Kereszt (jelkép)

12. századi, kereszt formájú ereklyetartó

Koszorúval keretezett Krisztus-monogram a Seuso-kincs egyik darabján

Kettős kereszt III. Béla magyar király címerében

Nagy Konstantin és Szent Ilona a Szent Kereszttel, 11. századi bizánci miniatúra

A kereszt egyszerű, két egymást metsző vonalból vagy szárból álló jel, amely számos kultúrában geometriai, vallási, kozmológiai, heraldikai és politikai jelentést kapott. A kereszt alakja már a kereszténység előtt is előfordult díszítő, kozmikus, irányjelölő vagy vallási motívumként, de a keresztény kultúrkörben különleges jelentőségre tett szert, mert Jézus Krisztus kereszthalálának, feltámadásának és megváltó művének jelképe lett.

A keresztény szóhasználatban a kereszt több jelentésréteget hordoz. Jelentheti Jézus kivégzőeszközét, a keresztény hit központi szimbólumát, liturgikus tárgyat, templomi vagy út menti emlékművet, illetve a keresztvetés kézmozdulatával megrajzolt jelet. A katolikus, ortodox, keleti katolikus, ókeleti, evangélikus és több anglikán hagyományban a kereszt és a feszület liturgikus és áhítati használata széles körben elterjedt; más protestáns irányzatok a keresztet elfogadják, de a feszület vagy a képi kultusz használatát visszafogottabban kezelik. Jehova Tanúi a hagyományos keresztény állásponttól eltérően azt tanítják, hogy Jézust nem kétgerendás kereszten, hanem egyszerű oszlopon végezték ki.

Fogalom és szóhasználat

A magyar kereszt szó a keresztény hagyományban egyszerre utalhat konkrét tárgyra, jelre és teológiai tartalomra. A feszület ezzel szemben szűkebb jelentésű: olyan keresztet jelöl, amelyen a megfeszített Krisztus teste, latin eredetű szóval corpus is látható. A korpusz nélküli kereszt és a feszület jelentése nem azonos, de mindkettő Jézus kereszthalálára és feltámadására utal.

A görög Újszövetségben Jézus kivégzőeszközére többek között a sztaurosz (σταυρός) és a xülon (ξύλον) szavak utalnak. A sztaurosz klasszikus alapjelentése karó, cölöp vagy álló gerenda volt, de a hellenisztikus és római korban jelentésköre kibővült, és a római kivégzőeszköz különféle formáira is alkalmazták. A latin crux szintén többféle kivégzőeszközt jelölhetett, az egyszerű oszloptól a keresztgerendával ellátott szerkezetig. A történeti kérdés ezért nem dönthető el pusztán a szavak legkorábbi etimológiai jelentéséből: figyelembe kell venni a római kivégzési gyakorlatot, a bibliai elbeszélések részleteit és a korai keresztény hagyományt is.

A kereszt alakja a legegyszerűbb geometriai formák közé tartozik. Ezért különböző kultúrákban önállóan is megjelenhetett a négy égtáj, a világ tengelye, a Nap, a csillagok, az ég és föld kapcsolata, az élet vagy a halál jelképeként. Az ilyen párhuzamok azonban önmagukban nem bizonyítanak közvetlen történeti átvételt. A keresztény használat közvetlen magyarázata a keresztény hagyomány szerint Jézus kereszthalála és annak teológiai értelmezése.

Kereszténység előtti kereszt alakú jelek

Kereszt alakú jelek a történelem sok korszakában és kultúrájában előfordultak. A kereszt egyszerű geometriai jelként használható volt díszítőmotívumként, tulajdonjegyként, irányjelként vagy mágikus-vallási szimbólumként is. A neolitikumtól kezdve ismert keresztformák egy része a körrel, a napkoronggal vagy a négyes osztatú világszemlélettel kapcsolódott össze.

Az ókori Egyiptom legismertebb kereszt alakú jele az ankh, a fogantyús kereszt, amely az élet és az isteni életadás jelképe volt. A görög-római világban a kereszt alakú díszítések, a tau-alakú formák és a szvasztika különféle változatai szintén megjelentek. Ezeket a keresztény kereszttel nem lehet egyszerűen azonosítani, mert eltérő vallási és kulturális jelentéskörben működtek.

A keresztényellenes vagy antikatolikus polemikában a 19. századtól gyakran megjelent az az állítás, hogy a kereszt használata közvetlenül valamely pogány isten, különösen Tammuz vagy a „babiloni misztériumvallás” jeleként került volna a kereszténységbe. Ezt a gondolatmenetet Alexander Hislop A két babilon című műve népszerűsítette. A későbbi kutatás és több protestáns szerző is bírálta az ilyen leegyszerűsítő eredetmagyarázatokat. Ralph Woodrow, aki korábban maga is népszerűsített hasonló téziseket, később The Babylon Connection? című könyvében arra jutott, hogy Hislop módszere sokszor távoli hasonlóságokat kapcsol össze történeti bizonyítás nélkül. A keresztény szimbólumtörténetben ezért meg kell különböztetni a formai párhuzamot a tényleges történeti és teológiai jelentéstől.

A kereszt az Újszövetségben és a korai kereszténységben

A kereszt teológiája

Az Újszövetségben a kereszt elsősorban nem grafikus jelként, hanem Jézus halálának és megváltó művének teológiai tartalmaként jelenik meg. Pál apostol írásaiban a kereszt „botrány” és „bolondság” azok számára, akik nem fogadják el Krisztust, ugyanakkor Isten üdvözítő erejének jele a hívők számára (1Kor 1,18–25). A Galatáknak írt levélben Pál azt írja: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével” (Gal 6,14).

Ez a teológiai értelmezés magyarázza, hogy a kereszt a keresztények számára nem pusztán a szenvedés vagy kivégzés emléke lett. A késő antik és középkori keresztény szemléletben a kereszt Krisztus győzelmének, a halál fölötti diadalnak, a bűnből való szabadulásnak és az isteni szeretetnek a jele. A kereszt teológiájában ezért a fájdalom, az áldozat és a dicsőség motívuma együtt van jelen.

A kivégzőeszköz alakja

Az Alexamenosz-falfirka rajzos másolata. A 2–3. századi gúnyrajz egy keresztre feszített alakot ábrázol.

A római keresztre feszítés nem egyetlen szabványos eszközzel történt. Az antik források szerint a kivégzőeszköz lehetett egyszerű oszlop, T-alakú kereszt, latin kereszt formájú szerkezet vagy más, alkalmi módon kialakított eszköz. A római gyakorlatban gyakori volt, hogy az elítélt a kereszt vízszintes gerendáját, a patibulumot vitte a kivégzés helyére, ahol azt a függőleges oszlophoz erősítették.

Jézus kivégzőeszközének pontos alakja nem rekonstruálható teljes bizonyossággal. A történeti, bibliai és korai keresztény adatok többsége azonban inkább keresztgerendával ellátott római crux használatával egyeztethető össze. A szenvedéstörténet szerint a feliratot Jézus feje fölé helyezték (Mt 27,37), János evangéliumában Tamás a „szegek” nyomáról beszél Jézus kezén (Jn 20,25), és János evangéliuma Péter vértanúságát a kezek kiterjesztésével kapcsolja össze (Jn 21,18–19). Ezek a részletek nem bizonyítják matematikai pontossággal a kereszt alakját, de jobban illenek a hagyományos T- vagy latin kereszt formájú kivégzőeszközhöz, mint a kizárólag egyetlen függőleges oszlopot feltételező rekonstrukcióhoz.

A korai vizuális emlékek között különösen fontos az Alexamenosz-falfirka, amely valószínűleg a 2–3. századból származik, és egy keresztre feszített, gúnyosan szamárfejűként ábrázolt alakot mutat. Bár a rajz keresztényellenes karikatúra, tanúsítja, hogy a keresztre feszítés képe már a korai századokban összekapcsolódott a keresztény hittel.

A sztaurogram és a Krisztus-monogram

Az egyik legkorábbi keresztény jel a sztaurogram, vagyis a görög tau (Τ) és ró (Ρ) betűk összevonása. A 2–3. századi keresztény kéziratokban a sztaurosz („kereszt”) és a sztauroó („keresztre feszít”) szavak rövidítéseként jelent meg. A modern kutatás szerint a sztaurogram nem csupán írástechnikai rövidítés volt, hanem vizuálisan is utalhatott Krisztus keresztrefeszítésére: a tau a keresztgerendát, a ró hurka pedig a kereszten függő fejét idézhette.

A 4. századtól különösen elterjedt lett a Krisztus-monogram, elsősorban a khí-ró jel, amely a görög ΧΡΙΣΤΟΣ („Krisztus”) szó első két betűjéből áll. A labarumon, pénzérméken, szarkofágokon, mozaikokon és templomi díszítéseken a Krisztus-monogram gyakran a kereszt jelével együtt vagy azt helyettesítve jelent meg. A kereszt és a krisztogram tehát a késő antik keresztény jelképrendszerben egymással szorosan összefonódott.

A keresztény kereszt története

Az első három század

A keresztények az első századokban a keresztről teológiailag sokat beszéltek, de a keresztre feszített Krisztus nyilvános ábrázolása ritka volt. Ennek több oka lehetett. A keresztre feszítés a római világban szégyenletes és megalázó kivégzési módnak számított, amelyet elsősorban rabszolgákkal, lázadókkal és idegenekkel szemben alkalmaztak. A korai keresztények ezért gyakran közvetett jelképekkel – például hallal, Jó Pásztor-ábrázolással, horgonnyal, báránnyal, koszorúval vagy krisztogrammal – utaltak Krisztusra.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kereszt teológiai jelentése késői vagy külső eredetű lett volna. A páli levelek és más újszövetségi szövegek tanúsága szerint Krisztus keresztje már a legkorábbi keresztény igehirdetés középpontjában állt. A vizuális tartózkodás inkább a római kivégzés társadalmi jelentésével, a keresztényüldözések környezetével és a korai keresztény művészet sajátos fejlődésével magyarázható.

A keresztvetés korai tanúságai is fontosak. Tertullianus a 3. század elején arról ír, hogy a keresztények mindennapi tevékenységeik során homlokukon jelölik meg magukat a kereszt jelével. A gesztus a kereszthez kapcsolódó hitvallás, áldás és védelem jele lett, és később a keleti és nyugati liturgikus hagyományban egyaránt állandó helyet kapott.

Konstantin kora és a kereszt nyilvános jele

Nagy Konstantin uralkodása fordulópontot jelentett a keresztény jelképek nyilvános használatában. A Milvius-hídi csata (312) előtt a hagyomány szerint a császár mennyei jelet látott, majd katonai jelvényén Krisztus jelét használta. A források nem teljesen azonos módon írják le az eseményt: Lactantius Krisztus monogramjára utal, Kaiszareiai Euszebiosz pedig fénylő, kereszt alakú jelről és a császári labarumról számol be.

Konstantin korában a keresztény jelképek, különösen a krisztogram és a kereszt alakú jelek, megjelentek a császári reprezentációban, pénzeken, zászlókon, épületeken és szarkofágokon. A kereszt nyilvános használata azonban fokozatos folyamat volt: nem egyik napról a másikra váltotta fel a korábbi jelképeket, hanem a 4–6. században egyre több liturgikus, építészeti és művészeti összefüggésben jelent meg.

A Szent Kereszt megtalálásának hagyománya Szent Ilonához, Konstantin anyjához kapcsolódik. A jeruzsálemi Szent Sír-templom és a Golgota kultusza, a kereszt ereklyéinek tisztelete, valamint a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepe jelentősen növelte a kereszt liturgikus és zarándoklati jelentőségét.

Késő antik és középkori ábrázolások

A késő antik művészetben kezdetben gyakori volt a díszített, ékkövekkel borított, győzelmi jelentésű kereszt, az úgynevezett crux gemmata. A keresztet sokszor koszorú, csillagok, evangélista-szimbólumok, bárányok vagy paradicsomi motívumok vették körül. Ezek az ábrázolások nem pusztán a kivégzés eszközét, hanem Krisztus dicsőségét és győzelmét fejezték ki.

A megfeszített Krisztus ábrázolása fokozatosan terjedt el. A legrégebbi ismert keresztény példák közé tartoznak az 5. századi Santa Sabina-bazilika faajtóinak jelenetei és a késő antik elefántcsont faragványok. A 6. századból ismert a Rabbula-evangeliárium keresztre feszítési miniatúrája. A középkor korai szakaszában Krisztust gyakran élő, győztes és királyi alakban ábrázolták a kereszten; ez a Christus triumphans típusa. A román stílus és különösen a gótika idején egyre hangsúlyosabbá vált a szenvedő Krisztus, a Christus patiens típusa. Ez nem azt jelenti, hogy a gótika előtt ne lett volna korpuszos kereszt vagy feszület, hanem azt, hogy a szenvedés realisztikus, érzelmileg erősebb megjelenítése a középkor későbbi szakaszaiban vált meghatározóvá.

A kereszt liturgikus tisztelete

A kereszt liturgikus tisztelete a keresztény hagyományban Krisztusra irányul. A második nikaiai zsinat (787) a kereszt, az evangéliumoskönyv és a szent képek tiszteletét a relatív tisztelet körébe sorolta: a jelnek adott hódolat nem az anyagnak mint önálló tárgynak szól, hanem annak, akire a jel utal. A katolikus teológiai nyelvben a kereszt tiszteletét gyakran relatív latriának nevezik, mert a kereszt Krisztus megváltó szenvedésének eszköze és jele, a tisztelet végső címzettje azonban maga Krisztus.

A nyugati liturgiában különösen nagypénteken jelentős a kereszt hódolata. A hívek ilyenkor a kereszt előtt térdet hajtanak, megcsókolják vagy más módon tiszteletüket fejezik ki. A keleti keresztény hagyományban a kereszt tisztelete szintén központi: külön ünnepek, körmenetek, meghajlások és himnuszok kapcsolódnak hozzá. Az ortodox liturgikus nyelvben a kereszt egyszerre Krisztus szenvedésének és győzelmének jele.

Kereszt és feszület

A magyar szóhasználat a kereszt és a feszület között többnyire a korpusz jelenléte alapján tesz különbséget:

• a kereszt korpusz nélküli kereszt alakú jel vagy tárgy;
• a feszület a megfeszített Krisztus testével ellátott kereszt;
• a sztaurotéka a Szent Kereszt ereklyéjének őrzésére szolgáló ereklyetartó;
• a körmeneti kereszt hosszú rúdon hordozott liturgikus kereszt vagy feszület;
• az oltárkereszt a nyugati liturgikus hagyományban az oltáron vagy annak közelében elhelyezett kereszt vagy feszület.

A katolikus és ortodox gyakorlatban a feszület Krisztus valóságos szenvedésére és áldozatára irányítja a figyelmet. Egyes protestáns közösségek inkább a korpusz nélküli keresztet használják, mert az üres keresztben a feltámadás győzelmét hangsúlyozzák, vagy mert óvakodnak a kultikus képhasználattól. Az evangélikus és anglikán hagyományban azonban a feszület és az oltárkereszt is széles körben előfordulhat.

Keresztény felekezeti használat és viták

Katolikus és ortodox hagyomány

A katolikus és ortodox hagyományban a kereszt a templomok, oltárok, liturgikus ruhák, edények, körmenetek, sírok, szerzetesi és püspöki jelvények, valamint a magánáhítat állandó eleme. A keresztvetés a hitvallás és áldás jele. A keleti egyházakban a kereszt előtt meghajlás, csók, gyertyagyújtás és körmeneti tisztelet is szokásos lehet; a nyugati egyházban a nagypénteki kereszthódolat és az út menti keresztek kultúrája különösen jelentős.

A katolikus és ortodox tanítás szerint a kereszt tisztelete nem az anyag imádása. A kereszt jelként Krisztusra és megváltó művére mutat; a hívő tisztelete a kereszten meghalt és feltámadt Krisztus felé irányul. Ez a megkülönböztetés rokon a szentképekről szóló nikaiai tanítással, de a kereszt esetében a nyugati és keleti liturgikus hagyomány még erősebben hangsúlyozza Krisztus áldozatának közvetlen jellegét.

Protestáns hagyományok

A reformáció nem egységesen viszonyult a kereszthez. Luther Márton és a lutheri hagyomány általában nem utasította el a keresztet vagy a feszületet, ha az nem vált babonás vagy bálványimádó használat tárgyává. Az evangélikus templomokban ezért sok helyen továbbra is megmaradtak oltárképek, feszületek és keresztábrázolások.

A református és zwingliánus hagyományok több területen visszafogottabban kezelték a templomi képeket és feszületeket. A kereszt egyszerű jelként elfogadott lehetett, de a kultikus tisztelet vagy a feszület használata sok helyen háttérbe szorult. A puritán és radikális reformációs irányzatok a templomtér megtisztításának részeként gyakran eltávolították a képeket, oltárokat, feszületeket és díszeket. A modern protestáns világban a gyakorlat sokféle: vannak keresztet egyáltalán nem használó közösségek, egyszerű üres keresztet használó gyülekezetek, és olyan lutheránus vagy anglikán templomok is, ahol feszület található.

Jehova Tanúi álláspontja

Jehova Tanúi tanítása szerint Jézust nem kereszt alakú eszközön, hanem egyetlen függőleges oszlopon, „kínoszlopon” végezték ki, és a keresztet pogány eredetű jelképnek tartják. A mozgalom korai történetében a Bibliakutatók még használták a „kereszt és korona” jelképet, de Joseph Franklin Rutherford vezetése alatt az 1920-as és 1930-as években fokozatosan elhagyták. A hivatalos tanítás ezt követően a sztaurosz és a xülon szavak alapjelentésére hivatkozva képviselte az oszlopelméletet.

A történeti és filológiai szakirodalom többsége nem tartja megalapozottnak azt az állítást, hogy a sztaurosz, xülon és crux szavak az 1. században kizárólag egyszerű oszlopot jelenthettek. Ezek a kifejezések a római kivégzőeszköz több formáját is jelölhették, és a bibliai elbeszélések részletei, valamint a korai keresztény hagyomány inkább keresztgerendával ellátott kivégzőeszközre utalnak. A kérdés teológiai szempontból másodlagos: a keresztény hagyomány számára a kereszt jelentősége nem a pontos műszaki alakban, hanem Krisztus megváltó halálában áll.

A kereszt Magyarországon

A kereszt a magyar keresztény kultúrában a 10–11. századtól kezdve fontos vallási és politikai jelképpé vált. Szent István pénzein és pecsétjein már kereszt és krisztogram jellegű motívumok szerepeltek, amelyek az új keresztény királyság identitását fejezték ki.

Különös jelentőségű a kettős kereszt, amely az Árpád-kori királyi reprezentációban és később a magyar címerben is megjelent. A kettős kereszt eredete összetett: kapcsolódik a bizánci és nyugati keresztény jelképhasználathoz, az apostoli királyság gondolatához, valamint a középkori heraldikai formákhoz. III. Béla korától a kettős kereszt a magyar királyi hatalom egyik fontos jelképe lett.

A magyar tájban a kereszt a templomok tornyain, temetőkben, út menti kereszteken, kálváriákon és búcsújáróhelyeken is meghatározó. Az út menti keresztek egyszerre vallási emlékek, helyi közösségi jelek és tájképi elemek. A Badacsonyon álló Ranolder-kereszt, a kálváriák és a falusi keresztek a 18–19. századi katolikus népi vallásosság és emlékezet fontos emlékei közé tartoznak.

Kereszttípusok

A keresztformák száma igen nagy. Egyes típusok liturgikus, mások heraldikai, építészeti, felekezeti vagy történeti jelentéssel bírnak. A következő táblázat a leggyakoribb formákból ad áttekintést.

Kép	Elnevezés, névváltozatok	Alapforma	Eredet, jelentés
	Latin kereszt crux immissa, crux oblonga	Hosszabb függőleges szárat rövidebb vízszintes szár metsz.	A nyugati kereszténység legelterjedtebb keresztformája. Jézus kereszthalálának hagyományos jelképe.
	Görög kereszt	Egyenlő hosszúságú szárak derékszögű metszése.	A bizánci és keleti keresztény művészetben, templomalaprajzokban és heraldikában gyakori.
	Tau-kereszt crux commissa, Antalkereszt	T alakú kereszt.	A tau betű alakjával függ össze. Remete Szent Antal és Assisi Szent Ferenc jelképeként is ismert; a középkori művészetben a latrok keresztjeként is megjelenhet.
	Andráskereszt crux decussata, harántkereszt, burgundi kereszt	X alakú kereszt.	A hagyomány szerint András apostol ilyen formájú kereszten halt vértanúhalált. Heraldikai és zászlótani jelentősége is van.
	Sztaurogram	A görög tau és ró betűk összevonása.	Korai keresztény kéziratokban a sztaurosz és sztauroó rövidítése; valószínűleg a keresztre feszített Krisztusra is utalt.
	Khí-ró Krisztus-monogram, kriszmon	A görög Χ és Ρ betűk monogramja.	Krisztus nevének kezdőbetűiből álló jel. Konstantin korától a keresztény császári és egyházi jelképrendszer egyik legfontosabb eleme.
	IHS	Jézus nevéből képzett monogram.	A görög ΙΗΣΟΥΣ név rövidítéséből alakult. A középkori és kora újkori nyugati kereszténységben, különösen Sienai Szent Bernardin és a jezsuiták révén terjedt el.
	Kettős kereszt pátriárkakereszt, apostoli kereszt	Függőleges szárát két vízszintes szár metszi.	A felső rövidebb szárat gyakran a keresztfelirattal (titulus) hozzák összefüggésbe. A magyar címerben és több keleti-nyugati egyházi jelvényben fontos.
	Hármaskereszt pápai kereszt	Függőleges szárát három vízszintes szár metszi.	Művészi ábrázolásokon és egyházi heraldikában a pápai méltóság jelképeként fordulhat elő; liturgikus használata ritka.
	Orosz ortodox kereszt pravoszláv kereszt	Három vízszintes szár, az alsó többnyire ferde.	Az orosz és szláv ortodox hagyományban elterjedt. A felső szár a feliratot, a középső a karokat, az alsó a lábtámaszt jelképezi.
	Jeruzsálemi kereszt	Nagy kereszt négy kisebb kereszttel.	A Jeruzsálemi Királyság jelképe. Magyarázzák Krisztus öt sebével vagy az evangélium négy égtáj felé való terjedésével.
	Mankós kereszt cross potent	T-alakban végződő szárak.	Heraldikában és a keresztes államok jelképeiben gyakori; a jeruzsálemi kereszt nagy keresztje is gyakran mankós formájú.
	Liliomvégű kereszt virágvégű kereszt	Szárai stilizált virágokban végződnek.	A középkori heraldikában és gótikus művészetben elterjedt; a liliom a tisztaság és királyi méltóság jelképe is lehet.
	Máltai kereszt	Nyolc csúcsú, fecskefarokszerű karok.	A Máltai lovagrend és más lovagrendi hagyományok jelképe. Nyolc csúcsát gyakran a nyolc boldogsággal vagy lovagi erényekkel magyarázzák.
	Kelta kereszt	Körmotívummal összekapcsolt kereszt.	Az ír és brit keresztény művészetben, kőkeresztekben és temetői emlékeken gyakori.
	Kopt kereszt	Több változatban ismert, gyakran gazdagon tagolt egyenlő szárú kereszt.	Az egyiptomi kereszténység, különösen a Kopt ortodox egyház jelképe.
	Tamás-kereszt	Perzsa-indiai keresztforma, gyakran lótuszmotívummal.	Az indiai Szent Tamás-keresztények hagyományában elterjedt.
	Lauburu baszk kereszt	Négykarú, forgó jellegű forma.	A baszk kulturális jelképrendszer része; keresztény és nem keresztény kulturális összefüggésekben is használják.

A kereszt a művészetben, építészetben és heraldikában

A kereszt a keresztény művészet egyik leggyakoribb formája. Megjelenik templomalaprajzokban, mozaikokon, falképeken, szobrokon, oltárokon, ereklyetartókon, könyvborítókon, ékszereken, síremlékeken, pénzérméken és címerképeken. A kereszt alakú templomalaprajz, különösen a latin kereszt és a görög kereszt alaprajza, a középkori és bizánci építészetben teológiai jelentést is hordozott: a templom maga is Krisztus testére és az üdvösség történetére utalhatott.

A heraldikában a kereszt különösen sok változatban fordul elő. A Vöröskereszt vörös keresztje humanitárius jel, a nemzeti zászlókban szereplő keresztformák pedig gyakran történeti keresztény örökséget és állami identitást jeleznek. A kereszt így a vallási jelentés mellett politikai, közösségi és kulturális jelképpé is válhat.

Képgaléria

• 
  Krisztus-monogramok és korai keresztény ligatúrák
• 
  4. századi ókeresztény Krisztus-monogram, Róma
• 
  Latin kereszt
• 
  Feszület templomi használatban
• 
  Szent Kereszt-ereklyetartó, kettős kereszttel
• 
  Crux commissa, tau-kereszt vagy antalkereszt
• 
  Kelta kereszt
• 
  Orosz ortodox kereszt
• 
  A badacsonyi Ranolder-kereszt

Források

• Dávid Katalin: A kereszt teológiai és ikonográfiai értelmezése az első évezredben, Szent István Társulat, Budapest, 2011.
• John Granger Cook: Crucifixion in the Mediterranean World, Mohr Siebeck, Tübingen, 2014.
• Martin Hengel: Crucifixion in the Ancient World and the Folly of the Message of the Cross, Fortress Press, Philadelphia, 1977.
• Larry W. Hurtado: The Earliest Christian Artifacts: Manuscripts and Christian Origins, Eerdmans, Grand Rapids, 2006.
• Robin M. Jensen: Understanding Early Christian Art, Routledge, London–New York, 2000.
• Robin M. Jensen: The Cross: History, Art, and Controversy, Harvard University Press, Cambridge, 2017.
• Cross, in: New Catholic Encyclopedia, 2nd ed., vol. 4, Gale, Detroit, 2003, 381–384.
• Ralph Woodrow: The Babylon Connection?, Ralph Woodrow Evangelistic Association, Palm Springs, 1997.
• Györffy György: István király és műve, Gondolat, Budapest, 1977.
• Szántó Konrád: A katolikus egyház története, I. kötet, Ecclesia, Budapest, 1987.
• Tarkó Mihály: A Szent Kereszt felmagasztalása, Magyar Ortodox Egyház, online változat.

További információk

• Kereszt – Magyar Katolikus Lexikon
• Keresztfa – Magyar Katolikus Lexikon
• Krisztus-monogram – Magyar Katolikus Lexikon
• Kettős kereszt – Magyar Katolikus Lexikon
• Cross and Crucifix in Christian Art – The Catholic Encyclopedia
• Sign of the Cross – The Catholic Encyclopedia

Kapcsolódó szócikkek

• Feszület
• Keresztrefeszítés
• Kettős kereszt (heraldika)
• Szent kereszt