Gesztus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
USA toborzó plakát az első világháború idejéből

A gesztus a metakommunikáció egyik fajtája. Magában foglalja a fej, a karok és a láb mozgását. Ezek lehetnek szándéktalanok, de szándékosak is. A gesztusokat viszonylag könnyű tudatosan irányítani, ezeknek egy része egyezményes jelekké alakul át, ilyen a bólogatás, a fejrázás, integetés. Ugyanakkor e jeleknek a jelentése kultúraspecifikus.

A gesztusok lehetőséget adnak arra, hogy az emberek befolyásolni tudják a kommunikáció folyamatát. Így például képesek a beszélgetés sebességét változtatni, gyorsítani lassítani, vagy akár jelezni is ha a kommunikációban zavar keletkezik. A gesztusok szándéktalan fajtái kifejezhetnek belső feszültséget, érzelmet, gondolatokat. Akár a hazugságokat is leleplezhetik. Ilyenek jelek például a kézremegés, ujjtördelés, de akár léteznek olyan mozdulatok is amiknek specifikusabb értelmezésük van, ilyen például a karikagyűrűvel való játszadozás.

A gesztusok öt típusba sorolhatók:

  • a) érzelmi állapotot, érzelmi megnyilvánulást kifejezők, emberi viszonyulást kifejezők
  • b) a beszéd ritmusát követők, a szóbeli közlést megvilágítók, erősítők, illetve ellenpontozók
  • c) valamit illusztrálók, jelképezők
  • d) irányítók
  • e) a szóbeli közlést helyettesítő, szó nélkül érthető jelentésű gesztusok (szignálok, emblémák)

Érzelmi állapotot, érzelmi megnyilvánulást kifejezők, emberi viszonyulást kifejezők[szerkesztés]

Ezek által jelenik meg gyakran a szorongás, frusztráció, de akár a nyugalom, megfontoltság jelzői is lehetnek. Általában ezek olyan érzelmeket, állapotokat jelenítenek meg, ami nincs közvetlen kapcsolatban az adott kommunikációval és nem tartoznak szorosan a verbális közléshez. Ezekben a mozgásokban kevés a verbális közlés tartalmára, mondandójára vonatkozó információ. A „céltalannak” tekinthető kézmozgások rendszerint valamilyen lelkiállapot – szorongás, feszültség, elgondolkodás, döbbenet stb. jelének tekinthetők.

Szorongást jelenthet például: apró, cselekvést csak utánzó mozgások, körömrágás, ruhaigazítás, ujjtördelés. A szájhoz emelt kéz, főleg gyerekeknél a hazugság jele lehet. Az arc nagyobb részének eltakarása a nemtetszés vagy unalom, megvetés jele lehet.

A beszéd ritmusát követők, a szóbeli közlést megvilágítók, erősítők, illetve ellenpontozók[szerkesztés]

A beszédet kísérő gesztusok, főleg a kar, kézfejek mozgása követik a beszéd menetét, olykor visszaadják a beszéd ritmusát, vagy nyomatékosítják bizonyos részeit. Segítik az információ megértését, megakadályozzák, hogy beleszóljanak a szavunkba, vagy akár megállítják a partnert a beszédében. Ezeknek a mozdulatoknak az információtartalma rendszerint beleolvad a verbális közlésbe. Ezek a gesztusok többnyire ösztönösek, de felhasználásuk gyakran tudatos, akaratlagos.

Valamit illusztrálók, jelképezők[szerkesztés]

Általában a szóbeli kifejezést próbálják meg képszerűbbé tenni, megmagyarázni a kevésbé érthető információkat. Jellemző az irányok, méretek, alakzatok mutatása, vagy akár a beszéd témájára való rámutatás is ide tartozik.

Irányítók[szerkesztés]

Az utasítást, felszólítást, parancsot kifejező, kommunikációt szervező gesztusokkal sokszor verbális közlés nélkül csak mozdulatokkal igyekszünk intézkedni, korrigálni eseményeket. Ilyenek a hívás, küldés, intés, leintés, tiltás, elutasítás, kérés, leülésre, felállásra, haladásra, megállásra utaló kéz és karmozdulatok.

A szóbeli közlést helyettesítő, szó nélkül érthető jelentésű gesztusok (szignálok, emblémák)[szerkesztés]

Sokszor a verbális közlés helyett, vagy vele egyenrangúan adnak információt. Leggyakrabban akkor használjuk őket, ha a verbális közlés gátolva van, vagy lehetetlen. A szignálok jelentése rögzített. Használatuk kulturális, nyelvi és etnikai határokhoz kötött, vagyis jellemzően nem nemzetközi.

Források[szerkesztés]