Szimbólum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szimbólum (ógörög σύμβολον vagyis syn = össze-, együtt- és ballein = dobni) vagy jelkép egy jelentéshordozót jelöl (például szavak, tárgyak, eljárások stb.). Az ábrázolt objektum nincs feltétlenül jelen. Az, hogy milyen jelentés társul a jelentéshordozóhoz, függ a felhasználási területtől és a kontextustól.

A szemiotikában a szimbólum a legáltalánosabb értelemben vett jel, amelyhez egy jelentés kapcsolódik. Szűk értelemben véve a szemiotikai szimbólum a szemiotikai jel egyik válfaja. A szimbólum hagyományos értelmezése ennél még szűkebb, mert előírja a képiséget, és azt, hogy a jelhez egy speciális konnotáció kapcsolódjon.

A szimbólum egyúttal az antropológia és a pszichoanalízis kulcsfogalma is.

A vallás, mitológia vagy művészet szimbólumait általában nem lehet tisztán racionális alapokon lefordítani vagy magyarázni, mivel többletjelentést hordoznak. Míg például egy közlekedési jel jelentését a jogszabály egyértelműen meghatározza, addig a vallásos, álombeli vagy mitológiai szimbólum túllép a racionalitás síkján és a kulturális környezettől függő személyes jelentést tartalmaz a felhasználója számára.

Fogalma: Metaforából származó szókép. Valamely fogalom, eszme, érzés érzékletes jele, amelynek képzettársítás folytán gazdag gondolati, érzelmi és hangulati töltése van.

A szimbólum fogalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelképes értelművé teszi az egész közleményt megéreztetéssel, sejtetéssel.(költői nyelv legnagyobb hatású stíluseszköze a szimbólum)

A szó eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(görögül: ismertető jel) = Valamely gondolati fogalmat érzékeltető jel, jelkép, amely képzelettársítás folytán nemcsak a kifejezendő fogalmat helyettesíti, hanem vele kapcsolatban különböző érzéseket, hangulatokat, egész gondolatsorokat tud felidézni.

A filozófiában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A színek mint szimbólumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hasonlóképpen kapnak sajátos értelmet a színek is, amivel már az írás birodalmába értünk ismét. A fekete köztudottan a gyász színe. Ehhez idomodik a grafológiai magyarázata: szigorúság, pesszimizmusra való hajlam, s persze egy sor más tulajdonság mindazoknál, akik következetesen és tendenciózusan kitartanak e szín használata mellett. A zöld üzenete is egyértelmű, a remény jele. Élni tudó és szerető az, aki ezt a színt részesíti előnyben. Vagy itt van a piros: nem vitás, a szenvedély színe, miként az így író is szenvedélyes érzékekben tobzódó, ugyanakkor erőszakos is lehet.

A vallásban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minden vallás szimbólumok segítségével fejezi ki központi eszméit, így például a kerék az örök körforgást, az üres sír a feltámadást, az út az élettörténetet vagy életvezetést.

A keresztény egyházakban használatos szimbolika a hitvallás egyik lényeges eleme. A számok is szimbólumokként szerepelnek, például a hármas a Szentháromságot és az erényeket jelképezi, a négyes a világ száma (négy évszak, négy égtáj, négy alapelem stb.). Négyen vannak a nagypróféták és az evangélisták is. A három és négy összege (hét) illetve szorzata (tizenkettő) szintén fontos szerepet játszik a keresztény szimbolikában: hét főbűn, tizenkét apostol stb.

Gyakran szerepel jelképként a szőlőskert, szőlőműves, szőlőtő: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” János 15, 1-6., valamint Máté 20, 1-16. és 21. 33-46.[1]

A vallásos szimbólumok a vallási identitás, nyelv, és cselekedetek építőelemei. Paul Tillich rámutatott, hogy minden „vallásos nyelv“ lényegében szimbolikus, a vallás transzcendentális alapokon nyugszik.

A mitológiában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


A publicisztikában és kommunikációtudományban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A művészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A képzőművészetben, ikonográfiában használatos attribútumok közül néhány egyben szimbólum is, ami önmagában is képes a hozzá társított személyt vagy jelenséget jelenteni, felidézni.

A képzőművészet a legkorábbi barlangrajzoktól egészen a jelenig használta és használja a szimbólumokat. Az őskor szimbólumai azonban egészen más természetűek voltak, mint a középkoréi vagy újkoréi; elsősorban lélekszimbólumok voltak használatosak (ágacska, toll, spirál, sőt, horogkereszt[2]) A szakrális művészetben a szimbolika a vallás és a teológia előírásait követi. Gyakran kötelező ikonográfia is társul hozzá.

A 19. században önálló irányzat épült a szimbólumok használatára. A szimbolizmus más jellegű szimbólumokat használt: nem a kollektív tudatban megőrzött, közismertnek mondható jelentést, hanem a sejtelmes-rejtelmeset ábrázolta. A szürrealizmus még tovább ment egy lépéssel és a hagyományos szimbólumok helyére az egyén belső világából származó individuális szimbólumokkal dolgozott.

A társadalomtudományokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


A természettudományokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


A politikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


A szimbólum mint tájékozódási segítség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közlekedési útvonalakon, a középületekben és nyilvános tereken többféle szimbólum található, amelyek a nyelvi megértéstől függetlenül segítik a tájékozódást. Így például a kikötőkben az áthúzott horgony a kikötési tilalmat jelzi. A középületekben, repülőtereken, áruházakban, pályaudvarokon és hasonló helyeken a nyelvet nem ismerő látogató is megtalálja a női- illetve férfialakokkal jelzett WC-helyiséget. Az analfabéták számára a szimbólumok jelentik az egyedüli tájékozódási lehetőséget.

A szín mint szimbólum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életünkben sajátos értelmet kaptak a színek is. Hazánkban a fekete köztudottan a gyász színe. A zöld üzenete is egyértelmű, a remény jele. Élni tudó és szerető az, aki ezt a színt részesíti előnyben. Vagy itt van a piros: nem vitás, a szenvedély színe.[3]

A gazdaságban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gazdasági életben a szimbólumok részesei a márkenév sikerének: jellemző példa erre a McDonald’s M betűje és a Mercedes-csillag. A logók a cég identitásának (corporate identity) és a külvilág felé mutatott képének (image) fontos szimbólumai.

A technikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sportban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


A kínai Yin és Yang szimbólumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Yin és Yang szimbólum eredete Kína régmúltjába vezethető vissza. Ez a jelkép a kínai világszemlélet lényegét fejezi ki ilyen értelemben közelebb vitte a kínaiakat önmaguk megismeréséhez, és közelebb visz minket is önmagunk megértéséhez!

A kínaiak úgy tartják, hogy a Yin és Yang az idők kezdetén jött létre, mikor villám hasított a kozmikus őssötétbe és semmibe. Ekkor minden súlyosból és sötétből Yin keletkezett, miközben amire csak a villám fénye hullott, könnyű súlytalan Yanggá változott.

Kettő kapcsolata állandó, folytonos (mint a jelkép tükrözi), egymást kiegészítő, szoros egységet alkotja meg az egészet.

A kínai filozófiában a Yin és Yang jelkép a természet megfigyelésén alapul. Az égitestek csillagok, és bolygók ugyancsak Yin vagy Yang minőségűek, a Nap Yang, a Hold Yin.

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bor és biblia
  2. Zolnay Vilmos: A művészetek eredete. Corvina Kiadó.
  3. A színek mint szimbólumok

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]