Exorcizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az exorcizmus vagy másképp exorció, vagy ördögűzés (a kései latin exorcismus, illetve a görög exorkizein - "eskü alatt megtagad" jelentésű szóból származik) démonok vagy más gonosz szellemlények - megszállottnak hitt emberből vagy helyről való - eltávolításának gyakorlata. A gyakorlat elég régi keletű és számos kultúra és vallás hitrendszerének része.

Az exorcizmust végző személy elnevezése exorcista, gyakran egy vallási specialista; pap, lelkész, szerzetes, boszorkánydoktor, sámán stb. Eszközei többek között az ima, előírt szövegek, gesztusok, szimbólumok, jelképek, amulettek. A keresztény exorcista gyakran hívja segítségül Istent, Jézust és/vagy angyalokat, arkangyalokat.

Általában a megszállt személyek nem tartják önmagukat sem gonosznak, és felelősséget sem vállalnak az általuk elkövetett rossz cselekedetekért. Ennek következtében az exorcizmust a művelői inkább tekintik egyfajta gyógymódnak, kezelésnek, mint büntetésnek. A rituálék ezt általában figyelembe veszik, ezért nem is erőszakkal közelítenek a megszállotthoz.[1]

Szent Ferenc démonokat űz Arezzóban, Giotto freskójának egy részletén.

Története[szerkesztés]

A gonosz szellemek általi megszállottság koncepciója és az exorcizmus gyakorlata nagyon régi és elterjedt, valószínűleg a prehisztorikus hitből eredeztethető. Az animizmus - a szellemi lényekbe, például istenekbe, szellemekbe vagy démonokba vetett hit - a föld szinte minden kultúrájában megtalálható ma is.[2]

Az ördögűzést megtaláljuk a nagy világvallások, a hinduizmus, buddhizmus, taoizmus, kereszténység és az iszlám hagyományában. A világ minden részéről, Indiából, Kínából, Japánból, Tibetből, Szudánból, Haitiból stb. is ismerünk esettanulmányokat.[2]

Sumerek[szerkesztés]

Tudjuk, hogy már az ókori sumerek ördögűző rítusokat végeztek.[3] A Kr. e. 43. évezredi szövegekből kitűnik, hogy a betegségeket és minden rosszat és kellemetlent a démonoktól származtattak és próbálták rontó hatásukat megszüntetni.[4] Úgy vélték, hogy bizonyos szellemek specifikus betegségeket okoznak, amelyeket a beteg tünetein keresztül lehet azonosítani. A mezopotámiai templomiskolákban diákok tanulták az ördögűzés szertartásait és a démoni megszállottság gyógyítását.[5]

Római vallás[szerkesztés]

A rómaiak jó és rossz szellemeket (→ numenek) különböztettek meg. Az ún. larvák vagy lemurok (wd) a halottak visszajáró, kísértő szellemei voltak. A lemuralia a római vallásban olyan ünnep volt, amelynek a során a házaikat megtisztítandó, ördögűzési rítusokat hajtottak végre.[6]

Jézus[szerkesztés]

Az Újszövetségben jópár alkalommal találkozunk a Jézus által művelt csodák közt ördögűzéssel.[7]

Az egyik újszövetségi történet így szól:

„Amikor visszaértek a néphez, odalépett hozzá egy ember (Jézushoz), térdre hullott előtte, és kérte: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.” Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!” Jézus ráparancsolt, s az ördög kiment belőle. A gyermek azonnal meggyógyult.”

„Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mindamellett ez a fajta (démon) nem megy ki másképp, csak imádsággal és böjttel.” [8]

A keresztény hagyomány szerint Jézus pár szóval kiűzte a démonokat. Később tanítványai és követői „Jézus nevében” űzték ki a démonokat.[9]

Zsidók[szerkesztés]

A Zsidó Enciklopédia szócikke Jézusról azt állítja, hogy az ő "küldetése elsősorban az volt, hogy démonokat űzzön", és hogy továbbadja ezt a képességet a tanítványainak is.[10]

Jézus idejében a nem újszövetségi zsidó források beszámolnak ördögűzésekről, amelyeket mérges gyökerek kivonatából nyert drogok alkalmazása mellett végeztek.[11]

A judaizmus esszénus ágához tartozók általi ördögűzésekről is vannak írott források (a kumráni Holt-tengeri tekercsek).

Keresztény ókor[szerkesztés]

A kereszténység első két századában a természetfölötti képesség (karizma) a démonok kiűzésére vonatkozólag nem volt külön álláshoz kötve; sőt néha nők is éltek ezen hatalommal.[12]

Később, a 3. századtól kezdve, az egyházban erre külön osztály lett szervezve, mint egyházi cím.[12] Kb. 250-től jelent meg az alsó papság e speciális osztálya, az ún. ördögűzők (exorcisták), akikre ezt a különleges funkciót bízták meg. Körülbelül ugyanabban az időben az ördögűzés egyik előkészítő szertartása lett a keresztség.[9]

Keresztény középkor[szerkesztés]

A szentek életrajzai és a középkori krónikák mind bővében vannak olyan leírásoknak, amelyek emberek és démonok kapcsolatáról szólnak, és gyakran tartalmaznak ördögűzésről szóló leírásokat.[13]

Az ördögűzés egy középkori esetéről Szt. Hildegárd (12. század) életrajzában olvashatunk. Egy démon hét év óta kínzott egy nemesi származású hölgyet, aki végül a Köln melletti Braunweilerben lévő Benedek-rendi kolostorba ment, hogy ott Szt. Miklósnak, a helység védőszentjének közbenjárásával szerezze vissza egészségét. Három hónapon át hiába fáradoztak a szerzetesek, a démon nem akarta elhagyni áldozatát; sőt gúnyt űzve fáradozásukból, kijelentette, hogy azt csak egy asszonynak imájára hajlandó megtenni, amit csúfolkodólag »serum pilgardis«-nak (öregasszony orvossága) nevezett.[13]

A szerzetesek sejtették, hogy itt a híres Hildegárdról van szó és ezért az apát levelet írt a szent nőhöz, melyben ismertette az egyén betegségét és tanácsot kért. Hildegárd azt írta neki vissza, hogy az illető nőben lévő démon a legrosszabbak fajtához tartozik; ebben az esetben nem segít sem kereszt, sem ereklye, hanem inkább böjtölés, korbácsolás, imádkozás és alamizsnáskodás.[13]

A szent nő részletesen ismertette az eljárási módot: »Válasszatok ki — írta — hét feddhetetlen életű papot; hatot Ábel, Noé, Ábrahám, Melkisédek, Jákob és Áron nevében, akik áldozatokat hoztak Istennek, a hetediket pedig Krisztus nevében. Sok böjtölés, korbácsolás, imádkozás, alamizsnálkodás és szent mise után menjenek majd papi ruhában a beteg nőhöz..« Itt következtek az ördögűzési formulák. Mikor mindezt megtették és a beteg előtt felolvasták az igéket, kimondhatatlan jajgatás között a démon elhagyta őt.[13]

Azonban korai volt az öröm, mert a démon újból megszállta a nőt, még pedig azért, mert miként ő maga közölte a szerzetesbarátokkal: közvetlenül távozása után nem vetettek keresztet a nőre. Most már semmiféle exorcizmus sem használt: a démon gúnyt űzött belőlük és azt erősítgette, hogy csak magának Szt. Hildegárdnak jelenlétében fog eltávozni. Ezért tehát elküldték a beteg nőt a Bingen mellett lévő kolostorba. Az ő ördögűzései alatt az egyén görnyedezett, káromkodott, fenyegetőzött, eretnekségeket emlegetett, míg végül, nagyszombaton, vízszenteléskor az összes apácák imádkozása közben, Hildegárd odalépett a fájdalmában görnyedező hölgy elé és határozottan megparancsolta: »Sátán, takarodj ki e nőnek hajlékoddá lett testéből és add át helyedet a Szent Léleknek Erre a démon elhagyta a nőt, aki ettől fogva teljes egészségnek örvendett.[13]

A 14. századtól kezdve az ördögűzési szertartás sokban emlékeztet egy mágikus varázslatra. A szentmise végeztével az exorcista szentelt krétával egy kabbala-féle ábrát rajzolt az oltár előtt a földre. Ide állították a megszállott személyt, összekötött lábakkal, stólával körülkötött nyakkal, sőt egy másik rongydarabbal még erősen le is fogták. A bűvös ábra állítólag megvédte az exorcistát a démontól és magát a démont is engedékenyebbé tette. A rajz néha olyan keresztet ábrázolt, amelyen bűvös neveket lehetett látni, vagy kört ábrázolt Agla, Gaba, Emánuel írással. Amikor a démon az egyént elhagyta, nagyon elgyengült, úgymond egy élőhalott volt. Meghintették szenteltvízzel, ezzel megmosták egész fejét, majd megkenték olajjal, és kiszolgáltatták neki az oltáriszentséget és végül néhány napig még a templomban hagyták, nehogy a démon visszatérjen az elgyengült egyénbe.[13]

Újkor[szerkesztés]

A katolikus egyházban a 16. század ellenreformációja során az ördögűzés új hangsúlyt kapott. Mutatta az egyház azon képességét, hogy képes diadalmaskodni a gonosz erők felett, és ez fontos eszköz volt a protestánsok meggyőzésére és visszatérítésére.[14] Állítólag maga Loyolai Ignác is gyógyította a megszállottakat, amelyet később Rubens is megörökített a festményein.[14][15]

A felvilágosodás nyomán az exorcizmus sokat vesztett jelentőségéből, különösen a nyugati világban.

A 19. század derekán tűnt fel a spiritizmus, amely azt tanítja, hogy a halál illúzió, és hogy a szellemek birtokolhatják az embereket.[7]

A démonűzéssel a 20. század elején főleg Kelet-Európában és Afrikában lehetett találkozni, amikor néhány eset médianyilvánosságot kapott. A gyakorlatának háttérbe szorulásában szerepet játszottak a pszichológiai kutatások, valamint az emberi agy működésének és szerkezetének tanulmányozása. Az említett eseteknél is gyakran valamilyen elmebetegség produktumaként magyarázták a tüneteket, és így is kezelték.

A modern kori Egyesült Államokban az ördögűzés egykor rendkívül ritka volt: a protestánsok babonának, a katolikus egyház pedig kínosnak tekintette.[2] Mindez 1973-tól változott.[2] Ez évben megjelent a mozikban Az ördögűző című film, és a téma ismét reflektorfénybe került. Rendkívül erős visszhangot váltott ki a nézőkből az Amerikai Egyesült Államokban és részben Nyugat-Európában.[16] Nagy igény keletkezett az ördögűzés iránt.[2]

A film megjelenését követő hetekben például egy bostoni katolikus központ napi felkéréseket kapott ördögűzésre.[7] A karizmatikusok is új helyzetben találták magukat, de szolgálataikat gyakran „szabadító szolgálatoknak” hívták, nem ördögűzésnek.[2]

A katolikus Ördögűzők Nemzetközi Szövetsége 1990-ben alakult meg hat pap, köztük Amorth exorcista vezetésével.[17] Amorth (1925-2016) több mint hatvan papi éve alatt több tízezer ördögűzést hajtott végre.[18]

Már a katolikus egyház is nyitottabban fogadta a modern kori ördögűzést, 2014-ben elismerte a Szövetséget,[19] és ma tanfolyamokat tartanak a Vatikánban további exorcisták képzésére.[2] Ma minden egyházmegyének van exorcistája.[20]

Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája szerint a démoni megszállottság jelei közé tartozhat az emberfeletti erő, a szenteltvíz iránti idegenkedés és az ismeretlen nyelveken való beszéd.[7] További lehetséges jelei közé tartozik az átkozódás és a "túlzott maszturbálás" is.[7]

Korunk jellegzetessége, hogy a társadalom szekularizálódik, de ezzel együtt terjed az ezoterika, az okkultizmus és a démoni megszállottságban és az exorcizmusban való hit is népszerű. A Gallup 2005-ös felmérése alapján az amerikaiak 42 %-a hiszi, hogy egy démon megszállhat egy embert.[21]

Kereszténység[szerkesztés]

Az újszövetségi eseteknek a nyomán a démoni megszállottság a kereszténység hitrendszerének részévé vált, és az exorcizmus ma is bevett gyakorlatnak számít a katolicizmusban, a keleti ortodoxiában és néhány protestáns felekezetben. Az anglikán egyháznak szintén van hivatalos exorcistája minden egyházmegyében.[22]

A kereszténységben az ördögűzéseket "Krisztus erejét" vagy a Szent Szellem erejét használva, Jézus nevében végzik. Ez azon alapul, hogy Jézus megparancsolta tanítványainak, hogy gonosz szellemeket űzzenek az ő nevében.[23]

A Katolikus Enciklopédia szócikke Jézus ördögűző képességét megváltó voltának jeleként értelmezi, és bemutatja, hogy tanítványait is képessé tette az ördögűzésre.[24]

Római katolicizmus[szerkesztés]

Francisco Goya festményén Borgia Szent Ferenc exorcizmust végez.

A római katolikus dogmatika szerint az exorcizmus egy szertartás, de nem szentség, ellentétben a keresztséggel vagy a gyónással. A szentelmények egyik faja, amelynek rendeltetése az Egyház könyörgő közbenjárása által a gonosz lélek megfékezése, kísértéseinek az emberektől való távoltartása és annak a megakadályozása, hogy tárgyakkal visszaélhessen. Dogmatikai alapja az a tény, hogy az áteredő bűn következtében a gonosz lélek befolyást nyert az emberiségre. aminek bizonyságai Jézus ördögűzései.[25]

A római katolikus egyházban a kisebb egyházi rendek egyike, még pedig ezeknek sorrendjében a harmadik fok.[26] Az ördögűzés szolgálatára a püspök nevez ki papokat.[20]

A gonosz lélektől megszállott személyekre külön, ünnepélyes ördögűzési formula van, amit azonban felfüggesztés terhe alatt csak a püspök írásos felhatalmazására szabad alkalmazni abban az esetben, ha komoly vizsgálat is megállapította a megszállottságot. Az ördögűzés szertartása jelképes cselekményekből (rálehelés, kézföltevés) és szavakból áll (Jézus nevének segítségül hívása).

A szentségektől eltérően, az exorcizmus "feddhetetlensége és hatékonysága nem függ ... egy megszabott formula szigorú követésétől vagy előírt cselekedetek meghatározott sorrendjétől. A hatékonysága két elemtől függ: az egyházi hatóságoktól származó érvényes felhatalmazástól és az exorcista hitétől."[27] A katolikus ördögűzés még mindig az egyik legszigorúbb és legszervezettebb szertartás az összes létező ördögűző rituálék között. A katolikus egyház kánonjoga alapján csak felszentelt pap (vagy magasabb prelátus) végezhet ünnepélyes, más néven "nagy" exorcizmust, a helyi püspök engedélyével, és csak alapos orvosi vizsgálatot követően, hogy kizárják a mentális betegségek lehetőségét. A Catholic Encyclopedia (1908) a következőképpen fogalmaz: "Szabályszerű vallási szertartás során sem a babonát nem szabad összekeverni a vallással, bármennyire is összefonódott a történetük, sem a mágiát, bármilyen fehér is." A Római Rituálé felsorolja azokat a jeleket, amelyek démoni megszállottságra utalhatnak: a megszállott személy általa nem ismert idegen vagy ősi nyelveket beszél; természetfölötti képességekkel vagy erővel bír; olyan elrejtett vagy távoli tárgyakról tud, amelyekről nem lehet tudomása; bármiféle szent dologgal kapcsolatban averziót, idegenkedést táplál; heves istenkáromló és/vagy szentségtörő viselkedést tanúsít.

Az egyház némileg módosította az exorcizmus szertartását 1999 januárjában, bár a latin rítusú egyházban a tradicionális, 1614 óta érvényben lévő szertartás is választható. Az ördögűzést egy különösen veszélyes spirituális műveletnek tekintik. A szertartás elfogadja, hogy a megszállott személyeknek is van szabad akarata, még ha a démon kontroll alatt is tartja a fizikai testet, és megzavarja a rituálét. A szertartás lefolytatásában nem történtek jelentősebb változtatások: imádságok, szentelt vízzel való meghintés, a szentek közbenjárásának kérése, kézrátétel, a kereszt jele, majd ezt követi a tulajdonképpeni ördögűző formula. Az első egy az Istenhez szóló könyörgés, a második rész pedig egy közvetlen parancs, amely a Gonoszt arra szólítja fel, hogy távozzon a megszállott emberből. A szertartás köszönő imával zárul. A rituálé tartalmaz kizárólag magánhasználatra szóló imákat is, amelyekkel a hívek kérhetik Isten oltalmát, a Szűzanya vagy Szent Mihály arkangyal közbenjárását a gonosz erőivel szemben. A modern időkben a katolikus püspökök ritkán engedélyeznek ördögűzést, abból a megfontolásból, hogy mentális vagy fizikai betegség gyanúja állhat fenn.

Protestantizmus[szerkesztés]

A protestáns és karizmatikus felekezetekben nincs ördögűző funkció vagy rend a felszentelt emberek számára, de néha különböző vezetők és lelkészek működnek ördögűzőként.

Parlamenti vonatkozás[szerkesztés]

Aradszki András KDNP-s politikus 2017. október 9-én a parlamentben napirend előtti felszólalásában az ú.n. Soros-terv kapcsán felvetette, hogy a Sátán ellen keresztényi kötelesség küzdeni. Aradszki szerint a sátán a tagadás angyala is, hiszen tagadják, mire készülnek, idegesen bizonygatják, hogy nincs kvóta, nincs kötelező betelepítés, a Soros-terv nem létezik.[28]

Beer Miklós váci megyéspüspök az esetet követően azt nyilatkozta, hogy Aradszki kijelentése elhibázott volt, mert nem szabad a másik embert sátánnak nevezni, az emberi méltóságát tiszteletben kell tartani, még ha nem egyezik is a véleményük.[29]

A filmművészetben[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Malachi M. (1976) Hostage to the Devil: the possession and exorcism of five living Americans. San Francisco, Harpercollins p.462 ISBN 0-06-065337-X
  2. a b c d e f g Exorcisms: A Brief History of Banishing Demons (amerikai angol nyelven). CrimeReads, 2020. szeptember 8. (Hozzáférés: 2021. január 12.)
  3. Roberto Giacobbo: Mi van odaát? , Kossuth, 2011 https://books.google.hu/books?id=rhSVCgAAQBAJ&pg=PT26&lpg=PT26&dq=#v=
  4. Gecse Gusztáv: Vallástörténet
  5. Demonic Exorcisms in the Temple Schools of Mesopotamia, ancient-origins.net (2019)
  6. https://intldaysofthedead.weebly.com/lemuralia.html
  7. a b c d e March 2013, Benjamin Radford-Live Science Contributor 07: Exorcism: Facts and Fiction About Demonic Possession (angol nyelven). livescience.com. (Hozzáférés: 2021)
  8. Máté 17,14-21
  9. a b Exorcism | religion (angol nyelven). Encyclopedia Britannica. (Hozzáférés: 2021. január 12.)
  10. JewishEncyclopedia.com - JESUS OF NAZARETH
  11. Josephus, "B. J." vii. 6, § 3; Sanh. 65b
  12. a b A Pallas nagy lexikona, 6. kötet
  13. a b c d e f Az orvostudomány története - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 167. (Budapest, 1939) |. (Hozzáférés: 2021. január 11.)
  14. a b Exorcism: The Miracles of St Ignatius of Loyola, Art and Images in Psychiatry August 2014
  15. Világosság, 1967. / 1. szám Sükösd Mihály: A louduni ördögök
  16. Cuneo, M.. American Exorcism: Expelling Demons in the Land of Plenty. New York, NY, USA: Doubleday, 3–13. o. (2001) 
  17. Allegri, Renzo (10 August 2003). "The Exorcist". A Messenger of St. Anthony. PPFMC. Retrieved 24 September 2018.
  18. Directory of Exorcists, Deliverance Counselors, and Investigators – Camelot Warfare Library. web.archive.org, 2018. június 30. (Hozzáférés: 2021)
  19. Új Ember, 2017 (73. évfolyam, 2/3568-53/3619. szám) |. (Hozzáférés: 2021. január 12.)
  20. a b Új Ember, 2017-05-07 / 19. (3585). szám
  21. Gallup: Three in Four Americans Believe in Paranormal
  22. Batty, David. „Exorcism: abuse or cure?”, Guardian Unlimited, 2001. május 2. (Hozzáférés ideje: 2007. december 29.) 
  23. Máté 10,1, Máté 10,8, Márk 6,7, Márk 16,17; Lukács 9,1, Lukács 10,17
  24. Exorcism
  25. Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 3. Ördögűzés (Budapest, 1932)
  26. Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 2. Exorcista (ördögűző) (Budapest, 1931)
  27. Martin M. (1976) Hostage to the Devil: The Possession and Exorcism of Five Contemporary Americans. Harper San Francisco. Appendix one "The Roman Ritual of Exorcism" p.459 ISBN 0-06-065337-X
  28. https://index.hu/belfold/2017/10/09/a_parlamentben_taglalta_egy_kdnp-s_hogy_a_soros-terv_satani_es_rozsafuzerrel_kell_vedekezni/
  29. https://mno.hu/belfold/beer-miklos-nem-mondhatjuk-soros-gyorgyre-hogy-satan-2421159

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]