstruálható PIE nyelvi alapgyököket állapított meg. [4]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Vekerdi Világ nyelvei: Vekerdi József. Világ nyelvei. Akadémiai kiadó, Budapest, 1294., 1296. o. ISBN 963-05-7597-3 (2000) 
  • Makkay Indoeurópai: Makkay János. Az indoeurópai népek őstörténete. Gondolat•Budapest. ISBN 963-282-418-0 (1991) 
  • Pictet Celtic Sanscrit: Adolphe Pictet: De l'affinité des langues celtiques avec le Sanscrit. 1837.  

További információk[szerkesztés]

Idegen nyelven: