Démon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zichy Mihály: Démon
Michael Pacher: Hippói Szent Ágoston és a Sátán az 1483-ban elkészült novacellai Egyházatyák-oltáron

A démon eredetileg istent jelentett (görögül: δαίμων). Később az isteneknél alacsonyabb, az embereknél magasabbrendű lényeket jelölték ezzel a névvel.

A démonok, a mitológiákban az istenek és az emberek között állnak és lehetnek jószándékúak, vagy akár gonoszak is. Azonban legyen akármilyen jellemű is, a legtöbb démon képes a tudat befolyásolására, mások megszállására. Szinte minden nép mitológiájában találkozhatunk velük: az ókori egyiptomiak képzelete szerint mérhetetlen sok ily démon van, kik mindenütt az ember közelében laknak, a vízben, földben s levegőben. A hinduk körülbelül 30 000 démont imádnak. A kháldoknál is voltak tűzi, légi stb. szellemek. A perzsáknál vannak jó s rossz szellemek, izedek és dewek, amazok Ormuzd országában laknak, emezek Ahrimanéban. A zsidóknál is később, mikor a babiloni fogság idejében a perzsákkal érintkeztek, kifejlődött egy démonologia, mely alapjában hasonlít is a perzsára.

A görögöknél[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori görögöknél a démonok, mint a főistenek kísérői, szolgái jelennek meg, s mint ilyenek külön egyéniséget s nevet kapnak (pl. Deimosz és Phobosz Arész mellett), részint pedig egyes emberekhez (népekhez is) vannak kirendelve, s azokat kísérik születésűktől kezdve halálukig. Majd úgy képzelik, hogy minden embernek lehet jó és rossz démonja (agathodaimon, kakodaimon), majd hogy azon egy démon tesz jót és rosszat. Ilyen démon híres példája Szókratész daimonionja, akinek szavát hallja s aki őt mindig a rossztól megóvja. Az újplatonizmus rendszerében a démonok fontos helyet foglalnak el, alsó istenségek, kik istenek s emberek közt közvetítenek s az isteni parancsokat hajtanak végre.

Kereszténységben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Biblia a démonokat nem mitikus, hanem létező, de láthatatlan lényekként mutatja be. A démonok olyan szellemi lények, akik Sátán királyságában a gonosz angyalok alatti hatalmi szinten vannak. Testük nincs, földközelben élnek, és legfőbb céljuk az, hogy emberek testébe költözhessenek és bűnös kívánságaikat rajtuk keresztül végrehajthassák. Vezetőjük Belzebub, a démonokat a Biblia tisztátalan, illetve gonosz szellemeknek is nevezi.

Lucifer lázadásának következménye, hogy a világban felbomlott a harmónia, és egy gigantikus szellemi harc kezdődött Isten királysága és Sátán királysága között.

Jézus Krisztus szolgálatának szerves része volt a démonok kiűzése az emberekből. (Lásd például Máté evangéliuma 12:28; Márk evangéliuma 1:34, Lukács evangéliuma 13:32), egyes esetekben így gyógyítva meg embereket (Máté 9:33), bár a Biblia nem állítja, hogy minden betegséget démonok okoznak. Jézus az apostoloknak is hatalmat és utasítást adott a démonok kiűzésére (Máté 10:8; Márk 3:14-15), valamint ezt Mennybe menetele előtt kiterjesztette a benne hívőkre (Márk 16:17).

Egyes vélekedések szerint a kereszténység kezdetén az emberek abban a hitben éltek, hogy a betegségeket démonok okozzák, ezért a démon-űzés ismert mesterség volt akkoriban.

A kereszténység első századában a démonokban való hit igen erős volt; a régi pogány istenek mind gonosz démonokká váltak, de más démonokban is hittek, akik egytől-egyig gonoszok voltak és isten ellenségei, valamint ők voltak okai az egész pogányságnak, elvakítva az emberek eszét.

A mai keresztények között a Bibliát isteni tekintéllyel rendelkező, ihletett műnek elfogadók között továbbra sem vitatott a démonok létezése, sem az, hogy a Jézus nevébe vetett hit által azokat ki lehet űzni.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]