Okkultizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
John Dee „szent asztala”

Az okkultizmus (a ’titkos, rejtett’ jelentésű latin occultus szóból) a természetfeletti erőkkel és a szellemvilággal kapcsolatos ismeretek összefoglaló elnevezése, amely magában foglalja az ezoterikus nézetek, kultuszok és varázsló-jósló praktikák teljességét. Az okkultista ismeretek azon az elgondoláson alapulnak, hogy a világ osztatlan és oszthatatlan egység, amelyben minden dolog kapcsolatban áll egymással, de eme célszerű és szükségszerű kapcsolatok természete nem írható le az érzékszervekkel tapasztalt fizikai világ tér- és időbeli kategóriáival. Ezek szerint a kézzelfogható világon túli dimenziók megismerése egy magasabb rendű tudáshoz vezet el, s a beavatottak számára egy tökéletesebb, teljesebb létállapotot nyit meg, akik ezáltal képesek a titkos természetfeletti erőket mozgásba hozni és céljaiknak megfelelően irányítani. Több, a mágiával rokon praktika sorolható ide, egyebek mellett a rossztól való védelem, a szerencsét hozó segítség vagy a természetfeletti hatalmakkal való kommunikáció, illetve ezek irányítása.

Történelem[szerkesztés]

A nyugati gondolkodás hagyományosan pejoratív értelemben kezeli az okkultizmus fogalmát, noha gyökerei az ókori görög műveltségbe nyúlnak vissza. Első megnyilatkozási formáit az elsősorban Püthagoraszhoz kötődő preszokratikus iskolához és a platóni hagyományokhoz köthetjük, de rokoníthatóak az okkultizmussal a különféle misztériumvallások, a hellenisztikus mágia és alkímia, valamint a zsidó kabbala is.

A középkorban a katolikus egyház a boszorkányságot és a mágiát a pogányság továbbélésének, illetve az ördög befolyásának tartotta és üldözte, de a humanizmus és a reneszánsz idején újabb virágkorát élte a miszticizmus és az okkultizmus.

A közép- és újkori neoplatonisták az ókori görög filozófiát a zsidó misztikával és a keresztény tanokkal ötvözve alkották meg okkultista tanaikat (Agrippa, Paracelsus, Eliphas Lévi, John Dee).

Az újkorban – részben Roger Bacon, Giordano Bruno és Emmanuel Swedenborg filozófiai alapvetéseiből kiindulva – olyan okkultista irányzatok jelentek meg, mint a rózsakeresztes mozgalom, a szabadkőművesség, Saint Germain gróf teozófiai rendszere vagy Alessandro Cagliostro miszticizmusa.

A 19. században közepe óta megszámlálhatatlan okkultista irányzat és iskola látott napvilágot és egyes új vallási mozgalmak eszmerendszerére szintén hatott az okkultizmus, összefüggésben a keleti tanok nyugati térhódításával, majd a 20. században megjelenő New Age mozgalommal. Ezek irányzatok mindegyike megegyezik abban, hogy az okkult jelenségeket bizonyítottaknak tartja és természeten kívüli vagy természetfeletti eredetre vezeti vissza azokat. Eltérnek azonban az okkult irányzatok a jelenségek természetfeletti eredetének közelebbi meghatározásában. [1]

A főbb okkult mozgalmak és hitrendszerek közé tartozik a spiritizmus, a teozófia, az antropozófia, a szcientológia, illetve különféle modern ezoterikus irányzatok (pl. parapszichológia, bioenergetika).

Forrás[szerkesztés]

  1. Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon, 1983

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]