Okkultizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
John Dee „szent asztala”

Az okkultizmus (a ’titkos, rejtett’ jelentésű latin occultus szóból) a 19. században keletkezett megjelölés arra a világszemléletre, amely rejtett hatóerőktől szerzett titkos tudásra hivatkozik.[1] A természetfeletti erőkkel és a szellemvilággal kapcsolatos ismeretek összefoglaló elnevezése, amely magában foglalja az ezoterikus nézetek, kultuszok és varázsló-jósló praktikák teljességét.

Az okkultista ismeretek azon az elgondoláson alapulnak, hogy a világ osztatlan és oszthatatlan egység, amelyben minden dolog kapcsolatban áll egymással, de eme célszerű és szükségszerű kapcsolatok természete nem írható le az érzékszervekkel tapasztalt fizikai világ tér- és időbeli kategóriáival. Ezek szerint a kézzelfogható világon túli dimenziók megismerése egy magasabb rendű tudáshoz vezet el, s a beavatottak számára egy tökéletesebb, teljesebb létállapotot nyit meg, akik ezáltal képesek a titkos természetfeletti erőket mozgásba hozni és céljaiknak megfelelően irányítani. Több, a mágiával rokon praktika sorolható ide, egyebek mellett a rossztól való védelem, a szerencsét hozó segítség vagy a természetfeletti hatalmakkal való kommunikáció, illetve ezek irányítása.

Míg a parapszichológia tudományos komolysággal kutat ismeretlen jelenségeket, az okkultizmus esetében olyan – a valóság egészére irányuló – spekulatív elméletekről van szó, amelyek valamiféle kozmikus folyamatot véve értelmezik az egyes emberek életét (a reinkarnáció-tanokra nyúlva vissza), és ahhoz akarják segíteni őt, hogy megtalálja önmagát. [1]

A főbb okkult mozgalmak és hitrendszerek közé tartozik a spiritizmus, a teozófia, az antropozófia, a szcientológia, illetve különféle modern ezoterikus irányzatok.

A teozófia az okkult jelenségeket és a titokzatos dolgok ismeretét természeten kívüli erőktől származtatja. E titokzatos erők és tanítások birtokába isteni megvilágosítás révén juthat az ember meghatározott gyakorlatok végzése után. Hasonló tanokat hirdet az antropozófia is. A modern gnosztikusok a meditációtól várják a mélyebb ismeretet.[2]

A spiritualisták azt tartják, hogy csak szellemi valóság van, az anyag csak látszat és az is rossz. Aki megveti az anyagot, azon úrrá válnak a szellem törvényei, amelyek merőben másak a fizika törvényeinél. A szellemvilág törvénye alatt állók sokkal többre képesek, mint az átlagemberek, akik kénytelenek a látszólagos anyag megkötöttségét elviselni. [3]

Az okkultizmus jelenségeit, aszerint, hogy a fizika vagy a pszichológia törvényeit látszanak megkerülni, fizikai vagy pszichikai jelenségeknek nevezik. Okkult fizikai jelenség az asztaltáncoltatás, a materializáció, a telekinézis, okkult pszichikai jelenség a szellemválaszok. Okkultistának az tartja magát, aki állítása szerint ismeri a titokzatos erőket, azokat képes felhasználni, ismeri a múltat és a jövőt, ért a kártyavetéshez, tenyérjósláshoz, asztrológiához, sőt akaratával képes meggyógyítani vagy megrontani embereket, vagyis járatos az okkult tudományokban. [4]

Történelem[szerkesztés]

A nyugati gondolkodás hagyományosan pejoratív értelemben kezeli az okkultizmus fogalmát, noha gyökerei az ókori görög műveltségbe nyúlnak vissza. Első megnyilatkozási formáit az elsősorban Püthagoraszhoz kötődő preszokratikus iskolához és a platóni hagyományokhoz köthetjük, de rokoníthatóak az okkultizmussal a különféle misztériumvallások, a hellenisztikus mágia és alkímia, valamint a zsidó kabbala is.

A középkorban a katolikus egyház a boszorkányságot és a mágiát a pogányság továbbélésének, illetve az ördög befolyásának tartotta és üldözte, de a humanizmus és a reneszánsz idején újabb virágkorát élte a miszticizmus és az okkultizmus.

A közép- és újkori neoplatonisták az ókori görög filozófiát a zsidó misztikával és a keresztény tanokkal ötvözve alkották meg okkultista tanaikat (Agrippa, Paracelsus, Eliphas Lévi, John Dee).

Az újkorban – részben Roger Bacon, Giordano Bruno és Emanuel Swedenborg filozófiai alapvetéseiből kiindulva – olyan okkultista irányzatok jelentek meg, mint a rózsakeresztes mozgalom, a szabadkőművesség, Saint Germain gróf teozófiai rendszere vagy Alessandro Cagliostro (wd) miszticizmusa.

A 19. században közepe óta megszámlálhatatlan okkultista irányzat és iskola látott napvilágot és egyes új vallási mozgalmak eszmerendszerére szintén hatott az okkultizmus, összefüggésben a keleti tanok nyugati térhódításával, majd a 20. század második felében megjelenő New Age mozgalommal. Ezek irányzatok mindegyike megegyezik abban, hogy az okkult jelenségeket bizonyítottaknak tartja és természeten kívüli vagy természetfeletti eredetre vezeti vissza azokat. Eltérnek azonban az okkult irányzatok a jelenségek természetfeletti eredetének közelebbi meghatározásában. [5]

Forrás[szerkesztés]

  1. ^ a b Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár → okkultizmus, 2006
  2. Vallástörténeti kislexikon, Kossuth Kiadó, 1975, szerk.: Gecse Gusztáv
  3. Vallástörténeti kislexikon, Kossuth Kiadó, 1975, szerk.: Gecse Gusztáv
  4. Vallástörténeti kislexikon, Kossuth Kiadó, 1975, szerk.: Gecse Gusztáv
  5. Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon, 1983

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]