Alamizsna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Az alamizsna görög eredetű szó (eleémoszüné) irgalom, adomány jelentéssel. A vallások nagy részében érdemnek, olykor kötelezettségnek számító cselekedet. Az alamizsnálkodás az embertárs megsegítésének vallási igényéből is fakadhat.

Biblia[szerkesztés]

Az Ószövetség mintegy törvényként írta elő az igazságosság cselekedeteként (pl. tized, a szüret és az aratás után a maradék átengedése, a gazdagság arányában a javak szétosztása).

  • Ha aratsz földeden s kint felejtesz ott egy kévét, ne menj vissza érte; legyen az idegené, az árváé és az özvegyé. Így az Úr, a te Istened megáldja kezednek minden munkáját.[1]
  • Ha szegény akad közted, egy testvéred valamelyik városodban vagy földeden... ne keményítsd meg szívedet, és ne csukd be a markod testvéred, a szegény előtt. Nyisd meg a kezed, s adj szívesen annyit, amennyire csak szüksége van szorult helyzetében.[2]
  • Ha van mit adnod, ne mondd felebarátodnak: Menj el, jöjj vissza holnap, majd akkor adok! [3]

A héberektől megkövetelt bőkezű adakozás elsősorban saját népüket szolgálta. Az Újszövetségben Isten műve már az egész földre kiterjed. Ez a szemlélet az önkéntességre, az önzetlenségre és a felebaráti (és egyben az ellenség iránti) szeretetre helyezi a hangsúlyt.[4] Nem a törvény tiszteletéből, hanem a mások iránti szeretetből tartja fontosnak az érdek nélküli adakozást.

  • Boldogok az irgalmasok, mert ők (Istentől) irgalmat nyernek.[5]
  • Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.[6]
  • Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, anélkül hogy valamit is visszavárnátok. Akkor nagy lesz jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek.[7]

A Szentírás alapján szükséges, hogy az alamizsnát ki-ki sajátjából, nem fitogtatásból, hanem készségesen és minden emberre kiterjedő - tehát az ellenséget is ki nem záró - szeretetből adja.

A bőkezű adakozás – mennyei lelkület. E lelkület legmagasztosabb megnyilvánulása: Krisztus áldozata a kereszten. Az emberekért adta oda az Atya a "Fiát". Krisztus pedig, miután mindenről lemondott, amivel bírt, önmagát adta oda, hogy megváltsa az emberiséget. A golgotai kereszt egyben az Üdvözítő felhívása a jótékonyságra, minden követőjéhez. A kereszt a jelképe az örök adakozás elvének. „Adni, és ismét csak adni.” „Aki ő benne akar maradni, annak úgy kell járnia, amint ő járt.”[8]

Az isteni terv szerinti, rendszeres, szeretetteljes és nagylelkű adakozás megtisztítja a szívet. Az ember így Istennel lép összeköttetésbe, hogy Ő eszközének tudja felhasználni, melyeken át ajándékai másokra is kiáradnak. Az önzés és irigység bűne ellen Isten gyógyírja a folytonos, magunkat megtagadó jótékonyság, az adakozás gyakorlása. Isten azért rendelte el a rendszeres adakozást, hogy enyhítse a szenvedők és ínségesek nyomorúságát. Azért rendelte el, hogy az adományozás szokássá váljék, hogy ellensúlyozza az önzés veszélyes és csalóka bűnét. A folyamatos adakozás megszünteti az önzést.[9]

Iszlám[szerkesztés]

Az iszlámban az alamizsnálkodás, a zakát kötelezettség, és a vallás öt oszlopának egyikét alkotja. A muzulmánoknak a vagyonukhoz mérten kell adományokat adni. Az előírás úgy tartja, hogy az iszlám világ felelőssége megsegíteni azokat a muzulmánokat, hittestvéreket, akik anyagi gondokkal küzdenek.[10]

Searchtool right.svg bővebben: zakát

Indiai vallások[szerkesztés]

A hinduizmusban, a buddhizmusban és a dzsainizmusban a dána a nagylelkűség gyakorlatának számít, amely a rászorulóknak való adakozást jelenti.

Searchtool right.svg bővebben: dána

Sri Chinmoy spirituális tanító írta:

Az egó az, ami az élet minden területén korlátozza az egyént, azt érezteti hogy nem tartozik Istenhez. Rengeteg tolvaj van, de ezek közül a tolvajok közül az egó a legrosszabb. Ez a tolvaj képes ellopni minden isteniséget. Az emberi egó valami nagy, nagyszerű és pompás dolgot akar tenni, de ez az egyedi dolog nem feltétlenül az , amit Isten akar, hogy tegyünk.
Az önzetlen ember megedzi egóját és magasabb szintű célokra tartogatja. Világunkban az emelkedett szellemű férfiak és nők általános jellemvonása az önzetlenség. A spirituális törekvő semmit sem érhet el önzetlen szolgálat nélkül. A szentírások minden rítusa és tudása hiábavaló, minden formális istentisztelet mit sem ér, ha az egyén tettei nélkülözik az önzetlenséget.[11] Az emberi egó állandóan zaklat minket. De ha az egyén isteni egóval rendelkezik, akkor azt érzi: Isten fia (lánya) vagyok. Ekkor nem választjuk el magunkat Isten teremtésének többi részétől. Az egyén felismeri, hogy Tőle származik, a Legfelsőbbtől, az Abszolúttól, ezért neki is istenivé kell válnia. A közönséges egót - ami megköti - átalakítja isteni egóvá, ami az egész világot a sajátjának tartja.[12]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. 5Móz 24,19-
  2. 5Móz 15,7-
  3. Péld 3,28
  4. Mt 6,1-4
  5. Mt 5,7
  6. Luk 3,11
  7. Luk 6,35
  8. I. Jn. 2:6
  9. E. G. White: Bizonyságtételek 3. kötet
  10. Ridgeon (2003), 258 o
  11. Szvámi Ráma: Élet a Himalája mestereivel
  12. Sri Chinmoy bölcsessége - Egó
  • Kránitz Mihály, Szopkó Márk: Teológiai kulcsfogalmak szótára, 2001
  • Akadémiai Kiadó: Világvallások, 2009
  • E. G. White: Az apostolok története; Bizonyságtételek
  • Szvámi Sivánanda: Utak a boldogsághoz